Előtörlesztés, avagy luxembourgi ítélet a bankok elmaradt hasznáról

Az EU Bírósága arra kereste a választ, összeegyeztethető-e a vonatkozó uniós irányelvvel az a német jogszabály, melynek értelmében egy bank az „aktívák-passzívák” számítási módszere alapján tart igényt előtörlesztési kompenzációra.

Egy hitel-előtörlesztés kapcsán a bank által felszámított kompenzáció miatti jogvita eldöntéséhez a ravensburgi regionális bíróság a vonatkozó európai uniós irányelv értelmezését kérte az Európai Unió Bíróságától (EUB, Luxembourg). A cikk az M. W., C. Y. és a VR Bank Ravensburg-Weingarten eG-ügyben hozott luxembourgi döntést[1] ismerteti.

I. Bevezetés

Az alábbi, C-C‑536/22. számú ügyben a ravensburgi regionális bíróság (Landgericht Ravensburg) fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a luxembourgi taláros testülethez egy előtte folyamatban lévő eljárásban. A jogvita két, németországi lakóhellyel rendelkező fogyasztó, M. W. és C. Y., valamint a németországi székhelyű VR Bank Ravensburg-Weingarten hitelintézet között keletkezett egy lakóingatlanhoz kapcsolódó hitel előtörlesztése miatt kifizetett kompenzáció visszatérítése iránti kérelemmel kapcsolatban.

Az előzetes döntéshozatali eljárás, amely a 2014/17/EU irányelv[2] értelmezését tette szükségessé, lehetőséget nyújtott az EUB számára, hogy első alkalommal foglalkozzon az egyenlet másik oldalával: a hitelező ama jogával, hogy a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek után „indokolt esetben […] méltányos és objektívan indokolt” kompenzációban részesüljön[3].

A 2014/17/EU irányelv 25. cikkével összhangban a fogyasztók jogosultak a lakóingatlanhoz kapcsolódó hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeiknek a megállapodás lejárata előtti, teljes egészében vagy részlegesen történő teljesítésére. Az irányelv önmagában nem biztosít jogosultságot a hitelezőnek arra, hogy előtörlesztés esetén kompenzációban részesüljön. Az egyes nemzeti jogalkotókra tartozik annak eldöntése, hogy e kompenzációt előírja-e vagy sem, mindazonáltal tiszteletben kell tartania az irányelv 25. cikkének célját.

E tárgykörrel részben összefüggő korábbi ítéletében az EUB a fogyasztó kötelezettségeinek idő előtti teljesítése kapcsán a hitel teljes költségének a fogyasztó javára történő csökkentése terjedelméről már kifejtette álláspontját[4]. Ebben az előtörlesztéshez való jogot a 2014/17 irányelv (15) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 1. cikkével összefüggésbe helyezve emlékeztetett arra, hogy az irányelv célja annak biztosítása, hogy a lakóingatlanhoz kapcsolódó, jelzáloggal vagy más módon biztosított fogyasztói hitelmegállapodások „magas szintű védelmet élvezzenek”[5].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2014. február 4-ei 2014/17/ЕU európai parlamenti és tanácsi irányelv 25. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozott.

II. A tényállás

A felperesek M. W. és C. Y. 2019. január 11-én lakásvásárlás céljából 236000 euró nettó összegű hitelmegállapodást kötöttek a VR Bankkal. A kamatlábat 2029. január 30-áig rögzítették. A hitelmegállapodás a hitel előtörlesztésére és az előtörlesztési kompenzációra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazott., amely szerint a hitelezőnek az őt az előtörlesztés miatt ért pénzügyi veszteséget a szövetségi legfelsőbb bíróság (Bundesgerichtshof) által elfogadott „aktívák-passzívák” módszere alapján kell kiszámítania. E módszer szerint a hitelező elmaradt hasznát úgy számítják ki, hogy figyelembe veszik azt a fiktív hozamot, amelyre akkor számíthatna, ha az előtörlesztéssel felszabaduló pénzeszközöket a kölcsönnel azonos lejáratú jelzáloglevelekbe fektetné be.

