Németország: jöhet az ’asszisztált öngyilkosság’

Németországban évek óta napirenden van az eutanázia újraszabályozása. Jelenleg két törvényjavaslat van a Bundestag előtt, amelyről még a nyári szünet előtt döntenek. A szavazásnál nem kötni majd a képviselőket a frakciófegyelem.

1. A jogalkotó megijed 

A ’10-es évek elején svájci mintára szervezetek alakultak Németországban, amelyek professzionális segítséget kínáltak a gyógyíthatatlan betegség miatt életüknek véget vetni akaróknak. Heves társadalmi vita alakult ki. Sokan az öngyilkosságok számának elszaporodásától tartottak. A jogalkotó cselekvésre kényszerült.

A német törvényhozás, a Bundestag képviselőinek többsége ’15-ben frakciófegyelem nélküli, lelkiismereti szavazással a német Btk. (Strafgesetzbuch, StGB) kiegészítése mellett döntött. Büntetendő lett az ’öngyilkosság üzletszerű elősegítése’ (Geschäftsmäßige Förderung der Selbsttötung, § 217 StGB).[1]

Fontos azonban tudni, hogy a német jog szerint az üzletszerűséghez elegendő a tiltott tevékenység rendszeres folytatása. Haszonszerzési szándék nem szükséges. Az öngyilkossághoz rendszeresen segít nyújtó orvos tehát megvalósította a tényállást. Különösen, ha halált okozó készítményt írt fel, vagy felvilágosítás adott az öngyilkosság elkövetésének módjairól. A rendelkezés viszont nem vonatkozott a hozzátartozókra.[2]

2. A halálukat kívánók kezükbe vették volna a sorsukat

Tévedtek a szigorítás mellett szavazó képviselők, amikor azt hitték, hogy a § 217 StGB világos jogi helyzetet teremt, még ha a társadalmi vita nem is szűnik meg.

A jogállás annyiban világos volt, hogy az öngyilkosság megengedett maradt. Felmerült viszont a kérdés, hogy az ezt tervezők hogyan juthatnak a halált okozó készítményhez. Ha orvos ilyet írt fel, megvalósította a § 217 StGB-t.

Vényköteles terméket orvosi rendelvény nélkül az általános szabály szerint a bonni Szövetségi Gyógyszeripari Kutató, és -gyártásfelügyelő Intézet (Bundesinstitut für Arzneimittel und Medizinprodukte, BfArM) engedélyével szerezhetnek be a magánszemélyek. 2015 és ’20 között több mint 100 személy kérelmezett halált okozó szert. A bonni hatóság sokáig nem bírálta el ezeket. A kérelmezők az igazságszolgáltatáshoz fordultak. A Szövetségi Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (Bundesverwaltungsgericht, BVwerG) ’17-ben kimondta, hogy a „súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenvedőktől extrém végszükségben” nem tagadható meg a halálos készítmény.[3] A feltételek fennálltáról a BfArM-nek kellett volna határoznia, de Bonnban nem találták elég világosnak az ítéletet és annak indokolását. Ezért szakvéleményt rendeltek, amelynek elkészültéig nem elbírálták el a kérelmeket. A szakvéleményt egy volt alkotmánybíró, Udo di Fabio készítette el.[4]

3. Egy szakvélemény felülír egy ítéletet

Di Fabio álláspontja szerint a BVerwG ítélete alkotmányellenes volt. A ’személyiség szabad kibontakoztatásának’ (freie Entfaltung der Persönlichkeit, Art. 2 GG) része ugyan az öngyilkossághoz fűződő jog, de az Alaptörvényből (Grundgesetz, GG) nem vezethető le, hogy az állam köteles lenne az öngyilkosságban segédkezni – foglalható össze di Fabio jogértelmezése.

A volt alkotmánybíró azzal indokolta álláspontját, hogy „az önrendelkezés nem abszolút jog, nem sértheti a társadalom demokratikusan meghozott szociális-etikai alapdöntéseit”. Márpedig az aktív eutanázia tilalma a társadalom morális alapértékei közé tartozik. Tehát az ebben történő állami közreműködés szembe menne a társadalmi akarattal.

