Országos konferencia az új Pp. koncepciójáról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2015. február 20-án, Szegeden rendezett országos konferencián nagy érdeklődés mellett került bemutatásra a Kormány által 2015. január 14-én elfogadott új polgári perrendtartás koncepciója, az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Jogász Egylet és az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának közös szervezésében.
A tanácskozásra az ország valamennyi törvényszékéről, ítélőtáblájáról érkeztek bírósági vezetők, bírák, jelen voltak a jogászi hivatásrendek képviselői, illetve a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun-, Csongrád-, és Békés megyei tagsága is jelentős számban képviseltette magát. A résztvevők száma meghaladta a 140 főt, így a rendezvénynek helyet adó SZAB székház másik termét is meg kellett nyitni az érdeklődők számára.

Az esemény az új Pp. kodifikációs folyamata aktuális állásának a széles szakmai közönséggel történő megismertetése érdekében tartott roadshow első olyan állomása volt, amelyen már a Kormány által támogatott koncepció egyes elemeit ismertették az előadók, melyet idén előreláthatólag további nyolc hasonló rendezvény követ ítélőtáblai székhelyeken és egyetemi városokban.

A rendezvény szakmai programját Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter kezdte az új Pp. szakpolitikai célkitűzéseiről és a kodifikáció várható menetéről. Őt követte Dr. Wopera Zsuzsa, miniszteri biztos, aki az új polgári perrendtartás koncepcionális újításait foglalta össze. E téma felkért hozzászólója Dr. Pákozdi Zita, az SZTE ÁJK Polgári jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének oktatója volt, aki bővebben kifejtette az egységes, ill. osztott perszerkezet perhatékonyságra gyakorolt hatását.

Az új Pp. koncepcionális újításait tovább elemezte Dr. Köblös Adél alkotmánybírósági főtanácsadó a két elsőfokú bemeneti szintre szabott eljárási szabályok tekintetében, melyhez, mint az IM Magánjogi és Igazságügyi Kodifikációs Főosztálya vezetője fűzött értékes észrevételeket Dr. Nyárádi Gabriella.

A délutáni programot Dr. Varga István a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság tagja nyitotta meg, aki széles összefüggésrendszerben vizsgálta a perbeli főszemélyek közötti szerep- és felelősség-megosztást mint a szabályozási tartalmak előkérdését. Elő­adásához Dr. Wallacher Lajos, ügyvéd, válasz­tottbíró szólt hozzá az anyagi pervezetés témakörében.

A konferencia szakmai programja további két kiváló előadással zárult, melyet Dr. Csillám Katalin a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese kezdett, aki a különleges perek jövőbeli szabályozásával kapcsolatos kérdéseket vizsgálta az új Pp. koncepció­jának szemszögéből, majd őt követte Dr. Vitvindics Mária az IM osztályvezetője, aki az új Pp. megalkotásával kapcsolatos kodifikátori feladatokat összegezte. A szakmai rendezvényt Dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró gondolatai zárták le.

Rovatunk aktuális száma a szegedi konferencia előadásom rövidített változatát tartalmazza, melyben nevesítem azokat a koncepcionális szempontból kardinális kérdéseket és az azokkal kapcsolatos dilemmákat, melyek hosszú távon meghatározzák egy új polgári perrendtartás működésének mikéntjét, és amelyekről az IM kodifikációs munkacsoportjának a jogalkotási eljárás kezdetén állást kellett foglalnia.

Az első elvi jelentőségű kérdés, mely meghatározta a kodifikációs munkafolyamat kezdetét, hogy szükséges-e radikális eltávolodás, teljes elhatárolódás a hatályos Pp. szabályaitól?

Szem előtt tartandó jogalkotási cél, melyet a polgári perjogi kodifikációról szóló 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozat előirányzott, hogy legyen az új Pp. korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak megfelelő.

A korszerűség megítélésénél nem a Pp. életkorából kell kiindulnunk, hiszen vannak a miénknél jóval korosabb, mégis minta­adónak tekintendő polgári perrendtartások Európában, elég csak az osztrák Pp.-re gondolnunk, ami 1895-ben készült és kiválóan funkcionál.

