A bevándorlás globális probléma

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Naponta több száz, vagy akár ezer ember lépi át illegálisan a magyar határt, legtöbben a hazájukban dúló háborúk és az Iszlám Állam elől menekülnek családjukkal. A menekültügy globális probléma, sem Magyarország, sem pedig Európa nem tudja egyedül megoldani a kialakult helyzetet – mondja Lattmann Tamás nemzetközi jogász, egyetemi docens. Valóban sérülnek-e nemzetközi jogi normák az államok „önvédelmével”, jó-e vagy sem a dublini rendszer és hogyan kezelhető helyesen a menekültügy tagállami és hogyan uniós szinten?

►A szerb határ mentén már javában zajlik a kerítés építése. Milyen szabályok vonatkoznak a nemzetközi jogban az államhatár védelmére? Egy ilyen gesztusnak, cselekedetnek milyen a nemzetközi jogi megítélése, nem sért nemzetközi jogi normákat?

Főszabály szerint nincsen olyan nemzetközi vagy uniós jogi szabály, amely részletesen előírná, hogy egy állam hogyan védje vagy ne védje a határait, tehát az, hogy egy állam effektív fizikai zárt alkalmaz a határon, önmagában nem jogsértő. Általános korlátozások vannak, például hogy egy határvédelmi rendszer nem lehet életveszélyes, emberi jogokat nem sérthet, de ezeknek az elvi tilalmaknak a tartalommal való feltöltése nem egyszerű. Az uniós külső határ magyarországi szakaszának védelme Magyarország feladata, de az nem kizárólag tagállami hatáskör, és vannak vonatkozó uniós szabályok, amelyek egyfajta minimum-előírásokat tartalmaznak. Ez azt jelenti, hogy ezeknél szigorúbbat lehet alkalmazni, tehát az, hogy Magyarország épít egy kerítést, önmagában nem sérti ezeket a szabályokat.

A nemzetközi és az uniós jogi normák sérelméről akkor beszélhetünk, ha a kerítésépítés mellé odatesszük az egyéb mostani jogalkotási változtatásokat. Például a gyorsított menedékeljárás lehetőségét, annak alapján, hogy maga a törvény meghatározza, hogy például Szerbia biztonságos harmadik ország, vagy más országok biztonságos származási országok. Amennyiben a magyar törvény olyan államot minősít biztonságos származási vagy harmadik országnak, ami a strasbourgi bíróság gyakorlata szerint nem az vagy más európai államok nem ismernek el annak, egy Szerbiába való visszatolon­colás miatt könnyen elképzelhető lehet egy, a strasbourgi bíróság előtt indított emberi jogi per és annak a várható kimenetele is.

►Milyen, a belső jogrendszert érintő vonatkozásai lehetnek a jogszabályváltozásoknak?

A tiltott határátlépés eddig szabálysértés volt – az a hirtelen jogalkotási ötlet, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják, elég komoly normaütközést okozhat majd a magyar jogrendszeren és magának a Büntető Törvénykönyvnek a struktúráján belül is. Hiszen például a Btk. a kényszer, fenyegetés hatására elkövetett bűncselekményeknél, vagy egy bűncselekmény társadalomra való veszélyességének alacsony foka vagy hiánya esetén nem teszi lehetővé a büntetést. Tehát az, hogy bűncselekmény legyen a tiltott határátlépés, a magyar Btk. rendszerén belül is értelmetlen rendelkezéssé válhat, hiszen épp a migrációval összefüggésben nem lesz megállapítható a bűnösség. Az pedig konkrétan nemzetközi jogi akadály, hogy a genfi menekültkonvenció világosan kimondja: senkit nem érhet retorzió azért, mert iratok nélkül kel át egy határon azzal a céllal, hogy menedéket kérjen, ami e személyek esetében sajnos teljesen életszerű helyzet. Miközben azt világosan látni kell, hogy a tiltott határátlépés akár szabálysértésként, akár bűncselekményként való szankcionálása teljesen egyértelmű igény az állam részéről, csakhogy az nem a menedékkérők esetében szükséges, hanem minden más helyzetben (például illegális munkavállalás esetében való átjárás, csempésztevékenység támogatása vagy előkészítése stb.) – tehát a bevándorlás és különösen a menedékkérelem kontextusában elővenni súlyos szakmai hiba, kiszámíthatatlan következményekkel.

