Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikkem témája a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények törvényi szabályozásának változásai. E bűncselekmények elemzése során kizárólag annak bemutatására törekszem, hogy miért és milyen lényeges változáson mentek keresztül a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények, milyen probléma merült/merülhetett fel a szabályozások egyes rendelkezéseivel kapcsolatban. Az egyéb vonatkozású részletes elemzéstől a cikk folyamán eltekintek. (részletes elemzés: Nagy Alexandra: A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények elmélete és gyakorlata – tanulmány).
Történeti áttekintés
Már a Csemegi Kódex, mint az első magyar büntető törvénykönyv részletes szabályozást adott az erőszakos nemi bűncselekményekről.
E törvényünk szerint az erőszakos nemi közösülés bűncselekményének passzív alanya kizárólag az elkövetővel házassági életközösségen kívül élő nő lehetett. Bár a Kódex kifejezetten nem rendelkezett róla, de az ítélkezési gyakorlat szerint a bűncselekmény a 12. életévét be nem töltött személy sérelmére akaratától függetlenül – tehát akkor is, ha beleegyezett a cselekménybe – elkövethető volt. A Kódex a szemérem elleni erőszak esetéről is rendelkezett. Ezen cselekmény tényállása annyiban tért el az erőszakos közösülés tényállásától, hogy az elkövető szándéka nem közösülésre, hanem fajtalanságra irányult. A tényállás megállapításának további feltétele volt, hogy súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg. A szemérem elleni erőszakot a Kódex tehát mint szubszidiárius, – „kisegítő jellegű” – bűncselekményt szabályozta.
Az 1961. évi V. törvény a szemérem elleni erőszakot már nem szubszidiárius, hanem sui generis deliktumként rendelte büntetni.
Az 1978. évi IV. törvény, vagyis a 2013. június 30-ig hatályos Btk. eredeti szövege a korábbi szabályozásokkal ellentétben a természet elleni fajtalanságot, mint az azonos neműek beleegyezésen alapuló nemi kapcsolatát, illetve a természet elleni erőszakos fajtalanságot külön szabályozta. Ez utóbbi esetben értelemszerűen hiányzott a felek nemi kapcsolatra irányuló konszenzusa.
Az 1993. évi Btk. módosítás szakított a korábbi koncepcióval, miszerint az erőszakos közösülés súlyosabban büntetendő, mint a szemérem elleni erőszak, és egységesítette e két bűncselekmény büntetési tételeit mind az alapeset, mind a minősített esetek kapcsán. Az 1993. évi XVII. törvény indokolása szerint ugyanis: „a szemérem elleni erőszak is elkövethető oly módon, hogy az emberi mivoltában mélyen megalázott sértettnek nagymérvű testi vagy lelki gyötrelmet kell elszenvednie, ezért a hatályos szabályozás szerinti megkülönböztetés nem tartható fent.” Persze mint mindennek, e szabályoznak is meg volt a maga negatívuma. Mégpedig az, hogy az egészen enyhe fajtalan cselekményeket, mint például a nemi szervek kézzel érintését is immáron rendkívül súlyos szankciókkal fenyegette a jogalkotó.
Az 1993-as módosítást követő, 1997. szeptember 15-től hatályba lépő törvénymódosítás már ún. gender semleges terminológiát használt, tehát az erőszakos közösülés nő és férfi sérelmére egyaránt elkövethető volt, továbbá házassági életközösségen belül is megvalósulhatott.
A passzív alanyiság férfiakra való kiterjesztésével kapcsolatban felmerült olyan jogirodalmi álláspont, mely elfogadhatónak tartotta ugyan a férfi passzív alannyá válásának lehetővé tételét, azonban úgy foglal állást, hogy a kodifikáció során helyesebb lett volna a többes elkövetést csak nő sérelmére megvalósíthatónak fenntartani. Más álláspont szerint felesleges a férfiakat az erőszakos közösülés passzív alanyává tenni, hiszen a szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés büntetési tételei összhangba kerültek, így ugyanakkora védelmet biztosított számukra a törvényhozó. Egy harmadik álláspont szerint viszont nem volt fenntartható az 1997. évi törvénymódosítást megelőző szabályozás, miszerint ha egy bizonyos dolgot egy férfi tesz egy nővel, az közösülés, ha pedig egy nő teszi ugyanazt egy férfival, az fajtalanság. A „gender semleges” terminológia tehát helytálló.