Kérdés, hogy az 50-es években kialakított egységes tárgyalási rendszer, az alap­elvek, az eljárás felépítése, a jogorvoslati rendszer korszerűsíthető-e, vagy csak egy új Pp.-vel garantálhatók a kitűzött jogalkotási célok?

Ami egy új Pp.-vel kapcsolatos nemzetközi gyakorlatot és elvárásokat illeti, azokat nehéz szintetizálni, gondoljunk csak az ET ajánlásokra, az EJEB joggyakorlatára, az uniós jogra stb. Mindössze egyetlen dokumentumot emelek ki, amely iránymutatásként kell, hogy szolgáljon az új Pp. kialakításakor.

 

2006-ban az Európa Tanács igazságszol­gáltatás hatékonyságát vizsgáló bizott­sága, a CEPEJ (European Commission for the Efficiency of Justice) közreadta a bírósági ­eljárások időszerűségét biztosító ún. „jó-gyakorlatokat”, mely jelentésből kizárólag az eljárási szabályok kialakítására vonat­kozó megállapításait összegzem (Compendium of “best practices” on time management of judicial proceedings):

– Az eljárások legyenek összhangban az ügy összetettségével. Az ügyek intézését differenciálni indokolt a pertárgyérték, a felek száma és a jogvita jellege szerint. Gyorsított eljárások létrehozására van szükség a kevésbé összetett ügyek lebonyolítására.

– Az eljárásoknak (tárgyalásoknak) a lehető legkoncentráltabbnak kell lenniük, ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Egy tipikus eljárást „nem több mint két tárgyaláson be kellene fejezni, melyből az első egy előkészítő tárgyalás kifejezetten előkészítő jelleggel, míg a második a bizonyítás lefolytatását szolgálja, és ha lehetséges az ítélethozatalt.

– A bírónak aktív, ügyet menedzselő szerepet kell biztosítani: a bíró a harmadik, pártatlan szereplője a jogvita eldöntését szol­gáló eljárásnak. Miután ő az, aki a felek érdekeitől függetlenül befolyásolni tudja a per menetét, proaktív, kezdeményező szerepet kell, hogy játsszon annak érdekében, hogy biztosítva legyen a per ésszerű időn belüli befejezése. A bírói „inaktivitás” az EJEB gyakorlatában is szigorú megítélés alá esik.

– Az eljárás megszakadását eredményező cselekmények minimalizálását biztosító szigorú szabályozás. Ez összefügg a felek és jogi képviselőik megfelelő felkészültségének kérdésével.

– A felek közötti előzetes egyeztetés megszervezése: Norvégiában ezeken, a per korai szakaszában tartott előkészítő egyeztetéseken több mint 80%-ban jön létre egyezség,

– A bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó határidők kikényszerítése. A bizonyításra vonatkozó határidők szigorú betartatása rendkívüli mértékben mozdítja elő a per ésszerű időn belüli befejezését.

– Az ítéletek írásba foglalására vonatkozó standard-ek, minták meghatározása.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rövid, tömör ítéletek segítenek kiemelni a döntés kulcspontjait és a bíró érvelését.

– Korszerű kommunikációs technológia ­alkalmazása a bírósági eljárásokban: Az információs és kommunikációs tech­nológia alkalmazása bírósági területen növelheti az igazságszolgáltatás hatékonyságát. A sikeres ügyek azt mutatják, hogy milyen pozitív eredményekkel jár a sokszor ismétlődő feladatok automatizá­lása. (A magyar igazságszolgáltatásnak, ami a peres eljárásokban a felek és a bíróság közötti elektronikus kommuniká­ciót illeti, itt vannak a legnagyobb lemaradásai mind a 2013-as, mind a 2014-es EU Justice Scoreboard szerint.)

Az új Pp. koncepciója tehát akként foglalt állást, hogy csak egy tartalmában és szerkezetében új polgári perrendtartás garantálhatja a korszerűséget, és a nemzetközi elvárásoknak való megfelelést, de az új polgári perrendtartás a jogbiztonság, a jogfolytonosság biztosítása érdekében csak a szükséges mértékben távolodik el a magyar perjogi hagyományokban gyökeret vert, és a hatályos Pp.-ben is sikeresen funkcionáló szabályozási megoldásoktól.

