Végrendelet: akarati elv kontra alaki hiba – 1. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Orosz Árpád polgári ügyszakos bíró, kúriai tanácselnök „messziről”, egy szabolcsi kisfaluból és huszonkét évnyi ítélkezés után a Kecskeméti Városi Bíróságról a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon át érkezik meg a Legfelsőbb Bíróságra. A dologi jogi ügyek és az öröklési perek specialistája számos nemzetközi konferencia előadója, aki 35 évesen a Londoni Egyetemen képezte tovább magát, mellesleg az időben a Londoni Központi Polgári Bíróság dolgozója, egész pontosan bírói iratlapozója, ennek ellenére a parókás tekintélyekkel együtt ülhet a pulpituson és költheti el ebédjét – ezüst étkészlettel. A Londonban szerzett tapasztalatai alapján az első Országos Bírói Tanács tagjaként szorgalmazza a bírák hetvenéves nyugdíjkorhatárát, hasznosítandó az életkor adta tudást és bölcsességet.

Az ön egyik szakterülete az öröklési jog, ami az új Polgári Törvénykönyvvel (Ptk.), melynek kidolgozásában ön is részt vett, jelentősen átalakult. Gyakorló bíróként mely elemeit emelné ki és hogyan néz ki eme ügyek tárgyalása a Kúrián?

– Akkor hadd kezdjem ezzel az utóbbival. Az öröklési perek tárgyalása többnyire a családjogi referádához tartozik az alsóbb bíróságokon, ahogyan így volt ez a Legfelsőbb Bíróságon is, ahol hosszú időn át a családjogi tanács foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Ám 2008-ban, a tanácselnöki kinevezésemmel egyidejűleg ez megváltozott, és egy másik, a dologi jogi tanács tárgyalja azokat. A dologi jogi tanács már ekkor hattagú volt, azóta a Kúrián általánossá vált a nagytanácsi struktúra, két kivétellel ugyanis a Polgári Kollégium összes tanácsa nagytanács. A tanácsunk egyik fele, melyet én vezetek, kizárólagosan tárgyalja az öröklési, míg a másik a végrehajtási ügyeket, a dologi jogi pereket pedig egymás között megosztjuk. Ami a konkrét jogi változásokat illeti, az új Ptk.-ba valóban sarkalatos változások épültek be a korábbi öröklési jogi szabályokhoz képest. Talán az egyik legfontosabb különbség, hogy megfordult a sorrend a törvényes, illetve a végrendeleti öröklés között, ez utóbbi javára. Az új Ptk., ezzel is hangsúlyozva a végintézkedés szabadságát – nagyon helyesen – elsőbbséget biztosít a végintézkedésnek. Ennek egyik oka, hogy a törvényes öröklés rendje általában nem adott, nem ad kielégítő megoldást, ha tetszik, elegendő mozgásteret az örökhagyó számára, ezért vált szükségessé a megújított szabályozás. Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy az öröklési jog a magánjog, így a régi Ptk. legállandóbb területe, ezért ahhoz csak a legszükségesebb mértékig kell hozzányúlni. Az új Ptk. Öröklési jogi könyvében – az említettek szerint – mégis alapvető koncepcióváltás történt. Persze Magyarországon – a Ptk. által felértékelt szerepe ellenére – továbbra sincs kultúrája, társadalmi beágyazottsága a végrendeletnek. Bíróként összességében úgy vélem, az új öröklési jogi rend megfelel a közjegyzők, ügyvédek és a bíróságok által korábban megfogalmazott elvárásoknak, és lefedi a korábbi bírói gyakorlatot. Vannak azonban aggályaim a törvényes öröklés jelenlegi rendjét illetően, vajon alaposan átgondolt-e a következmények tekintetében. Például a sokszorozott jogközösségek megteremtése a házastárs és a szülők öröklésekor vagy például a haszonélvezetek konkurálása nehezebben kezelhető, de vélhetően a bírói gyakorlat előbb-utóbb ezt is megfelelően fel tudja oldani. És ha már itt tartunk, fontos kiemelni néhány tartalmi részletet a végrendelet érvényességének alaki feltételei közül. „Klasszikus”, öröklési perekre okot adó eset, amikor az örökhagyó valamely, az életét fenyegető rendkívüli helyzete, például egészségi állapota miatt nem tud írásban, csak szóban végrendelkezni. Ennek a kivételes végintézkedési formának természetszerűleg nagyon szigorú alaki kritériumai vannak. Az ennek nyomán kialakuló jogvitákban különösen gyakori nevezett örökös részéről az a hivatkozás, hogy „ez és ez volt az örökhagyó végakarata, minden szava, utalása erre enged következtetni”. Csakhogy az alaki hibák, hiányosságok miatt a bíróságnak – ahogy korábban is – az új Ptk. hatálybalépése után is érvénytelennek kell minősítenie az ilyen végrendeletet. Az új Ptk. most beemelte a korábbi bírói gyakorlatot, és immár normaszövegszerűen ki is mondja, hogy az akarati elvvel nem lehet orvosolni az alaki hibákat.

