Jogosultak-e menekültstátuszra a homoszexuálisok?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagyszámú, Európába érkező háborús menekült mellett elsikkad egy kisebb csoport, a hazájukat szexuális másságuk miatt elhagyó embereké. Pedig menekültjogi megítélésük Európa-szerte hosszabb ideje fejtörést okoz a hatóságok és bíróságok számára. A téma aktualitását az Európai Unió Bíróságának (EUB) friss ítélete adja, amelyet magyar megkeresésére, előzetes döntéshozatali eljárásában hirdettek ki a luxemburgi bírák. 

Az EUB friss ítélete

2015-ben egy nigériai állampolgár menedékkérelmet terjesztett elő a magyar hatóság előtt; szexuális orientációja miatti üldözésére hivatkozott. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) – annak ellenére, hogy nem találta ellentmondásosnak a férfi előadását – egy pszichológiai szakvéleményére hivatkozva elutasította a kérelmet. A nigériai férfi a pszichológiai tesztek miatt súlyosan megsértve érezte alapvető jogait, ezért bíróság előtt támadta meg a határozatot. Az ügyben eljáró Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az EUB előtt.

A luxemburgi ítélet szerint a menekültek jogállását szabályozó európai irányelv lehetővé teszi, hogy a hatóságok szakértői véleményt kérjenek a menedékkérők szexuális orientációjának megállapítására. A szakértői vizsgálat azonban nem sértheti az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított alapvető jogokat, így az emberi méltóság (1. cikk), valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot (7. cikk). Az EUB azt is kimondta, hogy a szakértői vélemény (1) csak akkor vehető figyelembe, ha megbízható módszereken alapul; (2) nem köti a nemzeti hatóságokat; (3) kizárólag arra nem alapítható határozat. Az EUB álláspontja szerint a pszichológiai szakvélemény a szexuális orientáció megállapításának koránt sem sine qua non-ja. Elsősorban az ügyben eljáró tisztviselő feladata a menedékkérő szavahihetőségének megítélése. Az EUB nem tartja bizonyító erejűnek a szakértői véleményt, ha az a kérelmező ellentmondásmentes nyilatkozatai ellenére helyezkedik arra az álláspontra, hogy az érintett nem homoszexuális. Ez történt a konkrét ügyben is.

A homoszexuálisok menekültjogi megítélése

Felmerül persze a kérdés, jogosultak-e egyáltalán a melegek menekültstátuszra, és ha igen, milyen esetekben?

Háttérként tudnunk kell, hogy a világ 72 országában számít bűncselekménynek az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat; 13-ban halálbüntetés fenyegeti. Számos további állam nem biztosít védelmet a homoszexuálisoknak az erőszakkal, illetve a diszkriminációval szemben.

Ennek ellenére a homoszexualitást, mint a védelemre való jogosultság okát nem nevesíti sem a legfontosabb nemzetközi menekültügyi jogforrás, a Genfi Menekültügyi Egyezmény, sem magyar menekültügyi törvény. Előbbi általános jelleggel fekteti le, hogy menekültnek számít, aki meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása miatti üldözésnek van kitéve, vagy megalapozott fél ettől. Az EUB egy nagy jelentőségű, 2013-as ítéletében kimondta, hogy amennyiben egy államban homoszexuálisokat fenyegető büntetőjogi szabályok vannak érvényben, akkor a szexuális kisebbség a konvenció által védett társadalmi csoportnak számít. A luxemburgi bírák azonban lefektettek egy jelentős megszorítást: a homoszexuálisok alapvető jogainak súlyosan kell sérülniük. Önmagában a büntetőjogi fenyegetés nem elegendő; az EUB megköveteli, hogy annak egy állam a gyakorlatban is érvényt szerezzen. Az ítélet szerint a nemzeti hatóságok a döntéshozatalt megelőzően megvizsgálhatják a származási országra jogszabályait, azok alkalmazási gyakorlatát, valamint a homoszexualitás általános társadalmi megítélését.

