Jogászképzés fenntartása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány határozatot hozott egyes fontos közpolitikai célokhoz kapcsolódó jogtudományi kutatásokhoz és tehetséggondozáshoz szükséges források biztosításáról.


A kormány a 311/2015. (V. 21.)  határozatában  áttekintette a jogászképzés helyzetét, megállapította, hogy a jogászképzés fenntartása és továbbfejlesztése olyan közpolitikai cél, amelynek megvalósításához és támogatásához további intézkedések szükségesek. Ennek érdekében a kormány felhívta az igazságügyi minisztert, hogy tegye meg az egyes fontos közpolitikai célokhoz kapcsolódó jogtudományi kutatásokhoz és jogtudományi tanulmányi tehetséggondozási rendszer kialakításához, valamint tartós működtetéséhez kapcsolódó intézkedéseket, továbbá  felhívta az igazságügyi minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, a fentiekben  foglaltak megvalósítása céljából először a 2016. évi költségvetés terhére, tartósan beépülő jelleggel gondoskodjon 500 millió forint forrás biztosításáról.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Innováció és MI egy dinamikusan fejlődő ügyvédi irodában

A Wolters Kluwer Hungary elkötelezett a folyamatos innováció mellett, mely a termékfejlesztést is jellemzi. A vállalat által kínált jogi ökoszisztéma alapja a nagy múltú és egyben jövőbe mutató Jogtár®, melyet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda is hosszú évek óta használ. Dr. Barta Péter szenior ügyvéddel, adótanácsadóval beszélgettünk.