„Cápák a kék óceánban?”, avagy a Brexit lehetséges hatása a versenyjogi jogalkalmazásra

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Marosi Zoltán, M.Jur., ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Egyetemi évei alatt a Bibó István Szakkollégium és a Láthatatlan Kollégium tagja volt. 2003-ban Chevening-ösztöndíjasként az Oxfordi Egyetemen szerez Magister Juris (M.Jur.) fokozatot európai és összehasonlító jog területén. 2003-ban csatlakozott a Freshfields Bruckhaus Deringer budapesti irodájához, 2007-es alapításától kezdve tagja az Oppenheim Ügyvédi Irodának. 2014-től az iroda partnere. Számos szakcikk es könyvrészlet szerzője a verseny-, a kereskedelmi és az európai uniós jog tárgykörében. Marosi Zoltánnal a Brexit potenciális versenyjogi vonatkozásairól beszélgettünk.

– Úgy gondolom, az olvasók többsége abból indul ki – már amennyiben a Brexitre ténylegesen sor kerül –, hogy nagyon sok olyan versenyhatósági ügy lesz, ami vissza- vagy átkerül nemzeti hatáskörbe, kivéve persze azokat, amelyeket az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés nem szabályoz, és amelyek eddig is nemzeti hatáskörbe tartoztak. Te hogyan látod ezt? Melyek azok a főbb hatáskörök, amelyek a Brexit esetén ki fognak kerülni az Európai Bizottság hatásköréből? Elképzelhető-e, hogy az Egyesült Királyságban honos piaci szereplők – akik egyébként az Európai Unió területén tevékenykednek – „cápaként” bekerülnek egy „kék óceánba” és kvázi azt csinálnak, amit akarnak?

– A kép azért ennél jóval bonyolultabb. Nem tudom, emlékszel-e arra, amit Donald Rumsfeld, az Egyesült Államok egykori védelmi minisztere az iraki háború történései kapcsán mondott: vannak olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy tudjuk, vannak olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy nem tudjuk, és vannak olyan dolgok, amelyekről nem tudjuk, hogy nem tudjuk. Ez a felosztás a Brexitre is jól alkalmazható. Vannak dolgok, amiket tudjuk, hogy tudunk. Azt tudjuk, hogy a britek a népszavazáson a kilépés mellett szavaztak. Azt is tudjuk, hogy az Egyesült Királyság jelenleg is tagja az ENSZ-nek, tagja az Emberi Jogok Európai Egyezményének, a WTO-nak. Ez biztosan így marad. Bármi is történik a britekkel kilépés után, ezt nem lehet félretenni vagy elfelejteni. Amiről tudjuk, hogy nem tudjuk, az egyrészt az, hogy egyáltalán kilép-e az Egyesült Királyság: a brit sajtóban nemrég felröppent, hogy a House of Lords megakadályozhatja, de legalábbis késleltetheti a kilépést. Hangsúlyozandó az is, hogy a kilépésnek az Európai Unióról Szóló Szerződés 50. cikke értelmében megvan az eljárásrendje. A kilépést elhatározó tagállamnak ezt a szándékát be kell jelentenie az Európai Tanácsnak. Ezt követően az Európai Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt a kilépni szándékozó állammal, amelyben ennek az Európai Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák a kilépés részletes szabályait. A megállapodást az Európai Unió nevében az Európai Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően. A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a bejelentéstől számított két év elteltével valósul meg a tényleges kilépés, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz. Hivatalosan még a bejelentés sem történt meg, és jelenleg is cikkeznek arról, lehet, hogy a bejelentés nem fog megtörténni, elhúzzák; de az is lehet, hogy új népszavazás lesz: itt még nagyon sok a „lehet”.

– És, ha feltételezzük, hogy tudjuk, mi lesz? Tegyük fel, hogy sor kerül a tényleges kilépésre.