Ami még felmerülhet, hogy az érintett határszakasz egy része Natura 2000-es természetvédelmi övezet, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken elvileg nemzetközi és uniós jóváhagyás kell bármilyen építkezéshez. A kormányzati kommunikáció egyelőre elég hiányos ezen a téren, tehát nem tudni, mit gondolnak erről a kérdésről, probléma viszont lehet belőle. A Védegylet úgy gondolja, hogy a hazai jogszabályok által előírt engedélyek beszerzése sem történt meg jogszerűen, ezért pereket indítanak az ille­tékes minisztériumok ellen. Ami még akadálya lehet egy ilyen építkezésnek vagy ­jelentős többletköltségeket okozhat, azok az esetleges kisajátítási eljárások, hiszen amennyiben az építkezés magáningatlanokat érint, akkor azoknak az ingatlanoknak a használatát valamilyen módon az államnak kompenzálnia kell a tulajdonos irányába. Ezen a téren aggodalmat kelthet az államhatárról szóló törvény augusztus elsejétől hatályos módosításának azon kitétele, amely szerint a magyar államot a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tíz méteres sávon belül közérdekű haszná­lati jog illeti meg, az eljáró hatóságok azt bejegyző döntésével szemben pedig maga a törvény kizárja a közigazgatási úton való fellebbezés lehetőségét. Számomra nem világos, hogy mi volt ezzel a jogalkotó célja, de elképzelhetőnek tartom, hogy a kormány ezzel a kártalanítási kötelezettsége alól próbál kibújni, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni jogérvényesítés lehetőségét megnehezíteni, hiszen, ha a tulajdonos a bírósághoz fordul, az ingatlanját már akkor is használhatja az állam. Ez pedig a magántulajdonnak egy olyan mértékű korlátozását vetheti fel, ami egyáltalán nem biztos, hogy arányos. Jogvita esetén a magyar Alkotmánybíróság, vagy legvégső soron a tu­lajdonhoz való jog sérelme miatt a Strasbourgi Bíróság foglalhat állást ebben a kérdésben.

►Az említett, augusztus elsejétől hatályos jogszabályváltozások sértik-e a jogbiztonságot?

Abban az esetben, ha visszamenőleges hatállyal próbálják a szabályokat, például a gyorsított eljárást alkalmazni olyan személyekre, akik már bejöttek az ország területére, nagyon komoly, a jogbiztonsággal kapcsolatos kérdések merülhetnek fel. Nagyon bízom benne, hogy a hatóságok nem is próbálkoznak ilyesmivel. Összességében önmagában az, ha szigorítunk a szabályokon, nem feltétlenül jelent jogbiztonsággal vagy jogállamisággal kapcsolatos kételyeket, nagyon sok minden függ a jogalkalmazás milyenségétől és minőségétől is. Amennyiben a vonatkozó uniós vagy nemzetközi jogi és belső jogi szabályok között a magyar jogalkotó normaütközéseket hoz létre, vagy azokat nem iktatja ki, az vezethet nagyon komoly jogbiztonsági problémákhoz, amelyek feloldása vagy a végső eredménye a strasbourgi vagy az uniós jog esetén a luxembourgi bíróságon dőlhet el. Hiszen, ha a magyar jogszabályok valamire kötelezik a magyar bírót, és ő ennek megfelelő döntést hoz, majd az utána a strasbourgi vagy a luxembourgi bíróságon elbukik, akkor ott Magyarország felelőssége nyilván meg fog jelenni. A magyar bíróknak elvileg van arra a lehetőségük, hogy amennyiben összeütközést találnak a magyar jogi szabályok és a nemzetközi jogi szabályok vagy uniós jogi szabályok között, ne hozzák meg az ítéletet, hanem vagy a luxembourgi uniós bírósághoz vagy pedig a magyar Alkotmánybírósághoz forduljanak az eljárás során. Ennek ellenére gyakran sajnos azt látjuk, hogy a magyar bírók nem feltétlenül törekednek erre, hanem inkább túl akarnak lenni a dolgon és a magyar jogszabályok alapján meghozzák a később végül jogellenesnek bizonyuló ítéleteket – nagyon nagy tiszteletem a kivételnek. Úgy gondolom, hogy a jogalkotó szándékának összevisszaságát alapvetően a jogalkalmazónak kell majd kiiktatnia, és ennek minőségén múlik majd, hogy mekkora gondok lesznek.

Az egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló 2015. évi CXL. törvény 2015. szeptember 7-én kihirdetésre került.  Érdekli, hogy e törvény hatására hogyan változik a Pp., a Btk., a menedékjogi, a büntetőeljárási vagy a szabálysértési törvény? A módosítások már elérhetőek a Jogtáron.

►Az unióban korábban már megfogal­mazódott néhány terv a menekültügy rendezésének kísérletére, amelyek közül az egyik a kvótarendszer volt. Miről szólt ez a javaslat?

