Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megalapozott gyanú hiányában a tárgykörözés elrendelése, illetőleg a már harmadik személy tulajdonában levő gépjármű lefoglalása jogellenes.
Ami a tényállást illeti, a felperes 2010. március 24-én egy Ny.-i autókereskedésben megvásárolta az Audi A4 típusú, L. forgalmi rendszámú személygépkocsit 4000000 forintért. A gépkocsit 2011. február 7-én az M.-i Városi Rendőrkapitányság illetékes alosztálya lefoglalta a felperestől indítókulcsával és forgalmi engedélyével együtt.
A büntetőeljárás alapja az volt, hogy az L. Lízing Zrt. mint lízingbe adó és az A. Kft. mint lízingbe vevő között lízingszerződés jött létre több gépkocsi finanszírozására. A lízingbe vevő nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, ezért az L. Lízing Zrt. 2010. augusztus 16-án felmondta a szerződést, egyúttal bejelentette igényét a finanszírozott gépjárművekre. Azok egy részét azonban időközben értékesítették, ezért felmerült a gyanú, hogy az adós elvonta a gépjárműveket a fedezet alól. 2011. január 11-én az L. Lízing Zrt. megbízásából eljáró E. Kft. ügyvezetője feljelentést tett a Btk. 330. paragrafusába ütköző hitelsértés vétségének gyanúja miatt. Ez alapján a perbeli gépjárművel együtt összesen 11 gépkocsira rendeltek el tárgykörözést.
A gépkocsi lefoglalása ellen a felperes panasszal élt, melyben a lefoglalás megszüntetését és a gépjármű kiadását kérte arra hivatkozva, hogy a gépjárművön a vételár megfizetésével jóhiszeműen tulajdonjogot szerzett a polgári jog szabályai szerint. Panaszát azonban az M.-i Városi Ügyész elutasította.
A lefoglalás megszüntetésére végül 2012. február 1-jén került sor, és a gépkocsit a felperes 2012. március 7-én vette át.
A felperes keresetében az alperest – amelynek szervezeti egysége az M.-i Rendőrkapitányság – az 1959. évi IV. törvény, azaz a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 349. paragrafusában írt közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése címén összesen 2500000 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni, mivel a lefoglalás és a lefoglalás foganatosítására vonatkozó szabályokat megsértette a nyomozóhatóság. Álláspontja szerint a nyomozás elrendelése is szabálytalan volt, hiányos feljelentés alapján rendelték el. Továbbá a hitelsértés miatt indult büntetőeljárásban a jármű lefoglalása szükségtelen volt, hiszen azon harmadik személy jogszerűen tulajdonjogot szerzett. Emellett a lefoglalás is indokolatlanul hosszú ideig tartott. Kifogásolta, hogy a jármű állaga romlott, mert a foganatosító szerv a járművet nem tartotta karban. 390 napra gépjárműkölcsönzés címén 1170000 forint, javítási költség címén 196.000 forint, gépjárműadó és biztosítási díj címén 84.000 forint, a hazaszállítással kapcsolatban felmerült költség címén 50000 forint, valamint személyiségi jogai megsértése miatt 1.000.000 forint nem vagyoni kár megtérítését kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy jogszerűen járt el. A kártérítést összegszerűségében is vitatta.
Az elsőfokú bíróság ítélete
Az első fokon eljárt K.-i Törvényszék a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy a Ptk. 349. paragrafusának (1) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának PK 42. állásfoglalása alapján az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltételei – 1. jogellenes magatartás, 2. kár, 3. okozati összefüggés, 4. felróhatóság, 5. a kár rendes jogorvoslattal nem hárítható el és 6. a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket a károsult igénybe vette – nem állnak fenn. Megállapította, hogy a Büntetőeljárási törvény (Be.) 151. paragrafusának (1) és (2) bekezdése értelmében a lefoglalás jogszerű volt. Hivatkozott a Be. 154. paragrafusának (1) és (3) bekezdésére, miszerint a lefoglalt dolog őrzéséről oly módon kell gondoskodni, hogy állaga változatlan maradjon. A Be. 155. paragrafusának (1) és (2) bekezdése alapján rögzítette, hogy akkor adható ki a lefoglalt dolog, ha arra már a nyomozás érdekében nincs szükség, és annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt.
