Az Európai Bíróság a finn helyettesítő nevelőszülők pótlékáról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A H. Hälvä, S. Naukkarinen, P. Paajanen és S. Pik „helyettesítő nevelőszülők” és munkáltatójuk, az SOS-Lapsikylä ry közötti jogvita keretében a 2006-2009 évek során az általuk végzett rendkívüli – túlóra, esti, éjszakai, szombati és vasárnapi – munkavégzés után járó pótlék megfizetése iránt indítottak kerestet. Az ügy, amely a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-ei 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, előzetes döntéshozatali eljárás keretében került az EUB elé.

Az SOS-Lapsikylä finn gyermekvédelmi szervezet, az „SOS Gyermekfalvak a világban” nemzetközi hálózat része, amely a családi környezethez minél inkább hasonlító körülmények között szervezi meg a gyermekek felügyeletét és gondozását, amelyet a települési és városi önkormányzatok finanszíroznak, valamint magánadományokból tartják fenn. A szervezet Finnország több régiójában, „gyermekfalvakban” működik. A gyermekházak a gondozásba vett gyermekek állandó lakhelyéül szolgálnak. Mindegyik házban három-hat gyermek, valamint a „nevelőszülők” vagy távollétükben helyettesítőik laknak.

A felperes „helyettesítő nevelőszülők” szerint a gyermekvédelmi szervezet részére nyújtott szolgáltatásaik a finn munkaidőről szóló törvény értelmében munkavégzésnek minősültek. Erre hivatkozással a régió kerületi bírósága előtt keresetet terjesztettek elő, amelyben a szervezet arra való kötelezését kérték, részükre a túlórákért, valamint az esti, éjszakai, szombati és vasárnapi munkavégzésért a 2006-2009-es évekre járó díjazást hogy fizesse meg.

Jár-e munkabérpótlék a „helyettesítő nevelőszülők” tevékenysége után? – A végzett munka minősítése a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló irányelv eltérésről szóló előírásai alapján

A H. Hälvä, S. Naukkarinen, P. Paajanen és S. Pik „helyettesítő nevelőszülők” és munkáltatójuk, az SOS-Lapsikylä ry közötti jogvita keretében a 2006-2009 évek során az általuk végzett rendkívüli – túlóra, esti, éjszakai, szombati és vasárnapi – munkavégzés után járó pótlék megfizetése iránt indítottak kerestet. Az ügy, amely a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-ei 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, előzetes döntéshozatali eljárás keretében került az Eurpai Unió Bírósága (EUB) elé[1].

A tényállás

Az SOS-Lapsikylä ry gyermekvédelmi egyesület személyzete egy igazgatóból, „nevelőszülőkből”, „helyettesítő nevelőszülőkből” és egyéb szakszemélyzetből áll. A gyermekházak képezik a gondozásba vett gyermekek állandó lakóhelyét, és azokban 3-6 gyermek, valamint egy vagy több „nevelőszülő” (vagy a „nevelőszülők” távollétében az őket helyettesítő személyek) van elhelyezve.

A felperesek 2009-ig, illetve 2010-ig az SOS Lapsikylä ry alkalmazásában álltak, mint „helyettesítő nevelőszülők”. A „nevelőszülők” (szabadnapok, éves szabadság vagy betegség miatti) távollétében, „helyettesítő nevelőszülői” minőségükben az alapeljárás felperesei együtt éltek a gyerekekkel, és egyedül látták el a gyerekházak körüli teendőket, valamint a kiskorú lakók nevelését és felügyeletét, többek között gondoskodva az ellátásról és a gyermekek kíséretéről. A „nevelőszülők és a „helyettesítő nevelőszülők” is ugyanezen munkáltató alkalmazottai.

A felperesek kérelemmel fordultak az Etelä-Savon käräjäoikeushoz (dél-savói kerületi bíróság) annak megállapításáért, hogy az SOS-Lapsikylä ry részére végzett munkájuk a munkaidőről szóló törvény 1. cikke értelmében vett „munkának” minősül, valamint a 2006-2009 közötti időszak tekintetében e törvény és az érintett ágazatbeli kollektív szerződés alapján a túlórák, valamint az esti, éjszakai, illetve hétvégi munkavégzés esetén járó pótlékok munkáltató általi kifizetésére való kötelezése iránt.