Amikor a krízis kezdett eszkalálódni, az ­Európai Bizottságnak volt egy olyan javaslata, amely a tagállamok között egy kötelező kvótarendszer alkalmazásával szétosztotta volna azt, hogy hány menekültet kell hogy befogadjon az adott állam. Fontos hozzátenni, hogy ez a javaslat az Európai Unió területére beérkező, menekültstátuszra jogosult menedékkérőkről szólt. Véleményem szerint ez a gondolat úgy lett volna működőképes, ha a teljes munkateher megosz­tásra került volna, a menekültkérelmek elbírálása és a menekültek elhelyezése is. Ez a javaslat nagyon sok uniós tagállamnál „kiverte a biztosítékot”, ezért a Bizottság annyit finomított a javaslatán, hogy önkéntessé tette ezt a rendszert, azaz az államoknak saját maguknak kell felajánlaniuk a helyeket. Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amelyik nullát ajánlott fel, aminek van egy elég rossz politikai megítélése az európai uniós tagállamok között. Tegyük hozzá, hogy mivel nagyon sok migráns Magyarországon keresztül éri el az Európai Uniót, ezért nálunk fizikailag is elég sokan vannak. Ennek megfelelően az a kormányzati argumentum, ami arról szólt, hogy mi éppen ezért nem ajánlunk fel egyetlen helyet sem, első logikai értelmezésben jónak tűnik. ­Gyakorlatilag viszont azt is világosan kell látni, hogy akiket regisztrálunk Magyar­országon, azoknak a nagyon nagy többsége a regisztráció után azonnal folytatja az útját ­Nyugat-Európa irányába, miközben elvileg itt kellene megvárniuk az eljárás végét, de nem teszik meg. Emiatt viszont végső soron mégsem igaz, hogy Magyarországot ilyen aránytalanul terheli a menekültügy, mint probléma. Más határmenti uniós államok is érvelhettek volna ugyanígy, de nem érveltek, inkább felajánlottak néhány tucat vagy néhány száz helyet. Magyarországgal szemben is gond nélkül elfogadta volna mindenki, ha csak alacsonyabb terhet vállal.

►Viszont, ha minden tagállam komolyan venné a Dublin III rendeletet, akkor valóban rengeteg menedékkérőt toloncol­nának vissza Magyarországra. Ön szerint várható, hogy ez bármikor megtörténik?

Elöljáróban megjegyezném, hogy nagyon sok, a témával foglalkozó szakértőhöz, emberi jogi csoportokhoz hasonlóan én személy szerint nagyon nem tartom szerencsésnek a dublini rendszert, mert alapvetően annak a szolidaritási elvnek a gyökeres ellentéte jelenik meg benne, amire az egész uniós bevándorláspolitika épül, és ami arról szól, hogy ez egy közös probléma, amit közösen kell kezelni. A közös probléma közös kezelésébe viszont nehezen fér bele, hogy visszadobálunk embereket a határmenti államokba, ez nem szolidaritás így ebben a formában. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy maga a dublini rendelet azért sok ponton feloldja ezt a nehézséget, tehát, ha valaki fél–egy évet eltölt egy másik uniós tagállamban, miután egy határ menti államon keresztül regisztráció nélkül bejut az unió területére, akkor már maga a dublini rendelet alapján sem lehet visszaküldeni.

Amennyiben minden egyes személyt, aki átmegy Magyarországon, hirtelen vissza akarnának dobni, akkor elképzelhető, hogy abból nagyon komoly probléma lehetne, de ezt pontosan nem lehet megítélni, hiszen nem állnak rendelkezésünkre az adatok, nem tudjuk, hogy ez konkrétan hány embert érinthetne. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy az elmúlt időszakban hiába lehetett is volna, akkor sem küldtek vissza senkit sem. Itt visszajön ugyanaz a szempont, miszerint az uniós tagállamoknak amellett, hogy van egy uniós jogi kötelezettségösszességük, ott vannak az emberi jogi kötelezettségeik is.

►A menedékkérők szempontjából mennyire biztonságos ország Magyarország?

