Emberi Jogok az EJEB gyakorlatában I. – Az élethez való jog


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élethez való, tisztességes eljáráshoz való jog, mozgásszabadság, kártalanításhoz való jog bírói hiba esetén – csak néhány olyan fogalom, amely jelen műben kibontásra vár. A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján című kiadványban Dr. Dudás Dóra Virág egészen az alapoktól építi fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének megismerését, rendszerét, kialakulási körülményeit, fejlődését, alapértékeit és fókuszát, kikényszerítési mechanizmusát, azt, hogy az Egyezményt hogyan kell alkalmazni. Betekintést nyújt a strasbourgi bíróság szerepéről és működéséről, továbbá elmélyül az abszolút, erős, minősített, gyenge, kiegészítő jogok magyarázatában. Az alábbiakban a műnek az élethez való jog témakörével foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet.


Az élethez való jog

„2. cikk – Élethez való jog

1. A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg.

2. Az élettől való megfosztást nem lehet e Cikk megsértéseként elkövetettnek tekinteni akkor, ha az a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából ered:

a) személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében;

b) törvényes letartóztatás foganatosítása vagy a törvényesen fogva tartott személy szökésének megakadályozása érdekében;

c) zavargás vagy felkelés elfojtása céljából törvényesen tett intézkedés esetén.”

Az élethez való jog a legalapvetőbb emberi jog, ezért is szerepel első helyen az Egyezmény katalógusában. Ha bárkit is önkényesen meg lehetne fosztani életétől, valamennyi egyéb jog illuzórikussá válna. Ez a jog ugyan csak kvázi abszolút természetű, vagyis bizonyos feltételek mellett elfogadható az élet elvétele, azonban a 2. cikk által meghatározott feltételeket megszorítóan kell értelmezni.[1] Az Egyezmény 15. cikke értelmében továbbá a jogszerű háborús cselekmények következtében okozott halálesetek kivételével nem lehet eltérni a 2. cikk rendelkezéseitől, amely derogációs tilalom is kifejezi a jog kvázi abszolút természetét. A halálbüntetést pedig abszolút megtiltotta a Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1–2. cikke békeidőben, a Tizenharmadik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke pedig bármely körülmények között.

1. A jog tartalma

A 2. cikkben foglalt negatív kötelezettség az államok számára a „ne ölj” parancsa (szűk kivételekkel), pozitív kötelezettség pedig az élet védelme megfelelő jogi szabályozással, védőintézkedésekkel, kivizsgálással és felelősségrevonással.

A 2. cikk két bekezdésből áll. Az 1. bekezdés első mondata az élet jog általi védelmének általános kötelezettségét írja elő, a második mondat pedig az élettől való megfosztás tilalmát rögzíti (a halálbüntetés kivételével). A 2. bekezdés tartalmazza a korlátozhatósági feltételeket a lehetséges kivételek kimerítő (taxatív) felsorolásával.

Az 1. bekezdés értelmében az Egyezményben részes államoknak olyan mindenki által megismerhető, kellően világos és kiszámítható jogszabályokat kell alkotniuk, amelyek biztosítják az élet Egyezmény szerinti sztenderdeknek megfelelő védelmét. A szándékos emberölés továbbá egyezménysértő.

Élettől való megfosztásra a 2. bekezdés értelmében csak akkor van lehetőség, ha az „feltétlenül szükséges” a 2. bekezdés a)c) pontjaiban felsorolt valamely legitim cél elérése érdekében, és az alkalmazott erőszak „szigorúan arányos” ezzel a céllal.[2] Ez a korlátozhatósági teszt sokkal szigorúbb, mint a többi korlátozható (erős, minősített vagy gyenge) jogoknál.

