A családegyesítő által szolgáltatott hamis információk

Az alábbiakban a szerző az EUB egy holland ügyben hozott ítéletét[1] ismerteti. A vonatkozó irányelv szerint a harmadik országbeli állampolgár elveszíti huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállását, ha annak megszerzése hamisított dokumentumokkal történt, még akkor is, ha erről nem volt tudomása. Ám ez nem jár automatikus kiutasítással.

Bevezetés

A Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie és Y. Z., Z. Z., Y. Y.-ügyben az Európai Unió Bírósága (EUB) elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem a családegyesítési jogról szóló, 2003/86/EK irányelv[2] 16. cikke (2) bekezdése a) pontjának és a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003/109/EK irányelv[3] 9. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozott. A kérelmet a holland belügyi és igazságügyi államtitkár, a Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie és az Y. Z. apa, Z. Z. fiúgyermek és Y. Y. anya között, az államtitkár ama határozatai tárgyában folyó eljárásban terjesztette elő, amelyekkel visszavonták a nevezettek részére kiadott tartózkodási engedélyeket, Hollandia területének azonnali elhagyására kötelezték őket, és velük szemben beutazási tilalmat rendeltek el.

Az ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a holland államtanács, a Raad van State azt akarta megtudni, hogy egy harmadik országbeli állampolgár családtagja részére a családegyesítési jogról szóló irányelvnek megfelelően a családegyesítő[4] által szolgáltatott hamis információk alapján kiállított tartózkodási engedély visszavonható-e abban az esetben, ha jogosultjának nem volt tudomása az említett információk hamis voltáról. A kérdést előterjesztő bíróság további kérdése arra irányult, hogy a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, irányelvből következő huzamos engedéllyel rendelkező jogállás azon alapuló elvesztéséhez, hogy a jogállást hamis információk alapján szerezték meg, szükséges-e, hogy az említett jogállás jogosultja tudomással bírt a csalásról.

Az EUB-hoz az eddigiekben még nem intéztek olyan kérdést, hogy ha a hamis dokumentumokat egyrészt családegyesítésen, másrészt huzamos tartózkodáson alapuló tartózkodási engedélyek kiállítására irányuló kérelmek alátámasztására használták fel, akkor az így megszerzett engedélyeket vissza lehet-e vonni csalás miatt visszamenőleges hatállyal, amennyiben azok jogosultjainak nem volt tudomása az említett dokumentumok hamis voltáról.

Az alábbiakban ismertetendő ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések által érintett tartózkodási engedélyek jogosultjai nem tudtak az engedélyek megszerzése érdekében benyújtott kérelmek alátámasztására előadott információk hamis voltáról. Ily módon a más által elkövetett csalás következményeit viselik.

A jelen ügy alkalmat kínált az EUB-nak e kérdés egyértelművé tételére, ami a csalás és a csalárd szándék közötti kölcsönhatás vizsgálatát igényelte.

A tényállás[5]

A kínai állampolgárságú apa részére Hollandiában az ott egy társaság vezetőjeként végzett állítólagos tevékenységei alapján 2001. március 29-ei kezdő dátummal határozott időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyt, majd később, ugyanezen tagállamban, 2006. április 28-ai kezdő dátummal, határozatlan időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyt adtak ki. E tartózkodási engedélyeket kizárólag a nemzeti jog alapján adták meg.

2002. január 31-én az anya és a fiúgyermek, vagyis az apa felesége és a házaspár 1991-ben született kiskorú gyermeke, akik maguk is kínai állampolgárok, a külföldiek jogállásáról szóló törvény átfogó módosításáról szóló 2000. évi törvény[6] 14. cikke alapján határozott időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyt kaptak. Eme engedélyeket a 2003/86 irányelv értelmében vett, az apával való családegyesítés keretében adták meg. 2006. október 18-ai kezdő dátummal az anya és a fiúgyermek részére ugyanezen tagállamban a 2000. évi törvény 20. és 21. cikke alapján – amelyeket később felváltott és lényegében átvett e törvény 45a. cikke, amely a 2003/109 irányelv 7. és 8. cikkét ülteti át a holland jogrendbe – határozatlan időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyt adtak ki, amely a „huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy – EK” megjelölést tartalmazta.

