Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EU tagországaiban kiállított jogosítványok időbeli korlátozás nélkül használhatók valamennyi tagállamban – szól a közösségi jog nagy, mindennapi jelentőséggel bíró szabálya. Ám a helyzet ennél bonyolultabb. Ezért érdemes áttekinteni az európai és – számos Németországban élő honfitársunkra tekintettel – a német bíróságok joggyakorlatát.
Igazolványok kibocsátása a szuverenitás fontos eleme, ezért nincs egységes, az Európai Unió (EU) által kiadott vezetői engedély. A jogosítvány megszerzésének feltételei azonban részben harmonizáltak, így érvényesülhet a kölcsönös elismerés elve. A tagállamok a 2006/126/EK-irányelvben lefektetett – vizsgakövetelményekre, oktatók képesítésére, járművezetői kategóriákra vonatkozó – keretszabályok figyelembevételével, nemzeti joguk szerint adják ki a vezetői engedélyeket, amelyeket a többi tagállam automatikusan elismer. A jogosítvány-irányelv az uniós jog iskolapéldája; egyszerre érvényesül benne a személyek szabad áramlásának, a határozatok kölcsönös elismerésének és a jogharmonizációnak az elve. Mivel az irányelv formai követelményeket is tartalmaz, a tagállami okmányok kinézetükre nagyon hasonlóak, ezért szokás – megtévesztő módon – európai jogosítványról beszélni.
Az európai jogosítvány története messziről indul. 1978-ban még azt állapította meg az Európai Unió Bírósága (EUB), hogy közösségi szabályozás hiányában a tagállamok nem kötelesek a vezetői engedélyek kölcsönös elismerésére.[1] A ’91-es első jogosítvány-irányelv[2] már tartalmazta a vezetői engedélyek kölcsönös elismerésének elvét. A luxemburgi bíróság mégis közösségijog-konformnak mondta ki a sok tagállam által letelepedés esetén megkövetelt kötelező honosítást, és azt, hogy ennek elmulasztója engedély nélküli gépjárművezetés miatt büntethető.[3] Az áttörést a második jogosítvány-irányelv[4] hozta 2006-ban. A jogszabály harmonizálta a vezetői engedélyek megszerzésére és kiállítására vonatkozó szabályokat és rögzítette a kölcsönös elismerés elvének széleskörű alkalmazását. Ennek automatikusan el kell lennie; tehát nem vizsgálható, hogy a kibocsátó tagállam jogosítvány megszerzésére vonatkozó nemzeti előírásai megegyeznek-e az elismerő állam rendelkezéseivel.
[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]A jogosítvány megszerzésénél a lakóhely elve érvényesül. Európai vezetői engedély abban a tagállamban szerezhető, ahol az érintett személy legalább 185 napig állandó lakhellyel rendelkezik. Az okmány ugyan valamennyi tagállamban érvényes, a jogosítvány birtokosa, ha később más tagállamban telepedik le, mégis lecserélheti európai jogosítványát az új lakóhelye szerinti ország által kibocsátott vezetői engedélyre. Ilyenkor a korábbi okmányt bevonják, de az újban – a 70-es kód feltüntetésével – látható lesz, hogy a kibocsátásra egy külföldi jogosítvány alapján került sor. Az eredeti okmányban szereplő korlátozások természetesen megmaradnak.
A harmonizáció ellenére több, a kölcsönös elismerés elvét korlátozó nemzeti sajátosság is megmaradt:
– Németországban az első két évben minden vezetői engedély „próbajogosítványnak” minősül. (Ez többek között zéró toleranciát von magával alkohol tekintetében. Egyéb esetben 0,5 ‰ megengedett.)
– Németországban a 17. életévüket be nem töltött személyek által külföldön szerzett jogosítványok érvénytelenek. A 17-18 év közöttiekre a jogosítvány szerzési helyétől függetlenül speciális szabályok vonatkoznak. (Így például kizárólag egy 30. évét betöltött személy jelenlétében vezethetnek, aki legalább 5 éve rendelkezik jogosítvánnyal, legfeljebb 3 büntetőpontja van és a véralkoholszintje nem haladja meg a 0,5 ‰ -t.)
– A magyar jog nem ismeri a lejárat nélküli jogosítványt, ezért az ilyeneket (pl.: német, osztrák) letelepedés esetén két éven belül a magyar hatóság által kibocsátott, lejárattal rendelkező vezetői engedélyre kell cserélni.
– Magyar állampolgár külföldön szerzett jogosítványát a hazatelepülés után hat hónapon belül magyarra kell cserélni.