A szakvélemény hatására az akkori egészségügyi miniszter, Jens Spahn levélben fordult a BfArM vezetéséhez a kérelmek elutasítása érdekében. Egy közigazgatási hivatal által hozott állami döntés nem vezethet senki halálához – indokolta a miniszter a kérését.

A bonni hivatal a két dokumentumra hivatkozva végül minden estben megtagadta az engedély kiadását. Öngyilkossági célból legálisan senki nem juthat halált okozó gyógyszeripari készítményhez. Ezzel egy szövetségi hatóság egy szakvéleményre és egy miniszer levelére hivatkozva megtagadta egy legfelsőbb szövetségi bíróság jogerős ítéletének végrehajtását. Érthető, hogy nagy volt a jogi, politikai, társadalmi felháborodás.

A jogállamiságra sokat adó Németországban nem példa nélküli az eset. Vitatott, de bevett szokás szerint a pénzügyminiszter utasítani szokta az adóhatóságot, hogy a Szövetségi Legfelsőbb Pénzügyi Bíróság (Bundesfinanzhof, BFH) jogerős ítéletét csak a konkrét ügyben hajtsa végre, de nem alkalmazza a többi, hasonló esetre (Nichtanwendungserlass). Így nyerve időt, ameddig a Bundestag a döntés jogalapját megszüntető törvénymódosítást fogad el.

4. Morális döntés egy jogszabályról

A Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, BVerfG) 2020-ban megsemmisítette a § 217 StGB-t.[5] A bírák meglátása szerint a ’személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jog’ (freie Entfaltung der Persönlichkeit, Art. 2 GG) magában foglalja az önrendelkezést a halálról – ahogy ezt di Fabio is megállapított a szakvéleményében. Viszont a volt BVerfG-elnökkel szemben a döntést hozó bírák úgy látták, hogy e jognak része a segítségkérés, akár egy orvostól is, az öngyilkosság végrehajtásához, máskülönben a gyakorlatban nehéz lenne érvényt szerezni az öngyilkossághoz fűződő kvázi alapjognak. Az alkotmánybírák szokatlanul nyíltan ismerték el az ítéletükben, hogy a morális szempontok nagy súllyal estek a latba a döntéshozatalnál. „Egy vélt vagy valós értékítélet, vagy morális szabály védelme nem lehet a büntetőjog-alkotás célja” – áll az ítéletben. Más szavakkal kifejezve: az, hogy sokan az élet védelmének pártján vannak, nem ad jogalapot mások élettel-halállal összefüggő önrendelkezési joga korlátozásához.

A Bundestag képviselői az ítélet óta dolgoznak az eutanázia újraszabályozásán. Három munkacsoport jött létre és ezek mindegyike kidolgozta a maga javaslatát. A két kisebb koalíciós párt egy-egy szakpolitikusa, a szabad demokrata Katrin Helling-Plahr (FDP)[6] és a Zöld Renate Künast vezette[7] bizottság, valamint a Lars Castellucci a legnagyobb kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) képviselője és Asgar Heveling a legnagyobb ellenzéki párt, a kereszténydemokraták (CDU) képviselője által közösen vezetett harmadik grémium[8] munkájában világnézet és nem pártállás alapján vettek részt a képviselők. Az elkészült javaslatok támogatottsága is frakciókon átívelő. Végül a két megengedőbb tervezetet, a liberálist és a zöldet összegyúrták a két bizottság tagjai, így három helyett csak két tervezet került a Bundestag elé. A frakciófegyelem a szavazásnál sem fog érvényesülni.

5. Ami a plénum elé került

A jóval több támogatóval rendelkező javaslat megengedné az orvosoknak az öngyilkosság végrehajtásához szükséges medicinák felírását. Feltéve, hogy az azt kérő nagykorú és „önállóan hozott, szabad akaratán alapuló döntése” véget vetni az életének.

További feltételek:

• részvétel orvosi tanácsadáson a betegségégéről, az élet kilátásairól, az életének kioltására alkalmas szerv hatóanyagáról, mellékhatásairól;
• a kemikáliát a tanácsadás után legkorábban 3, legkésőbb 12 héttel szabad felírni;
• közvetlenül a felírás előtt az orvosnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a beteg szándéka nem változott és alapos átgondolás előzte meg.

