Čepelnik-ügy – Uniós és nemzeti jog újabb „összefésülésen”

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bírósága más tagállamok számára is iránymutató döntést hozott az osztrák szabályozás uniós jogi összhangjáról a Čepelnik d.o.o. vs. Michael Vavti-ügyben.

Az európai uniós jogszabályok tényleges és egységes alkalmazásának biztosítása és az eltérő értelmezések elkerülése érdekében a tagállami bíróságok jogosultak – illetve bizonyos esetekben kötelesek – az Európai Unió Bíróságához (EUB) fordulni a közösségi jog egy adott részének pontos meghatározása végett – például annak érdekében, hogy ellenőrizhessék: a nemzeti szabályozásuk mennyiben van összhangban az uniós joggal. Az előzetes döntéshozatali eljárásnak célja lehet továbbá, valamely uniós jogi aktus érvényességének vizsgálata[1].

Az európai jogalkalmazás újabb áttekintésére ezúttal a Čepelnik d.o.o. vs. Michael Vavti-ügy[2] kapcsán került sor.

Bevezetés

A Čepelnik szlovéniai székhelyű építőipari vállalkozás Ausztriában, a megrendelő szlovén határ közelében lévő házán építőipari szolgáltatásokat nyújtott. A vállalkozó és a megrendelő közti jogvitában a bleiburgi kerületi bíróság (Bezirksgericht Bleiburg Ausztria) az Európai Unió Bíróságát előzetes döntéshozatal iránti kérelmében annak eldöntésére kérte, hogy az uniós joggal ellentétes-e az, ha valamely tagállam biztosíték nyújtását és a kifizetések felfüggesztését követeli meg az olyan szolgáltatások igénybe vevőjétől, amelyet egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás kiküldött munkavállalókon keresztül nyújt.

A jogvita kapcsán alkalmazott osztrák hatósági eljárást szabályzó nemzeti jogi rendelkezés értelmében az ilyen szolgáltatások után járó kifizetetlen vállalkozói díjat a fogadó tagállam közigazgatási hatóságai részére meg kell fizetni, a szolgáltatóval szemben a nemzeti munkajogi szabályok bizonyos rendelkezéseinek megsértése miatt a jövőben kiszabandó esetleges pénzbírság végrehajtásának biztosítékaként.

Az eljárás során az alkalmazott nemzeti intézkedés uniós jogi összhangjának kérdése elvi éllel vetődött fel. Ítéletében az EUB azt vizsgálta, ellentétes-e a szolgáltatásnyújtás szabadságára az EUMSZ 56. cikkben, a 2006/123/EK irányelvben[3], illetve a 2014/67/EU irányelvben[4] meghatározott uniós jogi szabályokkal szemben az osztrák jog munkaügyi jogszabályainak alkalmazása, illetve az említettek részét képezik-e a nemzeti szabályok alkalmazásának.

A tényállás[5]

A Čepelnik szlovéniai székhelyű korlátolt felelősségű társaság, amely vállalkozási szerződést kötött M. Vavtival, nevezett Ausztriában található házán 12.200 euró összértékű építési munka elvégzésére. A felek 7000 euró előlegben állapodtak meg, amelyet M. Vavti kifizetett.

2016. március 16-án az osztrák pénzügyőrség, (Finanzpolizei, Ausztria) ellenőrzést végzett az építkezésen, és megállapította, hogy két ott dolgozó kiküldött munkavállalót a Čepelnik nem jelentett be a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnál, továbbá, hogy a társaság nem rendelkezett négy kiküldött munkavállaló német nyelvű bérelszámolási dokumentumával. A mulasztásával megsértette a munkaszerződésekre vonatkozó szabályozás kiigazításáról szóló törvény – az AVRAG – vonatkozó rendelkezéseit[6].

Ennek megállapítását követően a pénzügyőrség M. Vavtit az érintett munka tekintetében a kifizetés felfüggesztésére kötelezte. A pénzügyőrség ezen felül a Bezirkshauptmannschaft Völkermarkttól (a völkermarkti elsőfokú közigazgatási hatóság,) M. Vavti arra való kötelezését kérte, hogy a még fizetendő vállalkozói díjnak megfelelő – 5200 euró – összegű biztosítékot nyújtson. A völkermarkti elsőfokú közigazgatási hatóság 2016. március 17-én helyt adott e kérelemnek, és M. Vavtit a Čepelnikre egy későbbi eljárásban esetlegesen kiszabandó bírság megfizetésének biztosítása céljából 5200 euró összegű biztosíték megfizetésére kötelezte. M. Vavti e határozattal szemben nem indított keresetet és 2016. április 20-án az előírt biztosítékot befizette.

A 2016. október 11-ei és 12-ei határozatok a 2016. március 16-ai ellenőrzés idején a pénzügyőrség szerint fennálló két szabálysértés miatt a Čepelnikre 1000, illetve 8000 eurós bírságot szabtak ki. 2016. november 2-án a Čepelnik keresetet indított e határozatokkal szemben.