A törvényszék leszögezte, hogy a gépjárművek tulajdonjogának tisztázása érdekében a perben érintett gépjármű lefoglalása indokolt és szükségszerű volt. Az eljárás pedig azért húzódott, mert a felperes is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és a két ügyet egyesítették. A tényállás tisztázása érdekében szükséges és azzal összefüggő, indokolt bizonyítást folytatott le a rendőrkapitányság, nem történt olyan mértékű időmúlás, amely a jogellenesség megállapítására alkalmas lenne.
Rögzítette a törvényszék, hogy a lefoglalás a nyomozás eredményessége érdekében foganatosított, a dolog birtokosának jogait korlátozó kényszerintézkedés, amelyre a jogszabály felhatalmazása alapján, az ott megadott keretek között került sor.
Az autószalonban még az örömé a főszerep. Aztán jön a csillaghullás…
A 11/2003. IM-BM-PM együttes rendelet 72. paragrafusának (2) bekezdése alapján karbantartási kötelezettség – jármű beindítása, mozgatása – nem terhelte a nyomozóhatóságot. Utalt arra is, hogy a gépjárművet terhelő adókat, felelősségbiztosítási díjat lefoglalás hiányában is fizetnie kellett volna a tulajdonos üzembentartó felperesnek. A forgalomból történő ideiglenes kivonás kötelezettsége az alperest nem terhelte.
A fellebbezések tartalma
Az elsőfokú határozattal szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak az eljárás további folytatására kötelezését kérte a kár összegének megállapítása érdekében.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú határozat helybenhagyását kérte helyes indokainál fogva.
A Pécsi Ítélőtábla megállapításai
A fellebbezés túlnyomórészt alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást nagyobbrészt helyesen állapította meg, és részben helyes jogszabályokat alkalmazott, azonban jogi indokaival és az abból levont érdemi következtetéssel a másodfokú bíróság nem értett egyet. Így a tényállást azzal egészítette ki, hogy a nyomozást folytató M.-i Rendőrkapitányság a tárgykörözés elrendelése után négy alkalommal hívta fel a feljelentőt adatközlésre, a feljelentés pontosítására.
A gépjármű-nyilvántartás bejegyzett adatai szerint 2009. november 9-étől 2010. március 24-éig a perbeli L. forgalmi rendszámú, Audi A4 típusú személygépkocsi tulajdonosa az A. Kft. volt, azt követően K. B. felperes. A feljelentő L. Lízing Zrt.-nek a gépjármű-nyilvántartásba az autón semmiféle joga nem volt bejegyezve.
A feljelentés megtételekor, 2011. január 11-én hatályos Büntető Törvénykönyv, azaz az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 330. paragrafusa értelmében aki a hitel fedezetét egészben vagy részben elvonja, vagy a hitelezőnek a fedezetből való kielégítését más módon meghiúsítja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A hitelsértés vétségének elkövetési tárgya a kölcsönre vásárolt gépkocsi, amelyre vételi jogot alapítottak, és ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat kötöttek ki. A hitelsértés vétségét nem valósítja meg az adósnak az a magatartása, hogy a jogosult felhívására a hitel fedezetét nem adja át (BH 2008.85.). Elköveti a hitelsértés vétségét, aki a hitel fedezetéül szolgáló gépkocsit átruházza, és a hiteltörlesztés elmaradása folytán a hitelező kielégítése meghiúsul (BH2011. 34.).