A 2014. január 29-én kelt határozataival az államtitkár egyrészt visszaható hatállyal visszavonta az apa részére kiadott különféle rendes tartózkodási engedélyeket azzal az indokkal, hogy az előbbi által állítólagosan betöltött állás valójában fiktív volt, hiszen az őt alkalmazó társaság nem végez semmiféle tevékenységet, és így eme engedélyeket csalárd módon szerezték meg. Másrészt, az államtitkár szintén visszaható hatállyal visszavonta az anya és a fiúgyermek részére családegyesítés keretében megadott határozott időre szóló tartózkodási engedélyeket, valamint az előbbiek részére kiadott, huzamos tartózkodási joggal rendelkező személyek tartózkodási engedélyeit. E határozatokban az államtitkár ezen felül kötelezte az apát, az anyát és a fiúgyermeket Hollandia területének azonnali elhagyására, és velük szemben beutazási tilalmat rendelt el.

A külföldiek jogállásáról szóló törvény átfogó módosításáról szóló 2000. évi törvény 14. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A miniszter hatáskörébe tartozik:

a) a határozott időre szóló tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelemnek helyt adni, azt elutasítani, vagy azt érdemi vizsgálat nélkül elutasítani;[…]”

A törvény 18. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A 14. cikkben hivatkozott határozott időre szóló tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelem elutasítható, ha:[…]

c) a külföldi állampolgár pontatlan információkat szolgáltatott, vagy nem szolgáltatott információkat, holott ezek az információk az eredeti tartózkodási engedély megszerzésére vagy meghosszabbítására irányuló kérelem elutasítását eredményezték volna.”[…]”

A törvény 19. cikkének szövege a következő:

„A határozott időre szóló tartózkodási engedély a 18. cikk (1) bekezdésében hivatkozott okokból vonható vissza, az említett bekezdés b) pontjában foglalt indok kivételével.”

A 2000. évi törvény 45a. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A miniszter hatáskörébe tartozik:

a) a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelmének helyt adni, azt elutasítani, vagy azt érdemi vizsgálat nélkül elutasítani;

b) a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélyét visszavonni.”

A törvény 45d. cikk (3) bekezdése előírásában:

„A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélyét vissza kell vonni, ha: […]

b) a tartózkodási engedélyt csalárd módon szerezték meg.”

Az anya és a fiúgyermek határozott időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyét, a 2000. évi törvény 18. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 19. cikke alapján vontak vissza, amely rendelkezések a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontját ültetik át a belső jogba, az államtitkár úgy vélte, hogy azokat csalárd módon szerezték meg, mivel azokat az apa foglalkoztatására vonatkozó hamis állítások alapján adták ki. Ugyanez vonatkozik szerinte az anya és a fiúgyermek mint huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy tartózkodási engedélyére. Mivel egyrészt eme engedélyeket ama téves feltevés alapján adták meg, hogy az anya és a fiúgyermek ezen engedélyek kiadását megelőzően jogszerűen tartózkodhattak Hollandiában, másrészt, az apa foglalkoztatására vonatkozó hamis igazolásokat ezen engedély megszerzésénél azért nyújtották be, hogy elhitessék, az anya és a fiúgyermek elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezik ‑ hiszen ez utóbbiak önállóan soha nem rendelkeztek ilyen forrásokkal ‑, az államtitkár szerint nem volt jelentősége annak a körülménynek, hogy az anyának és a fiúgyermeknek tudomása volt-e az apa által elkövetett csalásról, illetve az utóbbi foglalkoztatására vonatkozó igazolások hamis mivoltáról.

Az államtitkár a 2015. május 4-ei határozatával elutasította az apa, az anya és a fiúgyermek által a 2014. január 29-ei határozatokkal szemben benyújtott panaszt.

A 2016. május 31-ei ítéletében a rechtbank Den Haag (hágai bíróság, Hollandia) – amelyhez a 2015. május 4-ei határozat ellen nyújtottak be keresetet – úgy vélte, hogy az államtitkár helyesen járt el, amikor visszavonta az apa különféle tartózkodási engedélyeit, valamint egyrészt az anya és a fiúgyermek számára a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiadott határozott időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyeket, másrészt az utóbbiak számára a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján kiadott, huzamos tartózkodási joggal rendelkező személyek tartózkodási engedélyeit. E bíróság ugyanakkor úgy vélte, hogy a kereset megalapozott az arra vonatkozó részében, hogy az államtitkár nem fejtette ki kellőképpen azokat az indokokat, amelyek miatt a fiúgyermek számára kiadott tartózkodási engedélyek visszavonása nem sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény (EJEE) 8. cikkében említett, a magánélet tiszteletben tartásához való jogot.