A 2. cikkből továbbá az EJEB gyakorlata értelmében – a cikk szövegében megfogalmazottakon túlmenően – az a pozitív eljárásjogi kötelezettség is következik, hogy az államok hatékony gyakorlati intézkedésekkel megvédjék a személyeket az életüket fenyegető támadásoktól, és hogy hivatalból hatékonyan kivizsgálják mindazokat a haláleseteket, amelyek felvetik e cikk sérelmét.[3]

2. A védelem tárgya: az élet (természete, kezdete, vége)

Az Egyezmény 2. cikke az ember életét védi. Az egyéb élőlények (állatok, növények) és a jogi személyek kívül esnek az élethez való jog hatályán. Az embert is csak életében illeti meg a 2. cikk szerinti védelem, világra jövetele előtt és halála után nem. Kérdés azonban, hogy mettől meddig tart az emberi élet, mert megoszlik a tudomány álláspontja az élet kezdetének és a halál bekövetkeztének időpontja tekintetében, és jogi konszenzus sincs e kérdésekben.

Ezért az EJEB az államokra hagyja annak megítélését, hogy mikor kezdődik az élet (pl. fogantatáskor, a magzatlét meghatározott időpontjában vagy születéskor)[4], és vonakodik a magzatot a megszületett emberrel teljesen azonos sorban kezelni a 2. cikk alatt járó védelem szempontjából. Azt a korai álláspontot ugyan már elvetette, hogy az abortusz pusztán az anyára tartozó döntés, azt azonban fenntartja, hogy a 2. cikk „mindenki” fogalma alapvetően nem foglalja magában a meg nem született gyermeket. Azt a rugalmas álláspontot fogadta el, hogy „bizonyos körülmények között” kiterjeszthetők a garanciák a meg nem született gyermekre, azonban minden esetben csak a női jogok, valamint az anya és az apa egymáshoz és a gyermekhez fűződő viszonyának mérlegelésével.[5]

Az abortusz szabályoknak tehát a meg nem született élet iránti tisztelet és más alapvető és értékes megfontolások együttes figyelembevételén kell alapulniuk, helyes egyensúlyt állítva fel a magzat védelme és a várandós nő érdekei között.[6] Arra azonban nem lehet hivatkozni a 2. cikk alatt, hogy valakinek időbeni felismerés hiányában olyan fogyatékossággal kellett megszületnie, ami miatt abortuszról dönthettek volna a vonatkozó jogszabályok alapján. Az élethez való jog ugyanis nem foglalja magában a „rossz élet” hiányához való jogot.[7] Az apa sem támadhatja meg az anya egyébként jogszerű terhességmegszakítását a magzat élethez való jogára hivatkozással.[8] Összességében az államoknak nagyobb szabadságuk van a méhmagzat élethez való jogának korlátozásában, mint egy megszületett ember tekintetében.

Az élet végével kapcsolatos dilemma, hogy (1) mikor ér véget az élet, (2) enyhíthető-e a haldokló szenvedése olyan szerekkel, amelyek meggyorsítják a halál bekövetkezését, (3) életben tartható-e a haldokló, aki már nem szeretne maradni, illetve jogunk van-e akkor meghalni, amikor szeretnénk, és ehhez mások segítségét igénybe venni, (4) megengedheti-e az állam a halálba segítést, amikor a haldokló nem képes ezzel kapcsolatban kifejezni a kívánságát.

Az első, második és negyedik kérdést még nem tették fel az EJEB-nek, de az abortuszra és a harmadik kérdésre vonatkozó esetjog segít előre vetíteni a lehetséges álláspontot.

A halál bekövetkeztének időpontjára vonatkozó dilemmával kapcsolatban feltehető, hogy mivel nincs Európában jogi és tudományos konszenzus abban a kérdésben, hogy mikor következik be a halál időpontja, az EJEB az államokra hagyná annak szabályozását, hogy mikor lehet a mesterségesen életben tartó (lélegeztető és egyéb) berendezést lekapcsolni klinikai halálra hivatkozással. Azt az EJEB a helyi döntésre hagyta, hogy mikor kapcsolják le az életben tartó berendezést annak érdekében, hogy ne nyújtsák el oktalanul a haldokló szenvedését, amennyiben részletesen szabályozzák ennek feltételeit, és orvosi szaktudáson és valamennyi érdek és szempont figyelembevételén alapuló tüzetes alapossággal vizsgálják a feltételek fennállását.[9]

A második kérdés a haldoklók mérgező szerekkel történő palliatív (fájdalomenyhítő) kezelésére vonatkozik, és megválaszolásához iránymutatásul szolgál az Európa Tanács Parlamenti Bizottságának egységes európai gyakorlattal összhangban lévő 1418 (1999) számú ajánlása. E szerint ugyanis ellenkező kívánság hiányában meg kell adni a szükséges fájdalomcsillapítást és palliatív ellátást akkor is, ha az meggyorsítja a halál bekövetkezését.

