A holland igazságszolgáltatásról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Speciális helyzetben van Hollandia, ahol a nemzetközi jog élvez elsőbbséget. Ez azt jelenti, ha a nemzetközi szerződések vagy határozatok mást mondanak, mint a belső jog, akkor a holland törvények háttérbe szorulnak. Különösen igaz ez a strasbourgi jogra, így az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltak közvetlenül érvényesülnek. Ennek ellenére számos esetben kerül „összetűzésbe” egy holland bírósági döntés Strasbourggal. Jól példázza ezt az úgynevezett Kostowski-ügy strasbourgi végkifejlete, melynek következtében a hollandok inkább lemondanak arról, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapítsák. Így nem adják fel sem a tisztességes eljárás elvét, sem a tanúk védelmét.

„Általános” bűncselekmények

Hollandiában az úgynevezett általános bűnözés (úgymint az emberölés, lopás, csalás, visszaélés kábítószerrel, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények stb.) elleni küzdelem esetén a büntetőeljárás első szakaszában az ügy ura az ügyészség. Ő felelős a rendőrségi nyomozásokért, ő emel vádat és képviseli azt a bíróság előtt.

A fellebbezés után a büntetőügy a fellebbviteli bíróságon folytatódik. A bírósági szervezet csúcsán a Legfelsőbb Bíróság áll, mely csak jogkérdésekben dönt.

Speciális bűncselekmények

Két jelentős ügytípust kell itt kiemelni: az adócsalást és a környezet elleni bűncselekményeket, melyek esetében az úgynevezett Funkcionális Ügyészség jár el. Ezt a sajátos bűnüldöző hatóságot 2003 és 2005 között hozták létre, és országos hatáskörrel rendelkezik. A szervezet körülbelül 250 alkalmazottból áll, élén a főügyésszel.

[htmlbox ne_hasznald7]

Elsősorban azért van szükség erre a speciális szervezetre, mert az adócsalás és a környezet elleni bűncselekmények nyomozása eltér az általános nyomozástól.

A nemzetközi és a belső jog kapcsolata

Hollandiában a nemzetközi jog élvez elsőbbséget. Ez pedig azt jelenti, abban az esetben, ha a nemzetközi szerződések vagy határozatok mást mondanak, mint a belső jog, akkor a holland törvények háttérbe szorulnak. Különösen igaz ez a strasbourgi jogra, így az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltak közvetlenül érvényesülnek. Ennek ellenére számos esetben kerül „összetűzésbe” egy holland bírósági döntés Strasbourggal. Ez történt például a Kostowski-ügyben is.

Vádlotti jogok kontra tanúvédelem

A Kostowski-ügy olyannyira rányomta a bélyegét a holland igazságszolgáltatásra, hogy talán nem érdektelen, ha alaposan szemügyre vesszük ennek lényeges pontjait. Miről volt itt szó? Korábban Kostowskit két anonim tanú vallomása alapján ítélték el Hollandiában. Később az Európai Emberi Jogi Bíróság döntésében elmarasztalta Hollandiát. A határozat indokolásában kifejtette, hogy a holland bíróság megsértette a 6. cikkely (1) bekezdését, illetve a (3) bekezdés d. pontját, mert nem tartotta tiszteletben a védekezéshez való jogot. Ugyanakkor a bíróság azt is kimondta, hogy a főszabály, miszerint minden bizonyítékot a vádlott jelenlétében, nyilvános tárgyaláson, a védekezés lehetőségét biztosítva kell a bizonyítási eljárás tárgyává tenni, nem olyan kizárólagos elv, amely ne tűrne kivételeket. Vagyis a tárgyalást megelőző szakaszokban foganatosított tanúkihallgatásból nyert tény is felhasználható bizonyítékként, amennyiben a védekezéshez való jogot tiszteletben tartották, és a terhelt számára, megfelelő kereteken belül, biztosították a tanúk kikérdezésének lehetőségét. Ez lehet a tanú kihallgatásának az időpontjában, vagy később, az eljárás más szakaszában is. A döntés utalt arra is, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét nem lehet kizárólag két névtelen tanú vallomására alapozni. Persze informátorokat továbbra is lehet a nyomozás folyamán alkalmazni, mert ez önmagában nem sérti az Európai Emberi Jogi Egyezményt. Ezek a névtelen források viszont csak a nyomozást vihetik előre, ítélet alapjául nem szolgálhatnak.