Eme ítélettel szemben egyrészről az államtitkár, másrészről az apa, az anya és a fiúgyermek fellebbezést nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz. E bíróság az államtitkár által benyújtott fellebbezésnek helyt adott, úgy vélte, a fiúgyermek nem vétett hibát annak megállapításakor, hogy figyelemmel a jelen ügyben fennálló különféle érdekekre, a részére kiadott tartózkodási engedély visszavonása nem sértette az EJEE 8. cikkét. Hozzátette, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának (Charta) 7. cikke – amelynek azonos értelmet és hatályt kell tulajdonítani, mint az EJEE 8. cikkének – sem vezetett eltérő értékelésre.

Az apa, az anya és a fiúgyermek által benyújtott csatlakozó fellebbezést illetően a kérdést előterjesztő bíróság kiemelte, nem volt vitás, hogy az apa a határozott és a határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyeit csalárd módon szerezte meg, hiszen foglalkoztatása valójában fiktív volt. Ily módon a jogvita kizárólag azzal kapcsolatos, hogy az elkövetett csalás milyen következményekkel jár az anya és a fiúgyermek tartózkodási jogára nézve. Hangsúlyozta, hogy egyrészt nem volt vitás, hogy az anya és a fiúgyermek határozott időre szóló (rendes) tartózkodási engedélyei megadásának és meghosszabbításának alapját azok a hamis foglalkoztatási igazolások képezték, amelyeket az apa szolgáltatott annak bizonyítása érdekében, hogy a 2003/86 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezik. Márpedig az apa soha nem rendelkezett ilyen forrásokkal, hiszen foglalkoztatása valójában fiktív volt. Továbbá kiemelte, hogy az anya és a fiúgyermek nem szerzett önálló tartózkodási engedélyt, ezen irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében véve, mivel a holland jogban ilyen tartózkodási engedély kizárólag nem időleges, humanitárius okokból adható ki, és az anya és a fiúgyermek soha nem kérte ilyen engedély megadását.

Az anya és a fiúgyermek részére kiadott, huzamos tartózkodási joggal rendelkező személyek tartózkodási engedélyeit illetően, nem volt vitás, hogy részükre a Hollandia területén való, eme engedélyek kiadását megelőző tartózkodását az apa által elkövetett csalás alapján engedélyezték. Ebből kifolyólag az a feltevés, hogy ők megfeleltek a valamely tagállam területén való ötéves jogszerű tartózkodás feltételének, amelyet a 2003/109 irányelv 4. cikke (1) bekezdése ír elő, szintén csaláson alapult. Az engedélyeket ráadásul az apa foglalkoztatására vonatkozó ama hamis igazolások alapján adták ki, amelyeket eme engedélyek megszerzése érdekében nyújtottak be. Ugyanakkor, nézete szerint, a tárgyi ügyben abból az előfeltevésből kell kiindulni, hogy az anyának és a fiúgyermeknek nem volt tudomása az apa csalárd eljárásáról, mivel az államtitkár nem csupán nem állította, hogy nekik erről tudomásuk lett volna, hanem ezen felül úgy vélekedett, e szempontnak nincs is jelentősége.

A holland államtanács az EUB-hoz címzett kérdése egyrészt arra irányult, hogy ilyen körülmények esetén az államtitkár jogszerűen vonhatta-e vissza:

– egyrészt az anya és a fiúgyermek részére a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően kiadott határozott időre szóló tartózkodási engedélyeket,

– másrészt részükre a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján kiadott, huzamos tartózkodási joggal rendelkező személyek tartózkodási engedélyeit.

A felmerült körülményekre tekintettel a holland államtanács, a Raad van State eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

I. Első kérdésével az előterjesztő bíróság arra kért választ hogy a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam visszavonja a harmadik országbeli állampolgár családtagjainak az ezen irányelv alapján kiadott tartózkodási engedélyeket amiatt, hogy e tartózkodási engedélyek megszerzése érdekében hamis dokumentumokat szolgáltattak, ha az említett családtagoknak nem volt tudomásuk e dokumentumok hamis mivoltáról.