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) ekkor hatályos rendelkezései szerint a nyomozó hatóság elrendelheti annak az ismeretlen helyen lévő tárgynak a körözését, amely a törvény értelmében lefoglalható, illetőleg amelynek a lefoglalását vagy a zár alá vételét rendelték el. A Be. 151. paragrafusának (1) bekezdése szerint a lefoglalás a bizonyítás érdekében vagy az elkobzás, illetőleg a vagyonelkobzás biztosítására a dolognak a bíróság, az ügyészség, illetőleg a nyomozó hatóság általi őrzésbe vétele vagy megőrzésének más módon történő biztosítása. A Be. 151. paragrafusának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság, az ügyészség, illetőleg a nyomozó hatóság elrendeli annak a dolognak a lefoglalását, amely a) bizonyítási eszköz, b) a törvény értelmében elkobozható vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.
A Be. 77. paragrafusának (1) bekezdés d) pontja rögzíti: el kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették. Ugyanezen jogszabályhely (3) bekezdése alapján az (1) bekezdés a) és d) pontja esetében az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, kivéve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki.
Az M.-i Rendőrkapitányság úgy rendelte el a feljelentés alapján a perbeli L. forgalmi rendszámú, Audi A4 típusú személygépkocsi tárgykörözését és feltalálása esetén lefoglalását, majd annak 3 nappal későbbi foganatosítására úgy került sor, hogy nem állt még rendelkezésére a perbeli gépkocsira vonatkozóan az A. Kft. és L. Lízing Zrt. között létrejött pénzügyi lízing keretszerződés, illetőleg egyedi lízingszerződés. Annak a biztosítékát sem ismerte az M.-i Rendőrkapitányság. Nem ellenőrizte a lefoglalás előtt a gépjármű- nyilvántartás bejegyzett adatait sem, amely szerint az L. Lízing Zrt.-nek sem tulajdonjoga, sem opciós joga nem volt, továbbá a gépjárművön elidegenítési és terhelési tilalom nem állt fenn.
Ha a feljelentés pontosítását, hiányosságainak pótlását rendelte volna el az M.-i Rendőrkapitányság a tárgykörözés előtt, tudomására jutott volna, hogy a pénzügyi lízing keretszerződésnek nem csak a személygépkocsik – köztük a perbeli gépkocsi – a fedezete, hanem kettő ingatlan is. A pénzügyi lízing keretszerződésből az L. Lízing Zrt. pótlólagos adatközlése szerint mintegy 136000000 forint követelése állt fenn. A keretbiztosítéki jelzáloggal két ingatlant kötött le, az egyikre 150000000 forint, a másikra 40000000 forint jelzálogjogot jegyeztek be. Az ingatlanokat terhelő jelzálogjog tehát jóval meghaladta az L. Lízing Zrt.-nek a gépkocsikkal összefüggő követelését. Így tulajdonképpen a felek között egy polgári jogi elszámolási vita állt fenn csupán.
Ezt állapította meg az M.-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Gépjármű Alosztálya is a 2012. március 8-án kelt határozatával, amikor a Btk. 330. paragrafusába ütköző és aszerint minősülő hitelsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt F. T.-vel szemben folytatott nyomozást megszüntette a Be. 190. paragrafusának (1) bekezdés b) pontja alapján, mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.
Határozatban rögzítette, hogy a fedezetként felajánlott ingatlanokat a finanszírozó elfogadta, és saját szakértőivel felértékeltette, így nem kizárólag a finanszírozott gépjárművek képezték a hitel fedezetét. A keretbiztosítéki jelzálogszerződés lehetőséget biztosított a finanszírozónak, hogy szerződésszegés, azaz a hitel nem fizetése esetén érvényesítse a jelzálogjogát, és értékesítse vagy tulajdonjogot szerezzen a fedezetül szolgáló ingatlanok felett. E lehetőséggel a finanszírozó nem élt, annak ellenére, hogy a hitelszerződést felmondta. Mindemellett F. T. részéről pénzügyi teljesítések érkeztek a hitelszerződés felmondását követően, és együttműködik a pénzintézettel.