A harmadik kérdés arra vonatkozik, hogy szabad-e „kegyes halált” adni olyan szenvedőnek, aki nem képes ezzel kapcsolatban kifejezni kívánságát. Ez tehát a beleegyezés nélküli aktív eutanázia kérdése, amit egyik európai állam szabályozása sem enged meg. Ezt a tilalmat az EJEB valószínűleg az élet megfelelő védelmének tekintené, a személyes autonómiát is figyelembe véve, az egyedi ügy körülményei függvényében.

A negyedik kérdés az, hogy egy épelméjű személy eldöntheti-e, miszerint befejezi az életét, és kérheti-e ehhez más személy segítségét, vagy az államnak meg kell előznie és büntetnie kell az ilyen eseteket. Az EJEB kimondta, hogy kötelező a fogvatartott kényszeretetése, ha éhségsztrájkja már az életét veszélyezteti.[10] Azt azonban nem támogatta, hogy egy nagy fájdalmakkal járó gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, bénulása miatt saját magát megölni nem képes nőt a 2. cikkre hivatkozással a férje segítsen halálba az ügyész előzetes jóváhagyásának megtagadása ellenére. Megállapította ugyanis, hogy az élethez való jog nem foglalhatja magában a teljes ellenkezőjét, vagyis a halálhoz való jogot, és nem tartozik a jog védelme alá az élet minőségének kérdése sem, valamint az sem, hogy egy adott személy mit kíván tenni az életével.[11] Végül az EJEB a személyes autonómia és önmeghatározás 8. cikk (magánélet tiszteletben tartásához való jog) alá tartozó elvei alapján vizsgálta az ügyet, és úgy ítélte meg, hogy az ügyészi jóváhagyás megtagadása nem volt önkényes, hanem az élet védelmét szolgálta, és megfelelt a szükségesség és arányosság követelményének.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

[1] McCann és mások kontra Egyesült Királyság [GC], 18984/91, 1995.IX.27., 147. bekezdés.

[2] McCann és mások ítélet, 149. bekezdés.

[3] McCann és mások ítélet, 161. bekezdés.

[4] V.O. kontra Franciaország, 53924/00, 2004.VII.8.

[5] V.O. ítélet, 74. bekezdés

[6] V.O. ítélet, 155. bekezdés.

[7] Reeve kontra Egyesült Királyság, 24844/94., 1994.XI.30. elfogadhatósági döntés.

[8] Boso kontra Olaszország, 50490/99, 2002.IX.5.

[9] Lambert és mások kontra Franciaország [GC], 46043/14, 2015.VI.5.

[10] X. kontra Németország, 10565/83, 1984.V.9. elfogadhatósági döntés.

[11] Pretty kontra Egyesült Királyság, 2346/02, 2002.IV.29., 39–40. bekezdés.




Kapcsolódó cikkek

2023. január 30.

Biztosítás és ESG – kihívások és ellentmondások

Napjainkban az ESG akronimmal jelzett, vagy olykor zöld pénzügyek jelzővel is emlegetett, komplex szempont- és szabályrendszer átszövi a gazdasági és pénzügyi életet, és annak hatása alól nyilván nem mentesül a biztosítási iparág sem. A társadalmilag felelős pénzügyek néven is ismert szempontrendszer hármas alappillére (környezeti hatások, társadalmi kérdések és vállalatirányítás) közül a jelen írásban a környezeti hatások kezelésének kérdését vesszük górcső alá a biztosítási iparág szempontjából, különös tekintettel az érintett ESG irányelv megvalósítása során felmerülő ellentmondásokra és nehézségekre.