A szabályozás követte az 1961. évi V. törvény miniszteri indoklásában foglaltakat, miszerint „a házasság a férfi és a nő szabad együttélése, erkölcsi tartalmú jogviszonya. A nemi érintkezés a házas együttélés tartama alatt sem történhetik a nő nemi szabadságának sérelmével”. A törvény tehát azt a fontos üzenetet fogalmazta meg a társadalom felé, hogy az erőszak nem tolerálható a privát, az intim szférában, tehát a házasságon belül sem.
A fiatalkorúak fokozottabb büntetőjogi védelmét hivatott volt szolgálni, hogy a törvénymódosítás felvette a minősített esetek körébe a 12. életévét be nem töltött személy sérelmére történő elkövetést. Itt azonban szeretnék rámutatni egy logikai ellentmondásra. A 12. életévét be nem töltött személyt a régi Btk. szabályozása szerint védekezésre képtelennek kellett tekinteni. Ebből az következett, hogy ha akár egy férfi, akár egy nő 12. életévét be nem töltött ellenkező nemű kiskorúval közösült, cselekménye kimerítette a Btk. 197. §-ban szabályozott erőszakos közösülés alapesetét, függetlenül attól, hogy a kiskorú a nemi kapcsolatba beleegyezett-e avagy sem. Mivel a jogalkotó a 12. életévét be nem töltött személy sérelmére történő elkövetést külön minősített esetként is szabályozta, felmerült, hogy ez a típusú szabályozás a büntetőjog egyik lényeges alapelvébe, mégpedig a „kétszeres értékelés tilalmába” ütközött-e? A jogalkotó a 2005. évi XCVI. törvénnyel a vitatott minősített esetet – a probléma feloldása érdekében- a következőképpen korrigálta: „A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be.” Így abban az esetben, amikor a 12. életévét be nem töltött személy beleegyezik a nemi kapcsolatba, az elkövető az 197. §, vagyis az erőszakos közösülés alapesete szerint volt büntetendő, – mivel a sértett védekezésre képtelen állapotát használta fel közösülésre-, míg ha az elkövető a 12. életévét be nem töltött kiskorút erőszakkal vagy „kvalifikált” fenyegetéssel kényszerítette közösülésre, minősített esetért felelt és súlyosabban volt büntetendő.
Az 1997-es törvénymódosításnak köszönhetően már a szemérem elleni erőszak is elkövethető volt házassági életközösségen belül is. A magyar törvények az azonos neműek közötti büntetendő kapcsolatok megjelölésére a 19. századtól napjainkig a fajtalanság kifejezést, – korábban pedig elsősorban a szodómia szót– használták. A Csemegi Kódex által is már szankcionált természet elleni erőszakos fajtalanságról rendelkező paragrafust az Alkotmánybíróság – a természet elleni fajtalansággal együtt – a 37/2002. (IX. 4.) AB határozatával Alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.
A természet elleni erőszakos fajtalanságra vonatkozó régi Btk. rendelkezése szerint:- „Aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra, vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát használja fel fajtalanságra, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A régi Btk. tehát a szemérem elleni erőszakkal azonos elkövetési magatartások és azonos büntetési tételek deklarálása mellett, de külön tényállásban büntette az erőszakos fajtalanságot. E bűncselekmény „szemérem elleni erőszak” ha az elkövető és a sértett különböző nemű, és „természet elleni erőszakos fajtalanság”, ha az elkövető a sértettel azonos nemű. A két bűncselekmény alapesete között a törvényhozó annyiban különböztetett, hogy a szemérem elleni erőszak csak magánindítványra, azaz a sértett kívánságára, míg a természet elleni erőszakos fajtalanság a sértett akaratától függetlenül volt büntetendő.