Rögzítette a határozat azt is, hogy a következetes joggyakorlat szerint a fedezetül lekötött dolognak a kielégítési jog – vételi jog vagy opció – megnyílását és érvényesítését követő birtokban tartása, vagyis a jogosultnak történő átadás elmulasztása, a kielégítés meghiúsítását célzó egyéb magatartás híján önmagában pusztán szerződésszegésnek értelmezhető.
A nyomozást megszüntető határozat kifejtette: önmagában az a tény, hogy a gépjárműveket nem szolgáltatta vissza a kölcsönt nyújtó cégnek F. T., nem ad alapot a sikkasztás gyanújának megállapítására sem, mivel mindezeken kívül a feljelentett személy olyan értékű ingatlanfedezeteket is biztosított a hitelezőnek, amelyek többszörösen fedezték a folyósított hitelösszeget és a hátralékot, így a sikkasztás további törvényi tényállási eleme hiányzik. Tehát sem hitelsértést, sem sikkasztást nem követett el F. T.
Ha az M.-i Rendőrkapitányság a hiányos és pontatlan feljelentést először pontosíttatta volna, további dokumentumokat szerzett volna be, észlelhette volna, hogy hiányzik a hitelsértés bűncselekményhez a megalapozott gyanú. Megalapozott gyanú hiányában pedig a tárgykörözés elrendelése, illetőleg a már harmadik személy tulajdonában levő gépjármű lefoglalása jogellenes volt.
A lefoglalás előtt a nyomozó hatóságnak vizsgálnia kellett volna, hogy annak törvényi feltételei fennállnak-e. Ehhez viszont tisztázni kellett volna, hogy megvalósult-e, és ha igen, milyen bűncselekmény, illetőleg annak gyanúja megalapozott-e. Be kellett volna szereznie a feljelentés alapját képező polgári jogi szerződés iratanyagát.
Ha az M-i Rendőrkapitányság a tárgykörözést megalapozott gyanú hiányában, a vonatkozó polgári jogi szerződések, okiratok nélkül rendelte el, úgy nyomban meg kellett volna szüntetnie a lefoglalást legkésőbb akkor, amikor tudomást szerzett az alapul szolgáló, az A. Kft. és az L. Lízing Zrt. között megkötött pénzügyi lízing keretszerződés, illetőleg keretbiztosítéki jelzálogjog létéről. A pénzügyi keretlízing szerződés pedig már 2011. február 7-én megérkezett az M.-i Rendőrkapitánysághoz. Ezért jogellenesen járt el a rendőrhatóság akkor is, amikor nem szüntette meg a gépjármű lefoglalását.
A Be. 2011. februárban hatályos 155. paragrafusának (1) bekezdése értelmében a lefoglalást a nyomozó hatóság megszünteti, ha arra az eljárás érdekében már nincs szükség. Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdése szerint a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és azt kétséget kizáró módon igazolni tudja. Annak megállapításához, hogy a lefoglalás megszüntetésének feltételei fennállnak-e, mérlegelni kell a bizonyítékokat. A kirívóan okszerűtlen mérlegelés megalapozhatja a Ptk. 349. paragrafusa szerinti kárfelelősséget.
A felperes a lefoglalást követő napon, 2011. február 8-án feljelentést tett az M.-i Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen csalás bűntettének gyanúja miatt. Feljelentéséhez csatolta a gépjármű tulajdonjogának igazolására az adásvételi szerződését. Ebből kiderül, hogy azt az A. Kft. eladótól vásárolta meg 2010. március 24-én 4000000 forint vételárért, melyből 1000000 forint készpénzzel rendelkezett, 1000000 forint egy korábbi gépjármű beszámítása, 2000000 forintot pedig a P. Banktól vett fel kölcsönként. A feljelentéséhez csatolta a kölcsönszerződést, a vételi jogot alapító szerződést és a törlesztő részletek kiegyenlítéséről a feladóvevényeket. A felperes tulajdonjogát a gépjármű-nyilvántartásba is bejegyezték.