A hitellel érintett ingatlant felperesek 2020 májusában 255000 euróért eladták, és a kölcsönszerződésüket 2020. június 30-ai hatállyal felmondták. 2020. június 9-ei levelében a VR Bank a felperesektől a kölcsön előtörlesztése címén 27614,17 euró kompenzációt követelt. Felperesek ezt a kompenzációt kifizették, de 2021. április 19-ei levelükben annak visszatérítését követelték a VR Banktól, mivel úgy vélték, hogy nem jár előtörlesztési kompenzáció. Mivel a VR Bank megtagadta a visszatérítést, felperesek keresetet nyújtottak be a ravensburgi regionális bírósághoz. Utóbbi arra kereste a választ, összeegyeztethető-e a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdésével a BGB 502. §-a, amelynek értelmében a VR Bank az „aktívák‑passzívák” számítási módszere alapján tart igényt előtörlesztési kompenzáció kifizetésére. Ezért eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

III. Az eset értékelése

III. 1 A német bíróság elsőként vizsgált harmadik kérdésével arra kereste a választ, a 2014/17 irányelv 25. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy az abban az esetben is alkalmazandó, ha a fogyasztó a lakóingatlanhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodás nemzeti jogban előírt feltételek szerinti felmondását követően teljesíti idő előtt a kötelezettségeit.

Az EUB emlékeztetett arra, e rendelkezéssel összhangban a tagállamok biztosítják, hogy a fogyasztó jogosult legyen a hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeinek a megállapodás lejárata előtti, teljes egészében vagy részlegesen történő teljesítésére. Azonban a 2014/17 irányelv nem tartalmaz semmilyen előírást a hitelfelvevő rendkívüli felmondáshoz való jogának részletes szabályaira, feltételeire és jogi következményeire vonatkozóan. Épp ellenkezőleg, az irányelv (21) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv nem érinti az általános nemzeti szerződési jogot, így a szerződések érvényességére, létrejöttére vagy joghatására vonatkozó szabályokat, amennyiben az általános szerződési jogi kérdéseket eme irányelv nem szabályozza[6].

E tekintetben, az irányelv 25. cikkének célja annak lehetővé tétele, hogy a fogyasztók a hitelmegállapodásban meghatározott időpont előtt teljesítsék kötelezettségeiket annak érdekében, hogy a lehető legjobban ki tudják használni az egységes piac előnyeit, különösen az ajánlatok összehasonlítása révén, hogy kiválasszák az igényeiknek leginkább megfelelő termékeket. Továbbá ezen irányelv célkitűzései között szerepel a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása.

A luxembourgi főtanácsnok indítványa szerint azonban e cikk nem rendelkezik e jog gyakorlásának mikéntjéről, a visszafizetés tisztán anyagi jellegű cselekményeként, vagy a hitelszerződés felmondására vonatkozó jog következményeként egyaránt végezhető. A 2014/17 irányelv által a fogyasztó számára biztosított védelemnek mindig fenn kell állnia, függetlenül attól, hogy a fogyasztó a kötelezettségei idő előtti teljesítéséhez való jogának gyakorlására e két mód közül melyiket választja.

Az irányelv hangsúlyozza, hogy e jog elsőbbséget élvez a magánjogi szerződések szokásos rendszerével szemben, amelynek értelmében mindkét fél köteles a megállapodásnak megfelelően teljesíteni, mégpedig a megállapodás szerinti feltételek mellett, ideértve a határidőket is[7].

III.2 Másodikként vizsgált első kérdésével a német bíróság arra várt választ, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első mondatátával ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, amely a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek után méltányos és objektívan indokolt, a hitelezőt e rendelkezés alapján megillető kompenzáció szempontjából figyelembe veszi a hitelezőnek az előtörlesztés következtében közvetlenül elmaradt hasznát, és különösen a kölcsönből még hátralévő szerződéses kamatok elvesztését.

III.2.1 Az EUB korábbi ítéletében „a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek” fogalmát illetően már megállapította, bár a „költségek” fogalma nem utal egyértelmű tartalomra, az azt említő rendelkezés szövegkörnyezetének elemzése hasznos támpontokat nyújt az értelmezéséhez[8].