A külföldön megszerzett jogosítvány a kölcsönös elismerés elvétől függetlenül sem használható, illetve honosítható, (1) ha azt a lakóhely elvének megsértésével szerezték, vagy (2) ha azt egy gépjárművezetéstől eltiltott személy birtokolja.
Kulcs az uniós autózáshoz. Az áttörést a második jogosítvány-irányelv hozta 2006-ban, mely harmonizálta a vezetői engedélyek megszerzésére és kiállítására vonatkozó szabályokat és rögzítette a kölcsönös elismerés elvének széleskörű alkalmazását
A második jogosítvány-irányelv „nem kívánt mellékhatása” a jogosítvány-turizmus lett. Ezért nem meglepő, hogy az EUB tucatnyi határozata foglalkozik a kérdéskörrel. A probléma elég kézenfekvő: Akit valamelyik tagállamban eltiltottak a járművezetéstől, igyekszik egy másik tagállamban új jogosítványt szerezni, és azt – a kölcsönös elismerés elve alapján – az egész unióban használni. Erre különösen nagy a késztetés a német autósok körében, mivel Németországban a jogosítvány visszaszerzéséhez minden esetben egy hosszadalmas, költséges és kétséges kimenetelű (kb. 40 százalék megbukik) pszichológiai vizsgálton kell átesni (Medizinisch-Psychologische Untersuchung – MPU; a közbeszédben „idióta-teszt”).
Vannak egyértelmű esetek: Mind a német bíróságok, mind pedig az EUB joggyakorlata szerint sérti a lakóhely elvét, és ezért nem kell elismerni a gépjárművezetéstől eltiltás hatálya alatt külföldön szerzett jogosítványt, ha az érintett személynek a megszerzés idején nem a kibocsátó államba volt az állandó lakóhelye.[5] Az ilyen jogosítványt még akkor sem kell elismerni abban a tagállamban, ahol az eltiltást kiszabták, ha az okmány birtokosa csak turistaként tartózkodik ott.[6] Ezt 2009 óta Németországban egy jogszabályi rendelkezés is kimondja.[7] Tekintettel a lakóhely elvének generálklauzula-jellegére, megsértése önmagában elegendő az elismerés megtagadásához. Tehát akkor sem kell elismerni a külföldi jogosítvány, ha a birtokosa nem áll gépjárművezetéstől eltiltás hatálya alatt, illetve a jogosítvány megszerzésének feltételeit nem csak a kibocsátó, de az elismerést megtagadó ország nemzeti joga szerint is teljesítette.[8] Sőt, ha valaki a lakóhely elvének megsértésével szerzett „B” kategóriás jogosítványt, akkor a többi kategória elismerése még akkor is megtagadható, ha azokat teljesen szabályszerűen szerezte a kérelmező.[9] Viszont az a körülmény, hogy egy jogosítványt valamelyik tagállam nem köteles elismerni, nem teszi jogellenessé az ilyen vezetői engedély birtoklását és a többi tagállamban történő használatát.[10]
A kérdésben, miszerint a lakóhely elvének és a kibocsátó tagállam vonatkozó szabályainak betartásával, de eltiltás ideje alatt szerzett jogosítványt az eltiltás lejárta után milyen esetekben kell elismerni, szembe megy egymással a német jogi szabályozás és az uniós joggyakorlat. Előbbi kimondja, hogy az így szerzett vezetői engedélyt csak akkor kell elismerni, ha a visszaszerzés német jogszabályok szerinti feltételei is teljesültek (MPU-teszt).[11] Viszont az EUB joggyakorlata szerint ez a megszorítás sérti a kölcsönös elismerés elvét; a külföldi vezetői engedélyt automatikusan el kell ismerni.[12] Mivel a német bíróságok is látják, hogy a fenti feltétel sérti az uniós jogot, egy sor ítéletben megtagadták az alkalmazását és az EUB-val egyező módon ítélkeztek.[13] [htmlbox be_jogszabalytukor]
A jogosítvány-turisták leggyakrabban a lakóhely elvének megsértése miatt buknak meg. Sokan csak papíron, az új jogosítvány megszerzése kedvéért létesítenek állandó lakóhelyet egy másik tagállamban, de életvitelszerűen nem élnének ott. A problémát az EUB is felismerte, joggyakorlata mégis ellentmondásos. Egy 2004-es ítélet szerint, ha a jogosítvány birtokosa az okmányban szereplő adatokkal, vagy a kibocsátó állam által kiállított egyéb igazolvánnyal bizonyítja, hogy a dokumentum megszerzésekor a kibocsátó országban volt az állandó lakóhelye, akkor – a kölcsönös elismerés elvéből kifolyólag – a vezetői engedélyt automatikusan, mindenfajta további vizsgálat nélkül el kell ismerni.[14] 2010-ben azonban Luxemburg áldását adta a német hatósági gyakorlatra, amely szerint – gyanú esetén – a jogosítvány elismerése előtt, szükség esetén akár nemzetközi jogsegéllyel is ellenőrizni kell, hogy a kérelmező valóban a kibocsátó tagállamban élt-e.[15] A kérelmezőnek azonban lehetőséget kell biztosítani a védekezésre, illetve az ellenbizonyításra.[16] A német jogosítvány-turizmus két legfontosabb célországának, Csehország és Lengyelország hatóságaival már nagyon jó az együttműködés, így a németek új célt fedeztek fel: Magyarországot. A két előbbi ország azért is volt kedvelt a németek körében, mert a 2004-es uniós csatlakozás előtt az állandó lakcímet nem szabták a jogosítvány megszerzésének feltételéül. A belepés óta viszont minden, így a 2004 előtt, lakcím nélkül szerzett jogosítványokra is kiterjedt a kölcsönös elismerés elve.