A kérdés megválaszolása során az EUB arra emlékeztetett, hogy a 2003/86 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében a tagállamoknak eme irányelvnek megfelelően engedélyezniük kell a családegyesítő házastársának, valamint a családegyesítő és házastársa kiskorú gyermekeinek beutazását és tartózkodását. Eme irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a beutazásra és a tartózkodásra irányuló kérelemhez csatolni kell többek között az irányelv 7. cikkében megállapított feltételeknek való megfelelést igazoló okmányokat, amely cikk (1) bekezdésének c) pontja úgy rendelkezik, az érintett tagállam előírhatja a kérelmet benyújtó személy számára, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra nézve: a családegyesítő rendelkezik az e tagállam szociálissegély-rendszeréhez történő folyamodás nélkül a saját maga és családtagjai eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal. Az irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontja továbbá úgy rendelkezik, hogy a tagállamok visszavonhatják a családtag tartózkodási engedélyét, ha bebizonyosodik, hogy hamis vagy megtévesztő információt adtak, hamis vagy hamisított dokumentumokat használtak, más csalást követtek el, illetve más jogellenes eszközt alkalmaztak.

A rendelkezés szövegéből következően, a tagállamok főszabály szerint visszavonhatják eme engedélyt, ha annak megszerzése érdekében hamisított dokumentumokat szolgáltattak vagy csaláshoz folyamodtak. Ez a rendelkezés nem határozza meg pontosan az e dokumentumokat szolgáltató vagy felhasználó, illetve az e csalást elkövető személyét, és nem követeli meg azt sem, hogy az érintett családtagnak erről tudnia kell. Szintén e szövegből az derül ki, a hamis információk vagy hamis dokumentumok ugyanebből a célból – különösen annak elhitetése céljából – történő puszta használata, hogy a családegyesítő eme irányelv 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezik, elegendő a családtagok tartózkodási engedélyét visszavonó határozat megalapozottságához, hiszen a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontja nem követeli meg e családtagok tekintetében a csalásra irányuló szándék bizonyítását, illetve annak bizonyítását sem, hogy utóbbiaknak tudomásuk volt eme információk vagy e dokumentumok hamis mivoltáról[7].

Ezt az értelmezést a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdése a) pontjának rendszertani értelmezése is megerősíti. Az e rendelkezésben említett tartózkodási engedély visszavonásának lehetséges okai ugyanis megegyeznek a beutazás és a tartózkodás engedélyezésére irányuló kérelem elutasításának lehetséges okaival. Eszerint, a hamis vagy megtévesztő információ, hamis vagy hamisított dokumentumok használata, illetve csalás elkövetése vagy más jogellenes eszköz alkalmazása nem csupán már a megadott tartózkodási engedély visszavonásának indokát, hanem az ilyen engedély kiadása iránti kérelem elutasításának indokát is képezi[8]. Eme indokokat tehát mindkét esetben azonos módon kell értelmezni.

A holland kormány álláspontja szerint e rendelkezés hatékony érvényesülése megköveteli, hogy a tagállamoknak joguk legyen elutasítani a családtagok beutazásának és tartózkodásának engedélyezésére irányuló kérelmeket, ha e kérelmek alátámasztásaként hamis vagy hamisított dokumentumokat szolgáltattak, még akkor is, ha e családtagok nem tudtak e dokumentumok hamis vagy hamisított mivoltáról.

Az EUB szerint, amikor a családegyesítő csalást követett el, figyelemmel a családegyesítőnek a 2003/86 irányelv által bevezetett rendszeren belüli központi jelentőségére, megfelel az eme irányelv által kitűzött céloknak és az annak alapját képező logikának, hogy e csalásnak kihatással kell lennie a családegyesítési eljárásra, különösen a családegyesítő családtagjai részére kiadott tartózkodási engedélyekre, még akkor is, ha ez utóbbiaknak nem volt tudomásuk az elkövetett csalásról.

