Tettazonosság a büntetőeljárásban – 3. rész


Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Hungary kiadásában megjelent, dr. Tóth Géza által jegyzett Tettazonosság a büntetőeljárásban című kiadvány négy fejezetébe.

A Wolters Kluwer Hungary Kft. gondozásában megjelenő Tettazonosság a büntetőeljárásban című kötetben a szerző, dr. Tóth Géza a tettazonosság elvét vizsgálja, annak legtágabb értelmében, elemzését négy irányból megközelítve. Az első fejezetben a klasszikus tettazonosságot elemzi, amely arra a kérdésre ad választ, hogy a büntetőeljárásban miképpen érvényesül a doktrína a jogerőt megelőző terjedelmében. A második fejezetben a tettazonosság fogalmának jogerőn túli tartalmát analizálja, hogy az elv milyen körben blokkolja az új büntetőeljárás megindításának lehetőségét. Az Alaptörvénnyel a princípium alapjogi rangra emelkedett, ezért a harmadik fejezetben az alapelv alkotmányos büntetőjogi hatókörét veszi górcső alá. Az uniós bűnügyi együttműködés sarokpontját képző ne bis in idem-elv az SVE 54. cikke alapján közvetlenül alkalmazandó a magyar büntetőeljárásban, aminek hatásai a hazai jogalkalmazásban és jogalkotásban is azonosíthatók. Ennek érdekében a monográfia negyedik fejezetében a szerző az alapelv transznacionális érvényesülését vizsgálja uniós vonatkozásban, valamint a nemzeti bíróságok szemszögéből.

A monográfia az ítélkezés sarokkövét képező, a gyakorlatban kikerülhetetlen jogintézményt tárgyal, ami praktikus eligazodási pontot jelenthet a jogalkalmazók, különösen az ítélkező bírók számára, de az ügyészség és a védelem által ellátandó büntetőeljárási funkciókkal, feladatokkal összefüggésben is hasznos megállapításokat tartalmaz.

Az alábbiakban a műnek Az alkotmányos azonosságfogalom című fejezetéből olvashatnak egy részletet.

2. Az alkotmányos tartalom

2.1. Az alapjog hatálya

Mára az elv számos országban emelkedett alkotmányos rangra,[18] tehát az sem lehet meglepő, hogy a szakirodalom elvárásainak [Karsai (2007) 86.] is megfelelően az At. 2012-ben történt hatálybalépésével a kétszeres eljárás és elítélés tilalma a magyar jogrendszerben is alkotmányos alapjoggá szilárdult az At. XXVIII. cikk (6) bekezdés formájában, ami formai és garanciális szempontokból is üdvözlendő megoldás. Az alkotmányos értelemben vett ne bis in idem elvet az At.-t megelőzően a jogállami klauzulából [a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam] vezette le az AB oly módon, hogy a res iudicata és a ne bis in idem elvek összekapcsolásával teremtett relatív eljárási akadályt a már jogerősen elbírált cselekmények tekintetében [42/1993. (VI. 30.) AB határozat].

Az AB korábbi értelmezése kizárólag a belső jogi ne bis in idem elvre terjedt ki. Azonban az At. XXVIII. cikk (6) bekezdésnek transznacionális hatálya okán már nemzetközi jogi szerződés és az „Európai Unió jogi aktusa” körére is kiterjed az alapjog, amely ezek hatókörében akadályozza a kétszeres eljárás és a kétszeres elítélés lehetőségét. A nemzetközi szerződés a bilaterális és multilaterális szerződésekre vonatkozik, míg utóbbit a Karsai által meghatározott releváns és generális uniós jogforrásokra vonatkoztatva kell értelmezni, és nem a jogi értelemben vett uniós jogi aktusokra (másodlagos uniós jogforrásokra). Ennek alapján az alapjog vonatkozásában „az uniós szabály kimondja a ne bis in idemet (SVE és Charta), annak hatókörében, azaz feltételeivel érvényesül az elv a jogszabályokat alkalmazó államok (= tagállamok között)” [Karsai (2016) 445.]. Így ezen ne bis in idem elvet tartalmazó uniós instrumentumok az SVE,[19] valamint a Charta.[20]