Az alapelvek problematikája, és ami ezzel összefügg: a felek és a bíróság közötti szereposztás újragondolása

Az új Pp. koncepciójának kialakítása során központi kérdéssé vált az alapelvek tárgyköre. A koncepció kialakítása során állást kellett foglalnunk arról, hogy az új Pp. tartalmazzon-e külön fejezetben alapelveket, hasonlóan a jelenlegi I. fejezethez, ha igen, akkor azok hol kerüljenek elhelyezésre. Ezen elvek kizárólag a polgári perjog sajátos alapelvei legyenek-e, vagy igazságszolgál­tatási alapelvek is kerüljenek nevesítésre, hasonlóan a hatályos törvényi megol­dáshoz?

Tudjuk, hogy az alapelvek többirányú szerepet töltenek be. Az alapelvek egyrészt alapvetően meghatározzák az eljárás ér­vényesülő rendjét, az egyes eljárási szabályok mikénti kialakítását, a szabályozás irányait. Másrészt az alapelvek a jogalkal­mazók számára jogértelmezést elősegítő, egységesí­tési funkcióval, továbbá sza­bályozási hiányok esetén hézagpótló funkcióval is bírnak, és zsinórmértékül szol­gálnak.

Mindezek ismeretében kellett a koncepció kialakításánál állást foglalni az imént feltett kérdésekben.

Az új Pp. koncepciója szerint a törvény elején külön fejezetben elvi éllel mindössze néhány alapelvet szükséges megjeleníteni, de azokat feltétlenül, két okból kifolyólag: 1. ki kell emelni, melyek a kódex legfontosabb rendező elvei, 2. miután az új polgári perrendtartás más szellemiséggel közelít a perhatékonyság biztosításához, és egy új perstruktúrát alakít ki, ezért indokolt azoknak az új alapelveknek a megjelenítése, amelyek ráirányítják a figyelmet, és kihangsúlyozzák a per résztvevőitől elvárt, a jelenlegi perbeli szerepektől sok tekintetben el­térő magatartást.

Új alapelvként fog megjelenni az új Pp.-ben:

– a perkoncentráció elve és az ehhez szorosan kapcsolódó

– együttműködés elve (a felek eljárástá­mogatási kötelezettsége, a bíróság anyagi pervezetése, közrehatási kötelezett­sége).

A perkoncentráció elve azt célozza, hogy a jogvita tartalma minél korábban tisztázódjon, és kizárják a per elhúzását eredményező jogintézmények, eljárási szakok alkalma­zását.

Röviden: azt a követelményt fogalmazza meg, hogy a bíróság számára az ítélet meghozatalához szükséges valamennyi tény és bizonyíték a lehető legkorábban rendelkezésre álljon; a bizonyítás tartalma az előkészítő szakban véglegesedjen.

A perkoncentráció elvének alapelvi szintű rögzítése szükségszerűvé teszi, hogy alapelvi szinten határozzuk meg:

– milyen kötelezettség terheli a feleket a perkoncentráció biztosítása terén, és

– a bíróságnak milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogy azt előmozdítsa: ezért kerül be az új Pp.-be az ezt kifejező: együttműködés elve.

A felek eljárástámogatási kötelezettsége ­elvének előírásával az új törvény kinyilvá­nítja, hogy a jövőben az eljárások hatékony és gyors lezárhatósága érdekében egy aktívabb és együttműködőbb hozzáállást kíván meg a felek egymás közötti és a bíróság felé ­irányuló viszonylatában is. A felek ez irányú kötelezettsége másképpen a „per előbbre­vitelének kötelezettségeként” is megfogalmazható.

A felek eljárástámogatási kötelezettségének előírásával szorosan összefügg a bíróság anyagi pervezetésének előtérbe helye­zése. Ennek körében pontosan definiálni kell, hogy a bíróság az anyagi pervezetés körében milyen eszközökkel rendelkezik a per menetének jelenleginél hatékonyabb mederben tartására, elhúzódásának megakadályozására, milyen módon vehet részt ­aktívabban és eredményesebben a per céljának elérésében.