Az AB szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének, – vagyis a diszkrimináció tilalmáról rendelkező paragrafusának- sérelme miatt alkotmányellenes volt a Btk. 200. §-a. Nem volt ésszerű oka annak, hogy a szemérem elleni erőszakot és a természet elleni erőszakos fajtalanságot a törvényhozó különböző bűncselekménynek minősítse, továbbá annak sem, hogy a cselekmény büntetendőségének magánindítványhoz kötését eltérően szabályozza.
A szemérem elleni erőszak és a természet elleni erőszakos fajtalanság sértettjei homogén csoportot alkottak. Nem volt indokolható tehát, hogy a büntetési tételekből következően a törvényalkotó által a társadalomra azonos fokban veszélyesnek ítélt erőszakos szexuális cselekmények közül az egyiket, – mégpedig a homoszexuális elkövető által megvalósított cselekményt – a törvényhozó mégis nagyobb fokban tekintette veszélyesnek, és hivatalból üldözendőnek nyilvánította.
Azzal hogy a törvényi rendelkezés a sértett kíméleti elvét feladta egyrészt a passzív alanyok, másrészt a bűnelkövetők körében is diszkriminált. A természet elleni erőszakos fajtalanság tényállásának megsemmisítése következtében az azonos neműek között elkövetett erőszakos fajtalanság is a szemérem elleni erőszak tényállásának keretei között került értékelésre és volt büntetendő. / BH 2007. 75. /
A 2013. június 30-ig hatályos szabályozás az 1978. évi IV. törvény 197. és 198. §-a alapján
1. Az erőszakos közösülés
Az erőszakos közösülés lehetséges elkövetési magatartásai az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel való közösülésre kényszerítés, illetve a védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot közösülésre való felhasználása volt. A jogalkotó mindkét fordulatot egységesen két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálta. Az első fordulat elkövetési magatartása tehát a közösülésre kényszerítés, amely „két egymásba kapcsolódó, konjunktív magatartással valósult meg”.
A magyar büntetőjog szabályozásában soha nem volt törvényi szinten definiálva a közösülés fogalma, de a jogelmélet és joggyakorlat szerint a büntetőjogi értelemben vett közösülés a nemi szervek érintkezése az élettani/köznapi közösülésre irányuló szándékkal.
A közösülés büntetőjogi fogalmának jellemzői tehát a következők:
1. kizárólag heteroszexuális közösülést jelent
2. objektív oldalon eltér a közösülés élettani értelmétől, amely megköveteli a hüvelybe való behatolást
3. szubjektív oldalon megköveteli a hüvelybe való tényleges behatolás szándékát.
A közösülés fogalma tehát mást jelent objektív oldalon, az elkövetési magatartás szemszögéből, és mást szubjektív oldalon, az elkövetői tudattartalom szempontjából, ahol mégiscsak szerephez jut az élettani értelemben vett közösülés. Az erőszakos közösülés alapesetének második fordulata a sértett védekezésre illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotának közösülésre történő felhasználása. A második fordulat egymozzanatú, annak egyedüli elkövetési magatartása a közösülés. A törvényi tényállás konstrukciójából következik, hogy az első fordulat megvalósulása kizárja a második fordulatot, ez utóbbi mintegy szubszidiárius jelleggel funkcionál.
A védekezésre képtelen állapot az akaratnyilvánítási képessége birtokában lévő- tehát a tettessel ellentétes akarat kialakítására képes- passzív alany számára lehetetlenné teszi, hogy akaratának érvényt szerezzen, az elkövető cselekményével szemben elhárító tevékenységet fejtsen ki. Mindig különös gonddal volt vizsgálandó, hogy a sértett védekezésre képtelen állapotban volt-e. Ez alól egyetlen kivétel volt. A 2013. június 30-ig hatályos Btk. 210. §-a ugyanis megdönthetetlen vélelmet (praesumptio iuris et de iure) állított fel arra nézve, hogy a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni.