A főtanácsnok megállapítása szerint a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése továbbá kimondja, hogy a kártérítés „nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét”. Ily módon azt sugallja, hogy a jövőbeli kamatok elvesztése olyan költségnek minősül, amelyet a hitelező az előtörlesztés következtében visel – vagy adott esetben viselhet –, és amely, ha a nemzeti jogalkotó így határoz, kompenzálható[9].

A 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első mondatában szereplő, „potenciális” költségekre való hivatkozás azt mutatja, az uniós jogalkotó nem korlátozta a tagállamok számára adott felhatalmazást arra, hogy a hitelezőnél az előtörlesztés adminisztratív kezelésével kapcsolatban csak a ténylegesen felmerülő költségekre vonatkozóan vezessenek be kompenzációs rendszert, hanem e rendszer kiterjedhet a hitelező elmaradt hasznára is, amelynek mértékét a hitel előtörlesztésének időpontjában még nem állapították meg.

III.2.2 Ezt az értelmezést a 2014/17 irányelv 25. cikkének felépítése is megerősíti. A hitelező tájékoztatási kötelezettségének mértékéből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó abból az elvből indult ki, miszerint a hitelező kompenzációhoz való joga – amely a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik – kiterjedhet a hitelező elmaradt hasznára. Azonban nem kizárt, hogy a hitelezővel szembeni előtörlesztés esetén a fogyasztónak a kölcsön fennmaradó részének visszafizetésén kívül más kötelezettségei is vannak, továbbá az a tény, miszerint e rendelkezés a hitelező által „használt feltevésekre” utal, azt bizonyítja, előtörlesztés esetén a hitelezőnek járó kompenzáció kiszámítása nem korlátozódik arra a feltevésre, hogy a fogyasztó az előtörlesztés adminisztratív kezelésével kapcsolatban a hitelezőnél ténylegesen felmerülő költségeket fizeti meg[10].

E tekintetben a „kompenzáció” fogalma a hitelező részéről az előtörlesztés miatt felmerülő adminisztratív többletköltségeken kívüli egyéb költségeket is magában foglalhat, mivel ezek a költségek rendes körülmények között nem függenek az „érvényes kamatlábtól”.

III.2.3 A 2008/48 irányelv 16. cikke (4) bekezdésének b) pontja meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok az irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében előírt kompenzációs határérték túllépését engedélyezhetik. E feltételek között szerepel, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a hitelező kivételesen követelhet nagyobb ellentételezést, ha tudja bizonyítani, hogy a határidő előtti visszafizetés miatti vesztesége meghaladja az e rendelkezés szerint meghatározott összeget. Ez azt bizonyítja, hogy azon kamat után, amely az előtörlesztés után már nem szedhető be, járhat kompenzáció, és hogy az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a hitelező e kamatnak megfelelő pénzügyi vesztesége a hitel előtörlesztéséhez kapcsolódó potenciális költségei közé sorolható. A 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének szövegéből azonban nem tűnik ki, hogy az uniós jogalkotó ezt a helyzetet a lakóingatlanhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodások tekintetében módosítani kívánta volna.

Az irányelv szerint az uniós jogalkotó a tagállamokra bízta az elszámolható költségelemek meghatározását, amennyiben a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó költségek után méltányos és objektívan indokolt kompenzációról van szó, amely nem minősül szankciónak, és nem haladja meg a hitelező pénzügyi veszteségét.

