Emberi Jogok az EJEB gyakorlatában II. – A tisztességes eljáráshoz való jog
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Élethez való, tisztességes eljáráshoz való jog, mozgásszabadság, kártalanításhoz való jog bírói hiba esetén – csak néhány olyan fogalom, amely jelen műben kibontásra vár. A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján című kiadványban Dr. Dudás Dóra Virág egészen az alapoktól építi fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének megismerését, rendszerét, kialakulási körülményeit, fejlődését, alapértékeit és fókuszát, kikényszerítési mechanizmusát, azt, hogy az Egyezményt hogyan kell alkalmazni. Betekintést nyújt a strasbourgi bíróság szerepéről és működéséről, továbbá elmélyül az abszolút, erős, minősített, gyenge, kiegészítő jogok magyarázatában. Az alábbiakban a műnek a tisztességes eljáráshoz való jog témakörével foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet.
Tisztességes eljáráshoz való jog
„6. cikk – Tisztességes tárgyaláshoz való jog
1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban résztvevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné.
2. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy
a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól;
b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;
c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet;
d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják;
e) ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti, vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet.”
A 6. cikknek kiemelkedő szerepe van az Egyezményben mind az általa biztosított jog fontossága, mind az EJEB-hez benyújtott kérelmek száma szempontjából. A tisztességes bírósági eljárás követelménye annyira alapvető a demokratikus államokban, hogy ez egy alig korlátozható erős jog, melynek garanciáit nem szabad megszorítóan értelmezni.[1] Összegészében kell viszont nézni, hogy valamely eljárás – a garanciák összességét tekintve – megfelel-e a tisztességes eljárás követelményének.[2]
1. A jog tartalma
A 6. cikk 1. bekezdése a polgári és büntetőeljárásokra érvényes eljárási garanciákat tartalmaz, míg a 2. és 3. bekezdésben a büntetőeljárásra irányadó többletkövetelmények szerepelnek. A 6. cikk a benne szereplő garanciák sokasága miatt az 5. cikk után a második leghosszabb rendelkezés az Egyezményben. A benne leírt követelmények tartalmát pedig az EJEB tovább bővítette a tisztességes eljárás részgaranciáinak meghatározásával.
A 6. cikk 1. bekezdése – mind a polgári, mind a büntetőeljárásokra vonatkozóan – a törvény által létesített független és pártatlan bírósághoz való jogot, a bírósághoz való hozzáféréshez való jogot, a tisztességes eljáráshoz való jogot, a nyilvános tárgyaláshoz és az ítélet nyilvános kihirdetéséhez való jogot, valamint az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való jogot tartalmazza.
A tisztességes eljáráshoz való jog az EJEB gyakorlata értelmében magában foglalja a tárgyaláson való személyes és hatékony részvétel jogát, valamint a kontradiktórius eljárás, a fegyverek egyenlősége, az ügy alapos kivizsgálása, a bizonyítási eljárás megfelelősége és a döntés megfelelő indokolása követelményét. A tisztességes eljárás 6. cikk 1. bekezdésében megfogalmazott általános követelményéből következik továbbá büntetőügyekben a tárgyalás közvetlensége, a hallgatás joga, valamint a bűncselekmény elkövetésére való hatósági felbujtás tilalma.
A büntetőeljárás különös garanciái közül a 6. cikk 2. bekezdése az ártatlanság vélelmét rögzíti. A 3. bekezdés pedig olyan eljárási jogokat fogalmaz meg, amelyek minimálisan szükségesek ahhoz, hogy az eljárás alá vont megfelelően védekezni tudjon az ellene felhozott vádakkal szemben. A 3. bekezdés a)–e) pontjaiban szerepel tehát a vád megismerésének, a védekezésre való felkészülésnek, valamint magának a hatékony védekezésnek a joga megfelelő eszközökkel és támogatással. Ezek a jogok a tisztességes eljárás 6. cikk 1. bekezdésében megfogalmazott általános követelményének olyan részelemei, amelyeket az 1. bekezdéssel együtt kell értelmezni.
2. A védelem tárgya, a 6. cikk alkalmazhatósági köre
A 6. cikk azt az alapvető demokratikus igényt védi, hogy mindenki számára elérhető legyen tisztességes bírósági eljárás az életét vagy tevékenységét jelentősen érintő ügyekben. Ez eljárási garanciákat jelent, nem pedig valamely ügy mikénti érdemi elbírálásához való jogot. Nincs tehát jog a saját igazat érvényesítő bírósági döntéshez, ahhoz viszont van, hogy tisztességes eljárásban vizsgálják meg az ügyet és döntsenek róla.