A miniszteri indokolás szerint az ilyen korú sértett kis testi ereje miatt általában képtelen nagyobb ellenállásra. Ezen személlyel a beleegyezésével történt közösülés is kimerítette e bűncselekmény tényállását, hiszen véleménye e tekintetben jogilag irreleváns. Az akaratnyilvánításra képtelen állapot felhasználásáról akkor lehet szó, ha maga az állapot teszi lehetővé vagy könnyíti meg a nemi kontaktust, és az elkövető ezt felismerve, tudatosan él a sértett állapotából folyó lehetőséggel, tehát az elkövető a passzív alanyt mintegy eszközként használja. Ennek megállapításához „hipotetikus elimináció” módszere hívható segítségül, amellyel azt vizsgáljuk, hogy ha a sértett nem lett volna akaratnyilvánításra képtelen állapotban, hogyan viselkedett volna, beleegyezett volna-e a szexuális cselekménybe.
2. A szemérem elleni erőszak
A szemérem elleni erőszak tényállása büntetőjogi védelmet biztosított minden olyan közvetlen testi érintkezésessel járó nemi abúzussal szemben, ami az erőszakos közösülés fogalma alá nem volt vonható. Az 1978. évi IV. törvény miniszteri indoklása is utalt arra, hogy a szemérem elleni erőszak szabályozása majdnem teljes mértékben megegyezett az erőszakos közösülés szabályozásával. A bűncselekmény passzív alanya és elkövetője – a közösüléssel ellentétben –azonos nemű személy is lehetett, hiszen a természet elleni erőszakos fajtalanság tényállásának Alkotmánybíróság általi megsemmisítését követően az azonos neműek között elkövetett erőszakos fajtalanság is a szemérem elleni erőszak tényállásának keretei között került értékelésre és volt büntetendő. (BH2007. 75. )
Az elkövetési magatartás a fajtalanságra vagy annak eltűrésére való kényszerítés, illetve másnak a védekezésre, illetve akaratnyilvánításra képtelen állapotának fajtalanságra való felhasználása volt. Az elkövetési magatartás kifejtésének célja tehát itt nem a közösülés, hanem a fajtalanság vagy annak eltűrése, mely fogalom viszont további magyarázatot igényel. Az 1978. évi IV. törvény XIV. fejezetének II. címében foglalt értelmező rendelkezés szerint: „E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.” A fajtalanság fogalmi elemei tehát egyrészt objektív oldalon a súlyosan szeméremsértő jelleg, másrészt szubjektív oldalon a nemi vágy általi motiváltság, vagyis, hogy a tettest az a cél vezeti, hogy a saját, a sértett vagy egy harmadik személy nemi vágyát felkeltse, fokozza, vagy kielégítse.
A szemérem elleni erőszakot az erőszakos közösülés kísérletétől a közösülési szándék hiánya határolta el. (BH 1988. 342.) Ha az elkövető szándéka nem az élettani értelemben vett közösülésre, hanem fajtalanságra irányult, akkor szemérem elleni erőszak bűntettét kellett megállapítani.
A szabályozás kritikája
A 2013. június 30-ig hatályos 1978. évi IV. törvény szabályozásával kapcsolatban több kritika is megfogalmazható. Ennek lényegesebb elemeit a következőkben összegzem.