Ha jelenleg a strasbourgi bíróságon egy migráns olyan emberi jogi panasszal állna elő: nem akarja, hogy őt ide Magyarországra visszaküldjék, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a strasbourgi bíróság ne adna neki igazat abban: Magyarország jelenleg nem minősül biztonságosnak. A bevándorlókat ellátó rendszerünk többszörösen túlterhelt, a kormány láthatóan nem fordít erőforrá­sokat az ellátórendszer, a támogatórendszer működtetésére. Beszédes adat, hogy a 2015-ben elfogadott, 2016. évi költségvetés az egész Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatalhoz 8,6 milliárd forintot rendel, miközben csak a kerítésre a kormányzati köz­lések szerint 9,5 milliárdot, összességében pedig 22 milliárd forint körüli összeget különítenek el. Rossz nyelvek szerint az lehet egy kormányzati stratégia, miszerint direkt tart fenn egy fenntarthatatlan állapotot, hogy Dublin alapján se lehessen hozzánk visszaküldeni senkit. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, van benne politikai ráció, de bízom benne, hogy az újabb ráfordítások segíthetnek a helyzet kezelésében.

Fotó: Balkányi László

 

►Nem lehetett volna az a stratégia, hogy például a szerb hatóságokhoz hasonlóan a magyar illetékesen is inkább „becsukják a szemüket” és egyszerűen csak átengedik az országon a menedékkérőket?

Nem tehetik. Azzal alsó hangon kötelezettségszegési eljárásokat kockáztattunk volna, a legvégső esetben pedig felmerült volna a kérdés, hogy Magyarország mennyire tartja be a schengeni rendszert, aminek kiszámíthatatlan következményei lehettek volna.

►Van-e bárhol a világon működő megoldás a menekültügy kezelésére?

A menekültkérdés a világon mindenhol iszonyatosan komoly. Az egy dolog, hogy mi itt most Európában úgy érezzük: hatalmas problémáink vannak, mert naponta 1000-1500 ember beérkezik Magyarországra, de azért nézzünk egy kicsit körül a világban. Szíriát 4 millió menekült hagyta el az elmúlt időszakban, amiből kétmillióan Törökországba, egymillióan Libanonba, egymillióan pedig Jordániába mentek. A világon összességében lévő menekültek elenyésző százaléka az, aki Európában van. A menekültkérdés egy globális szintű, nagyon súlyos probléma, aminek nagyon sok oka van. Ezeket az okokat egy-egy ország önmagában nem nagyon fogja tudni rendezni, Magyarország pláne nem. Ez egy olyan probléma, amit nem mi okoztunk, nem a mi hibánk, nem is mi fogjuk megoldani, viszont egy jelentős része Magyarországon csapódik le. Magyarországnak ilyenkor az a lehetősége, hogy a probléma felelősségét megossza a saját legszűkebb felelősségi és szövetségi körében, ami az Európai Unió. Ebben a kérdésben mindenképpen közös fellépés szükséges. Az is egy fontos szempont, hogy amikor ezek az emberek az Európai Unió területére érnek, ott már nincs mit megoldani, őket akkor már el kell helyezni, ami nem a probléma megoldásának a része. N. Rózsa Erzsébet mondta egy interjúban nemrég, hogy a legtöbb, a közel-keleti régióból érkező menekült hazamenne, ha nem lennének ezek a problémák. A közel-keleti régióból érkező menekülők nagyon nagy része egyrészt valóban menekült, másrészt nem azért jön el Európába, mert nincs munkája – nagyon sokuknak volt munkája otthon, de ahol van egy Iszlám Állam-féle őrület, onnan menekülnek az emberek, amennyire tudnak.

Hogy teljesen világos legyen és kezelhető, három részre kell osztani a problémát. Az, hogy mit csinálunk az Európába vagy Magyarországra érkező migránsokkal, ez a harmadik rész és a legkisebb. Azért a legkevésbé problémás, mert meg tudjuk oldani. Az első, azaz az alapprobléma a forrás­országok kérdése, ahol háborúk, népirtások vannak és onnan jönni fognak az emberek függetlenül attól, hogy mi a harmadik fázisban mit teszünk. Érvelhető, hogy ha Európában jó körülményeket teremtünk a migránsoknak, akkor többen fognak jönni. Ez igaz, valószínűleg kalkulálható is, de tömegek emiatt nem fognak jönni. A tömegek azért jönnek, mert a forrásországokban olyan ­ál­lapotok vannak, amilyenek. Tehát, ha a forrásországokban lévő helyzetet nem tudja kezelni senki, akkor ez a probléma meg fog maradni. Ezt sem Magyarország, talán még Európa sem tudja kezelni, ezek globális politikai problémák, amelyek megoldásaiért az ENSZ Biztonsági Tanácsában kell kőkeményen „odalépni”, hogy alkalmazhatóak lehessenek mondjuk Szíriában is.