III. 3 Az előterjesztő bíróság második kérdése arra irányult, a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az a lakóingatlanhoz kapcsolódó, idő előtt visszafizetett fogyasztói hitelből származó pénzeszközök hitelező általi újrabefektetésből származó hozam kiszámítására vonatkozóan olyan előírásokat tartalmaz, amelyeket a hitelező elmaradt hasznának meghatározása szempontjából figyelembe kell venni, és hogy adott esetben ezen előírások értelmében a nemzeti szabályozásnak alapul kell-e vennie többek között azt, hogy a hitelező milyen módon használja fel ténylegesen az előtörlesztett összeget, és ha igen, akkor a nemzeti szabályozás lehetővé teheti-e a hitelező számára, hogy ezt az elmaradt hasznot a kölcsönből még hátralévő szerződéses kamatokból eredő veszteség és az előtörlesztett összeg azon átalányhozama közötti különbség figyelembevételével számítsa ki, amelyet akkor értek volna el, ha ezt az összeget az ezen hitellel azonos futamidejű, biztonságos tőkepiaci értékpapírokba fektetik be.

III. 3.1 A kérdés kapcsán az EUB emlékeztetett arra, az a tény, hogy a 2014/17 irányelv (66) preambulumbekezdése kifejezetten hivatkozik a kompenzációra vonatkozó nemzeti rendelkezésekre, arra utal, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első és második mondata csupán azt írja elő, miszerint a kompenzációnak méltányosnak és objektívnek kell lennie, csak a közvetlen veszteségre terjedhet ki, nem jelenthet szankciót a fogyasztóra nézve, és nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét. Az irányelv ezen felül nem tartalmaz egyéb konkrét utalást az esetleges kompenzáció kiszámítására vonatkozóan, amelynek részletes szabályai következésképpen a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartoznak[11].

Ezt a megállapítást megerősíti egyrészt a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első és harmadik mondata, amelyekből többek között az következik, hogy a tagállamok „előírhatják” a kompenzáció feltételeit. Másrészt az irányelv II. mellékletének A. részében szereplő 9. szakaszából kitűnik, hogy a hitelezőnek fel kell tüntetnie az esetlegesen fizetendő előtörlesztési díj összegét, vagy ha ez nem lehetséges, kiszámításának a módját. Ez azt feltételezi, hogy az előtörlesztési kompenzáció kiszámítására több módszer is létezik.

III. 3.2 Azt, hogy a nemzeti szabályozásnak figyelembe kell-e vennie, miszerint a hitelező milyen módon használja fel ténylegesen az előtörlesztett összeget, a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első mondatában szereplő, a hitelező által viselt „potenciális” költségekre való hivatkozás azt bizonyítja, hogy e költségek kiszámításának nem kell szükségszerűen az előtörlesztett összeg tényleges felhasználásán alapulnia, hanem e költségek kiszámításának módszerével figyelembe vehetik a hitelező elmaradt hasznát is, amelynek mértékét a hitel előtörlesztésének időpontjában még nem állapították meg[12].

Az EUB a kérdés kapcsán emlékeztetett arra, a tagállamok a fogyasztók védelme érdekében szigorúbb rendelkezéseket is bevezethetnek, különösen az adott piaci struktúra, a piaci résztvevők, a rendelkezésre álló termékkategóriák és a hitelnyújtási eljárások tekintetében. Ilyen rendelkezések elfogadása során a tagállamoknak azonban gondoskodniuk kell arról, hogy a 2014/17 irányelv, és különösen annak 25. cikke hatékony érvényesülése – az irányelv célkitűzésének figyelembevétele mellett – biztosítva legyen[13]. A 2004/17 irányelv 25. cikkének célja éppen annak lehetővé tétele, hogy a fogyasztók a hitelmegállapodásban meghatározott időpont előtt teljesítsék kötelezettségeiket annak érdekében, hogy a lehető legjobban ki tudják használni az egységes piac előnyeit, különösen az ajánlatok összehasonlítása révén, s így kiválasszák az igényeiknek leginkább megfelelő termékeket. Ezen kívül az irányelv (5) és (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv célkitűzései között szerepel a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása.

A 2014/17 irányelv 25. cikke elismeri a fogyasztók ama jogát, miszerint kötelezettségeiket részben vagy egészben anélkül teljesítsék, hogy meg kellene várniuk azok esedékessé válását. E cikk nem rendelkezik az említett jog gyakorlásának mikéntjéről: a visszafizetés tisztán anyagi jellegű cselekményeként, vagy a hitelszerződés felmondására vonatkozó jog következményeként egyaránt végezhető[14].