Az anyagi pervezetés célja és értelme, hogy elkerülhető legyen az, hogy a vitában olyan döntés szülessen, mely nem véglegesen zárja le a jogvitát.

Feltehetjük a kérdést: szükséges-e alap­elvi szinten rögzíteni ezeket a feladatokat? Az IM Kodifikációs munkacsoportja egyértelmű igennel válaszolta meg ezt a kérdést, de a Pp. kodifikációját megalapozó téma­bizottsági összefoglaló sem hagy kétséget a felől, hogy alapelvi szintű feladatmegha­tározás indokolt az új Pp.-ben [Éless Tamás, Döme Attila: Alapvetések a polgári per szerkezetéhez, in: Németh János, Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC Kiadó, 2014. 59. o.].

Az anyagi pervezetés – az ügyet aktívan menedzselő bíró

Az új Pp.-ben tehát alapelvi szinten kerül megfogalmazásra a perkoncentráció elve. A perkoncentráció biztosítása a külföldi perrendekben különbözőképpen jelenik meg, de a mintaadónak tekinthető külföldi perrendekben a perkoncentráció lényegi elemét ­jelentik a bíró megnövekedett pervezetési jogosítványai, amit anyagi pervezetésnek ­hívunk, melyhez egyes perrendekben hiva­talbóliság, a peranyag szolgáltatásában való felelősségnek a felek és a bíróság közötti megosztása is társul, pl. az osztrák ­Pp.-ben.

A német polgári perrendtartás (ZPO) 2001. évi novellája állapított meg konkrét kötelezettségeket a bíró számára az anyagi pervezetés körében [139. § (1)], amelynek célja a bíróság feladatainak kihangsúlyo­zása a joganyag ténybeli és jogi megvitatásával kapcsolatban.

Ennek értelmében „a bíróság a szükséges mértékben megvitatja (megtárgyalja) a felekkel a feleknek a jogvitával összefüggő helyzetét, a tényeket és körülményeket, azokat mind jogilag, mind ténybelileg minősítve és ezzel összefüggésben kérdéseket ­intéz a felekhez. A bíróságnak törekedni kell annak biztosítására, hogy a felek nyilatkozataikat a jogvitával kapcsolatban időben és teljeskörűen megtegyék, kitérve az összes releváns tényre, különösképpen az érvényesíteni kívánt tényekhez hiányzó adatokat egészítsék ki, bizonyítási eszközeiket jelöljék meg, és az ügyet előmozdító indítványaikat tegyék meg.”

A munka törvénykönyve három nyelven
Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben. További információ és megrendelés >>

A ZPO idézett rendelkezései a perkoncentrációt segítik elő, és biztosítják, hogy a 139. § (2) bekezdésében rögzített tilalomnak megfelelően ne születhessenek „meg­lepetésítéletek”.

Az osztrák Pp. (öZPO) 182. §-a szerint „az elnöknek a tárgyaláson a kérdéseivel vagy más módon oda kell hatnia, hogy a felek a döntés szempontjából lényeges ténybeli közléseiket megtegyék, vagy hiányzó adatokat pótoljanak, vagy a bizonyítási eszközeiket megjelöljék, a felajánlott bizonyítékaikat kiegészítsék, és általában minden olyan felvilágosítást megadjanak, amelyek a valós tényállás megállapításához szükségesek.”

Felvetődhet a kérdés, hogy az idézett német és osztrák polgári igazságszolgáltatás mennyire hatékony, előmozdítják-e a per­hatékonyságot, a perek gyors befejezését az idézett anyagi pervezetés körében a bíró­ságra telepített feladatok?

Válaszként a 2013. évi EU Justice Scoreboard (EU igazságügyi eredménytábla) kimutatására hivatkozunk, mely szerint a ­polgári peres és gazdasági ügyek tekintetében a 28 uniós tagállam között az osztrák polgári igazságszolgáltatás a 3., míg a német a 6. legrövidebb pertartamokat mondhatja magáénak.