A 6. cikk tárgyi hatálya, vagyis alkalmazhatósága csak az EJEB által büntető és polgári eljárásnak tekintett ügyekre terjed ki, mert ezek tekinthetők olyannak, amelyek az életet és tevékenységet jelentősen érinthetik. Mindkét kör tágabb, mint a hazai eljárásrendünk szerinti büntető vagy polgári eljárás.
2.1. „Büntető” eljárások
A 6. cikk egyik alkalmazási köre az az eljárás, amelyben valakit bűncselekmény elkövetésével vádolnak. A cikk sérelmére büntetőüggyel kapcsolatban az hivatkozhat, akit megvádoltak. Az nem, akinek a feljelentése vagy magánvádja alapján folyt vagy nem folyt büntetőeljárás. A kiadatási eljárás mögött ugyan mindig áll vád, azonban kiadatási eljárással szemben csak akkor lehet a 6. cikk sérelmére hivatkozni, ha nyilvánvaló, hogy a kiadatást kérő államban semmibe fogják venni a tisztességes eljárás garanciáit.[3]
A bűncselekménnyel vádolás, vagyis a büntetőügy fogalma autonóm jelentéssel bír az Egyezmény alkalmazásában. Az ún. Engel-kritériumok[4] határozzák meg, hogy mit kell büntetőügynek tekinteni. Ennek alapján nemcsak a klasszikus büntetőeljárások, de egyéb eljárások is büntetőügynek minősülhetnek az Egyezmény alkalmazásában. Az Engel-kritériumok alapján figyelembe kell venni (1) az állam általi meghatározást, valamint (2) a jogsértő cselekmény jellegét és (3) lehetséges büntetését.
Az első kritérium értelmében, ha az adott nemzeti jogrendben valami bűncselekménynek minősül, az a 6. cikk alkalmazásában is bűncselekmény.[5] A büntetőjog alá tartozás hiányában azonban rá kell térni a további kritériumok vizsgálatára. A második és harmadik kritériumnak való megfelelés alapján ugyanis olyan ügyek is büntetőügynek minősülhetnek, amelyek egyébként a nemzeti jogrendben nem azok, de tárgyuk olyan szabályszegés, amely jellegét és/vagy szankcióját tekintve büntetőjogi természetű, vagyis az állam kvázi büntetőhatalmat gyakorol valamely közérdekkel ellentétes magatartással szemben.
A második kritérium, a jogsértő cselekmény jellegének vizsgálata során figyelembe kell venni, hogy az adott jogi rendelkezés csak egy bizonyos körre vonatkozik-e vagy általánosan kötelező,[6] hogy törvény által kényszerítő hatalommal felruházott közhatalmi szerv folytatja-e az eljárást,[7] hogy van-e büntető és elrettentő célja az alkalmazott jogszabályi rendelkezésnek,[8] hogy a büntetés kiszabása függ-e bűnösségtől,[9] és hogy a hasonló eljárásokat miként ítélik meg az Európa Tanács más tagállamaiban.[10] A második kritérium alapján nem minősülnek büntetőügynek azok a szabályszegések, melyek csak egy bizonyos kör által követhetők el, mint pl. egy szakma fegyelmi vétségei.[11] Nem vonhatók ide a bírósági tárgyalás rendjét megzavaró magatartások miatti szankciók sem.[12] Ide tartoznak azonban a bárki által elkövethető klasszikus (pl. közlekedési) szabálysértések, és ilyennek minősül az adóbírság alapját képező adózási szabálysértés is.[13] Ha egy bárkire alkalmazható közigazgatási szankció büntetés és elrettentés célját szolgálja, az ügy a szankció súlyosságától függetlenül büntetőügynek minősül a 6. cikk alkalmazásában.[14]
A harmadik kritérium, a lehetséges büntetés vizsgálata során a kiszabható büntetés jellege és súlya a meghatározó.[15] Ha a szankció súlyos hatással van az érintettre (mint például a szabadságelvonás vagy bizonyos esetben a járművezetéstől való eltiltás), úgy ez az ügyet büntetőüggyé emeli abban az esetben is, ha az csak egy bizonyos kört (pl. katonákat) érintő eljárás, tehát tárgyánál fogva önmagában nem minősülne büntető jellegűnek, és célja sem büntetés vagy elrettentés.[16]
Bár a második és a harmadik Engel-kritérium vagylagosan vizsgálandó, együttesen is megalapozzák a büntetővé minősítést abban az esetben, ha külön-külön egyik sem érné el a szükséges szintet, együttes hatásukat tekintve azonban elérik.[17] Minden ügyben egyedi mérlegelés szükséges annak megállapításához, hogy büntetőügyről van-e szó az Egyezmény alkalmazásában, tehát vonatkoznak-e az eljárásra a 6. cikk „büntetőjogi vádolással” kapcsolatos eljárási garanciái.