A 2003/86 irányelv (4) preambulumbekezdéséből megállapítható, hogy az irányelv általános célja a harmadik országok állampolgárainak a tagállamba való beilleszkedésének oly módon történő megkönnyítése, hogy a családegyesítés révén lehetővé teszi a családi életet[9]. E cél és az irányelv, 13. cikke (3) bekezdésének és 16. cikke (3) bekezdésének együttes értelmezéséből az következik, hogy ha az érintett családtagok nem szereztek önálló tartózkodási jogot a 15. cikk alapján, tartózkodási joguk az érintett családegyesítő jogából levezethető származékos jog, amely az utóbbi személy integrációját akarja elősegíteni. E körülményekre tekintettel a tagállamoknak biztosítani kell a jogot arra, hogy úgy ítélhessék meg, a családegyesítő által elkövetett csalás kihatással van a családegyesítési folyamat egészére, különösen e családegyesítő családtagjainak származékos tartózkodási jogára, és ennek alapján e családtagok tartózkodási engedélyeinek visszavonására, még akkor is, ha nem tudhattak az elkövetett csalásról. Az EUB szerint ez még inkább így van abban az esetben, amikor az elkövetett csalás a családegyesítő tartózkodási joga elismerésének szabályszerűségét érinti[10].

A 2003/86 irányelv 1. cikke szerint az irányelv célja a családegyesítési jognak a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok által történő gyakorlása feltételeinek meghatározása. E jog kizárólag az érintett állampolgárok részére van fenntartva, amit megerősít az irányelv 2. cikke d) pontjában szereplő „családegyesítés” fogalmának meghatározása is. Azonban valamely harmadik ország olyan állampolgára, akinek ‑ mint jelen ügyben az apának ‑ visszaható hatállyal azok csalással történt megszerzése miatt visszavonják a tartózkodási engedélyeit, nem tekinthető olyan állampolgárnak, aki jogszerűen tartózkodik az adott tagállam területén. Indokolt tehát, hogy az ilyen állampolgár nem élvezheti ezt a jogot, a családtagjainak az irányelv alapján megadott tartózkodási engedélyek pedig visszavonhatók.

E körülményekre tekintettel a tárgyi ügyben az irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontja rendelkezéseinek értelmezéséből az következik, hogy az apa által elkövetett csalás és a hamis vagy hamisított igazolások annak bizonyítása érdekében történő felhasználása, hogy az apa az irányelv 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében véve elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezett, olyan körülmény, amely az anya és a fiúgyermek által az említett irányelv alapján megszerzett tartózkodási engedélyek visszavonását indokolja[11].

Azonban a tartózkodási engedélynek a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdése a) pontja alapján történő visszavonására nem kerülhet sor automatikusan. Az e rendelkezésben szereplő „[…] visszavonhatják” kifejezés alkalmazásából ugyanis az következik, hogy a tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a visszavonást illetően. E tekintetben az érintett tagállamnak az irányelv 17. cikke alapján előzetesen meg kell tennie az érintett családtag helyzetének egyedi vizsgálatát, amelynek során az összes szóban forgó érdek kiegyensúlyozott és méltányos értékelését kell elvégeznie[12], megfelelően figyelembe kell vennie e személy családi kapcsolatainak jellegét és szilárdságát, a tagállamban való tartózkodásának időtartamát, valamint, tartózkodási engedély visszavonása esetén, a származási országával való családi, kulturális és társadalmi kapcsolatainak fennállását.

Ezen felül, amint az az irányelv (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, a családegyesítéssel kapcsolatos intézkedéseket, akárcsak a családtagok részére kiadott tartózkodási engedélyek visszavonására irányuló intézkedéseket, az alapvető jogokra, különösen a Charta 7. cikkében elismert, a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogra figyelemmel kell meghozni[13].

Ily módon az illetékes nemzeti hatóságoknak többek között figyelembe kellett venniük az anya és a fiúgyermek Hollandiában való tartózkodásának időtartamát, a fiúgyermek életkorát az e tagállamba való érkezéskor, esetlegesen azt a körülményt, hogy ott nőtt-e fel, és ott oktatásban részesült-e, valamint az anyának és a fiúgyermeknek az említett tagállamban e tagállammal fennálló családi, gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatait. E hatóságoknak azt is figyelembe kellett venniük, hogy az anyának és a fiúgyermeknek fennállnak-e ilyen kapcsolatai a származási országukban eme országgal, amit többek között olyan körülmények alapján lehet értékelni, hogy családjuk egy része ebben az országban él-e, szoktak-e odautazni vagy időszakosan ott tartózkodni, illetve milyen mértékben ismerik az említett ország nyelvét[14]. Ezek értékelése keretében e hatóságoknak azt a körülményt is figyelembe kellett venniük, hogy a jelen esetben az anya és a fiúgyermek nem tehető felelőssé az apa által elkövetett csalásért, és arról nem volt tudomásuk.