A Čepelnik, miután befejezte a munkát, M. Vavtitól követelte az 5000 euró összeg megfizetését. Mivel ez utóbbi nem fizette meg ezt az összeget, a Čepelnik a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult. E bíróság előtt M. Vavti úgy érvelt, hogy mivel 5200 eurós biztosítékot nyújtott a völkermakti elsőfokú közigazgatási hatóságnak, már nem tartozik eme összeggel a Čepelniknek. A hatályos osztrák szabályozás értelmében ugyanis a biztosíték megfizetése mentesítő hatású.

E körülmények között a bleiburgi kerületi bíróság az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal kérdéseket terjesztett az EUB elé.

Az EUB észrevételei és ítélete

Az EUB az ügyben előzetes észrevételei között megállapította, hogy a 2006/123 irányelv nem alkalmazandó az olyan intézkedésekre, mint amilyeneket a tényállásban szereplő nemzeti szabályozás előír. Erre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság kérdései közül az EUB arra adott választ, hogy az EUMSZ 56. cikkét és a 2014/67 irányelv vonatkozó rendelkezéseit úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a hatáskörrel rendelkező hatóságok az ebben a tagállamban letelepedett megrendelőt arra kötelezhetik, hogy függessze fel a valamely más tagállamban letelepedett szerződéses partnerének járó kifizetéseket, vagy akár a még fizetendő vállalkozói díjnak megfelelő összegű biztosítékot nyújtson a munkajogi szabályoknak az első tagállamban elkövetett, bizonyított megsértése esetén az e szerződéses partnerre esetlegesen kiszabható bírság megfizetésének biztosítására.

Az EUMSZ 56. cikke szerint: „(…) tilos az unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban a tagállamban letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.”

A 2014/67 irányelv (1) preambulumbekezdése szerint: „A munkavállalók szabad mozgása, a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága az unió belső piacának az Európai Unió működéséről szóló szerződésben (EUMSZ) foglalt alapvető elveit képezik.”

Az EUB a bleiburgi kerületi bíróság együttesen vizsgált kérdései kapcsán arra emlékeztetett, hogy állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi[7], továbbá, hogy az EUMSZ 56. cikk nemcsak magának a szolgáltatás nyújtójának, hanem az említett szolgáltatásokat igénybe vevőnek is biztosít jogokat[8].

Megállapításai szerint a tényállásbeli intézkedések, amelyek a megrendelőt arra kötelezik, hogy függessze fel a szerződő partnerének járó kifizetéseket és nyújtson a még fizetendő vállalkozói díjnak megfelelő összegű biztosítékot a nemzeti jogszabályok szerinti munkajogi szabályok szolgáltatásnyújtó általi megsértésének megalapozott gyanúja esetére, eltántoríthatják az érintett tagállambeli megrendelőt attól, hogy valamely más tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtót vegyen igénybe, valamint ez utóbbit attól, hogy szolgáltatásait az előbbi részére nyújtsák[9].

Az ilyen intézkedések egyrészt előbbre hozhatják ama időpontot, amikor az érintett szolgáltatások igénybevevőjének ki kell egyenlítenie a még fizetendő vállalkozói díjat, és így megfoszthatja őt attól a lehetőségtől, hogy – ahogy azt az alkalmazandó nemzeti szabályozás rendszerint előírja – eme összeg egy részét a munkák hibás vagy késedelmes teljesítésének ellentételezése céljából visszatartsa. Továbbá alkalmasak arra, hogy a valamely más tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtót megfosszák attól a jogtól, hogy az osztrák ügyfeleiktől az érintett, még fizetendő vállalkozói díj összegét követeljék, és így a késedelmes fizetés kockázatának teszik ki őket[10].

Az EUB szerint az olyan intézkedéseket, mint amilyeneket a tényállás szerinti osztrák nemzeti szabályozás előír, a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozóknak kell tekinteni[11].

Az EUB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ama nemzeti intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy akadályozzák, vagy kevésbé vonzóvá tegyék az EUMSZ által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, mégis megengedhetők, ha nyomós közérdek indokolja őket, alkalmasak az általuk követett cél megvalósításának biztosítására, és ha nem lépik túl az annak megvalósításához szükséges mértéket[12]. Az osztrák kormány álláspontja szerint a tárgyi ügyben szereplő szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását a munkavállalók szociális védelmének céljai, valamint a – különösen szociális biztonsági – csalás elleni küzdelem és a visszaélések megelőzése igazolta.

Kétségtelen tény, hogy a munkavállalók szociális védelme, valamint a – különösen szociális biztonsági – csalás elleni küzdelem és a visszaélések megelőzése olyan, közérdeken alapuló nyomós indokok közé sorolható célkitűzés, amely igazolhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását[13]. Az olyan intézkedések, mint amilyeneket az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás előír, amelyek többek között a szolgáltatásnyújtóra a munkajogi jogszabályok megsértése esetén kiszabható szankciók hatékonyságának biztosítására irányulnak, alkalmasnak tekinthetők az ilyen célkitűzések megvalósításának biztosítására[14].