1. A közösülés és fajtalanság fogalmának problematikája
A közösülés fogalmát a jogalkotó egyáltalán nem definiálta, holott a bírói gyakorlat azt a hétköznapi jelentésétől eltérő értelemben használta, ráadásul tette ezt az elkövető terhére, s nem biztos, hogy ez összeegyeztethető volt a nullum crimen sine lege scripta elvével, amely a szokásjognak, a bírói jognak az elkövető terhére való alkalmazását tiltja. Továbbá a közösülés, mint kizárólagosan különböző nemű személyek közötti magatartás kiemelésére sincs szükség. A fajtalanság fogalmát ezzel szemben rögzítették az értelmező rendelkezések között, de annak alapja szintén a definiálatlan közösülés fogalma („fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.”) Továbbá a fajtalanság nagyon régies, elavult, a köznyelvből teljesen kikopott, nem kellően meghatározott fogalom, mely nem alkalmas az ember szexuális magatartásának értékítélettől mentes megragadására. A terminológia létjogosultsága megkérdőjelezhető volt, hiszen konszenzuális szexuális kapcsolatban teljesen elfogadott magatartásformákat bélyegzett meg, a fajtalanság ilyen módon való tilalmazottsága pedig összemosódott az egyéb tényállási elemek folytán való tilalmazottá válásával, pedig nem maga a fajtalanság volt tilalmazott, hanem annak erőszakos megvalósítása, vagyis a szemérem elleni erőszak. Az Alkotmánybíróság a fajtalanság kifejezésével kapcsolatban – az előbbiekkel ellentétben- azonban kifejtette, hogy az, mint a köznyelvtől eltérő jogi szakkifejezés – terminus technicus – megengedett és nem sérti az emberi méltóságot.
2. Kritikaként merült fel az is, hogy szükséges volt-e egyáltalán az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak külön tényállában való szabályozása?
Az ez ellen szóló érv volt, hogy minden tényállási elemük azonos volt a fajtalanság és a közösülés kivételével. Ráadásul a két tényállás egyesítésével kiküszöbölhető lett volna az a megközelítés is, hogy a szemérem elleni erőszak az erőszakos közösülésbe, mint súlyosabb bűncselekménybe beleolvad. Hiszen miért esne súlyosabb megítélés alá a közösülés, mint a fajtalanság azonos védett jogi tárgy, alanyok és a passzív alanyok köre, elkövetési magatartások, a minősített esetek és – ami talán a legfontosabb – büntetési tételek mellett? A különszabályozás csak addig volt indokolt, amíg a szemérem elleni erőszak büntetési tétele alacsonyabb volt, és amíg létezett a természet ellene erőszakos fajtalanság tényállása.
Egy gyakorlati példát is bemutatok az iménti problémára: A büntetőjogi értelemben vett közösülés kísérlete, amit az élettani értelemben vett közösülésre irányuló szándékból állapítanak meg, megvalósíthatott befejezett fajtalanságot. Ha az elkövető közösülésre irányuló szándékkal az erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni irányuló közvetlen fenyegetést megvalósító magatartást megkezdi, de a büntetőjogi értelemben vett közösülés nem valósul meg, akkor terhére a közösülésre irányuló szándék alapján erőszakos közösülés kísérletét állapították meg. Még akkor is, ha a közösülésre törekvés során, – például passzív alany lemeztelenítése, a közösüléshez szükséges testhelyzetbe hozása – egyébként befejezetten megvalósult a szemérem elleni erőszak bűntette. Az 1978. évi IV. törvény szerint egyező büntetési tételek mellett felmerült a kérdés, hogy ha egy azonos jogi tárgyat védő bűncselekmény tényállása befejezetten megvalósul, – jelen esetben a szemérem elleni erőszak – akkor hogyan lehet kizárólag az eltérő szándék alapján, szubjektív alapon egy ugyanolyan büntetési tételű bűncselekmény kísérletét megállapítani. A befejezett bűncselekménynek ugyanis nagyobb az absztrakt társadalomra veszélyessége, és ezért konkrét esetben az adott büntetési tételkereten belül a befejezett bűncselekményre kell súlyosabb büntetést kiszabni. A kísérlet pedig általában enyhítő körülmény. Egy vonatkozó jogeset tényállása szerint két személy megbeszélte, hogy a sértettel közösülni fognak. Először mindkét vádlott fajtalankodott a passzív alannyal, majd az I. rendű vádlott közösült is a sértettel, de a másodrendű vádlott végül önként elállt a közösüléstől. A jogerős ítélet az I. rendű vádlottat többek által elkövetett erőszakos közösülés kísérletében, míg II. rendű vádlottat többek által elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. Ez a jogi megoldás azért problematikus, mert az, aki kevesebbet tett, – tehát csak fajtalankodott a sértettel,- egy 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény befejezett alakzatát valósította meg, míg, aki többet tett,- vagyis aki közösült is a sértettel,- egy ugyanilyen büntetési tételű bűncselekmény kísérletéért felelt. (BH2004. 42.)