Tapasztalata alapján milyen egyéb, az új Ptk.-ban is nevesített alaki hibák adnak jogalapot a bíróságnak a végrendelet érvénytelenítésére?

– Jóllehet a Kúrián nincsenek tömegével ilyen ügyek, de úgy tudom, a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének (MÜBSE) adatai szerint az ügyvédi műhibák többsége a rosszul, pontatlanul, hiányosan szerkesztett végrendeletek, öröklési szerződések készítéséből fakad, a szervezetnek emiatt kell a legtöbb kártérítést fizetnie. Az egyik ilyen hiba, hogy a végrendeletnek, és ugyanígy az öröklési szerződésnek továbbra is minden egyes lapját, így az elsőt is számozni kell, ám ez utóbbit olykor bizony az ügyvédek is elmulasztják, a végintézkedés pedig érvénytelen lesz. A mulasztás egyébként leginkább abból a tartalmi-logikai megfontolásból ered, hogy az első lap amolyan „címlap”, amin ott szerepel az összes alapadat, ez pedig az okiratszerkesztők egy részénél egyértelműsíti, hogy az az első lap, ezért lemarad a számozása. Meglátásom szerint ez akár egy elfogadható érv is lehet, amit az új Ptk. orvosolhatott volna. Csakhogy ez az alaki megkötés annak ellenére megmaradt az új szabályozásban is, hogy másutt viszont szerintem indokolatlan enyhítéseket tartalmaz. Ebben van véleménykülönbség a jogtudomány képviselői és köztem, de ha ez szerepel az elfogadott kódexben, jogalkalmazóként annak betűje szerint kell eljárnom. Persze azt is tudni kell, hogy az ilyen műhiba miatti perekben hiába is ítélünk a szerződéses örökösök javára, a legfeljebb ötmillió forintos biztosítási összeg sok esetben meglehetősen csekély az őket ért kárhoz képest, ha csak egy átlagos lakás értékét nézzük. Vagyis perek sora – hagyatéki hitelezői igény a törvényes örökössel szemben, majd kártérítés iránti per az ügyvédi iroda és a mögöttes felelősséggel tartozó ügyvéd ellen – vár még a szerződést egyébként teljesítő örökösre. Az ügyvédek sérelmezik is ezt az alaki előírást, aggályaikkal akkor is szembesülhettem, amikor a közelmúltban számos előadást tartottam az új Ptk.-ról. Itt jegyzem meg, nagyon örvendetesnek tartom, hogy valódi pezsgés indult meg az ügyvédi közéletben az új Ptk.-val kapcsolatban, még önképzőköröket is szervezetek. Ilyen alkalommal kerültem például Aszódra, ahova a helyi ügyvédek azért hívtak előadónak, hogy választ kapjanak az új kódexből fakadó jogalkalmazási kérdéseikre. Ez a véleménycsere is jó alkalom volt megismerni a másik hivatásrend álláspontját, esetleges kételyeit, az említett alakiságot is érintő panaszait.