2012. május 4-ei ítéletével az Etelä-Savon käräjäoikeus (dél-savói kerületi bíróság) elutasította az alapeljárás felpereseinek keresetét, mivel úgy vélte, hogy az általuk végzett munka nem tartozik a munkaidőről szóló törvény hatálya alá. Keresetük elutasítását követően az ítélettel szemben a felperesek fellebbezést nyújtottak be az Itä-Suomen hovioikeus hoz (kelet-finnországi fellebbviteli bíróság), és mivel ez a bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletet helybenhagyta, ítéletét a felperesek a kérdést előterjesztő bíróság előtt megtámadták.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

E bíróság rámutatott arra, hogy a munkáltató képviselői nem ellenőrzik a „helyettesítő nevelőszülő” napi munkavégzését, és a munkáltató nem ad nekik utasításokat a munkanapokon belüli munka- és pihenőidőkre vonatkozóan. A gyermekek igényei által szabott korlátok között a „helyettesítő nevelőszülő” maga határozhatja meg munkabeosztását és feladatait. A gyermekek nevelése ugyanakkor egy minden egyes gyermekre vonatkozóan kidolgozott gondozási és nevelési programon alapul, amelyet a „helyettesítő nevelőszülőnek” követnie kell a gyermekekről való gondoskodás során, és amellyel kapcsolatban jelentést kell készítenie. Egyébként a „helyettesítő nevelőszülő” egyeztet a „nevelőszülővel” az általa felügyelt gyermekház működését és az ahhoz kapcsolódó gyakorlati kérdéseket illetően.

A felperesek munkaszerződése alapján az éves munkavégzési kötelezettségük 190, egyenként 24 órás időszakból állt, amelyből éves szabadság címén 30-33 nap került levonásra. A gyakorlatban a helyettesítés időtartama néhány nap és több hét között változott.

A kérdést előterjesztő bíróság kiemelte, hogy az igazgató előre elkészíti azon listákat, amelyeken napi bontásban feltünteti, hogy a „helyettesítő nevelőszülőnek” melyik házban kell dolgoznia és a „nevelőszülővel” egyezteti a helyettesítés megkezdésének pontos időpontját. A napi beosztást úgy kell megállapítani, hogy minden munkavállalónak legyen havonta átlagosan két szabad hétvégéje. A helyettesítés időszakában a munkavállaló heti egy szabadnapra is jogosult. A „helyettesítő nevelőszülő” munkabérét állandó összegű havi alapbér alapján állapítják meg, azzal, hogy a „helyettesítő nevelőszülő” 190-nél több, 24 órás munkaidőszak teljesítése esetén bérpótlékra jogosult.

A kérdést előterjesztő bíróságnak azt kellett volna eldöntenie, hogy a helyettesítő nevelőszülőkre a munkaidőről szóló törvény alkalmazandó-e, aminek igenlő válasz esetén a következménye, hogy az SOS-Lapsikylä ry a felperesek részére az általuk követelt pótlékokat köteles megfizetni. Abban kellett volna állást foglalnia, hogy a „helyettesítő nevelőszülők” tevékenysége kívül esik-e e törvény alkalmazási körén. Megállapításai szerint a munkaidőről szóló törvény 15. cikke (3) bekezdésében foglalt rendelkezés – az ügyben nem releváns kivételtől eltekintve – nem tartozik a munkaidő megszervezéséről szóló rendelkezések hatálya alá.

A munkaidőről szóló finn törvény, a 2003/88-as irányelvet ülteti át, amelynek egyes rendelkezései, – különösen 17. cikkének (1) bekezdése – lehetővé teszi a nemzeti jogalkotó számára, hogy bizonyos feltételek mellett a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozóan az irányelv által meghatározott rendelkezésektől eltérjen.

Kiemelte továbbá, hogy a munkaidőről szóló törvény nem csupán a munkaidőt, a törvényes munkaidő tartamát, annak túllépését, az éjszakai és a váltott műszakban végzett munkát, valamint a pihenőidőt és a vasárnapi munkát, hanem a különböző okokból – például a túlórákért és a vasárnapi munkavégzésért – járó pótlékokat is szabályozza.

Bár a kérdést előterjesztő bíróság tisztában volt azzal, hogy néhány – az éves fizetett szabadságra vonatkozó – kivételtől eltekintve, a 2003/88-as irányelv nem alkalmazandó a munkavállalók bérezésére, úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásához az irányelv értelmezése mégis alapvető fontosságú, mivel a munkaidőről szóló törvényben szabályozott bérpótlékokhoz való jog a – munka- és pihenőidőt is szabályozó – törvény alkalmazhatóságától függött.