A második fázis az egy nagyon bizonytalan és nehéz rész, ez az utazási fázis, ha szabad így fogalmazni. Itt jön elő a szervezett embercsempész szervezetek kérdése, mert az tényszerűen igaz, hogy nagyon sokan, akik elindulnak a hazájukból, ezek nélkül a szervezetek nélkül nem jutnának el idáig. A velük szembeni fellépés uniós egyesített szinten lehetséges, a külpolitikai partnerekkel való egyeztetés után. Itt van például Szerbia. Nyugodtan kijelenthetjük szerintem, hogy a szerb hatóságok nem tesznek semmit a kialakult helyzetben, azaz halkan, csendben tolerálják az embercsempész szervezetek működését. Viszont, ha politikai fellépés történne Szerbiával szemben, és nyomás alá lehetne helyezni a szerb kormányt, valószínűleg megváltozna a helyzet. Ezt nem feltétlenül Magyarország kell, hogy tegye, nem biztos, hogy a bilaterális magyar-szerb kapcsolatokat szerencsés lenne terhelni egy ilyen konfliktussal. Ez egy uniós probléma, ilyenkor az Európai Uniónak kellene egyben felállnia és egységesen odahatni a szerbekre.

Ugyanez a megoldás lenne alkalmazható a tengereken, ami a másik nagy migrációs probléma. Itt is lehetséges, hogy legyen egy közös uniós fellépés, amelynek keretében közös uniós szabályok mentén kialakítható lenne egy uniós büntetőjogi rezsim, ami az unió irányába áramló embercsempészettel szembeni fellépés kezelésére alkalmas ­lenne. Szerbia területén a büntetőhatalmat nyilván a szerb állam gyakorolja, a Földközi-tengeren nem ugyanez a szabály, ott a nyílt tenger nemzetközi jogi szabályaihoz képest lehetne közös európai uniós szabályozást kialakítani. A nemzetközi tengerjog egyébként ezeket a szabályokat már tartalmazza is, az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján akár már most is teljes mértékben lehetséges a büntetőjogi fellépés az embercsempészettel szemben. Hogyha ez a három fázis mindegyike megkapná a felelősségteli kezelést, a forrásországok, az utazási rész és utána az elhelyezés problémája, akkor úgy gondolom, hogy sokkal előrébb lennénk.

►Ön szerint Magyarországnak mit kellene tennie menekültügyben?

Mindenképpen felülvizsgálnám a Beván­dorlási- és Állampolgársági Hivatal munkakörülményeit és információforrásait, amelyekhez hozzáfér. Magát a hivatal működését plusz erőforrásokkal felgyorsítani és segíteni azt, hogy a hatóság maga gyorsabban és hatékonyabban tudja ellátni a feladatait, amelyek közül az elsődleges a ­menekültkérelmek elbírálása. Azért elég aggasztó, hogy Magyarországon a legkevesebb a benyújtott menedékkérelmek alapján az elfogadott menedékkérelmek aránya. Ilyenkor az ember óhatatlanul arra gondol, hogy a vonatkozó hatóságok nem teljes körű vizsgálatot végeznek. Fontos lenne a többi uniós tagállam által birtokolt információkhoz való hozzáférés segítése, hogy ha Magyarországon benyújtanak egy menedékkérelmet, akkor a magyar hatóság gyorsan hozzáférhessen olyan információkhoz, amelynek más államok vannak a birtokában. Ezzel párhuzamosan rendbe kellene tenni a befogadó állomásokat, hogy több ember férjen el emberhez méltó körülmények között. Ami politikai szempontból szükséges lenne, hogy Magyarország mint határ menti állam találja meg természetes szövetségeseit ebben a kérdésben az EU-ban, amelyek mint szintén határ menti államok Spanyolország és Olaszország lehetnének, akiket ugyanígy érint ez a probléma, csak régebb óta. Jelenleg számomra úgy ­tűnik, hogy nincsen konkrét, egyeztetett együttműködés ezek között az államok között, aminek az lehet az oka, hogy a spanyolok és az olaszok is arra próbálják ezt a helyzetet felhasználni, hogy saját maguknak próbáljanak meg uniós forrásokat kicsikarni a közösből. Úgy gondolom, a magyar külpolitikának ebben az irányban kellene fókuszálnia és egy olyan együttműködést kialakítania, amely mind a három határ menti állam érdekeit szolgálja, és egységes fellépést tenne lehetővé. Ez, kiegészítve a már létező természetes szövetségekkel – említeném a V4 országokat, valamint a határkerítés-építkezést alapvetően inkább az oroszokkal szembeni félelem miatt mostanában pedzegetni elkezdő balti államokkal – már rögtön komoly lobbi-erőt biztosítana az Európai Tanácsban, ami az EU fő döntéshozó szerve és felelős a jövőre vonatkozó döntések meghozataláért.

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

---