3. Helyes volt-e a bűncselekmények két fordulata büntetési tételeinek azonossága?
Ellenérv lehet az, hogy az első fordulat esetén az elkövető által akarattörésre vagy hajlításra került sor, míg a második fordulat esetén „csupán” egy tőlük függetlenül létrejött vagy fennálló állapotot használtak ki. Elfogadható álláspont viszont, hogy az emberi méltóság és emberi méltóság védelme között nem lehet különbséget tenni, különösen nem akkor, ha az elkövető azt ugyanolyan magatartással, nemi cselekménnyel támadta.
4. A 12. életévüket be nem töltött személyekkel kapcsolatos megdönthetetlen vélelem
Eszerint a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni. Az ezzel kapcsolatos problémákat, ellentmondásokat itt már nem részletezem, mivel korábbiakban kifejtettem azt.
Mit hoz a jövő?- avagy az új Btk.
A 2013. július 1-jén hatályba lépett új Büntető Törvénykönyvben (2012. évi C. tv.) szereplő tényállások közül a szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak vonhatók a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények körébe. Már a bűncselekmények megnevezéséből is kitűnik, hogy azok jelentős reformon mentek át. A szabályozások korábbi magja azonban átkerült az új Büntető Törvénykönyvbe is.
A korábbiakban kifejtettek ismétlésének elkerülése érdekében az új Btk. kommentárt segítségül hívva a következőket tartom fontosnak kiemelni a szexuális kényszerítés vonatkozásában:
A korábbi joggyakorlat a sértett nem önkéntes beleegyezésével, ám mégsem „kvalifikált” fenyegetés hatására megvalósuló szexuális aktust kényszerítésnek minősítette. A törvénykönyv ezen változtatva szexuális kényszerítésként súlyosabb büntetéssel rendeli büntetni az ún. „nemi zsarolást”, mint a kényszerítés speciális esetét. Ebből is következik, hogy a kényszerítés csak akaratot hajlító – vis compulsiva – lehet.
Az elkövetési magatartás a szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerítés, a két magatartás pedig a korábbi szabályozáshoz hasonlóan cél-eszköz viszonyban áll egymással. Az új Btk. 459. § (1) bekezdésének 27. pontja szerint szexuális cselekmény a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul. Azaz a közösülés mellett minden olyan szexuális cselekmény, amely köznapi szóhasználat mellett fajtalanságnak minősül. Az új tényállás materiális deliktum, az eredmény a passzív alany akaratával ellentétes szexuális cselekmény vagy annak eltűrése.
A tényállás megalkotásának indokai között szerepelt véleményem szerint az említetten túl még a gyermekek és fiatalkorúak fokozott büntetőjogi védelme, hiszen minősítettet esetként került szabályozásra a tizennyolcadik, illetve a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés. Ezen minősített esetek passzív alanya 14-18, illetve a második esetben 12-14 év közötti személy lehet. Aki viszont 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet a Btk. 197. § (2) bekezdése szerint szexuális erőszakot –tehát nem szexuális kényszerítést! – követ el és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A minősített esetek körébe felvette a jogalkotó továbbá a hozzátartozó sérelmére való elkövetést is, melynek fogalmát a Btk. 459. § (1) bekezdésének 14. pontja tartalmazza.
A szexuális erőszak:
Az egyszerűsítés érdekében az új törvénykönyv összevonja a teljesen azonos tartalmú erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak tényállását, és új elnevezést ad azoknak „szexuális erőszak”-ként, ami mindkettőt lefedi, és a köznyelv számára is egyértelmű.
A szexuális erőszak elnevezésű deliktum elkövetési magatartásainál – amely a szexuális cselekményre kényszerítés, és a szexuális cselekmény,-értékelésre kerül az elkövetési mód. Ez az első fordulatnál az erőszak, valamint az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés, a második fordulatnál a védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználása.