A felperes tulajdonjoga tehát okiratokkal igazolt volt. A felperes több ízben hiába kezdeményezte a lefoglalás megszüntetését és a gépjármű részére történő kiadását, azt a nyomozó hatóság következetesen elutasította. Annak ellenére, hogy a Ptk. 118. paragrafusának (1) bekezdése szerint kereskedelmi forgalomban vásárolt gépkocsin tulajdonjogot szerez a jóhiszemű vevő akkor is, ha az eladó nem volt tulajdonos.
Lefoglalásra a fentiek szerint bizonyítás vagy elkobzás lehetősége esetén kerülhet sor. Egyetértett a másodfokú bíróság a felperessel abban, hogy a gépkocsira a bizonyítás érdekében nem volt szükség, minden okirattal igazolható volt. Az elkobzás korlátja pedig a tulajdon sérthetetlenségének alkotmányos alapelve, amiből az következik, hogy az elkövetői körön kívül álló, a bűncselekményben vétlen, jogkövető tulajdonos jogát az elkobzás nem sértheti. A gépkocsi lefoglalása tehát minden szempontból indokolatlan volt.
Mindemellett, ha már a gépkocsi lefoglalását elrendelte a nyomozó hatóság, módja lett volna arra, hogy a lefoglalt gépkocsit a tulajdonos őrizetében hagyja. A 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet 2. paragrafusa alapján ugyanis az érdekelt őrizetében lehet hagyni a lefoglalt dolgot. Ehelyett H.-ról az M.-i Rendőrkapitányságra, onnan pedig az M.-i Rendőrkapitányságra szállíttatta, ahonnan a felperesnek saját költségén kellett gondoskodnia a gépjármű visszaszállításáról, illetőleg szakemberrel történő átvizsgálásáról.
A Legfelsőbb Bíróság 4/2006. Polgári Jogegységi Határozata rendelkezik a bűnjelként lefoglalt dolgok őrzéséről. Eszerint a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság a büntetőeljárás során bűnjelként lefoglalt dolgot közhatalmi tevékenysége részeként őrzi, kezeli, illetve gondoskodik őrzéséről, kezeléséről. Az ennek során bekövetkezett kárért – szerződésen kívüli károkozóként – a Ptk. 349. paragrafusa alapján állhat fenn a felelőssége.
A felperes megjelölte és részletesen kifejtette a jogellenes lefoglalással okozati összefüggésben felmerült kárainak ténybeli és jogi alapját, csatolta bizonyítékait és előterjesztette bizonyítási indítványait, szakértő kirendelését is kérte állítása alátámasztására. A felperest ért kár összegével, annak az alperes magatartásával való összefüggésével, illetve az alperes kimentési lehetőségével az elsőfokú bíróság nem foglalkozott, azokat nem vizsgálta.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság – eltérő jogi álláspontja miatt – az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta a Polgári Perrendtartás (Pp.) 253. paragrafusának (2) bekezdése alapján, és a Pp. 213. paragrafusának (3) bekezdése szerinti közbenső ítélettel megállapította az alperes felelősségét az L. forgalmi rendszámú gépkocsi 2011. február 7-étől 2012. február 1-jéig tartó lefoglalásával a felperesnek okozott kárért. Egyebekben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította a Pp. 252. paragrafusának (2) bekezdése alapján.
(A határozatot a Kúria Pfv. IV. 20 269/2014/4. közbenső ítéletével hatályában fenntartotta.)
Az ismertetett döntés (Pécsi Ítélőtábla Pf. VI. 20 435/2013/4.)) a Bírósági Döntések Tára 2014/7-8. számában 16. szám alatt jelent meg.