Megállapításai szerint a munkaidőről szóló törvény 2. cikke (1) bekezdésének 3. pontjában foglalt kivétel értelmezése szempontjából mindenekelőtt a 2003/88-as irányelv 17. cikkének (1) bekezdése által engedett eltérés bír jelentőséggel.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az EUB Union syndicale Solidaires Isère-ítéletéből[2] következik, hogy amikor nem bizonyított, egyrészt, hogy a munkavállalók maguk határozhatják meg a munkaórák számát, másrészt, hogy nem kötelesek fix munkaidőben jelen lenni a munkahelyükön, a 2003/88-as irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt eltérés nem alkalmazható.

Ugyanakkor úgy vélte, hogy az ítélet alapjául szolgáló tényállás az előtte folyamatban lévő ügy tényállásától, többek között a munka jellegét és a munkavégzés feltételeit illetően jelentős eltéréseket mutat.

Arra hivatkozik, hogy a jelen esetben az alapeljárás felperesei által vállalt munka, tartalmánál fogva, hasonlít a valamely családtag által a családon belül végzett munkához, amely munkavégzésre a 2003/88-as irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja kifejezetten kitér. Az említett bíróság egyébként hangsúlyozza, hogy e rendelkezést megszorítóan kell értelmezni, azonban az ott szereplő tevékenységek felsorolása nem kimerítő jellegű. Ennél fogva úgy véli, hogy lehetséges, hogy ezen eltérés alkalmazható a „helyettesítő nevelőszülők” által végzett munkára, még akkor is, ha nem a családtag munkavállalóknak az irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett esetéről van szó.

A kérdést előterjesztő bíróság ezen felül rámutat arra, a munkáltató lehetősége, hogy ellenőrizze az alapeljárás felpereseinek időbeosztását, korlátozott, hiszen ezen ellenőrzés kihatással lehet arra, hogy a „helyettesítő nevelőszülő igazi szülőként tud-e viselkedni, és hogy a gyermekekkel bizalmi viszonyt tud-e teremteni. Hozzátette, hogy ilyen jellegű ellenőrzésekre nem került sor. Ugyanis, a „helyettesítő nevelőszülők önálló módon határozzák meg feladataikat, pihenőidejüket és házon kívüli tartózkodásukat, a gyermekek igényeihez igazodóan, és nem vitás, hogy ezen igények kihatnak arra, hogy e „helyettesítő nevelőszülők miként tudják saját ügyeiket intézni és saját életüket szabadon megszervezni.

Ilyen körülmények között a finn legfelsőbb bíróság, a Korkein oikeus úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárását, és kérdést terjeszt az EUB-hoz.

Ülésezik az Európai Unió Bírósága

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és az EUB ítélete

A kérdést előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2003/88-as irányelv alkalmazható-e a „helyettes nevelőszülők” munkavégzésére, amely abból áll, hogy családias környezetben gyermekeket gondoznak, az elsődlegesen ezzel a feladattal megbízott személy helyettesítéseként.

A felperesek által követelt bérpótlékokhoz való jogosultság annak megválaszolásától függött, hogy a tevékenységükre kiterjed-e a munkaidőről szóló törvény hatálya, vagy az finn munkaidőről szóló törvény előírása alapján kizárt[3].

A finn nemzeti szabályozás szerint kizárólag a munkaidőt szabályozó nemzeti törvény rendelkezései biztosítják a 2003/88-as irányelv átültetését. A „helyettes nevelőszülők” díjazása a nemzeti jog hatálya alá tartozik. Miután azonban mindkét kérdést ugyanaz a törvény szabályozza, és a bérpótlékokhoz való jogosultság a munkaidőre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóságától függ, e rendelkezés értelmezése a 2003/88-as irányelv 17. cikkének (1) bekezdése által megengedett eltérés tartalmát illetően meghatározó.

Bár a 2003/88-asirányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt fizetett éves szabadságra vonatkozó különös eset kivételével ezen irányelv mindössze a munkaidő-beosztás egyes szempontjainak szabályozására terjed ki, a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme biztosítása érdekében, és így főszabály szerint nem alkalmazandó a munkavállalók bérezésére [4], ez azonban az EUB szerint nem jelenti azt, hogy az előzetes döntéshozatal céljából az elé terjesztett kérdésre ne lehetne választ adnia[5].