– A tényleges kilépés mikéntjére is a „tudjuk, hogy nem tudjuk” kategóriája az igaz: különböző modellek lehetségesek és a végkifejlet attól függ, hogy az Egyesült Királyság melyik gazdasági együttműködési modellt választja, és melyiket tudja kitárgyalni az Európai Unióval. Az egyik végpont az, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, de bent marad az Európai Gazdasági Térségben, ami azt jelentené, hogy jogi értelemben lényegében semmi nem fog változni – ideértve a versenyszabályokat is –, csak éppen az Egyesült Királyságnak kevesebb beleszólása lesz abba, hogy az Európai Unióban mi fog történni. A másik végpont az, hogy elkezdünk gondolkodni olyan modellekben, amelyek jelenleg például Svájcra, Törökországra, vagy Dél-Koreára érvényesek, ideértve valamilyen speciális szabadkereskedelmi övezet kitárgyalását, és a sort lehetne még tovább folytatni.

– Azaz: sor kerülhet valamilyen bilaterális együttműködés tető alá hozására, csak azt nem tudjuk, milyen tartalommal?

– Így van. És azt sem tudjuk, hogy a majdani „brit modell” pontosan milyen hatással lesz annak a brit üzletembernek az életére, aki spanyolországi ingatlanában kortyolgatja a koktéljait. Ezek voltak tehát a tudott ismeretlenek. A „fogalmunk sincs”, azaz az „ismeretlen ismeretlenek” kategóriája – amiről bizonyára többet tudok mondani, ha öt év múlva is leülünk beszélgetni – az, hogy például mit csinálnak a skótok, és egy tényleges kilépés mennyiben lesz „precedens” a többi tagállam szempontjából: azaz ki fog-e lépni más is. Amíg tehát a britek nem fejezik be a tárgyalásaikat az Európai Unióval, nem tudjuk, mi fog történni. Ezért nehéz a témában bárkinek is érdemi jogi tanácsot adni a tekintetben, miképp alakítsa az üzleti tevékenységét a jövőben.

– Most dobtál nekem egy labdát: érzitek ti, mint jogi tanácsadók a Brexit közelgő hatását az ügyfeleitekre?

– Magyarországon kevésbé. Magyar ügyfeleknél minimálisan, de mint egy nemzetközi hálózatba kapcsolt ügyvédi iroda, nagyon is.

– Vagyis: tájékoztatjátok az ügyfeleket arról, hogy mik az opciók, de nem arról van szó, hogy például folyamatban van egy nagyobb fúzió, és úristen, most ki fog eljárni?

– Nem, ilyen nincs, hiszen a jelenlegi (és a közeljövőbeli) fúzió biztos, hogy még a most hatályos szabályok alapján fog lezajlani. De nyilván a multinacionális nagyvállalatok szeretnek egy hónapnál, egy évnél is tovább tervezni, és itt lenne szükség a tanácsra, de mi is azt látjuk, hogy a jelen körülmények között csak nagyon „soft” tanácsot tudunk adni. Azt semmiképp sem tudjuk az ügyfélnek mondani, hogy „csináld ezt”. Hallottunk pár esetet: például az angol ügyvédek bejelentkeztek az ír ügyvédi kamaránál, hogy maradhassanak EU-s ügyvédek, egyes cégek pedig gondolkodnak azon, hogy ne halasszák-e el a Nagy-Britanniába irányuló befektetéseiket.

– Fel tudjuk vázolni az olvasónak, hogy az általad legvalószínűbbnek, illetve legextrémebbnek tartott modellnek – ami az én szememben a teljes szakítás – milyen lehetséges hatásai lehetnek a versenyjogi jogalkalmazásra? Jól értem azt, hogy a legegyszerűbb modell az Európai Gazdasági Térségben való részvétel (az „EGT-modell”) lenne, amelyben versenyjogilag alapvetően a helyzet nem változna?

– Így van.

– És szerinted az EGT-modell egyben a legvalószínűbb is?