Az EUB szerint kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapeljárás tárgyát képező határozatok, amelyekkel az államtitkár visszavonta az anya és a fiúgyermek tartózkodási engedélyeit, indokoltak-e, vagy ez utóbbiak e megfontolásokra figyelemmel megtarthatják a tartózkodási engedélyeiket[15].

E megfontolásokra tekintettel az EUB az első kérdésre ítéletében azt a választ adta, a 2003/86 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy olyan esetben, amikor valamely harmadik országbeli állampolgár családtagjai tartózkodási engedélyeinek kiadása érdekében hamisított dokumentumokat nyújtottak be, az a körülmény, hogy e családtagoknak nem volt tudomásuk e dokumentumok hamis mivoltáról, nem képezi akadályát annak, hogy az érintett tagállam e rendelkezés alapján visszavonja ezeket az engedélyeket. Ugyanakkor az illetékes nemzeti hatóságoknak, eme irányelv 17. cikkének megfelelően, előzetesen el kell végezniük e családtagok helyzetének egyedi vizsgálatát, amelynek során a szóban forgó érdekek egészének kiegyensúlyozott és méltányos értékelésére kell törekedni[16].

II. Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra kérte az EUB válaszát, hogy a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjával ellentétes-e, ha valamely tagállam megfosztja a harmadik országbeli állampolgár családtagjait az irányelv alapján megadott huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállástól amiatt, hogy e jogállás megszerzése érdekében hamisított dokumentumokat szolgáltattak, amennyiben eme állampolgároknak nem volt tudomásuk e dokumentumok hamis mivoltáról.

E kérdés megválaszolásához az EUB emlékeztetett arra, hogy a 2003/109 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok harmadik országok olyan állampolgárainak adják meg a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, akik közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően jogszerűen és folyamatosan öt éven át a tagállam területén tartózkodtak. E jogállás megszerzése azonban nem automatikus. Eme irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerint ugyanis az érintett harmadik országbeli állampolgárnak e célból kérelmet kell benyújtania a tartózkodása szerinti tagállam illetékes hatóságaihoz, amely kérelemhez csatolni kell az azt igazoló iratokat, hogy a kérelmező megfelel az említett irányelv 4. és 5. cikkében felsorolt feltételeknek. A kérelmezőnek a 2003/109 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint különösen azt kell bizonyítania, hogy rendelkezik – az e tagállam szociálissegély-rendszeréhez történő folyamodás nélkül – a saját maga és családtagjai eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal[17].

A 2003/109 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás – eme irányelv 9. cikkére is figyelemmel – állandó. Az irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja továbbá úgy rendelkezik, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy elveszíti az e jogálláshoz fűződő jogot, ha megállapításra kerül, hogy e jogállást csalárd módon szerezték meg. E rendelkezés ugyanakkor nem határozza meg pontosan azt a személyt, aki a csalás elkövetéséért felelőssé tehető, és azt sem követeli meg, hogy a kérelmezőnek erről tudomásának kell lennie.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban a jogalanyok nem hivatkozhatnak csalárd módon az uniós jogi normákra, mivel a csalárd magatartás tilalmának elve az uniós jognak a jogalanyok által tiszteletben tartandó alapelvét képezi[18]. Valamely jognak a csalást megvalósító tényállás miatti megtagadása vagy visszavonása pusztán annak a megállapításnak a következménye, amely szerint csalás esetén az e jog megszerzéséhez megkövetelt objektív feltételek valójában nem teljesülnek[19].

Az irányelv fő célja[20] a tagállamokban tartós jelleggel, jogszerűen letelepedett, harmadik országbeli állampolgárok integrációjának biztosítása[21] és e célból e harmadik országbeli állampolgárok jogainak az uniós polgárok által élvezett jogokhoz való közelítése, többek között az egyenlő bánásmód megteremtése révén, a gazdasági és társadalmi területre tartozó ügyek széles skáláján. Így a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás lehetővé teszi az e jogállást élvező személy számára az egyenlő bánásmódban való részesülést a 2003/109 irányelv 11. cikkében említett területeken, az e cikkben meghatározott feltételek szerint.

