Bejegyzések aktív eutanázia címkével

Emberi Jogok az EJEB gyakorlatában I. – Az élethez való jog
2021. december 22. Szakma

Emberi Jogok az EJEB gyakorlatában I. – Az élethez való jog

Élethez való, tisztességes eljáráshoz való jog, mozgásszabadság, kártalanításhoz való jog bírói hiba esetén – csak néhány olyan fogalom, amely jelen műben kibontásra vár. A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján című kiadványban Dr. Dudás Dóra Virág egészen az alapoktól építi fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének megismerését, rendszerét, kialakulási körülményeit, fejlődését, alapértékeit és fókuszát, kikényszerítési mechanizmusát, azt, hogy az Egyezményt hogyan kell alkalmazni. Betekintést nyújt a strasbourgi bíróság szerepéről és működéséről, továbbá elmélyül az abszolút, erős, minősített, gyenge, kiegészítő jogok magyarázatában. Az alábbiakban a műnek az élethez való jog témakörével foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet.

2020. október 16. Világjogász

Kiskorúak eutanáziája

A holland kormány a koalíciós partnerekkel folytatott hónapokig tartó vita után lehetővé tette az orvosok számára, hogy a halálosan betegségben szenvedő egy és 12 év közötti gyermekek is élhessenek az eutanáziával.