Marosi Zoltán ügyvéd szerint nem lehet teljesen elszeparálni az Egyesült Királyságot a közös piactól, utóbbi ugyanis hasonló egyfajta építményhez: lehet a falaiból téglákat kivenni, esetleg más helyre áttenni, csak esetleg összedől

– Ezt nem merem mondani. Viszont az én fejemben – akinek az a személyes véleménye, hogy az Egyesült Királyságnak az Európai Unióban van a helye – a legésszerűbb persze az lenne, ha alapvetően nem változna semmi. Az EGT-modell – ami egy jól átlátható, világos modell – a versenyjogi szabályok szempontjából is ilyen. Az azonban egy kérdőjel, miért választaná az Egyesült Királyság ezt a modellt, amikor éppen amiatt volt nagy politikai felhördülés, hogy nem lehet nagy angol „nemzeti bajnokot” építeni, mert figyelemmel kell lenni a „gonosz” uniós állami támogatási szabályokra.

– Értem. Ez tehát egy olyan ellenérv, ami logikusan az EGT-modell ellen szól. Viszont más oldalról azt nem tudjuk, hogy az Egyesült Királyság a versenyjog miatt lépett-e ki?

– Igen, de az állami támogatások kérdése olyasmi volt, ami politikai szinten is megjelent, azzal persze, hogy az Európai Unió támogatási szabályai alól azért nagyon sok kibúvó van, így az nem teljesen igaz, hogy nem lehet az arra érdemes vállalkozásokat támogatni. Ha úgy értelmezzük az Egyesült Királyság népének akaratát, hogy ebben markáns változás legyen, akkor ezzel nem kompatibilis döntés lenne az, ha az Egyesült Királyság az EGT-ben maradna.

– És mindemellett a WTO égisze alatt is vannak állami támogatási szabályok, ha nem is olyan mélységűek, mint az Európai Unióban.

– Pontosan. Ha az a döntés születik, hogy nem az EGT-modellt követi az Egyesült Királyság, attól még a WTO szabályai irányadóak maradnak (ez ugye egy olyan dolog, amiről „tudjuk, hogy tudjuk”).

– Miért pont az állami támogatási politika került előtérbe? Azért mert ott vannak a legsúlyosabb szankciók? Mert ott „fogja” az Európai Unió versenyjogi szempontból leginkább a cégeket? Egy fúziót leállítani, azért problematikus, bár itt a szankció nem annyira súlyos, mint ha például euró milliókat kell kamatostul visszafizetni, mint jogellenes állami támogatást.

– Valóban, az állami támogatás problémája könnyebben kommunikálható és súlyosabb szankciókkal is körülbástyázott terület, mint a például fúzióké.

– Tehát az „utca embere” nem szereti a „cápákat”?

– Ha a saját nemzeti „cápájuk”, akkor biztos jobban szeretik, hiszen talán mindenki annak örül jobban, ha a „mi cápánk” az, aki kapja a támogatást, ellentétben a „szomszéd kardhallal”. Még egy mondat ehhez: nem lehet teljesen elszeparálni az Egyesült Királyságot a közös piactól, ami ugyanis hasonló egyfajta építményhez: lehet a falaiból téglákat kivenni, esetleg más helyre áttenni, csak esetleg összedől. Az Európai Uniót (eredetileg: gazdasági közösséget) az alapító atyák nem véletlenül építették fel úgy, ahogyan: a négy szabadság, a versenyszabályok és az állami támogatási szabályok összetartoznak. Lehet velük egyesével „játszani”, van valamennyi játéktér, de az egyensúlynak meg kell lennie az egyes területek között.

– Ha nem az EGT-modellben gondolkodunk, mi történik a versenyjog egyéb pilléreivel, úgy, mint kartellek, erőfölénnyel történő visszaélés és fúziókontroll?