2.2. Az alaptörvényi tilalmat kitöltő szakjogi tartalom és az alapjog viszonya

Az alapjog a jogági kódexekben közvetetten, a tilalom érvényesítésére megalkotott normákon keresztül jelentkezik. Az alapjogi elismerés egyik következménye az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége [Gárdos-Orosz (2009) 387–432.], amely egyrészt a szakjogi jogi környezet kialakításában – amelyet az alaptörvényi tilalom idem fogalmának rendszertani értelmezése során fejtek ki –, másrészt az alkotmányellenes alapjogsérelem esetére irányadó jogorvoslati rendszer kiépítésében manifesztálódik [Balogh–Schanda (2015) 38–39.]. Az előbbi az alapjogkénti elismerést megelőzően, már a XIX. század, azaz a Bp. óta szabályozott [Gellér–Kis–Polt (2002) 989.] büntetőeljárási elv formájában is jelen volt a szakjogban, amely azóta is a magyar szabályozás alapvető elve. Az alapjogot a szakjog egyrészt konkretizálja, másrészt szükségképpen meghatározza, és tartalommal tölti ki (Normgeprägtheit) [Degenhart (2007) 1984–1985.].[21] Annak kérdéseben ugyanis, hogy milyen feltételek esetén állhat be a res iudicata hatás, vagy hogy milyen feltételek esetén állhat fenn az At.-ben meghatározott „olyan bűncselekményért” elem, elsőként a hatályos szakjogi szabályozást kell megvizsgálni. Ugyanakkor amellett, hogy az alapjog tartalmát a szakjogi szabályok is alakítják, azt hangsúlyozni kell, hogy az alapjog garanciális funkcióinak betöltése érdekében az AB-nak nem kizárólag a szakjogi fogalmakat kell használnia, hanem a saját maga által kialakított autonóm, alkotmányjogi értelmezést is alkalmazhat [Nolte (2013) 1430.], ugyanis a szakjog definíciói nem határozhatják meg az alkotmányjogi norma garanciatartalmát [Degenhart (2007) 1984.]. Ez abból is következik, hogy az AB már több határozatában is kifejtette, tartózkodik attól, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon [3003/2012. (VI. 21.) AB végzés; 3065/2012 (VII. 26.) AB végzés; 3391/2012. (XII. 30.) AB végzés; 7/2013. (III. 1.) AB határozat]. Így a bírósági eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és értékelése, az alkalmazandó jog meghatározása és annak az értelmezése kizárólag a rendes bíróság feladata [3037/2014. (III. 13.) AB határozat]. Ezzel az AB azt kívánja megakadályozni, hogy a szakjog értelmezésével a bírósági szervezet feletti „szuperbíróság” szerepébe lépjen [3325/2012. (XI. 12.) AB végzés], ugyanis az AB a bírói ítéleteket kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálhatja felül [3013/2018. (I. 22.) AB végzés], másfelől a jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az AB csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki [3325/2012. (XI. 12.) AB végzés].

2.3. Az alkotmányjogi jogérvényesítés

Az objektív intézményvédelmi kötelezettség másik következménye, hogy a jogalkotó az alapjogként való elismeréssel új fórumot teremtett, mind a belső jogi, mind a transznacionális ne bis in idem megsértésének esetére, az alkotmányjogi panasz formájában. Az At. 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontja alapján az Abtv. 26. §-a és 27. §-a értelmében az alapjogában sértett személy alkotmányjogi panasszal fordulhat az AB-hoz, amely felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját, illetve felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A kétszeres elítélés alaptörvényi tilalmát megelőzően az AB többször is értelmezte a ne bis in idem elvét alkotmányos értelemben [42/1993. (VI. 30.) AB határozat; 77/2009. (VII. 10.) AB határozat; 176/2011. (XII. 29.) AB határozat], azonban az alaptörvényi szabályozást követően az AB ezt alkotmányjogi panasz alapján még nem tette meg. Ez nem azt jelenti, hogy azóta nem történt alapjogsérelem, hiszen bírói kezdeményezésre állapította már meg az AB az alapjog sérelmét a belső jog szintjén [8/2017. (IV. 18.) AB határozat]. Ellenkezőleg, álláspontom szerint az alapjogsérelem okán benyújtható alkotmányjogi panasznak már a tilalom nemzetközi érvényessége kapcsán is lehetett volna helye [lásd: Pécsi Ítélőtábla Bf.II.60/2015. számú határozata; Tóth (2018)]. Ebben az ügyben azonban alkotmányjogi panaszra nem került sor, ugyanakkor úgy gondolom, hogy az AB-nak a jövőben lesz alkalma arra, hogy a ne bis in idem alapjog esetleges transznacionális sérelmét alkotmányjogi panaszt követően is megvizsgálja.