A tervezet szerint a felvilágosítást csak szakszemélyzettel rendelkező szervezetek végezheti szakhatósági engedély birtokában és a beszélgetés középpontjában az öngyilkosság alternatívának kell állniuk. Az egyesületeknek nonprofit formában, közvetlen vagy közvetett gazdasági érdek nélkül kell a tanácsadást végezniük. További megszorítás, hogy a tanácsadást nem végezheti a vényt kiállító orvos. Ennek oka, hogy ő valószínűleg tipikusan a háziorvos lenne, aki hosszantartó orvos-beteg kapcsolat miatt nincs objektív viszonyban a beteggel. Mindezzel a terhességmegszakítási felvilágosítás bevált koncepcióját emelték át a tervezet készítői.

A felvilágosítás dokumentálásnak részletszabályait miniszteri rendelet tartalmazná. A törvénytervezet indokolása ezzel kapcsolatban kitér arra, hogy a részletszabályok nem lehetnek túl szigorúak, mert az ’asszisztált öngyilkosság’ (assistierte Suizsid) ezen keresztüli kvázi ellehetetlenítése szembe menne a BVerfG ítéletével.

Mindent figyelembe véve elmondható, hogy a tervezetet a ’szabad akarat’ (autonomer Wille) érvényesülésnek eleve hatja át, amely a BVerfG ítéletének középpontjába állt – foglalta össze elemzésében a tervezetet Anne Baldauf, a Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg büntetőjogi tanszékének tudományos munkatársa.[9] A tervezet 3. szakasza kifejezetten nevesíti az ’egyéni felelősség’ elvét (Freiverantwortlichkeit), amelynek fontosságát több helyen is hangsúlyozta a BVerfG. Szintén az ítéletre tekintettel szerepel a tervezetben, hogy senki sem kötözhető öngyilkosságban való közreműködésre, illetve nem diszkriminálható, nem szenvedhet el szakmai hátrányt se a segítséget nyújtó, se az azt megtagadó orvos. Mindenekelőtt egyik eset sem lehet felmondás indoka.

A több európai országhoz hasonlóan Németországban is elterjedt ’előzetes polgári rendelkezés’ (Patientenverfügung) halál esetére a szervek átültetéséről az eutanázia esetében nem lenne elfogadott. Aki tehát nincs olyan szellemi, illetve fizikai állapotban, hogy 3-12 héttel a halálos szer felírása előtt kinyilvánítsa az orvos előtt az akaratát, annak nem állítható ki a vény. A tanácsadástól kivételes esetben mégis el lehetne tekinteni: „Ha a halálos betegség hosszantartó, súlyos szenvedést okoz”, amit két orvos egymástól függetlenül megerősít.

Ha a halált kívánó személy nem talál olyan orvost, aki hajlandó lenne kiállítani a vényt, a tartományi egészségügyi szakhatóság külön erre a célra létrehozott bizottságától kérheti ezt. A legfrissebb felmérés szerint csak kevés esetben lenne szükség a hatósági döntésre. Az ’asszisztált öngyilkosság’ támogatottsága ugyanis immár nagy a német orvosok körében. Ezért sokat gyengült az érv, mi szerint a liberalizáció alapvetően zavarná meg az orvos-beteg viszonyt. Egy reprezentatív felmérés szerint az orvosok 82 százaléka egyetért azzal, hogy segíthessen az öngyilkosság végrehajtásában. 66 százalékuk csak halálos betegeknél, 19 viszont általában is helyesli ezt. A kizárólag mentális betegségtől szenvedők esetében 50 százalékos a támogatottság aránya.^[10]

6. Asszisztált öngyilkossággal az öngyilkosság ellen

A javaslat azzal együtt, hogy nagy szabadságot adna az orvosoknak a döntésben, mikor nyújtanak szakmai segítséget az öngyilkossághoz, tenni akar az öngyilkosságok számának csökkentéséért. Nemzeti stratégia készítését és 2024-től információs kampányát vetít előre, amelynek mindenekelőtt az öngyilkosság gondolatát fejükben forgató fiatalokat és időseket kellene megszólítania. A háziorvosok számára pedig továbbképzések indulnának, hogy időben ismerjék fel a problémát és maguk, valamint kollégák bevonásával segítséget tudjanak adni az érintetteknek.