III. 3.3 Az EUB által harmadikként vizsgált első kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell-e értelmezni, azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek után méltányos és objektívan indokolt, a hitelezőt e rendelkezés alapján megillető kompenzáció szempontjából figyelembe veszi a hitelezőnek az előtörlesztés következtében közvetlenül elmaradt hasznát, és különösen a kölcsönből még hátralévő szerződéses kamatok elvesztését.

III. 3.4 Luxembourg „a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek” fogalmát illetően megállapította, hogy bár a „költségek” fogalma nem utal egyértelmű tartalomra, az azt említő rendelkezés szövegkörnyezetének elemzése azonban az értelmezéséhez hasznos támpontokat nyújt. Megállapítása szerint, a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének második mondata a hitelezőnek előtörlesztés esetén fizetendő kompenzáció felső határát a hitelezőt ért pénzügyi veszteség mértékében állapítja meg.

E rendelkezés szerint a kártérítés „nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét”. Ezzel lényegében azt sugallta, hogy a jövőbeli kamatok elvesztése olyan költségnek minősül, amelyet a hitelező az előtörlesztés következtében visel – vagy adott esetben viselhet – és amely kompenzálható, ha a nemzeti jogalkotó így határoz.

A „potenciális költségek” kifejezés használata azonban nem zárja ki az elmaradt haszonnak a hitelezőt megillető kártérítés részeként való figyelembevételét. Mivel a hitelező a hitel előtörlesztése miatt nem kapja meg a megállapodás szerinti kamatot ezért a kamatveszteséget a visszafizetéshez közvetlenül kapcsolódó pénzügyi következménynek lehet nevezni[15].

III. 3.5 A 2014/17 irányelv 25. cikkének (4) bekezdése arra kötelezi a hitelezőt, hogy bocsátsa a fogyasztó rendelkezésére azokat az információkat, amelyek a kölcsön előtörlesztésére vonatkozó lehetőség mérlegeléséhez szükségesek számára. Előtörlesztés esetén a hitelezőnek járó kompenzáció kiszámítása nem korlátozódik csak arra a feltevésre, hogy a fogyasztó az előtörlesztés adminisztratív kezelésével kapcsolatban a hitelezőnél ténylegesen felmerülő költségeket fizeti meg.

Ennek kapcsán az EUB emlékeztetett arra, az irányelv II. mellékletének útmutatójából kitűnik, a kompenzáció összege több tényezőtől is függhet, így például „a már törlesztett összegtől vagy az előtörlesztés időpontjában érvényes kamatlábtól”. Ezek azt mutatják, hogy a „kompenzáció” fogalma a hitelező részéről az előtörlesztés miatt felmerülő adminisztratív többletköltségeken kívüli egyéb költségeket is magában foglalhat, mivel ezek a költségek rendes körülmények között az „érvényes kamatlábtól” nem függenek. Ezért a hitelezőnek fel kell hívnia a fogyasztó figyelmét „az esetleges előtörlesztési díjakra vagy előtörlesztés esetén a hitelező kompenzálása céljából fizetendő egyéb költségekre”.

III. 3.6 A 2008/48 irányelvben az e szabály alóli kivétel megerősíti, hogy az idő előtti visszafizetésből származó kamatveszteségért ellentételezést kell – illetve lehet – nyújtani. Azon kamat után, amely az előtörlesztés után már nem szedhető be, járhat kompenzáció, továbbá az uniós jogalkotó megítélése szerint a hitelező e kamatnak megfelelő pénzügyi vesztesége a hitel előtörlesztéséhez kapcsolódó potenciális költségek közé sorolható. A 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének szövegéből azonban nem tűnik ki, hogy az uniós jogalkotó ezt a helyzetet a lakóingatlanhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodások tekintetében módosítani kívánta volna.

III. 3.7 Az EUB megállapítása szerint az uniós jogalkotó a tagállamokra bízta az elszámolható költségelemek meghatározását, amennyiben a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó költségek után méltányos és objektívan indokolt kompenzációról van szó, amely nem minősül szankciónak, és nem haladja meg a hitelező pénzügyi veszteségét.