Ezen előzetes körülményre tekintettel adta az EUB ítéletében a 2003/88-as irányelv 17. cikke (1) bekezdésének értelmezését.

A rendelkezés:

(1) A munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elvekre tekintettel a tagállamok eltérhetnek a 3–6., 8. és 16. cikktől, ha az érintett tevékenység sajátos jellege miatt a munkaidő időtartamát nem mérik és/vagy nem határozzák meg előre, vagy azt a munkavállalók maguk sem tudják meghatározni, és különösen a következők esetében:

a)         ügyvezetők vagy más önálló döntéshozatali jogkörrel rendelkező személyek;

b)         családtag munkavállalók; vagy

c)         templomokban és vallási közösségekben vallási szertartásokon közreműködő munkavállalók.

Az irányelv rendelkezéseit a finn nemzeti jogba a munkaidőről szóló törvény ültette át[6].

Az EUB-nak azt kellett eldönteni, hogy a felperesek által „helyettesítő nevelőszülői” minőségben végzett tevékenységek az irányelv fenti bekezdésének hatálya alá tartozhatnak-e, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy bizonyos feltételek mellett eltérjenek az irányelv heti pihenőnapok, heti pihenőidő, a heti munkaidő maximális mértéke, az éjszakai munka időtartama és a referencia-időszakokra vonatkozó[7] cikkeitől, ha a munkaidő hossza, a végzett tevékenység sajátosságai miatt nem mérhető, vagy nem határozható meg előre, illetve azt a munkavállalók maguk határozhatják meg.

Miként a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, az SOS-Laspikylä ry alkalmazásában álló „helyettesítő nevelőszülők a nevelőszülők távolléte alatt, a gyermekházak körüli napi teendők ellátásával, valamint a gyermekek felügyeletével és nevelésével vannak megbízva, megszakítás nélküli 24 órás időszakokban, ami akár több napig is eltarthat, heti egy szabadnap mellett, havi átlagban két szabad hétvége mellett.

Az EUB Jaeger-ügyben hozott ítéletében már rögzítette, hogy a 2003/88-as irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében meghatározott eltérésnek olyan értelmezést kell adni, amely hatályát ama érdekek megóvásához kifejezetten szükséges mértékre korlátozza, amelyeknek védelmére eme eltérés alkalmas[8], továbbá, hogy az eltérés azokra a munkavállalókra alkalmazandó, akiknél tevékenységük sajátos jellege miatt a munkaidő időtartama nem mérhető vagy nem határozható meg előre, vagy azt a munkavállalók maguk határozhatják meg[9].

Az ügy körülményeinek konkrét vizsgálata során figyelembe kell vennie azt, hogy a „helyettesítő nevelőszülők” munkaidejét a munkáltatójukkal kötött munkaszerződés határozza meg, amely tartalmazza az évente ledolgozandó, a 24 órás műszakokból álló időtartamok számát, továbbá hogy a munkáltató előre elkészíti azokat a listákat, amelyek meghatározzák azokat a 24 órás időtartamokat, amelyek során a „helyettesítő nevelőszülőt” rendszeresen valamely gyermekház felügyeletével bízzák meg.

Erre tekintettel nem állítható, hogy a tevékenység sajátos jellege miatt a „helyettesítő nevelőszülők” munkaideje egészében véve ne lenne mérhető, vagy előre meghatározható, vagy, hogy azt a „helyettesítő nevelőszülő” maga határozhatná meg.

E megállapítást az EUB szerint nem döntheti meg az a tény, hogy ama időszakok során, amelyekben a „helyettesítő nevelőszülők valamely gyermekház felügyeletével meg vannak bízva, bizonyos mértékű önállósággal rendelkeznek, munkaidejük beosztását, illetve napi feladataik, mozgásuk és szabad idejük megszervezését illetően, úgy, hogy a gyakorlatban a munkáltatójuk részéről ellenőrzésre láthatólag nem került sor.

Azok a nehézségek, amelyekbe a munkáltató az alkalmazottai által végzett napi tevékenységek gyakorlásának ellenőrzése során ütközhet, általában nem elegendőek ahhoz, hogy ez utóbbiak munkaideje egészében véve nem mérhetőnek vagy előre nem meghatározhatónak, illetve olyannak minősüljön, amelyet a munkavállaló maga határozhat meg, hiszen a munkáltató előre meghatározza mind a munkaidő kezdetét, mind annak végét.