Az irányelv:

– 14. cikkének (1) bekezdése értelmében e jogállás lehetővé teszi az érintett huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy számára a három hónapnál hosszabb időtartamú tartózkodást az e jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamok területén is, a III. fejezetben meghatározott feltételek szerint,

– 21. cikke alapján, az irányelv 11. cikkében említett egyenlő bánásmódban való részesülést.

Tekintettel a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogálláshoz kapcsolódó kiterjesztett jogokra, fontos, hogy a tagállamok hatékonyan tudjanak fellépni a csalásokkal szemben, akár megfosztva a csaláson alapuló huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállástól annak kedvezményezettjét. A fentiekből az EUB megállapításai szerint az következik, hogy senki sem hivatkozhat a 2003/109 irányelv alapján csalással megszerzett jogainak fennállására, függetlenül attól, hogy e csalást e jogok kedvezményezettje követte-e el, vagy sem, illetve általa ismert volt-e, vagy sem, hiszen a döntő tényező az, hogy az említett jogok megszerzése csalás eredményeként történt[22].

A 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontját a jelen ügy szerinti esetben is alkalmazni kell, mivel az érintett személy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás megszerzése érdekében hamisított dokumentumokat nyújtott be annak igazolására, hogy elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezik saját maga és családtagjai eltartásához, még akkor is, ha nem ő követte el a csalást, és nem tudott e dokumentumok hamis mivoltáról. Ilyen esetben ugyanis e jogállás közvetlenül e csaláson alapul, és így szükségszerűen kihatással van e jogállásra.

Ez az értelmezés az EUB ‑ a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott ‑ Altun-ügyben hozott ítéletére való hivatkozással sem[23] vonható kétségbe. Az EUB Altun-ügyben hozott ítélete szerint attól az időponttól kezdve, hogy a török munkavállaló családtagjai önálló tartózkodási jogra tettek szert az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése értelmében, e jogot nem lehet vitatni olyan múltbeli szabálytalanságok miatt, amelyek kihatással voltak e munkavállaló tartózkodási jogára, és amelyek ebben az esetben ez utóbbi megtévesztő magatartásából eredtek.[24] Ebben az ügyben az EUB ítéletének megállapítása szerint a török munkavállaló tartózkodási jogát érintő csalás nem lehetett kihatással családtagjainak önálló tartózkodási jogára. Az EUB Altun-ügyben hozott ítéletének alapját képező ügy körülményei azonban egyértelműen eltérnek a jelen ügyétől.

A fentiekből következően megállapítható, hogy a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint a harmadik országbeli állampolgár elveszíti az irányelvben említett huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, ha megállapítják, hogy e jogállás megszerzésére hamisított dokumentumok alapján került sor, még akkor is, ha eme állampolgárnak nem volt tudomása e dokumentumok hamis mivoltáról.

A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás elvesztése önmagában nem jelenti, hogy az érintett személy elveszíti a fogadó tagállamban való tartózkodás azon jogát is, amelynek alapján az e jogállás elismerése iránt kérelmét a 2003/109 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése alapján előterjesztette, és amelyet ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján számára elismertek, függetlenül attól, hogy e tartózkodási jogot a nemzeti jog vagy az uniós jog alapján szerezte-e meg. E jogállás elveszítése nem jár automatikusan azzal a következménnyel sem, hogy kiutasítják e tagállam területéről, amint az a 2003/109 irányelv 9. cikkének (7) bekezdése előírja. Amennyiben, az érintett személyek ‑ tárgyi ügyben az anya és a fiúgyermek ‑ a 2003/86 irányelv alapján elismert tartózkodási jog alapján szerezte meg a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, a kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni, hogy e személyek eme irányelv 17. cikke alapján megtarthatják-e az ennek alapján kiadott tartózkodási engedélyeiket.

E megfontolásokra tekintettel az EUB ítéletében az előterjesztő bíróság második kérdésre adott válasza szerint a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy ha a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást a harmadik országbeli állampolgárok részére hamisított dokumentumok alapján adták meg, az a körülmény, hogy eme állampolgároknak nem volt tudomásuk e dokumentumok hamis mivoltáról, nem képezi akadályát annak, hogy az érintett tagállam e rendelkezés alapján megfossza őket e jogállástól[25].

