„Ördög látja a bíróságok lelkét”

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésének első évfordulójára szervezett I. Wolters Kluwer Jogi Konferencia nyitó előadásaként Vékás Lajos professzor beszélt az új kódex kapcsán felmerült vitás kérdésekről, az első tapasztalatokról és a törvény „jogi mindennapokra” gyakorolt hatásáról. Az előadás keretében az új törvénnyel kapcsolatban felmerült általános tapasztalatok mellett a professzor számos példát említett a gyakorlatból, amelyek félreértésre adnak, illetve adhatnak okot. Az előadás a kódex diszpozitivitása, mint a gyakorlatban is kiemelkedő relevanciával bíró kérdés köré szerveződött, ennek megfelelően szóba kerültek látszólag eltűnő jogintézmények, például a készfizető kezesség, illetve a vagyont terhelő zálogjog, valamint az elévülés szabályaitól való eltérés problematikája.

1. Legelső tapasztalatok – a jogintézmény nem vész el csak átalakul

Vékás Lajos előadása kezdetén rámutatott, hogy az új Polgári Törvénykönyv kapcsán valójában csak legelső tapasztalatokról lehet beszélni, mivel nem telt el annyi idő a törvény hatálybalépése óta, hogy a gyakorlat átfogó ismertetésére lehessen kísérletet tenni. Bizonyos ügycsoportok, így például egyes családjogi kérdések esetében már vannak tapasztalatok, ám bonyolultabb szerződési jogi kérdésekkel még legfeljebb az elsőfokú bíróságok találkoztak. Mindazonáltal az ügyvédek és közjegyzők körében az új joganyag alkalmazása már megkerülhetetlen, így felmerülő kérdésekben nincs hiány.

Az előadó kiemelte, hogy az új Polgári Törvénykönyv hosszasabb tanulási folyamatot igényel, egyrészt a kódex szerkezeti felépítése, másrészt az egyes jogintézményi változások miatt. Szerkezeti változásként a Polgári Törvénykönyvbe két nagy terület, a családi jog valamint a jogi személyek szabályrendszere integrálódott, emellett a kódex többszintű felépítményéhez is alkalmazkodni kell. Ez utóbbira példa a jogi személyek joganyaga, ahol a jogi személyekre vonatkozó általános részt követik a gazdasági társaságok általános szabályai, majd az egyes formákra vonatkozó különös szabályok. Így például kft.-nél felmerülő kérdésekben a speciálistól az általános felé haladva mindhárom szintet – illetve adott esetben az első könyvben található alapelveket is! – vizsgálni kell.

A jogintézményi változások tekintetében a professzor kiemelte: habár vannak tudatosan kikerülő jogintézmények, mint például az állam javára marasztalás, abból, hogy valamit nem találunk, még nem következik az, hogy a jogintézmény kikerült volna a kódexből. Példaként hozta fel a vagyont terhelő zálogjogot, amely nem tűnt el, csupán átalakult: az 5:102. §-ban továbbra is megtalálható, a különbség csak annyi, hogy már nem terjed ki ingatlanokra. Ez utóbbiak esetében azonban a rangsor tekintetében a jelzálogjog amúgy is megelőzte a vagyont terhelő zálogjogot, így gyakorlati megfontolások alapján az ingatlanoknak a vagyont terhelő zálogjog körébe vonása nem volt indokolt.

Másik példaként említhető az önálló zálogjog, amely új formában, különvált zálogjogként biztosítja, hogy a gyakorlat felmerülő igényeit kielégítse. Így például továbbra is lehetőség van arra, hogy a jelzálogbank-hitelbank-adós relációjában a hitelező (hitelbank) és a jelzálogjogosult (jelzálogbank) ne ugyanaz a személy legyen. Az előadó példaként említette még a készfizető kezes jogintézményét is, melyet sokan az eltűnt jogintézmények között tartanak számon. A sortartás kifogását szabályozó 6:419. § azonban diszpozitív, vagyis a felek kiköthetik, hogy a kezes a sortartás kifogására alapozva nem tagadhatja meg a teljesítést. Fontos tehát a szabályoknak a diszpozitivitás szemüvegén keresztül való vizsgálata.