Az előterjesztő bíróság megállapításai szerint a munkáltató nem ellenőrzi azt, hogy a „helyettesítő nevelőszülő” milyen módon végzi a tevékenységét azokban a 24 órás időszakokban, amelyek tekintetében a gyermekház felügyeletét rábízták. A munkáltató előre listákat készít, amelyeken napi bontásban feltünteti, hogy a „helyettesítő nevelőszülőnek” melyik házban kell dolgoznia, és e körben a „nevelőszülővel” egyezteti a helyettesítés megkezdésének pontos időpontját. A napi beosztást oly úgy kell megállapítani, hogy minden munkavállalónak legyen havonta átlagosan két szabad hétvégéje. Semmi sem utal arra, hogy a munkáltató ne tudná ellenőrizni, a „helyettesítő nevelőszülő” valóban átvette-e a „nevelőszülővel” egyeztetett időpontban a gyermekház felügyeletét a helyettesítés megkezdése céljából, továbbá, azt, hogy e helyettesítést a számára kijelölt 24 órás időszak vagy időszakok végéig ellátta-e.

Az előterjesztő határozat szerint a „helyettesítő nevelőszülő” köteles jelentést készíteni arról, hogy hogyan alkalmazta a minden egyes gyermekre vonatkozóan kidolgozott gondozási és nevelési programot. E jelentés a munkáltató rendelkezésére álló ellenőrzési eszköz, amely arra is használható, hogy a munkáltató meggyőződjön arról, hogy alkalmazottai a tevékenységüket hogyan végzik, és ez által, a munkaidejüket mérje. Az a lehetőség, hogy a gyerekházak felügyeletét ellátó 24 órás időszakokon belül, a „helyettesítő nevelőszülők” bizonyos mértékben önállóan alakíthatják, szabad idejük megszervezését nem teszi lehetővé számukra azt, hogy a ledolgozandó munkaórák számát teljesen szabadon határozzák meg.

A „helyettesítő nevelőszülőknek” egyeztetniük kell a „nevelőszülőkkel” arról, hogy a gyermekház felügyeletét miként látják el. A bevett szokások tiszteletben tartása arra utal, hogy a „helyettesítő nevelőszülők nem határozhatják meg teljesen szabadon a munkaidő-beosztásukat.

Az EUB korábbi ítéletében hangsúlyozta, hogy a 2003/88-as irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében munkaidőnek tekintendő minden olyan időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően[10].

A kieső idők tekintetében, amelyek esetlegesen azon 24 órás időszakok során adódhatnak, amikor a „helyettesítő nevelőszülő” a gyermekház felügyeletét ellátja, e munkavállaló munkavégzése keretébe tartoznak és szintén munkaidőnek minősülnek, amennyiben a „helyettesítő nevelőszülő” azok során köteles fizikailag jelen lenni a munkáltató által meghatározott helyen, ez utóbbi rendelkezésére állni, és szükség esetén azonnal képesnek kell lennie az adott tevékenység ellátására[11].

Mivel a kieső idők a „helyettesítő nevelőszülők” munkaidejének szerves részét képezik, az a lehetőség, hogy a „helyettesítő nevelőszülők” maguk határozhatják meg, hogy ezen időszakok mikor kezdődnek és mikor érnek véget, nem egyenértékű azzal a lehetőséggel, amikor e munkavállalók teljesen szabadon határozhatják meg a munkaidejük kezdetét és végét.

A „helyettesítő nevelőszülők” – annak ellenére, hogy mindig elérhetőnek kell lenniük –, amikor a rájuk bízott gyerekeknek házon kívüli elfoglaltságuk van, elhagyhatják a munkavégzési helyüket. Ez a lehetőség csak a napi munkaidejük egy részére vonatkozik, és azt nem maguk, hanem a gyermekek távollétének időtartama a határozza meg. Ezért nem vonható le az a következtetés, hogy munkaidejük, egészében véve, nem mérhető vagy határozható meg előre, továbbá, hogy azt teljes egészében maguk a „helyettesítő nevelőszülők” határozhatnák meg.