– Kezdjük a fúziókkal: ez egy fontos és érdekes téma. Jelenleg az a legnagyobb előnye az európai uniós fúziós rezsimnek, hogy a közösségi léptékű összefonódásokat kizárólag az Európai Bizottságnál kell bejelenteni, azaz „egyablakos kiszolgálás” van. Ez minden olyan – akár nem tagállami – fúzióra igaz, amely hatással van a belső piacra. A hatás pedig minden olyan esetben fennáll, ha az Európai Unióban a vállalkozás forgalmat realizál.

– Ez pedig a könyvekből könnyen ellenőrizhető. Tehát azt mondod, hogy ha például egy brit cég felvásárol egy dél-afrikai céget, és uniós szintű forgalmat realizál, akkor továbbra is az Európai Bizottság fog eljárni?

– Igen. Viszont a befolyásszerzőnek nehezebb lesz az élete, mert a fúziót be kell jelentenie az Európai Bizottsághoz és a saját nemzeti versenyhatóságához is. Az Egyesült Királyságban jelenleg egy speciális rezsim van életben: nem kötelező mindent bejelenteni, a piaci szereplő maga dönti el, hogy megteszi-e a bejelentést, avagy sem, de ha utólag a hatóság vizsgálódik, esetlegesen nagyon komoly szankciókra kell számítani. A procedúra nyilván fordítva is igaz: ha tehát egy más tagállambeli (pl. német) cég akar egy brit céget felvásárolni, nem lesz elég az Európai Bizottsághoz fordulni, a fúziót a brit versenyhatóságnál is be kell majd jelenteni, ha van érdemi brit forgalmuk.

– Mi fog történni erőfölénnyel való visszaélés esetén?

– A brit versenyszabályok jelenleg alapvetően harmonizáltak az uniós szabályokkal, ennek mentén azt gondolná az ember, hogy érdemben ezen a területen nagy változás nem várható. Azonban, ha az erőfölény releváns mind az Európai Unióban, mind pedig az Egyesült Királyságban (gondoljunk csak olyan majdnem „mindenhol” jelen levő szolgáltatókra, mint a Google vagy az Apple), ugyanúgy két eljárásra kerül majd sor, mint a fúzióknál. Tehát az eljárás itt is kettős lesz, de a nagyobb probléma az, hogy a vállalkozás akár kettős bírságot is kaphat. Ez utóbbi első pillantásra furcsán hangzik, de versenyjogi szempontból a két bírság két különböző magatartást szankcionál: egyrészt az uniós fogyasztókra gyakorolt versenykorlátozó hatást, másrészt a brit fogyasztókra gyakorolt hatást.

– Ez az én szememben azért nagyon extrém lenne. Ha belegondolsz például abba, hogy miért jöttek létre a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmények: pont azért, hogy a kettős „büntetést” elkerüljék, azzal persze, hogy egy adó nem minősül szankciónak.

– Pedig elvileg ugyanez lenne a helyzet kartellek esetén is. Világméretű kartelleknél egyébként most is ez az irányadó. A két eljárás bizony megduplázza az érintett cégek adminisztratív terheit. Annyiban sem lesz ez egyszerű, hogy nehéz lesz kezelni azt az esetet, ha a folyamatban lévő eljárások „széttartanak”, azaz például az egyik hatóság az előtte folyamatban lévő eljárást megszünteti, a másik pedig – szintén az előtte folyamatban lévő eljárásban – épp ellenkezőleg: megállapítja a jogsértést és bírságot szab ki. Ez ugyanis legitimációs problémát vethet fel: ilyenkor az egyik döntés gyakorlatilag megkérdőjelezi a másikat, komoly bizonytalanságot okozva, ami hosszú távon biztos, hogy nem jó.

– Azt akkor tehát leszögezhetjük, hogy a versenyben érdekelt piaci szereplőknek gyakorlatilag versenyjogi szempontból a Brexit azért nem jó, mert ha nagy valószínűséggel EGT-jellegű megállapodás születik, akkor az „cseberből vederbe”, és akkor minek, ha pedig nem, akkor az adminisztratív terhek fognak megnövekedni, illetve többszörös bírsággal lesznek kénytelenek szembesülni.