| Az unión kívül is van élet |
|---|
|
Az EU-n kívül szerzett vezetői engedélyeket belföldi lakcím létesítése esetén Magyarországon 1 évig, Németországban 6 hónapig lehet használni. Feltéve, hogy az okmány birtokosa legalább 185 napig életvitelszerűen élt a kibocsátó államban. A határidő letelte után a honosítás automatikusan történik, vagy gyakorlati és esetenként elméleti vizsga letételéhez kötött, attól függően, hogy a kiállítás szerinti országban a jogosítvány megszerzésének feltételei megfelelnek-e – a nemzetközi összehasonlításban magasnak számító – európai standardnak. Tanfolyamon abban az esetben sem kell részt venni, ha az elismerés vizsga letételéhez kötött. Automatikusan ismerik el például a Bosznia, Izrael, Japán, Korea, Svájc vagy Szerbia által kibocsátott jogosítványokat. Bonyolultabb a helyzet az USA-ban szerzett vezetői engedélyek esetén, mivel a megszerzés feltételei államról-államra változnak, ezért elismerésük sem egységes. Így elméleti és gyakorlati vizsgát kell letenniük azoknak, akik például Kaliforniában, New York vagy New Jersey államokban szereztek jogosítványt. Csak elméletből kell vizsgáznia annak, aki floridai vagy washingtoni jogosítványt akar honosítani. Viszont automatikusan történik az elismerés, ha az okmányt például Arizonában, Arkansasban vagy Texasban állították ki. |
Lábjegyzetek:
[1] EUB-ítélet, 1978.11.28., Coguet [2] 91/439/EGK-irányelv [3] EUB-ítélet, 1996.02.29., C-193/94, Skanavi [4] 2006/126/EK-irányelv [5] A német Szövetségi Közigazgatási Bíróság (BVerwG) 2008.12.11-ei ítélete. EUB-ítélet, 2008.11.20., C-1/07, Weber [6] EUB ítélete 2012.03.01., C-467/10, Akyüz [7] § 28 IV Nr. 2 FeV (A vezetői engedély megszerzésének feltételeiről szóló rendelet) [8] EUB-ítélet, 2011.05.19., C-184/10, Grasser [9] EUB-ítélet, 2011.11.22., C-590/10, Köppl [10] EUB-ítélet, 2009.02.19., C-321/07, Schwarz [11] § 28 Abs. 4 Ziffer 3 FeV (A vezetői engedély megszerzésének feltételeiről szóló rendelet) [12] EUB-ítélet, 2006.09.28., C-340/05; Kremer; EUB-ítélet, 2008.26.06., C-329/06, Wiedemann/Funk; EUB-ítélet, 2012.04.26., C-419/10, Hofmann; EUB-ítélet, 2012.03.01., C-467/10, Akyüz [13] Pl.: Weimari Felsőbb Közigazgatási Bíróság (Oberverwaltungsgericht), 2 ZKO 596/13; Lipcsei Közigazgatási Bíróság (Verwaltungsgericht), 1 K 288/15 [14] EUB-ítélet, 2004.04.29., C-476/01, Kapper [15] A német Szövetségi Közigazgatási Bíróság (BVerwG) 2010.02.25-ei ítélete. EUB ítélete 2012.03.01., C-467/10, Akyüz [16] EUB-ítélet, 2009.07.09., C-445/08, Wierer.