Az osztrák szabályozás e célkitűzésekhez mért arányosságát illetően az EUB hangsúlyozta, az előírja annak lehetőségét, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok a megrendelőt arra kötelezzék, függessze fel a szolgáltatás nyújtója felé a kifizetéseket, valamint nyújtson a még fizetendő vállalkozói díj összegének megfelelő biztosítékot a nemzeti jogszabályok szerinti munkajogi „szabálysértés megalapozott gyanújának” fennállása alapján. E szabályozás tehát lehetővé teszi, hogy ilyen intézkedéseket hozzanak, mielőtt a hatáskörrel rendelkező hatóság olyan szabálysértést állapítana meg, amely – többek között szociális biztonsági – csalásra, visszaélésre vagy a jellegénél fogva a munkavállalók védelmét sértő gyakorlatra utal[15]. Ugyanakkor e szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a szolgáltatás nyújtója, akit ilyen megalapozott gyanú terhel, az említett intézkedések meghozatala előtt a neki felrótt tényekkel kapcsolatban észrevételt tehessen.

Végül ki kell emelni, hogy ama biztosíték összege, amelynek a nyújtására az érintett szolgáltatások igénybe vevője kötelezhető, az osztrák nemzeti szabályozás értelmében az eme intézkedés elfogadása időpontjában még fizetendő vállalkozói díj összegének felel meg. Mivel a hatáskörrel rendelkező hatóságok e biztosíték összegét ilyen módon határozhatják meg, anélkül hogy figyelembe vennék az építkezés során keletkező esetleges hibákat vagy a szolgáltatás nyújtója által a vállalkozási szerződés teljesítése során vétett egyéb kötelezettségszegéseket, eme összeg – adott esetben jelentősen – meghaladhatja azt az összeget, amelyet az érintett megrendelőnek rendszerint a munka elvégzésekor kellene fizetnie[16].

Eme okokból az EUB szerint az ilyen nemzeti szabályozást, úgy kell tekinteni, mint amely meghaladja a munkavállalók védelmére, valamint a – többek között szociális biztonsági – csalás elleni küzdelemre és a visszaélések megelőzésére irányuló célkitűzések megvalósításához szükséges mértéket.

Az EUB szerint – e megállapítások összességére tekintettel – az EUMSZ 56. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, amely szerint a hatáskörrel rendelkező hatóságok az ebben a tagállamban letelepedett megrendelőt arra kötelezhetik, hogy függessze fel a valamely más tagállamban letelepedett szerződéses partnerének járó kifizetéseket, vagy akár arra is, hogy az első tagállam munkajogi szabályainak bizonyított megsértése esetén az e szerződéses partnerre esetlegesen kiszabható bírság megfizetésének biztosítása céljából a még fizetendő vállalkozói díjnak megfelelő összegű biztosítékot nyújtson.

Lábjegyzetek:

[1] https://curia.europa.eu/jcms/jcms/j_6/hu/

[2] 2018. május 8-ai C‑33/17. sz. Čepelnik d.o.o. kontra Michael Vavti-ügy CLI:EU:C:2018:311 (Ítélet)

[3] Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv

[4] Az Európai Parlament és a Tanács 2014/67/EU irányelve (2014. május 15.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv érvényesítéséről és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet (az IMI-rendelet) módosításáról

[5] Ítélet 8-17

[6] A munkaszerződésekre vonatkozó szabályozás kiigazításáról szóló 1993. évi törvény az Arbeitsvertragsrechts-Anpassungsgesetza, BGBl., 459/1993 az alapjogvitára alkalmazandó változata (AVRAG) 7b. §-ának (3) bekezdésével együttesen értelmezett (8) bekezdés 1. pontját és a 7d. §-a (1) bekezdés első és második mondatával együttesen értelmezett 7i. §-a (4) bekezdése 1. pont

[7] 2017. május 4-ei Vanderborght-ítélet, C‑339/15, EU:C:2017:335, 61. pont

[8] 2012. október 18-ai X ítélet, C‑498/10, EU:C:2012:635, 23. pont; 2014. december 3-ai De Clercq és társai-ítélet, C‑315/13, EU:C:2014:2408, 52. pont

[9] Ítélet 39. pont

[10] Ítélet 40. pont

[11] Ítélet 41. pont

[12] 2017. május 18-ai Lahorgue-ítélet, C‑99/16, EU:C:2017:391, 31. pont

[13] 2012. december 19-ei Bizottság kontra Belgium-ítélet, C‑577/10, EU:C:2012:814, 45. pont; 2014. december 3-ai De Clercq és társai-ítélet, C‑315/13, EU:C:2014:2408, 65. pont

[14] Ítélet 45. pont

[15] Ítélet 46. pont

[16] Ítélet 48. pont

---