Az új szabályozás értelmében megszűnik a problematikusnak tartott 12. életévet be nem töltött személyekre vonatkozó azon vélelem is, hogy őket védekezésre képtelennek kell tekinteni, mert a törvény explicit, vagyis közvetlen módon utal a sértett életkorára és úgy kapcsol a bűncselekményhez magasabb büntetési tételt.
A jogalkotó a korábbi szabályozáshoz képest szélesebb körben határozza meg a minősített eseteket.
Egyrészt – a korábbi szabályozással összhangban- súlyosabb büntetéssel fenyeget a törvény, ha a passzív alany 12. életévét be nem töltött személy. A 2013. július 1. előtti szabályozás azonban differenciált aszerint, hogy a passzív alany beleegyezett-e a nemi cselekménybe, – ezen esetben az elkövető az erőszakos közösülés alapesetéért felelt, hiszen a 12. életévét be nem töltött személyt a törvény által felállított megdönthetetlen vélelem alapján védekezésre képtelennek kellett tekinteni-, ha pedig nem, akkor az elkövetőt minősített esetért vonták felelősségre.
A korábbi minősített esetek mellé felvette a jogalkotó a 18. életévét be nem töltött személy, illetve a hozzátartozó sérelmére történő elkövetést is.
A minősített esetek kumulációjának eredménye a 197. § (4) bekezdés a) és b) pontja, miszerint öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
1) a 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény, ha a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése, illetve egyéb módon hatalma vagy befolyása alatt áll, avagy a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen végeznek nemi cselekményt. Ezt a korábbi szabályozás is tartalmazta.
2) amennyiben a 14. életévét betöltött – de 18 életévét be nem töltött – személy vonatkozásában állapítható meg a függőségi viszony vagy a többes elkövetés.
A bűncselekmény súlyosságára figyelemmel az új törvénykönyv sui generis deliktumként rendeli büntetni továbbá a szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges, vagy azt könnyítő feltételek biztosítását is, mint például a helyszín előkészítését, vagy lakás biztosítását, kábító hatású anyagok- ún. parti drogok- biztosítást.
Mindent összevetve érdemesnek tartom cikkem zárásaként kiemelni, hogy az új Btk. a korábbi szabályozással szemben megfogalmazott kritikákra reagálva alkotta meg a szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak tényállását, hiszen egyrészt bevezeti a definiált szexuális cselekmény, mint elkövetési magatartás fogalmát a korábban Btk.-ban definiálatlan közösülés és a vitatott fajtalanság fogalma helyett. Másrészt az új Btk. hatályba lépését megelőzően uralkodó felfogást – miszerint büntetőjogi szempontból a közösülés befejezett, ha közösülési szándékkal a nemi szervek érintkezése megtörtént, a férfi hímvesszője a szeméremajkakkal érintkezett- elvetve az értelmező rendelkezés szerint ezen cselekmény a fajtalanság körébe vonható, és mint elkövetési magatartás megállapítható. Ezzel pedig a jogalkotó a nullum crimen sine lege scripta elvével összhangban szabályoz, vagyis szem előtt tartja a bírói jognak az elkövető terhére való alkalmazásának tilalmát. Harmadrészt az új Btk. egy tényállás keretébe vonja a korábban külön tényállásban szabályozott szemérem elleni erőszakot és erőszakos közösülést, amivel a jogalkotó feloldja az általam is bemutatott gyakorlati problémákat. /BH 2004. 42. / Továbbá az új szabályozás értelmében megszűnik a problematikusnak tartott 12. életévet be nem töltött személyekre vonatkozó azon vélelem is, hogy őket védekezésre képtelennek kell tekinteni, mert a törvény explicit, vagyis közvetlen módon utal a sértett életkorára és úgy kapcsol a bűncselekményhez magasabb büntetési tételt.
Azt, hogy mennyivel következetesebb és megfelelőbb ez a szabályozás, remélhetőleg a gyakorlat is igazolni fogja.
Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere. |
|---|