– Így van.

– Az pedig, hogy az állampolgárok szempontjából mennyire van politikai üzenete annak, hogy egy kartellezőt duplán – esetleg triplán – büntetünk, az egy más kérdés. És akkor még van a „középmezőny”: azaz, ha egyedi megállapodások születnek, amelyek kimondják például, hogy egy „közösségi léptékű” kartellt csak a brit hatóság bírságolhat vagy csak az Európai Bizottság. Ez utóbbi – a kettős adózás elkerülésére vonatkozó rezsimhez hasonlóan – szerinted elképzelhető?

– Ez szerintem furcsa megoldás lenne: minden ország szuverenitásának fontos része, hogy az ő állampolgárait/fogyasztóit érintő jogsértéseket szankcionálhassa.

– Jogi megfelelőség szempontjából hogyan hathat a Brexit egy globális nagyvállalat napi szintű működésére, ha nem a versenyjogi jogsértéseket helyezzük előtérbe.

– Ez még egy érdekes kérdés. Jelenleg a jog nagyjából ugyanaz, és nagy valószínűséggel a Brexit pillanatában is ugyanaz marad. Azonban a Brexitet követő pár éves perióduson belül nyilvánvalóan az uniós és a brit versenyjog is fejlődni fog valamerre, és nem biztos, hogy a fejlődés iránya azonos lesz. Ez pedig vélhetően meg fogja többszörözni annak a megfelelőségi munkatársnak a napi teendőit, aki ott ül valahol a globális világ egyik csücskében, például Hollandiában, és „fel kell vennie a nyilvántartásba” az Egyesült Királyságot külön fejezetként, amiben azt taglalja, hogy a saját cégére milyen speciális brit versenyszabályok fognak vonatkozni az Európai Unió versenyszabályai mellett. Előfordulhat, hogy egy olyan, Európa területére vonatkozó megállapodás, amely az Európai Unió versenyjogának meg fog felelni, a britnek már nem fog, mert ők a „kartell” fogalmát teljesen másként fogják értelmezni. Vagy fordítva. Ez alól viszont a kőkemény kartellek nagy valószínűséggel kivételt fognak képezni: nyilván senki nem fog egy világméretű árrögzítést tolerálni. Ez megint a „tudjuk, hogy nem tudjuk, mi lesz” tipikus példája.

– Jelenleg a brit versenyhatóság a versenyhatóságok európai hálózatának oszlopos tagja. Ez a kapcsolat a Brexit után meg fog szűnni, ami szerintem megnehezíti majd a zökkenőmentes adatcserét olyan esetekben, ha az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak is érdeke lesz valamilyen versenykorlátozó magatartás megakadályozása.

Magyarázat az Európai Unió közbeszerzési jogához
A kiadvány nem csupán a jelenleg még hatályos 2004-es irányelv-generációt elemzi, hanem feldolgozza a 2014-es irányelveket is, amelyeket a nemzeti jogalkotónak 2016 tavaszáig kell átültetnie. Megrendelés >>

– Jól mondod, és a Brexit nemcsak az adatcserét fogja megnehezíteni, hanem a felderítést is. Jelenleg például az Európai Bizottság jogosult Angliában úgynevezett hajnali rajtaütéseket, azaz előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat eszközölni, hogy kartelleket füleljen le. Ezt a Brexit után egy szuverén állam területén – erre vonatkozó megállapodás hiányában – milyen alapon tehetné meg?

– És végezetül: ami még egy elég felkapott téma az Európai Unióban: a kártérítési keresetek kérdése.