2. Diszpozitivitás-kógencia kérdése a kódexben

Az előadás kiemelt témája a diszpozitív és kógens normák kérdésköre volt. Vékás Lajos kiemelte, hogy a szerkesztőbizottság tudatos vállalásaként próbálták elkerülni a túlzottan kazuisztikus szerkezeteket, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a túlontúl részletekbe menő szabályozás több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ennek ellenpólusa, az alapelvekre épülő szabályozás sem cél azonban, a kodifikációs bizottság törekedett arra, hogy megtalálja az arany középutat a két megoldás között. Ennek eszközei a diszpozitív szabályok, amelyek kellő rugalmasságot kölcsönöznek a normaszövegnek.

A professzor leszögezte: az új Polgári Törvénykönyv társadalmi modellje a szociális piacgazdaság, amely a magántulajdonra, illetve az azzal való szabad rendelkezésre épül. Ebben a társadalmi modellben kiemelt jelentőségű a felek autonómiája, amely diszpozitív szabályozást kíván, mivel ez teszi lehetővé, hogy a felek jogaikat és kötelezettségeiket az ügylet körülményeihez illetve természetéhez igazítsák. Ez nem zárja ki a kógens tilalomfák létét, a főszabály azonban a normaszöveg diszpozitív jellege maradt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a piacgazdasággal való közelmúltbeli visszaélések, így például a devizahiteles problematika vagy a brókerügyek nem változtatnak ezen a társadalmi modellen. Egy polgári törvénykönyvnek biztos talajon kell állnia, nem alapozható kivételszámba-menő anomáliákra.

A problematika részletesebb kibontásához a diszpozitív normáról való alapvető kijelentések tétele szükséges. A diszpozitív szabály is norma, amely a felek ellenkező tartalmú megállapodása hiányában ugyanúgy alkalmazandó, mint a kógens szabályok. A diszpozitív norma nem jelent tehát valamiféle enyhébb szabályt, ez azonban maga után vonja, hogy a szabályozásnak meg kell felelnie a fent támasztott követelményeknek, vagyis annak, hogy ellenkező kikötés hiányában alkalmazható legyen. Ennek tudható be például, hogy jogi személyek esetében egyes testületeknél a modellszabályozás funkcióját betöltő normák pontos létszámot határoznak meg. Ez azonban koránt sem jelent kógenciát, csupán az alkalmazhatóságból fakadó szükségszerűségnek való megfelelést. E szabályoktól tehát minden további nélkül el lehet térni.

Vékás professzor kifejtette álláspontját az elévülés szabályainak diszpozitivitása kapcsán is. A 6:22. § (4) bekezdése az elévülés kizárásához fűzi a semmisség jogkövetkezményét, ebből viszont a contrario az következik, hogy az elévülést szabályozó többi normától – amennyiben a törvény nem zárja ki az eltérést – el lehet térni. Így például az elévülési időt meg lehet változtatni, ahogy erre a megváltoztatásra irányuló megállapodáshoz írásbeliséget megkövetelő 6:22. § (3) bekezdéséből is következtethetünk. A hallgatóságból érkező kérdésre, miszerint ezek alapján akár 99 éves elévülési időt is ki lehet-e kötni, az előadó akként válaszolt, hogy habár az elévülés szabályai diszpozitívak, de nem szabad megfeledkeznünk az első könyvben tárgyalt alapelvekről sem. Ez utóbbiak ugyanis kógensek, és például egy 99 éves elévülési időt tartalmazó kikötés esetében felmerül a jóhiszeműség és tisztesség elvének sérelme, nehéz volna ugyanis olyan okot találni, amely indokolttá tenné ilyen hosszú elévülési idő meghatározását.

