Jogellenes az eutanázia tilalma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A német alkotmánybíróság szerint sérti a német alaptörvényt az eutanázia szolgáltatások tilalma.

Az eutanázia szolgáltatásokat tiltó német törvény az alaptörvénybe ütközik, állapította meg a német alkotmánybíróság alapvető jelentőségű határozatában, a Sterbehilfe Deutschland nevű szervezet által indított ügyben, amely eutanázia szolgáltatásokat nyújt azoknak, akik hozzájuk fordulnak.

A szervezet a 2015-ös német jogszabály megsemmisítését kérte, amely tiltja az eutanáziában való közreműködést, ha a közreműködő szervezet vagy orvos segítségéért ellenértéket kér.

„Az eutanáziában való közreműködés tilalma … sérti az alaptörvényt, és érvénytelen” – mondta ki az alkotmánybíróság határozatában.
Döntésében a testület úgy foglalt állást, hogy a német alkotmány magában foglalja a halálról való döntés jogát, amely kiterjed a saját élet önkezű elvételére és a harmadik felek által önként nyújtott segítség igénybevételére.

A német parlamentnek a döntés következtében új szabályokat kell kidolgozniuk és törvénybe iktatniuk.

Az eutanázia különösen érzékeny téma Németországban a holokauszt öröksége miatt, amikor a nácik megölték és embertelen kísérleteket végeztek a zsidósággal szemben.

A hatályos német törvény miatt az eutanáziát igénybe vevők rokonaiktól kérnek segítséget, vagy külföldre mennek.

(reuters.com)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 28.

Árdrágító versenyjogsértés – Mikor perelhet az EU-s károsult?

A tagállamok és az EU versenyjogi rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatos uniós irányelv időbeli hatályának problematikájáról, az ezen alapuló kártérítési kerestek jogszerűségéről döntött a luxembourgi bíróság. Az ítélet számos hasonló, a nemzeti bíróságok előtt zajló ügyben is irányadó lehet.

2023. november 21.

Ha van kendője az a baj, ha nincs, az – Burka az iskolában

A szerző az alábbi cikkében az iskolai fejkendő hordásról szóló németországi vitáról értekezik. A Szövetségi Alkotmánybíróság két évtizede ítéletet hozott a muszlim fejkendő ügyében. A társadalmi konfliktus azonban azóta is tart. Nemrégiben egy berlini döntés korbácsolta fel az indulatokat.

2023. november 16.

Vagyonelkobzás büntetőeljárásban – Uniós kontra nemzeti jog

Az unió luxembourgi bíróságához egy olyan büntetőeljárás részeként fordultak, amelynek során két magánszemély – mint az eljárásban érintett harmadik felek – a nyomozási szakaszban lefoglalt vagyonuk visszaszolgáltatását kérték a bolgár szakosított bíróságtól.