A luxemburgi döntés előtt a legtöbb tagállami hatóság különösen restriktíven alkalmazta a menedékjogot melegek esetében. Így például Németországban sokáig csak azok részesültek oltalomban, akik individuális üldözést, illetve súlyos alapjogsértést tudtak bizonyítani. A hátrányos megkülönböztetés, a verbális erőszak, a megalázó bánásmód, az általános társadalmi megvetés önmagában nem volt elegendő. Ahogy az sem, ha egy állam kifejezésre juttatta, hogy a saját nemükhöz vonzódók nem kívánatosak az országban. Ugyanakkor a német joggyakorlat szerint a diszkriminatív intézkedések halmozódása elérhetett egy olyan szintet, amely már üldözésnek, illetve súlyos alapjogsértés minősült, és megalapozta a menedékjogot.

A melegek, akik nem tudták igazolni az individuális jogsérelmet, üldözött csoporthoz tartozásukra hivatkozva kaphattak menekültstátuszt. A homoszexuálisokat azonban csak akkor ismerték el ilyen csoport tagjaiként, ha az üldözés intenzitása nem csak a csoporthoz tartozók súlyos jogsérelmének lehetőségét, hanem konkrét veszélyét jelentette. Utóbbi a német hatóságok szerint nem állt fenn, ha a származási országban a hatósági repressziók „diszkrét életvezetéssel” jó eséllyel elkerülhetők voltak.

Az EUB 2013-as ítélete vetett véget ennek a gyakorlatnak, amikor lefektette, hogy a szexuális orientáció az identitás alapvető eleme. Ezért tehát nem várható el, hogy a menedékkérő az üldöztetés elkerülése érdekében titokban tartsa homoszexualitását.

Német joggyakorlat

A német hatóságok az ítélet ellenére tovább folytatták kérdéses gyakorlatukat: összehasonlították a származási országban élő homoszexuálisok feltételezett számát, amely a tudományos feltételezése szerint a teljes populáció 5-10 százaléka lehet, a természet elleni fajtalanság miatt elítéltek számával. Így milliós lakosságszám aránylott néhány száz ítélethez. Az üldözés konkrét veszélye tehát elenyésző – vonta le a következtetés mások mellett a Cottbusi Közigazgatási Bíróság. A bíróságok gyakran hivatkoztak a külügyminisztérium mai napig érvényben lévő helyzetértékelésére, amely alapján például az észak-afrikai arab országok – a fenti számítás alapján – homoszexuálisok számára biztonságos országnak számítanak. A büntetőjogi fenyegetést a gyakorlatban kevésbé individuális felelősségre vonására használják, inkább a melegek emancipációját, szerveződését igyekszik megakadályozni. A szexuális másság ugyan tabu téma, illetve társadalmi megvetés övezi, de a gyakorlatban nem üldözik szisztematikusan a homoszexuálisokat – így a német külügyminisztérium, amelynek egyébként 2009 és 2013 közötti vezetője nyíltan vállalta szexuális másságát. 

2013-ban a német Szövetségi Közigazgatási Bíróság is jogellenesnek találta a Szövetségi Bevándorlási Hivatal (BAMF) restriktív gyakorlatát és az elutasító határozatok azon indokolását, amely szerint a homoszexuálisok döntő része akceptálta a rejtőzködő életmódot, így „méltóságban és biztonságban” élhet származási országában. A bírák egyidejűleg kimondták, hogy az elítélések számát csak ama személyek számához lehet viszonyítani, akik szexuális orientációjukat nyíltan vállalva élnek.

Továbbra is nagy jelentősége van, miként nyilatkoznak a menedékkérők a BAMF előtt. Aki azt adja elő, hogy a társadalmi, illetve családi kiközösítéstől félve rejtőzködött, elutasító határozatra számíthat. Szabad akaratából döntött a rejtőzködés mellett és akceptálta azt – áll a döntések indokolásában. Menedékstátuszra azok számíthatnak, akik a büntetőjogi fenyegetést jelölik meg a rejtőzködés okaként. 