A strasbourgi emberi jogi bíróság a Kostowski-ügyben hozott döntésében kifejtette, a vád által használt névtelen források csak a nyomozást vihetik előre, ítélet alapjául nem szolgálhatnak. A hollandok így inkább lemondanak arról, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapítsák, ezzel nem adva fel sem a tisztességes eljárás elvét, sem a tanúk védelmét

A Kostowski-ügy és a Hollandiát elmarasztaló döntés statisztikai adatokkal is kimutatható következménye, hogy a döntés óta alig alkalmazzák a holland igazságszolgáltatásban az érintett tanúvédelmi törvényt, mivel nehezen tudják összeegyeztetni a tanú és a terhelt érdekeit. „Amint a védelem számára megnyílik a lehetőség a tanú kihallgatására, ezzel felmerül annak kockázata, hogy a tanú személye lelepleződik. Ez a probléma még súlyosabban merül fel, ha a tanú és a terhelt személyesen ismerik egymást. Ebben az esetben még a teljes anonimitás sem biztosíthat védelmet. Másrészt viszont, ha ezt a lehetőséget nem biztosítják teljes mértékben a védelem számára, és ha a tanú kihallgatását végző nyomozási bíró a tanú személyazonosságának teljes titokban tartása mellett dönt, akkor a tanú nyilatkozatát nem lehet bizonyítékként felhasználni, hiszen minden, a tanú személyére való információt törölnek a vallomásból. A tárgyalást vezető bírót, aki ilyen ki nem hallgatható anonim tanú írásos vallomásával kerül szembe, nehéz meggyőzni arról, hogy a terheltet eme bizonyítékok alapján ítélje el.” (Tom Blom: Tanúvédelem Hollandiában; in: A tanúvédelem útjai Európában. Bűnügyi Tudományi Közlemények 4. sz. szerk.: Róth E. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002.)

A hollandok tehát inkább lemondanak arról, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapítsák. Így nem adják fel sem a tisztességes eljárás elvét, sem a tanúk védelmét.

A hallgatás joga Hollandiában

Hollandiában a vegyes eljárás elvei érvényesülnek, ami azt is jelenti, hogy a nyomozás folyamán bizonyos alapelvek nem érvényesülnek. Bár a Miranda-elv, vagyis a terhelt hallgatáshoz való joga biztosított, az iratbetekintési jog mind az ő, mind a védő vonatkozásában csak korlátozottan érvényesül. Előbbi tekintetében a terheltnek jogában áll hallgatni, és erre őt figyelmeztetni is kell. A nyomozóhatóság kérdéseire nem köteles tehát válaszolni, de amennyiben nem él a hallgatáshoz való jogával, akkor tájékoztatni kell őt arról, hogy bármi, amit mond, az felhasználható ellene az eljárás folyamán. A hatóságnak viszont minden olyan cselekménytől tartózkodnia kell, amely bármilyen, a terhelt nem szabad akaratából tett vallomás megszerzésére irányul.

Ha a terhelt nem mond igazat, az nem valósít meg bűncselekményt.

A hallgatás joga nemcsak a nyomozás folyamán érvényesül, hanem az egész eljárásban. A vádlott a tárgyaláson sem köteles válaszolni sem az ügyész, sem a bíró által feltett kérdésekre.

A tárgyaláson a bíróság elnöke felelős azért, hogy olyan kérdések ne hangozzanak el, amelyek bármilyen, nem szabad akaratból tett vallomás megszerzésére irányulnak.

A Miranda-elvre a bíró is kioktatja a vádlottat a tárgyalás elején. Ha az eljárás alá vont személy vallomást tesz, az bizonyítékként felhasználható ellene, de a bíróság nem alapozhatja kizárólag a vádlott beismerő vallomására a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletét (unus testis nullus testis-elv).

A bírói pártatlanság elve

Sem a bíróság elnöke, sem annak bármely más tagja nem adhatja jelét elfogultságnak a vádlott bűnösségére vagy ártatlanságára vonatkozóan.

Az igazságszolgáltatás kizárólagossága

Az igazságszolgáltatás letéteményese Hollandiában a bíróság, ami elsősorban azt jelenti, hogy szabadságelvonással járó büntetést csak bíróság szabhat ki.

Opportunitás

Hollandiában a két elv, a legalitás és az opportunitás jól megfér egymás mellett. A legalitás szerint, ha bűncselekmény történt, akkor mindig meg kell indítani a büntetőeljárást, kivéve, ha a közérdek úgy kívánja, hogy elmaradjon a büntetőeljárás, mert akkor az opportunitás érvényesül.

---