A fentiekből eredően, az EUB rendelkezésére álló elemekre figyelemmel, a tárgyi ügyben semmi sem utal arra, hogy a „helyettesítő nevelőszülők” munkavégzése az irányelv kivételekről szóló rendelkezéseinek hatálya alá tartozhat, így annak vizsgálatát, hogy a „helyettesítő nevelőszülők” tevékenysége más szempontból hasonlónak tekinthető-e a kivételként megjelölt három tevékenység egyikéhez – közelebbről a „családtag” munkavállaló” munkavégzéséhez – az EUB szükségtelennek ítélete.

Miként az ügyben eljáró Melchior Wathelet főtanácsnok is hangsúlyozta, a „helyettesítő nevelőszülők” nem tekinthetők családtag munkavállalóknak, és így nem tartoznak a 2003/88-as irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kivétel hatálya alá[12]. Az ilyen eltérés, amelyet megszorítóan kell értelmezni, kizárólag az olyan kontextusban végzett munkára vonatkozik, amelynél a munkáltatót az alkalmazottjához kötő munkaviszony családi jellegű. Ilyen kontextusban – amelyre a bizalmi viszony és a felek közötti sajátos elkötelezettség jellemző – elismerhető, hogy a munkaidő nem mérhető vagy határozható meg előre, illetve hogy azt az alkalmazott családtag maga határozhatja meg. Pusztán az a körülmény, hogy a szóban forgó tevékenység elvileg hasonló a szülők által a gyermekeik nevelésével kapcsolatban ellátott feladatokhoz, és vélhetően érzelmi kötődéssel társul, még nem teszi az említett tevékenységet az irányelv rendelkezései alóli fenti kivétel hatálya alá tartozóvá.

Az EUB ítélete szerint a 2003/88-as irányelv 17. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható olyan munkavégzésre, amely abból áll, hogy gyermekeket vesznek gondozásba családias környezetben, az elsődlegesen ezzel a feladattal megbízott személy helyettesítése keretében, ha csak nem bizonyított, hogy a munkaidő tartama, egészében véve, nem mérhető vagy határozható meg előre vagy, hogy azt a munkavállaló maga határozhatja meg. E kérdések vizsgálata azonban a kérdés előterjesztő bíróság feladata.

Lábjegyzetek:

[1] C 175/16. sz. ügy Hannele Hälvä, Sari Naukkarinen, Pirjo Paajanen, Satu Piik kontra SOS-Lapsikylä ry ECLI:EU:C:2017:285. (Ítélet) [2] 2010. október 14-ei Union syndicale Solidaires Isère-ítélet C 428/09, EU:C:2010:612. [3] A 605/1996 työaikalaki, a munkaidőről szóló 605/1996 sz. törvény. 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „E törvény – a 15. cikkének (3) bekezdése kivételével – nem alkalmazható: 3. a munkavállaló által otthon vagy egyéb olyan körülmények között végzett munkára, amelyek között nem feltételezhető, hogy a munkáltató feladata a munkaidő megszervezésének ellenőrzése [4] 2015. szeptember 10-ei Federación de Servicios Privados del sindicato Comisiones obreras-ítélet, C 266/14, EU:C:2015:578, 48. pont [5] Ítélet 25. pont [6] A finn munkaidőről szóló törvény 2. cikke (1) bekezdésének 3. pontja. [7] A finn munkaidőről szóló törvény 3-6., 8. és 16. cikkei [8] 2003. szeptember 9-ei Jaeger-ítélet, C 151/02, EU:C:2003:437, 89. pont; 2010. október 14-ei Union syndicale Solidaires Isère-ítélet, C 428/09, EU:C:2010:612, 40. pont [9] 2006. szeptember 7ei Bizottság kontra Egyesült Királyság-ítélet, C 484/04, EU:C:2006:526, 20. pont; 2010. október 14-ei Union syndicale Solidaires Isère-ítélet, C 428/09, EU:C:2010:612, 41. pont [10] 2015. szeptember 10-ei Federación de Servicios Privados del sindicato Comisiones obreras-ítélet, C 266/14, EU:C:2015:578, 25. pont. [11] 2005. december 1-jei Dellas és társai-ítélet, C 14/04, EU:C:2005:728, 48. pont; 2007. január 11-ei Vorel-végzés,C 437/05, EU:C:2007:23, 28. pont [12] Melchior Wathelet főtanácsnok indítványa a C 175/16. sz. ügy Hannele Hälvä, Sari Naukkarinen, Pirjo Paajanen, Satu Piik kontra SOS-Lapsikylä ry ECLI:EU:C:2017:285 sz. ügyben 72-80. pont

---