2.4. Az alapjog tartalma

Fontos kiemelni, hogy az alaptörvényi rendelkezés csak az eljárásjogi ne bis in idem elvet érinti, az azonban az alaptörvényi rendelkezés megfogalmazásából kérdéses lehet, hogy mennyiben. A „senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért” grammatikai értelmezésében egy konjunktív viszonyt feltételez, amely önmagában a kétszeres eljárás tilalmát nem fogja át, hanem az alapjog sérelmének megállapításához szükséges a kétszeres elítélés megsértésének ténye is [Karsai (2016) 443–444.]. A másik értelmezés szerint az alaptörvényi tilalom az „és” ellenére egy felsorolást jelent, amelyet az At. indokolása, azaz a szubjektív teleologikus értelmezés is alátámaszt.[22] Álláspontom szerint a döntő érvet az AB a 33/2013. (XI. 22.) AB határozatában mondta ki, amikor is a rendelkezés értelmezéséhez a korábbi gyakorlatát idézve végérvényesen eldöntötte a kérdést. A – már hivatkozott – 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban foglaltak megerősítésével ugyanis azt mondta ki, hogy „az alkotmányos rendelkezés (XXVIII. cikk (6) bekezdés) a »res iudicata«, valamint a »ne bis in idem« elvek összekapcsolásán keresztül egy relatív eljárási akadályt fogalmaz meg az elbírált, büntetendő cselekmények tekintetében”. Ez alapján – meglátásom szerint – az alaptörvényi ne bis in idemet úgy kell értelmezni, hogy az eljárásjogi akadályt jelent a jogerős elbírálás utáni újabb eljárás megindításával szemben is, ha pedig kétszeres elítélésre kerül a sor, akkor lép be a kétszeres elítélés tilalmának alkalmazhatósága.

Az anyagi jogi jellegű érvényesülést [ehhez lásd: Nagy (2014a) 86–88.], azaz a kétszeres büntetés és a kétszeres értékelés tilalmát továbbra is a jogállamiságból, a jogbiztonság követelményéből és az anyagi jogi legalitás elvéből lehet és kell levezetni [Karsai (2016) 447.], azt ugyanis az At. XXVIII. cikk (6) bekezdése nem tartalmazza.

Az At. szövegének a fentieknél bővebb, generális kifejtése nem témája monográfiámnak [lásd bővebben: Karsai (2016) 433–452.], e helyütt (is) kizárólag az idem fogalom meghatározásához nélkülözhetetlen jegyeket analizáltam.

(Címlapképünk illusztráció.)

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

[18] Így például a GG 103. cikk (3); Észt Alkotmány 23. cikk; Portugál Alkotmány 29. cikk; Szlovén Alkotmány 31. cikk. Wildhaber (2007) 411.

[19] SVE 54. cikk: „Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani”

[20] Charta 50. cikk: „A kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalma” cím alatt ekként fogalmaz: „senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték”

[21] A BVerfG is kifejezte több határozatában már a GG hatálybalépését követően (BVerfGE 3, 248, BVerfGE 12, 62, BVerfGE 21, 391), hogy a német jogban az alapjog értelmezése során a GG előtti eljárásjog összképéből kell kiindulni, ami nem feltétlenül jelent egyezőséget, hiszen a szakirodalom az alaptörvényi tilalom önálló bázisgaranciái miatt bizonyos elemek tekintetében önálló jelentéstartalmat tulajdonít a rendelkezésnek [Schmidt-Aßmann (2017) Rn. 264–266., 283–284.]

[22] Az At. indokolása a XXVIII. cikkhez: „a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmának (ne bis in idem elv)”. Azzal a megjegyzéssel, hogy a rendelkezés nem a kétszeres büntetést tilalmazza, hanem a kétszeres elítélést


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.