A gyors és hatékony peres eljárás bizto­sítására a bíróság eszközei elsődlegesen a kérdésfeltevés, hiánypótlás, nyilatkozat­tételre történő felhívás, de minden más alkalmas módon is arra kell törekednie, hogy a döntéshez szükséges lényeges tényeket a felek megfelelően előadják, a hiányos tényállításaikat kiegészítsék, és a bíróság meg­adjon minden olyan tájékoztatást, amely a tényállás megállapításához szükséges.

Álláspontom szerint a bíróság közrehatási tevékenysége nem áll ellentétben a rendelkezési és a tárgyalási elvvel, mert a fél szabadon dönt arról, hogy a bíróság „figyelemfelhívását” követi-e, de ha nem, és emiatt elveszti a pert, nem hivatkozhat arra, hogy a bíróság olyan jogi érvelésre tekintettel utasította el a keresetét, amelyet a fél nem ismert (meglepetésítélet).

Tisztában vagyok vele, hogy ez a kérdés az új Pp. koncepció érzékeny pontja, ha nem a legérzékenyebb, hiszen kihat a teljes per­jogi szabályozásra, és a maitól részben el­térő perkultúrát feltételez.

Hadd idézzem ezzel kapcsolatban Magyary Gézát, aki 1911-ben a magyar perjogi reformmozgalmakról szóló előadásában kiemelte, hogy „Minden perjogi codificatio legnehezebb része a bíró és a felek közötti viszonyt szabályozni. (…) Az igazságszolgáltatás leghatalmasabb tényezője: a perben erősen, de a felek érdekeivel harmonikusan érvényesülő bíró.”

Szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a bírói attitűd – azon túl, hogy nemzetközi elvárás – nem idegen a magyar perjogi hagyományoktól, hiszen a 38 éven át hatályban volt Plósz-féle Pp.-ben a bíró széles körű anyagi pervezető jogosítvánnyal rendelkezett.

Egységes vagy osztott perszerkezet?

Ebben a kérdésben történő állásfoglalás a koncepció kialakításának központi eleme volt, már azon oknál fogva is, mert a perkoncentráció és az osztott perszerkezet, az eljárás tagolása szorosan összefügg egymással: az eljárás tagolása a perkoncentrációt szolgálja, azt, hogy a bizonyítási eljárás tartalma az előkészítő szakban véglegesedjen, azaz a per előkészítése a koncentrált érdemi tárgyalás sikerét biztosítja.

Az osztott perrendnek Európában, per­jogi hagyományoktól, az adott jogrendszer sajátosságaitól függően különböző formái alakultak ki és fejlődtek az utóbbi évtizedekben. A Pp. normaszövegének kialakí­tásakor mind a magyar perjogi hagyo­mányokat, különösen az 1911. évi Pp. megoldásait, mind a külföldi megoldásokat vizsgálni kell.

A perkoncentráció érdekében a peres eljárást két szakaszra kell osztani:

– a perelőkészítő szakra, vagy másképpen állítási szakra és

– az érdemi tárgyalási szakra, vagy másképpen bizonyítási szakra.

A perelőkészítő szak célja, hogy ott rögzül­jenek a tényállítások, a jogállítások, az indítványok, azaz rögzüljön a kereset, a viszontkereset, a beszámítási kifogás, a bizonyítási indítvány, és azok változtatására, illetve bővítésére később csak kivételesen, a törvény által meghatározott feltételek teljesülése esetén legyen mód.

Itt kerül sor a releváns tényállítások felvételére, a jogállítások tisztázására és a szükséges bizonyítás meghatározására, a bizonyítási indítványok előterjesztésére. Ezzel lezárul az eljárás első szakasza.

Az érdemi tárgyalási szak célja, hogy a perelőkészítő szakban rögzült állítások és ­indítványok alapján, lehetőleg egy, illetve kis számú, teljeskörűen előkészített tár­gyaláson kerüljön lefolytatásra a bizonyítási eljárás, és szülessen meg a per érdemében a döntés.