Lábjegyzetek:

[1] 2019. március 14-ei C‑557/17. sz. ügy a Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie és Y. Z., Z. Z., Y. Y.-ítélet ECLI:EU:C:2019:203 (Ítélet)

[2] A családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22-ei 2003/86/EK tanácsi irányelv (irányelv)

[3] A harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-ei 2003/109/EK tanácsi irányelv

[4] A 2003/86 irányelv 2. cikkének c) pontja szerint: „egy harmadik országnak egy tagállamban jogszerűen tartózkodó állampolgára, és aki vagy akinek családtagjai az együttélés érdekében családegyesítésért folyamodnak”

[5] Ítélet 24-39. pont

[6] 2000. november 23-ai wet tot algehele herziening van de Vreemdelingenwet Stb. 2000, 495. szám

[7] Ítélet 43. pont

[8] Ítélet 44-45. pont

[9]  2016. április 21‑i Khachab-ítélet, C‑558/14, EU:C:2016:285, 26. pont

[10] Ítélet 47. pont

[11] Ítélet 50. pont

[12] A 2012. december 6-ai O és társai-ítélet, C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 81. pont; 2016. április 21-ai Khachab-ítélet, C‑558/14, EU:C:2016:285, 43. pont

[13] 2010. március 4-ei Chakroun-ítélet, C‑578/08, EU:C:2010:117, 44. pont; 2012. december 6-ai O és társai-ítélet, C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 75. és 76. pont

[14] Ítélet 54. pont

[15] Ítélet 56. pont

[16] Ítélet 57. pont

[17]Ítélet 59. pont

[18] 2018. február 6-ai Altun és társai-ítélet, C‑359/16, EU:C:2018:63, 48. és 49. pont; 2018. július 11-ei Bizottság kontra Belgium-ítélet, C‑356/15, EU:C:2018:555, 99. pont

[19] 2017. november 22‑i Cussens és társai-ítélet, C‑251/16, EU:C:2017:881, 32. pont

[20] A 2003/109 irányelv (2), (4), (6) és (12) preambulumbekezdése szerint

[21] 2014. július 17-ei Tahir-ítélet, C‑469/13, EU:C:2014:2094, 32. pont; 2015. június 4-ei P és S-ítélet, C‑579/13, EU:C:2015:369, 46. pont; 2015. szeptember 2-ai CGIL és INCA-ítélet, C‑309/14, EU:C:2015:523, 21. pont

[22] Ítélet 64. pont

[23] 2008. december 18‑i Altun-ítélet C‑337/07, EU:C:2008:744

[24] Altun-ítélet, 56., 57. és 59. pont

[25] Ítélet 74. pont

Kapcsolódó cikkek:


Az ET jogi szabályozást tervez a MI-kre
2019. november 20.

Az ET jogi szabályozást tervez a MI-kre

A CAHAI megvitatja az ET által kidolgozott jogi szabályozásról készült tanulmányt, amelynek véglegesítésére csak a magánszektor és a civil szervezetek képviselőivel folytatott széles körű egyeztetést követően kerül sor.

Cselekvőképességet érintő döntés csak gondos mérlegelés útján hozható meg
2019. november 20.

Cselekvőképességet érintő döntés csak gondos mérlegelés útján hozható meg

Egyezménysértő, ha a cselekvőképességről való döntés során a nemzeti bíróságnak nincs lehetősége mérlegelésre vagy mérlegelése nincs figyelemmel a mentális korlátozottság mértékére. Szintén nem áll összhangban az Egyezménnyel, ha a nemzeti jog nem biztosít perképességet a gondnokság alatt álló számára a gondnokság megszüntetése, megváltoztatása iránti perben, valamint ha a hatóságok elmulasztják vizsgálni a gondnok és a gondnokolt közötti érdekellentétet.

Gyermekek idegenrendészeti őrizete – EJEB-intő Törökországnak
2019. november 13.

Gyermekek idegenrendészeti őrizete – EJEB-intő Törökországnak

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Törökországot kiskorúak idegenrendészeti őrizetével kapcsolatos többszörös jogsértés miatt. Kiskorú gyermek idegenrendészeti őrizetben tartása kivételes esetekben fordulhat elő, tekintettel arra, hogy kiemelten sérülékeny csoportról van szó.