A munka törvénykönyve három nyelven
Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben. További információ és megrendelés >>

Az elévülési szabályok diszpozitív jellegéből következően az elévülést megszakító körülmények is kibővíthetőek. A professzor nem látta akadályát például annak, hogy az okok köréből az új Polgári Törvénykönyvben kikerülő írásbeli felszólítást a szerződő felek kikössék, mint az elévülést megszakító okot. Ennek egyes területeken, ahol a főszabálytól eltérően rövid elévülési határidők kerülnek alkalmazásra, valamint az olyan ügyletek tekintetében, amelyek tömegesen merülnek fel a mindennapi életben, hasznos funkciója lehet, mindazonáltal nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fogyasztói szerződésekre vonatkozó, érvénytelenséget eredményező tilalmakat ez esetben is figyelembe kell venni.

A diszpozitivitás kérdésköre az elévülés szabályai kapcsán azért is érdekes és aktuális kérdéskör, mert a közelmúltban a Kúria főtanácsadója, Dr. Jójárt Eszter írt cikket a témában a Magyar Jog 2014. decemberi számában, amelyben például a fent említett, megszakítási okokat tartalmazó 6:25. § kógens volta mellett érvelt, elmondható tehát, hogy a kérdés megítélése nem egyértelmű. A rendezvényen jelen volt a Kúria számos bírája, így a konferencián párbeszéd alakult ki az egyes jogalkalmazói rétegek között. Ez a fajta párbeszéd az egész konferenciára jellemző volt; a hallgatóság gyakran a szakma kiemelkedő alakjai között végbemenő eszmecserének lehetett fültanúja, és nem túlzás azt állítani, hogy ezen eszmecserék jelentősen befolyásolhatják az aktuális és vitás kérdések jövőbeni megítélését.

Az egyes szabályok kapcsán nehézséget jelenthet a normák szövegezése a diszpozitív, illetve kógens tulajdonság megállapításakor. Példának hozta az előadó a 3:156. § rendelkezését, amely alapján betéti társaságban a kültag nem lehet a társaság vezető tisztségviselője. Problémát okozhat a „nem lehet” szövegrészlet értelmezése, hiszen első ránézésre ez kógenciát sugallna, azonban észre kell vennünk, hogy a megfogalmazás ellenére a szabály diszpozitív. Amennyiben a felek nem térnek el, úgy a társasági szerződés részévé válik a rendelkezés, vagyis ebben az esetben valóban nem lehet kültag vezető tisztségviselő. Azonban semmi sem utal rá, hogy ne lehetne eltérni, vagyis a felek kiköthetik a társasági szerződésben, hogy kültag is lehet vezető tisztségviselő. Ebből is látszik, hogy önmagában a norma parancsoló, illetve tiltó megfogalmazásából még nem következtethetünk annak kógens voltára; szükséges vizsgálni, hogy a törvény az eltérést érvénytelennek nyilvánítja-e, akár az adott norma esetében, illetve akár az általános szabályokból [jogi személyek esetében a 3:4. § (2) és (3) bekezdés] következően.

Zárszó

Vékás professzor előadása zárásaként kiemelte, hogy miképp minden hasonlóan nagy horderejű jogalkotási aktus bevezetését követően, jelenleg is fontos, hogy a kódex mélyreható megismerése és átlátása érdekében a jogalkalmazók higgadtan és értően szemléljék annak rendelkezéseit, összefüggéseit. Ebből kifolyólag a felmerülő vitás kérdésekre sem a normaszöveg azonnali változtatásának igényével érdemes reagálni, az érdemi cél elérését sokkal inkább szolgálja a jogalkotói szándék megismerésének célul tűzése, mint a jogszabály-értelmezés sarokpontja. Az előadás záró gondolataiból azonban nem maradhatott el az elmúlt év során megannyiszor elismételt axióma, mely szerint a jog végeredményben mégiscsak a bírói gyakorlatban ölt testet, annak megjósolása pedig már nem a jogászi hivatásrendre tartozik, így arra a professzor úr sem kívánt vállalkozni. A jogalkalmazás konkrét kérdései nagy részének megválaszolására tehát továbbra is várni kell, mivel azokra a bírói gyakorlat ad majd választ a jövőben, találgatásokra márpedig sosem volt érdemes alapozni, hiszen – ahogy az előadó egy híres 17. századi angol bírót parafrazálva megjegyezte – csupán az „ördög látja a bíróságok lelkét.”

---