További tisztázást és alapos átgondolást igényel, hogy az új Pp. a perkoncentráció biztosítása érdekében milyen keretek közt kíván élni a preklúzió lehetőségével, azaz egy meghatározott határidőn, vagy eljárási szakon túl egyes eljárási cselekmények, így pl. a keresetváltoztatás, viszontkereset előterjesztésnek kizárásával, korlátozásával. A per eldöntése szempontjából releváns ­tények vagy bizonyítékok kizárásának veszélye arra készteti a feleket, hogy vitájukat az eljárás elején minden vonatkozásban feltárják. Ha ugyanis egy tényt vagy egy bizonyítékot kizárnak, akkor arra később már nem lehet hivatkozni. A szigorú preklúziós szabályok alkalmazása ugyanakkor nem eredményezheti az eljárás rugalmatlan­ságát, nem vezethet perújítási eljárások tömegéhez: egyensúly megteremtése szük­séges.

Az IM munkacsoportjában teljes egyetértés alakult ki az osztott perszerkezet meg­valósítása tárgyában, de koncepcionális szinten további elemzést igényel, hogy ­milyen módon valósul meg a preklúzió a peralapítási szakot követően, milyen indokokra tekintettel lehetnek alóla kivételek, és mennyiben tér el a peralapítási szak jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében.

A Koncepció az eljárás tagolása mellett tette le a voksát, de azt rugalmasan kezelve: ez jelenthet szóbeli és írásbeli előkészítést, amit a bíró megfelelőbbnek tart, ill. ahol ­annak feltételei megvannak, az előkészítő szak azonnal átcsaphat érdemi szakba, ha ez a megoldás a legoptimálisabb az adott jogvita megoldása szempontjából.

Eljárási rendek kérdése: egységes vagy differenciált eljárási rendek?

A Pp. kodifikációja során eldöntendő központi koncepcionális kérdés az ún. eljárási rend(ek) dilemmája, vagyis, hogy differen­ciált eljárási rendekre épüljön-e az új Pp., vagy egy egységes eljárási rend kerüljön kialakításra.

Az európai modellek itt is nagyon különböző megoldásokat mutatnak, és mindegyik lehet hatékony, ez alapvetően kodifikációs döntés, hogy a jogalkotó melyiket választja.

Az új Pp. koncepció nyitva hagyta ezt a kérdést, de abban döntött, hogy mind a magyar perjogi hagyományokra, mind az uniós tagállamok döntő többségének a hazaihoz hasonló megoldásaira is tekintettel indokolt fenntartani a két elsőfokú bemeneti szintet, azaz változatlanul indokolt az elsőfokú ügyeket megosztani a járásbíróságok és a törvényszékek között, ugyanakkor az oda irányított ügyek sajátosságaira tekintettel két, bizonyos tekintetben eltérő eljárási szabályozást irányoz elő.

A jogkeresőkhöz közeli, könnyen elérhető járásbírósági szintre utalhatók az alacsonyabb pertárgyértékű, egyszerűbb, az állampolgárokat jelentős számban érintő, így az állampolgárokhoz legközelebb eső bíróságon intézendő, nagy számban jelentkező perek.

A törvényszéki szint elsőfokú hatáskörét kell megállapítani a magasabb pertárgyértékű, speciális szakértelmet igénylő, jellemzően bonyolultabb, professzionalitást igénylő perek esetében, a Koncepció itt mindkét fél számára előírja a kötelező jogi képviseletet, mely alatt alapvetően ügyvédi, jogtanácsosi képviseletet értünk.

Az eljárási szabályok differenciálása azért szükségszerű, mert a Koncepció új alapelvként tételezi a perkoncentráció elvét. A perkoncentráció akkor valósulhat meg, ha az e célból kialakított feszes eljárási szabályokat a felek pontosan követik, betartják. E szabályok betartásához ugyanakkor szükséges a felek felkészültsége (ténybeli és jogbeli). A felkészültség tekintetében alapve­tően különbözik a helyzet annak függvé­nyében, hogy a felek személyesen vagy jogi képviselővel járnak el. A kisebb értékű vagy egyszerűnek tűnő ügyekben valószínűsít­hető, hogy a fél maga jár el. Ilyen esetekben az eljárási szabályok kialakítása során számolni kell ezzel a körülménnyel, mely ok­szerűen, mind a felektől való elvárhatóság szintjén, mind a bíróság anyagi pervezetésének intenzitásában eltérések megfogalmazását teszi szükségessé.