Nehezen egyeztethető össze a nemzetközi követelményekkel, hogy a magyar hatóságok nem elégszenek meg az üldözés valószínűsítésével, hanem elvárják, hogy a kérelmező szexuális kisebbséghez tartozását megcáfolhatatlanul bizonyítsa. Ez a gyakorlatban az EUB friss ítéletében kritikusan megítélt pszichológiai szakvélemény alapján történik

Együttélés

A 2013-as luxemburgi döntés ama részének, amely szerint az érintettektől nem várható el, hogy az üldöztetés elkerülése érdekében hazájában titokban tartsák homoszexualitásukat, volt egy további fontos kihatása a német joggyakorlatra: biztosítani kell a menekültstátuszt azoknak is, akik azonos nemű párjukkal élnének együtt egy olyan országban, ahol ez jogilag nem lehetséges, illetve a közös életvezetés súlyos társadalmi, hatósági retorziókat vonna maga után – szól a német Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak az EUB döntésére figyelemmel hozott ítélete.

A Szövetségi Közigazgatási Bíróság – az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését követve – azt is kimondta, hogy sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ha a befogadás elutasításával, vagy a kiutasítással a német hatóság kvázi megfoszt valakit a párkapcsolat lehetőségétől.

A strasbourgi bírák egy másik ítéletben azt is lefektették, hogy menedékre jogosultak azok, akiket hazájukban – társadalmi ellehetetlenülésük megakadályozása érdekében – házasságkötésre kényszerülnének. Ez ugyanis sérti a magánélet tiszteletben tartására vonatkozó, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkében lefektetett jogot. A német jogalkotó az ítéletre reagálva kényszerházasság veszélye esetén megtiltotta a kiutasítást.

Magyar joggyakorlat

A magyar joggyakorlat annyiban összhangban áll a nemzetközi és az európai joggal, hogy a menekültügyi törvény a Genfi Konvencióhoz hasonló keretszabály alapján részesíti menedékben a szexuális orientációjuk miatt üldözötteket: „üldözésnek kell tekinteni azokat a cselekményeket, amelyek jellegüknél, ismétlődésüknél vagy összeadódó hatásuknál fogva olyan mértékben súlyosak, hogy sértik az alapvető emberi jogokat”. Ez a magyar menekültügyi törvény szerint megnyilvánulhat többek között „olyan jogszabályi rendelkezésekben vagy hatósági intézkedésekben is, amelyek önmagukban hátrányosan megkülönböztető jellegűek”. 

Az viszont nehezen egyeztethető össze a nemzetközi követelményekkel, hogy a magyar hatóságok nem elégszenek meg az üldözés valószínűsítésével, hanem elvárják, hogy a kérelmező szexuális kisebbséghez tartozását megcáfolhatatlanul bizonyítsa. Ez a gyakorlatban az EUB friss ítéletében kritikusan megítélt pszichológiai szakvélemény alapján történik, amely rend szerint a tudományos körökben elavultnak számító „ember az esőben rajz”, valamint a Rorschach- és a Szondi-tesztek alkalmazásával készül. Meglehetősen aggályos, hogy egy ilyen szakértői vélemény, amely jellegénél fogva még a leggondosabb elkészítése esetén is csak valószínűséget képes megállapítani, a menekültügyi eljárásban megcáfolhatatlan bizonyítékká válik. Ezt az EUB mellett a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is jogellenesnek minősítette, és kizárt egy vitatható orvosszakértői véleményt a bizonyítékok köréből – adta hírül honlapján a felperest képviselő Magyar Helsinki Bizottság. A civil szervezet egyébként – nemzetközi kooperációban – készített egy kézikönyvet, amely leírja, miként lehet tudománytalan és megalázó módszerek elkerülésével megállapítani a menedékkérők szavahihetőségét. A kézikönyvet több európai ország (pl.: Nagy-Britannia, Svédország) menekültügyi hatóságai is használják.