– Igen, a versenyjognak van közjogi kikényszeríthetősége, ennek tipikus példája a közhatalmi szerv (a versenyhatóság) általi eljárás, és az ennek eredményeképpen kiszabott szankciók. Emellett fontos elem a magánjogi kikényszerítés is, amikor magánfelek mennek bíróságra versenyjogi jogsértések következményeit kikényszeríteni: ennek klasszikus esete az, amikor kartellező vállalkozásokat perelnek be a fogyasztók kártérítésért.

– Ezen a ponton nem lesz gond az, hogy az angolszász jog azért nagyon más, mint a kontinentális?

– Nem, mégpedig azért nem, mert eddig az Egyesült Királyságban az ilyen ügyekben nagyon felperespárti volt a bíróság, és épp emiatt az ottani bíróságok előtt nagyon sok per indult. Jelenleg irányadóak az Európai Unió vonatkozó rendelkezései is, többek között a 2016. december 27-éig implementálandó, a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014/104/EU-irányelv, amely nagyban meg fogja könnyíteni a felperesek számára az igényérvényesítést, lévén kimondja, hogy valamely nemzeti versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság által hozott jogerős határozatban megállapított versenyjogi jogsértés megtörténte ne legyen vitatható az Európai Unió Működéséről szóló szerződés 101. vagy 102. cikke, illetve a nemzeti versenyjog alapján a nemzeti bíróságoknál indított kártérítési perekben. Ha ezt a jogerős határozatot egy másik tagállamban hozták meg, e jogerős határozatra az adott tagállam bírósága előtt a nemzeti joggal összhangban legalább, mint a versenyjogi jogsértés megtörténtének prima facie bizonyítékára hivatkozni lehessen, és azt adott esetben a felek által előterjesztett egyéb bizonyítékokkal együtt meg lehessen vizsgálni. Ha az Egyesült Királyság kilép, ezt az irányelvet sem kell alkalmaznia, és a nemzeti jogát úgy alakítja, ahogyan akarja.

– Versenyjogi szempontból a Brexiten nyerhet egyáltalán valaki? Mert úgy tűnik, hogy a brit jogászok nem, annak mentén, hogy brit bíróságok előtt valószínűleg kevesebb lesz a kártérítési per. Ha marad az EGT-modell, akkor az állami támogatási rezsimet továbbra is alkalmazni kell, a vállalkozások nem nyernek, mert erőfölényes és kartellügyekben többszörös bírsággal és dupla adminisztrációval kell szembesülniük: ez utóbbin esetleg az ügyvédek nyerhetnek. Jól értem? És azt is, hogy a versenyjogász társadalom kicsit pesszimista a Brexit miatt?

– Azt gondolom, hogy a Brexit körül amúgy is elég sok kérdőjel van. Hogy igazi nyertese lesz-e a tárgyalásoknak, az nagy kérdés. A versenyjog ennek csak a letükröződése lesz.

– Politikai szempontból talán a fogyasztók számára jó lehet az, hogy a kartellező „cápákat” többszörösen büntetik, bár én ezt kissé populista érvnek tartom.

– Én sem látom, hogy versenyjogi szempontból a Brexitnek lenne igazi nyertese. Bonyolultabb és talán nehezebb is lesz az élet a Brexit után. Persze jogászként érdekes lesz ezt a folyamatot látni, megélni, de én is azt gondolom, hogy a Brexit a jogalkalmazók és főleg az állampolgárok, üzletemberek számára tényleges előnnyel nem fog járni, legalábbis a közeli jövőben várható bizonytalanság miatt semmiképpen sem.

„Testközelből a fehér cápa egészen más, mint várnánk. Korántsem olyan gonosz, rosszindulatú fenevad, amilyennek megannyi hatásvadász film mutatja. Ducinak, már-már tohonyának tűnik – dagad, mint valami túltöltött hurka. Amikor nagyra tátja a száját, tokája lesz, különben meg olyan az ábrázata, mintha egyfolytában vigyorogna. Profilból a csúcsragadozók csúcsragadozója – bamba bohócpofa.” (Eric Vance, National Geographic, 2016 július)

---