Ebben az összefüggésben az elmaradt haszon felvétele a kompenzáció elemei közé elősegítheti a 2014/17 irányelv célkitűzéseit, amelyek nem korlátozódnak a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítására irányuló törekvésre. Az irányelv egy másik kinyilvánított célja a pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggodalmak fényében a lakóingatlanokhoz kapcsolódó hitelmegállapodások hatékony és versenyalapú belső piacának megvalósítása. Az irányelv (66) preambulumbekezdése szerint a lejárat előtti visszafizetéshez való jog az e célok szolgálatában álló eszköz.

Amikor a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése a tagállamokra bízza a kompenzáció bevezetéséről szóló döntést, a kompenzációt nem korlátozza eleve a visszafizetés kezelésének költségeire vagy a visszafizetéshez kapcsolódó egyéb igazgatási költségekre. Egy olyan rendszerrel szembesülve, amely nem teszi lehetővé, hogy a hitelezők a várható kamatveszteségért kompenzációban részesüljenek, a hitelezők olyan stratégiákat választhatnak, amelyek potenciálisan nemkívánatos hatással vannak a 2014/17 irányelv célkitűzéseire.

A kompenzációhoz való jog előírása vagy mellőzése, illetve a kompenzáció összege felső határának meghatározása vagy annak mellőzése a rögzített kamatozású, hosszútávú hitelek nyújtására vonatkozó kisebb, illetve nagyobb hitelezői hajlandósággal függ össze[16].

III. 4 Az EUB által harmadikként vizsgált, a német bíróság második kérdése arra irányult, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az a lakóingatlanhoz kapcsolódó, idő előtt visszafizetett fogyasztói hitelből származó pénzeszközök hitelező általi újrabefektetéséből származó hozam kiszámítására vonatkozóan olyan előírásokat tartalmaz, amelyeket a hitelező elmaradt hasznának meghatározása szempontjából figyelembe kell venni, és hogy adott esetben ezen előírások értelmében a nemzeti szabályozásnak alapul kell-e vennie többek között azt, hogy a hitelező milyen módon használja fel ténylegesen az előtörlesztett összeget. Ha igen, akkor a nemzeti szabályozás lehetővé teheti-e a hitelező számára, hogy ezt az elmaradt hasznot a kölcsönből még hátralévő szerződéses kamatokból eredő veszteség és az előtörlesztett összeg azon átalányhozama közötti különbség figyelembevételével számítsa ki, amelyet akkor értek volna el, ha ezt az összeget az ezen hitellel azonos futamidejű, biztonságos tőkepiaci értékpapírokba fektetik be.

III. 4.1 A kérdés kapcsán az EUB emlékeztetett arra, az a tény, miszerint a 2014/17 irányelv (66) preambulumbekezdése kifejezetten hivatkozik a kompenzációra vonatkozó nemzeti rendelkezésekre arra utal, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első és második mondata csak azt írja elő, hogy a kompenzációnak méltányosnak és objektívnek kell lennie, csak a közvetlen veszteségre terjedhet ki és nem jelenthet szankciót a fogyasztóra nézve, és nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét. Az irányelv ezenfelül nem tartalmaz egyéb konkrét utalást az esetleges kompenzáció kiszámítására vonatkozóan, amelynek részletes szabályai így tehát a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartoznak.

III. 4.2 Azt a kérdést illetően, miszerint a nemzeti szabályozásnak figyelembe kell-e vennie azt, hogy a hitelező milyen módon használja fel ténylegesen az előtörlesztett összeget, a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első mondatában szereplő, a hitelező által viselt „potenciális” költségekre való hivatkozás azt bizonyítja, e költségek kiszámításának nem kell szükségszerűen az előtörlesztett összeg tényleges felhasználásán alapulnia, hanem e költségek kiszámításának módszerével figyelembe vehetik a hitelező elmaradt hasznát is, amelynek mértékét a hitel előtörlesztésének időpontjában még nem állapították meg.