Annak érdekében, hogy a járásbírósági és a törvényszéki hatáskörbe utalt ügyek sajátosságait maximálisan figyelembe vehetően kerüljön kialakításra a hatékony és gyors eljárás, meg kell határozni eltéréseket a két bemeneti fórumra irányított ügyek szabályozásának tekintetében.

Ez megvalósítható egységes perrend keretében oly módon, hogy a nem általános hatáskörűként megjelölt bíróság eljárására vonatkozó eltéréseket kell határozni pl. ­külön fejezetben tételesen meghatározva (lásd: német polgári perrendtartás megoldása, ZPO 495–499. §-ai), de a bementi szintek igényeire tekintettel kialakított perjogi megoldás megvalósítható differenciált perrendek (eljárási útvonalak) kodifikálásával is.

Az általános hatáskörű bíróság kérdése

Ahogyan arra az előzőekben már utaltam, az IM munkacsoportja is amellett tette le a voksát, hogy nem igényel koncepcionális változtatást az elsőfokú polgári peres ítél­kezés megosztásának átalakítása, vagyis az ún. bemeneti szint továbbra is megosztandó a járásbíróságok és a törvényszékek között. Mind perjogi hagyományaink, mind az uniós tagállamok döntő többségének gyakorlata is ebbe az irányba mutat. Az általam vizsgált 19 uniós tagállam szinte mindegyikében két fórum kerül kijelölésre a polgári perek kezdeményezésére, ott van jellemzően ettől eltérés, ahol a bírósági szervezetrendszer nem négyszintű.

A két bemeneti szint biztosítása viszont azzal jár, hogy a kettő közül meg kell ha­tározni az általános hatáskörrel felruházott bíróságot, ami azért szükséges, mert ennek hiányában egyébként tételes felsorolását kellene adni mind a járásbíróság hatáskö­rébe, mind a törvényszék hatáskörébe tar­tozó valamennyi ügyről. Az általános hatáskörű bíróság meghatározása esetén azonban ­elegendő azoknak az ügyeknek a tételes számbavétele, amelyeket a nem általános hatáskörű bíróság elé utal a törvény, míg a többi, fel nem sorolt ügyet az általános hatáskörűként megjelölt bíróság bírálja el első fokon.

Az ugyanakkor eldöntendő kérdés, hogy melyik bíróság rendelkezzék ezzel az álta­lános hatáskörrel?

A kérdés mikénti megválaszolása azért kiemelt fontosságú, mert amennyiben egységes perrendet alakít ki az új Pp., akkor értelemszerűen az általános hatáskörrel fel­ruházott bírósági szintre kell modellezni az eljárási szabályokat, vagyis az általános hatáskörű bíróság kérdése összefügg a perrend mikénti kialakításának kérdésével is, az eljárás ívének meghatározásával, az attól lefelé, vagy felfelé történő eltérések vizs­gálatával.

Az Európai Unió 19 tagállamát vizsgálva látható, hogy 11 tagállamban az első, azaz a legalsó szervezeti szint rendelkezik általános hatáskörrel polgári ügyekben. Ezek közül 5 tagállamban nincs két elsőfokú hatáskörrel felruházott bíróság. A vizsgált tagállamok közül 7-ben a második szervezeti szinten álló bíróság rendelkezik általános hatáskörrel, vagyis mind a legalsó, mind a második szervezeti szinten eljáró bíróság általános hatáskörrel történő felruházására találunk külföldi példákat, kb. fele-fele arányban.

Azok a kedves olvasók, akik behatóbban is érdeklődnek az új Pp. koncepciója iránt, és jobban el kívánnak mélyülni a koncepció mellékletét jelentő előkészítő anyagokban, az alábbi linken érhetik el az Igazságügyi ­Minisztérium honlapján. A véleményeket szívesen várjuk a mikfo@im.gov.hu email címen.

Fotó: Véssey Endre

---