Súlyosítási tilalom a perújítás során
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amennyiben a terhelt javára szóló indítvány alapján elrendelt perújítás során a bíróság az alapügyben alkalmazottnál súlyosabb büntetést szab ki, a perújítás szabályain túlmenően a súlyosítási tilalmat is megszegi – a Kúria eseti döntése.
A tényállás
A városi bíróság jogerős ítéletével a terheltet társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 40 napi fizikai munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélte. Az ítélet ellen a megyei főügyészség terjesztett elő perújítási indítványt a terhelt javára, mivel az egészségügyi állapotára vonatkozóan beszerzett, a terhelt közérdekű munka végzésére való képességének hiányát megállapító orvosszakértői vélemény alapján olyan új bizonyíték merült fel, amely valószínűsítette, hogy a terhelttel szemben lényegesen enyhébb büntetés kiszabása, illetve büntetés helyett intézkedés alkalmazása lenne indokolt.
A járásbíróság a perújítás során hatályon kívül helyezte a városi bíróság ítéletét, a terheltet bűnösnek találta, és a hatályon kívül helyezett ítélethez képest súlyosabb büntetésre (8 hónap börtönbüntetés) ítélte.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
A terhelt javára a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt, álláspontja szerint a jogerős ítélet meghozatalára a súlyosítási tilalom megsértésével került sor. A terhelt javára előterjesztett perújítási indítvány alapján ugyanis az ítéletet a terhelt hátrányára nem lehet megváltoztatni.
A Kúria megállapításai
Mivel a büntető törvénykönyv a szabadságvesztést, mint a legsúlyosabb büntetési nemet határozza meg, ezért a Kúria álláspontja szerint az alapügyben kiszabott közérdekű munkához képest a terhelt javára elrendelt perújítás eredményeként hozott ítélet – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést kiszabó rendelkezése sérti a Be. azon előírását, miszerint ha a perújítási indítványt a terhelt javára terjesztették elő, az ítéletet a hátrányára nem lehet megváltoztatni [415. § (3) bekezdés]. Jóllehet ez a rendelkezés nem szerepel a felülvizsgálatot súlyosítási tilalom megsértése miatt megalapozó törvényhelyek között, mégis nyilvánvaló a Kúria szerint, hogy amennyiben a terhelt terhére szóló indítvány hiányában az elrendelt perújítás esetén a bíróság az alapügyben kiszabott büntetésnél súlyosabb büntetést szab ki, az nem csupán a perújítás szabályainak sérelmét eredményezi, hanem a súlyosítási tilalomra vonatkozó törvényi rendelkezések megszegésével egyenértékű.
Mindezen túl a Kúria a járásbíróság hibájaként értékelte, hogy figyelmen kívül hagyta az új bizonyítékként értékelendő orvosszakértői véleményt, amely nem csupán az alapügyben hozott határozat terhelt javára történő megváltoztatását, hanem lényegesen enyhébb büntetés kiszabását, illetve a kiszabott büntetés helyett intézkedés alkalmazását tette volna indokolttá.
Ptk. Mesterhármas |
Az új Ptk. három aspektusból – szerkesztőbizottsági tag, ügyvéd és bíró szemével.
A sorozat rendezvényei:
2014.09.16. Családjog – Dr. Szeibert Orsolya, Dr. Szűcs Andrea, Kristófné Dr. Kontra Erzsébet 2014.10.08. Jogi személy – Dr. Csehi Zoltán, Dr. Tomori Erika, Dr. Gál Judit 2014.11.19. Dologi jog – Dr. Menyhárd Attila, Dr. Gárdos Péter 2014.12.16. Az új Ptk. és az Mt. együttes alkalmazása – Dr. Berke Gyula, Dr. Pál Lajos, Tálné Dr. Molnár Erika 2015.01.13. Öröklési jog – Dr. Szeibert Orsolya, Hídvéginé Dr. Adorján Lívia 2015.02.17. Kötelmi jog – Dr. Lábady Tamás, Dr. Fuglinszky Ádám, Dr. Kemenes István
Helyszín: Budapesti Ügyvédi Kamara
Bővebb információ és jelentkezés>>
|
A súlyosítási tilalom miatti törvénysértés az alapügyben kiszabott közérdekű munka helyett enyhébb büntetési nem, illetve intézkedés alkalmazásával válna csak kiküszöbölhetővé. Mindezek alapján a Kúria a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az ismertetett döntés (Kúria Bfv. III. 1.133/2013.) a Kúriai Döntések 2014/8. számában B.12. szám alatt jelent meg.