Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kétgyermekes édesanya egy romániai nyaralást követően nem tért vissza a gyermekekkel az olaszországi apához. Az apa a Hágai Gyermekelviteli Egyezményre hivatkozva pert nyert Romániában a gyermekek hazaszállítása érdekében annak ellenére, hogy az eljárásban videók útján is bizonyítást nyert, hogy a gyermekeket többször fizikailag bántalmazta. A Bíróság ítélete szerint a román hatóságoknak a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembevéve kellett volna értékelnie a gyermekek fenyegetettségének súlyát. Ennek elmulasztása a családi élet védelmét garantáló 8. cikk megsértéséhez vezetett.
Az ügy előzményei
Az ügy kérelmezői egy román állampolgár édesanya és az ő 2008-ban, illetve 2010-ben született két román-olasz kettős állampolgár gyermeke. 2015-ös romániai nyaralásukat követően az édesanya úgy döntött, hogy gyermekeivel Romániában marad, nem megy vissza Olaszországba férjéhez, a gyermekek apjához.
2015-ben az olasz állampolgár apa a Hágai Gyermekelviteli Egyezményre hivatkozva keresetet indított a gyermekek szokásos tartózkodási helyük szerinti államba (Olaszországba) történő visszavitele érdekében. A kérelmező édesanya a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a férj a gyermekekkel szemben erőszakos magatartást tanúsított: ha nem fogadtak szót, becsmérlő kifejezésekkel illette, és esetenként meztelenre vetkőztetve, illetve orrvérzést okozva megverte őket. A perben állított abúzusokról a feleség számos videofelvételt is csatolt. Állítása szerint a bántalmazás az ügyet megelőző években egyre rosszabbra fordult, ő pedig kötelességének érezte, hogy ez ellen menedéket találjon a gyermekeknek, ezért tartotta őket Romániában. Az anya a Gyermekelviteli Egyezmény szerinti kivételre hivatkozott, amely szerint a visszavitelt nem kötelező elrendelni, ha jelentős kockázata “grave risk” van annak, hogy a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki.[1]
2016-ban a román bíróság helyt adott az apa keresetének és elrendelte a gyermekek hazaszállítását, amit a másodfok 2017-ben jóváhagyott. A román fórumok ugyan bizonyítottnak találták, hogy a gyermekeket az édesapjuk bántalmazta, ugyanakkor az ítéletek ezeket az incidenseket eseti jellegűnek tekintették, amelyek nem voltak elég gyakoriak ahhoz, hogy a Gyermekelviteli Egyezmény szerinti jelentős kockázat megállapítható legyen, így a nemzeti igazságszolgáltatás a visszaszállítási kötelezettség alóli kivétel hiányában a főszabályt, a gyermekek szokásos tartózkodási helye szerinti államba történő visszavitel kötelezettségét tekintette irányadónak. A fellebbviteli fórum hivatkozott továbbá a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban született határozatok kölcsönös elismeréséről szóló 2201/2003/EK (Brüsszel IIa) rendeletre és az abból következő kölcsönös bizalom elvére is. Kiemelte, hogy a gyermekek olaszországi tartózkodása esetén az olasz hatóságok is garantálni tudják a Gyermekelviteli Egyezmény érvényre juttatását.
A bíróság jogerős döntésének az olasz hatóságok nem tudtak érvényt szerezni, mert a gyermekek nem voltak hajlandók visszaköltözni Olaszországba. A kérelmezők azóta is Romániában élnek. 2017-ben kérelemmel fordultak a Bírósághoz arra hivatkozva, hogy az apa keresetét jóváhagyó ítélet sérti az Egyezmény 3. cikke szerinti embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a 8. cikkben garantált magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot. E körben kérelmükben is hivatkoztak arra, hogy a gyermekeket apjuk közelében a fizikai bántalmazás jelentős kockázata fenyegeti, ez pedig a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény szerint kivételt jelent a hazaküldési kötelezettség alól.
A Bíróság döntése
A Bíróság a D.M.D.-ügyre mutatva elöljáróban leszögezte, hogy a gyermek méltóságának biztosításával összeegyeztethetetlen a testi fenyítés tolerálása. Ennek fényében a tagállamoknak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az abúzus e formáját formális jogi eszközökkel tiltsák és a gyakorlatban is megakadályozzák.
A román jog a gyermek testi büntetésének abszolút tilalmát deklarálja. Ennek azonban ellentmond a román bíróság azon megállapítása, amely a gyermekeket ért erőszakot eseti jellegűnek minősíti, és erre tekintettel a gyermeket fenyegető erőszakot nem minősíti jelentős kockázatúnak. Tette ezt annak ellenére, hogy a videófelvételek és egyéb bizonyítékok alapján kétséget kizáróan bizonyítást nyert, az apa korábbi bántalmazó magatartása. A Bíróság álláspontja szerint e bizonyított abúzust a gyermek mindenek felett álló érdekének védelme körében a román bíróság az ítélet meghozatalakor nem vette kellő súllyal figyelembe.
A román bíróságok azt sem vizsgálták megfelelően, hogy a gyermekek az apánál való elhelyezésük esetén nincsenek-e újabb fizikai bántalmazás veszélyének kitéve. E körben a román ítélet megelégedett azzal, hogy az olasz hatóságokra bízta a gyermekek veszélyeztetettségének észlelését és az újabb bántalmazás elleni védelem biztosítását. E körben a Bíróság a K.J.-ügyre hivatkozva megállapította, hogy az ügyben a Brüsszel IIa rendelet alkalmazható, e rendelet a pedig a Royer v. Hungary-ügyben kimondottak szerint Hágai Gyermekelviteli Egyezményen alapulva a kölcsönös bizalom elvére épül. E bizalom ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az az állam, ahová a gyermeket jogellenesen kivitték, köteles a gyermeket a szokásos tartózkodási helyre és a helyi hatóságokra hivatkozva visszaküldeni egy olyan környezetbe, ahol a bántalmazás jelentős kockázatának van kitéve.
A román igazságszolgáltatásnak alaposabban, a gyermek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartásával kellett volna mérlegelnie az erőszak kockázatát, amit a Bíróság háromtagú kamarájának egyhangú értékelése szerint elmulasztott. Erre figyelemmel a gyermekek és az édesanya vonatkozásában is megsértette a kérelmezők családi élet tiszteletben tartásához való jogát.
A Bíróság az emberi méltósághoz való jog szempontjából önálló kérdést az ügyben nem érzékelt, így a 3. cikk vonatkozásában a kérelmet nem vizsgálta.
Nem-vagyoni kártérítésként a Bíróság a három kérelmezőnek összesen 12.500 eurót ítélt meg, az édesanya számlával igazolt költségeire tekintettel pedig a vagyoni kár körében kért további 3.645 eurót is teljes összegében indokoltnak találta.
Az EU luxembourgi bíróságát most először kérték fel annak kifejtésére, miszerint a tagállamok dönthetnek-e úgy, hogy megakadályozzák az éves fizetett szabadsághoz való jog pénzbeli megváltását, miként azt Olaszország tette a közszférában.
Európai ítélet született a határozott idejű munkaszerződés megszüntetése esetén elmaradt indoklás jogellenességéről.
Az EU Bírósága arra kereste a választ, összeegyeztethető-e a vonatkozó uniós irányelvvel az a német jogszabály, melynek értelmében egy bank az „aktívák-passzívák” számítási módszere alapján tart igényt előtörlesztési kompenzációra.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!