Következő kérdés, hogy mikortól meddig kell valakit „megvádoltnak” tekinteni, vagyis az Egyezményben részes államoknak mikortól meddig kell biztosítaniuk a 6. cikkben foglalt garanciákat. A „megvádolás” ugyanis az Egyezmény alkalmazásában nem a vád alá helyezést jelenti, hanem azt, amikor közlik az érintettel, hogy bűncselekmény (vagy azzal a fentiek szerint egy tekintet alá eső szabályszegés) miatt eljárást indítottak ellene,[18] avagy olyan eljárási cselekményt foganatosítanak (pl. zárolják az illető bankszámláját), amelyből ez egyértelműen kitűnik.[19]
A „megvádoltság” akkor szűnik meg, amikor a büntetőügy (vagy büntetőnek minősülő egyéb eljárás) jogerősen befejeződik.[20] A 6. cikk nem garantálja a fellebbezés vagy a rendkívüli perorvoslat jogát, de amennyiben ilyen eljárások folynak, ezekre is irányadók a tisztességes eljárás garanciái.[21] Nem terjednek ki azonban e garanciák a büntetés-végrehajtási és a perújítási eljárásra, ekkorra ugyanis az érintettet már elítélték vagy felmentették, vagyis már nem lehet őt megvádoltnak tekinteni.[22] A büntetőeljárás végrehajtási szakának csak felmentés esetén lehet jelentősége, ha az érintettet felmentés ellenére sem szabadítják hosszabb ideig.[23]
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
[1] Perez kontra Franciaország [GC], 47287/97, 2004.II.12., 64. bekezdés.
[2] Stanford kontra Egyesült Királyság, 16757/90, 1994.II.23.
[3] Mamatkulov és Askarov kontra Törökország [GC], 46827/99 és 46951/99, 2005.II.4.
[4] Engel ítélet.
[5] Funke kontra Franciaország, 10828/84, 1993.II.25. (Az állam bármely cselekményt bűncselekménnyé nyilváníthat, kivéve, amit az Egyezményben biztosított jog véd. Lásd az Engel ítéletet.)
[6] Bendenoun kontra Franciaország, 12547/86, 1994.II 24., 47. bekezdés.
[7] Benham kontra Egyesült Királyság, 19380/92, 1996.VI.10., 56. bekezdés.
[8] Öztürk kontra Németország, 8544/79, 1984.II.21., 53. bekezdés.
[9] Benham ítélet, 56. bekezdés.
[10] Öztürk ítélet, 53. bekezdés.
[11] Müller-Hartburg kontra Ausztria, 47195/06, 2013.II.19., 42–49. bekezdés.
[12] Ravnsborg kontra Svédország, 14220/88, 1994.III.23., 34. bekezdés.
[13] Jussila kontra Finnország [GC], 73053/01, 2006.XI.23. (adóügy).
[14] Az Öztürk-ügy tárgya pl. egy közlekedési szabályszegésért kiszabott alacsonyabb összegű pénzbírság volt, a Ziliberberg kontra Moldova (61821/00, 2005.II.1.) ügyben pedig már 3 euró bírság is elég súlyosnak minősült.
[15] Kapetanios és mások kontra Görögország, 3453/12, 42941/12 és 9028/13, 2015.IV.30., 73. bekezdés. (csempészet és vámorgazdaság közigazgatási szankciójával kapcsolatban).
[16] Miriam Allena: Art. 6 EHCR: New Horizons for Domestic Administrative Law. Ius Publicum Network Review 2014/7. sz., 9. o.
[17] Ezeh és Connors kontra Egyesült Királyság [GC], 39665/98 és 40086/98, 2003.X.9., 86. bekezdés.
[18] Corigliano kontra Olaszország, 8304/78, 1982.XII.10., 34. bekezdés.
[19] Funke ítélet.
[20] Eckle kontra Németország, 8130/78, 1982.VII.15., 78. bekezdés.
[21] Eckle ítélet, 78. bekezdés.
[22] Montcornet de Caumont kontra Franciaország, 59290/00, 2003.V.13. (büntetésvégrehajtás, elfogadhatósági döntés), Erdemli kontra Törökország, 33412/03, 2004.II.5. (perújítás).
[23] Assanidze kontra Grúzia, 71503/01, 2004.IV.8.