7. Van alternatíva

A két kisebb koalíciós párt szakpolitikusa, a szabaddemokrata Katrin Helling-Plahr (FDP) és a Zöld Renate Künast nevével fémjelzett javaslat nagy valószínűséggel meg fogja kapni a többséget a Bundestagban. De tekintettel a lelkiismereti szavazásra, lehet meglepetés is. Különösen, mert a jóval restriktívebb ellenjavaslatot kidolgozó képviselői csoport vezetője a Lars Castellucci a legnagyobb kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) képviselője, Asgar Heveling pedig a legnagyobb ellenzéki párt, a kereszténydemokraták (CDU) soraiba tartozik.

Az ő indítványuk szerint, gyakorlatilag újra hatályba lépne az ’öngyilkosság üzletszerű elősegítését’ büntetni rendelő § 217 StGB. De tekintettel annak 2020-as alkotmányellenessé nyilvánítására, lenne egy kivétel: Az orvos kiállíthatja a vényt a halálos szerről, ha a tanácsadás után egy pszichiáter szakorvos megerősíti, hogy a nagykorú beteg szabad akaratából hozta a döntést, majd ezt három hónap elítéltével egy másik pszichiáter szakvéleménye is igazolja. Nina Scheer, a javaslatot jegyző Castellucci párttársa szerint a § 217 StGB újbóli bevezetése a kivétellel együtt is alkotmányellenes lenne. Hasonlóan vélekedik a már idézett Anne Baldauf is.[11]

8. Nem ez a döntés lesz a végső

A Bundestag várhatóan még a nyári szünet előtt dönteni fog. De ezzel nem ér véget a jogalkotás, mert a tartományi kormányok képviselőit tömörítő Bundesratnak is el kell fogadnia a törvénytervezetet. A szövetségi kamarában viszont átláthatatlanok az erőviszonyok. A tartományok között, a kormányok színétől függetlenül vannak támogatói mind a két javaslatnak.

[1] § 217 StGB, Geschäftsmäßige Förderung der Selbsttötung, (1) Wer in der Absicht, die Selbsttötung eines anderen zu fördern, diesem hierzu geschäftsmäßig die Gelegenheit gewährt, verschafft oder vermittelt, wird mit Freiheitsstrafe bis zu drei Jahren oder mit Geldstrafe bestraft. (2) Als Teilnehmer bleibt straffrei, wer selbst nicht geschäftsmäßig handelt und entweder Angehöriger des in Absatz 1 genannten anderen ist oder diesem nahesteht.

^[2] § 217 StGB, (2) Als Teilnehmer bleibt straffrei, wer selbst nicht geschäftsmäßig handelt und entweder Angehöriger des in Absatz 1 genannten anderen ist oder diesem nahesteht.

^[3] Urteil, 2.3.17, BVerwG 3 C 19.15. https://www.bverwg.de/020317U3C19.15.0

^[4] https://www.bfarm.de/SharedDocs/Downloads/DE/Service/Presse/Rechtsgutachten.pdf?__blob=publicationFile&v=2

[5] Urteil26.02.20 2 BvR 2347/15, 2 BvR 2527/16, 2 BvR 2354/16, 2 BvR 1593/16, 2 BvR 1261/16, 2 BvR 651/16.

https://www.bundesverfassungsgericht.de/SharedDocs/Pressemitteilungen/DE/2020/bvg20-012.html

^[6] BT-Drs. 20/2332.

^[7] BT-Drs. 20/2293.

^[8] BT-Drs. 20/904.

^[9] https://www.lto.de/recht/hintergruende/h/gesetzentwurf-sterbehilfe-bundestag-suizid-bverfg-verbot/

[10] https://nachrichten.idw-online.de/2023/05/02/dgs-umfrage-zwischenergebnis-zeigt-hohe-bereitschaft-bei-aerztinnen-und-aerzten-zu-suizidassistenz

^[11] https://www.lto.de/recht/hintergruende/h/gesetzentwurf-sterbehilfe-bundestag-suizid-bverfg-verbot/

---