A végrendeletek vonatkozásban az ügyvédek körében is „slágertéma” a tanú aláírásának kérdése, ez hogy jelenik meg a Kúrián?

– Ez régi és egyre gyakoribb vitaforrás. Az alapprobléma, hogy a végrendeletet szerkesztő ügyvédek általában tanúként is aláírják azt, csakhogy ők, a napi gyakorlat és rutin miatt, általában „lazán” írnak alá, nem úgy, mint egy olyan ember, aki ritkán tesz hasonlót, pláne hivatalos eljárásban. Utóbbi általában gondosan megformált betűkkel, jól olvashatóan írja a nevét. Egy korábbi elvi bírósági határozat kimondta, hogy a tanú aláírásában elkülönítve kell szerepelnie a vezeték- és az utónévnek. Ez különösen az ügyvédek esetében nem mindig teljesül, így a „laza” vonalvezetésű, nem kellően tagolt aláírás miatt gyakran megtámadják a végakaratot, mondván, olvashatatlan a tanú, azaz az ügyvéd aláírása, annak ellenére, hogy egyébként mással, például a hivatalos pecsétjével is igazolja a kilétét. Látva a végrendeletek ilyen típusú megtámadásának visszásságát, és azt, hogy nem igazán életszerű az indok, a tanácsunk kezdeményezésére a Kúrián – még az új Ptk. hatálybalépése előtt – megszületett a 3/2012. polgári jogegységi határozat. Értelmezésünk szerint ez a mi álláspontunkat tükrözi, és a tanúk esetében az aláírást nem kezeli a korábbi szigorúsággal, amennyiben az általában szokásos aláírás kritériumát az adott tanú által szokásosan használt – vagyis a rá jellemző – aláírás kritériuma váltja fel. A Kúrián így sok – egyébként minden más tekintetben érvényes – végrendeletet sikerül „megmentenünk”, ám sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az alsóbb bíróságokon ennek ellenére még ma is eltérő az ítélkezési gyakorlat, amiért talán a jogegységi határozat indoklásbeli megfogalmazásai okolhatók.

Az önéletrajzában olvasható, hogy falun született, gondolom, focizott, játszott, élte a vidéki fiúknak megadatott gyermekkori szabadságot. De olyan „messziről” hogyan jut el valaki a Kúriáig?

– A falumban előttem egyetlen jogász sem volt, mint ahogy a családomban sem. A szüleim egyéni gazdálkodók voltak, ami a hatvanas évek téeszközpontúsága mellett merész, küzdelmes vállalkozás volt. Focizásra aligha jutott időm, az a bizonyos szabadság sem volt jellemző, mivel a maga területén a család minden tagjának keményen meg kellett dolgoznia. Ám életem talán legszebb korszaka volt az a négy év, amíg a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumba jártam, matematika tagozatos osztályban. Huszonhat osztálytársam lett matematikus, kivéve engem, rólam hamar kiderült, hogy a magyart és a történelmet is nagyon szeretem. Az iskolának volt egy nagy erénye: a tanárok hamar felfigyeltek mindannyiunk egyéni érdeklődésére, tudására, és ennek megfelelően próbálták meg kihozni belőlünk a legjobbat. Az osztályfőnökünk is matektanár volt, de elfogadta, hogy én egyre inkább más iránt érdeklődöm. Elsős korunkban történt egyszer, hogy az egyik osztálytársam éjjel feltörte a kollégiumi konyhát, ezért fegyelmi indult ellene. Én mellette érveltem, próbáltam védeni őt az eljárás során. A tanárok ez után kezdtek biztatni, hogy legyek jogász, amihez épp megfelelő az érdeklődésem. Nos, másodikos koromtól már tudatosan erre a pályára készültem, így 1978–1983 között – végig kitűnő eredménnyel – elvégeztem a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát, emellé pedig később, 1998-2000 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Európa-jogi szakjogászi másoddiplomát is szereztem.

Az interjút folytatjuk.

 

---