A 2014/17 irányelvben a kompenzációra vonatkozó feltételek arra korlátozódnak, hogy az a fogyasztóra nézve nem alkalmazhat szankciót, nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét, továbbá „méltányos” és „objektív”. Ez akkor fordulhat elő, ha a piaci feltételek javulása miatt az újrabefektetés nagyobb hasznot hozna a hitelezőnek, mint ami a szerződésnek a megállapodott időben történő teljesítéséből származott volna. A kompenzáció „objektív” jellegének követelménye egy absztrakt és előre meghatározott számítási módszerre utal, amelynek paramétereit nem lehet csak az egyik fél belátása szerint meghatározni. E módszernek alkalmasnak kell lennie arra is, hogy kiszűrje azokat az eseteket, amelyekben a kompenzáció nem indokolt. E jellemzők tiszteletben tartása mellett azonban a kompenzáció hipotetikus elemet tartalmazó módszerrel történő kiszámítása olyan lehetőség lehet, amely a 2014/17 irányelvvel nem ellentétes[17].

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

1) A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2014/17/ЕU európai parlamenti és tanácsi irányelv 25. cikke abban az esetben is alkalmazandó, ha a fogyasztó a lakóingatlanhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodás nemzeti jogban előírt feltételek szerinti felmondását követően teljesíti idő előtt a kötelezettségeit.

2) A 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének első mondatával nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a lakóingatlanhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodások előtörlesztésekor a hitelezőt megillető kompenzáció szempontjából figyelembe veszi a hitelezőnek az előtörlesztés következtében közvetlenül elmaradt hasznát, és különösen a hitelezőt – adott esetben a kölcsönből még hátralévő, befizetésre már nem kerülő szerződéses kamatok elvesztésével kapcsolatban – ért pénzügyi veszteséget, feltéve, hogy méltányos és objektív kompenzációról van szó, a fogyasztóval szemben nem alkalmaznak szankciót, és a kompenzáció nem haladja meg ennek a pénzügyi veszteségnek a mértékét.

3) A 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése értelmében a lakóingatlanhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodások előtörlesztése esetén a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ha a hitelező az elmaradt hasznát az előtörlesztett összeg átalányhozamát figyelembe véve számítja ki, akkor ennek eredményeként a kompenzáció méltányos és objektív legyen, ne haladja meg a hitelező pénzügyi veszteségének mértékét, és a fogyasztóval szemben ne alkalmazzanak szankciót. A 2014/17 irányelv nem írja elő, hogy a kiszámítás során figyelembe kellene venni azt, miszerint a hitelező ténylegesen hogyan használja fel az előtörlesztett összeget.

Lábjegyzetek:

[1] A 2024. március 14-ei M. W., C. Y. és a VR Bank Ravensburg‑Weingarten eG C‑536/22. sz. ügy; Ítélet ECLI:EU:C:2024:234 (Ítélet)

[2]  A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2014. február 4‑ei 2014/17/ЕU európai parlamenti és tanácsi irányelv

[3] Manuel Campos Sánchez–Bordona főtanácsnok az M. W, C. kontra VR Bank Ravensburg-Weingarten eG C‑536/22. sz. ügyben tett indítványa; ECLI:EU:C:2023:721. (Indítvány) 3. pont

[4] A 2023. február 9‑ei UniCredit Bank Austria-ítélet, C‑555/21, EU:C:2023:78

[5] UniCredit Bank-ítélet 29. pont

[6] Ítélet 28. pont

[7] Indítvány 82., 83. pont

[8] Ítélet 37. pont

[9] Indítvány 29. pont

[10] Ítélet 42. pont

[11] Ítélet 50. pont

[12] Ítélet 40. pont

[13] A 2019. december 19‑ei Rust‑Hackner és társai-ítélet, C‑355/18–C‑357/18 és C‑479/18, EU:C:2019:1123, 55. és 62. pont

[14] Indítvány 83. pont

[15] Ítélet 39. pont

[16] Indítvány 47., 50., és 51. pont

[17] Indítvány 62. pont

---