A nem szexuális orientációjuk miatti menedékesek esetén, a nemzetközi joggal összhangban, a magyar hatóság megelégszik az üldözés valószínűsítésével, nem követeli meg annak megcáfolhatatlan bizonyítását. Ez azért fontos, mert az érintettek a legritkább esetekben tudják okirattal igazolni előadásukat. Annak eldöntésére mégsem szoktak pszichológust felkérni, hogy valaki tényleg rendelkezik-e egy politikai nézettel vagy tagja-e egy egyháznak – hívja fel a figyelmet a legjelentősebb magyarországi LMBTQ szervezet, a Háttér Társaság ügyvivője, Dombos Tamás.  

A szavahihetőség ellenőrzése más országokban

A szexuális orientáció megállapítására Magyarországon alkalmazott, elavult és megbélyegző pszichológiai teszt európai összehasonlításban nem számít a legrosszabb módszernek – erősíti meg a Magyar Helsinki Bizottság is.

Van olyan uniós tagállam, ahol a menedékkérőket orvosi vizsgálatoknak vetetik alá, erekciójukat figyelik meg, vagy a legintimebb kérdésekre kell válaszolniuk. Ezek jogellenességét már az EUB és a magyar bíróságok is kimondták. Senkitől sem követelhető meg, hogy a hatóság előtt végezzen (homo)szexuális cselekményt; intim tartalmú képek és videofelvételek nem lehetnek bizonyítási eszközök; a szavahihetőség nem vizsgálható sztereotip, és gyakran félrevezető előítéletek alapján („a meleg férfiak nőiesek”, „leszbikus nők nem vágynak anyaságra”).

Sokáig Németországban is aggályos volt a szavahihetőség ellenőrzésének módja. A Szövetségi Közigazgatási Bíróság 1988-ban mondta ki először, hogy a homoszexualitásuk miatt üldözött személyek politikai menekültstátuszra jogosultak, ha „ez a hajlam visszafordíthatatlan és mélyen gyökerező”. A menedékkérőknek azonban valószínűsíteniük kellett, hogy hazájukba visszatérve halálra, vagy más súlyos büntetésre számíthatnának. Menekültstátusz nem járt, ha a származási országban „csak a közerkölcs megsértése esetén” indultak büntetőeljárások homoszexuális cselekmények miatt.  

Annak eldöntésére, hogy a homoszexuális hajlam „visszafordíthatatlan és mélyen gyökerező-e” a BAMF – a magyar hatósághoz hasonlóan – szexuálpszichológus szakértőt rendelt ki. Ezt a gyakorlatot a Szövetségi Közigazgatási Bíróság később jogellenesnek nyilvánította. Azóta a menedékkérők szexuális orientációjának megítélése a hatóság munkatársainak feladata. Ez a személyes, családi és társadalmi körülményekre, valamint a menekülést kiváltó eseményekre vonatkozó részletes kikérdezéssel történik. Ennek során a hatóság munkatársának azt kell eldönteni, hogy a kérelmező beszámolója ellentmondásoktól mentes és mindenre kiterjedő-e. A belső iránymutatás szerint minél részletekbe menőbb és konkrétabb a menedékkérő előadása, annál valószínűbb, hogy az megfelel a valóságnak.

A kikérdezés módjáról ítélkezett már az EUB is. Kimondta, senki nem kötelezhető arra, hogy (1) részletes információkkal szolgáljon szexuális életéről, (2) műszeres vizsgálatnak vesse alá magát (pl.: szexuális izgatottságot mérő phallografie mérés); (3) nem megengedett intim fotók és videófelvételek használata. A bíróság azt is lefektette, hogy önmagában nem zárja ki a szavahihetőséget, ha a menedékkérő nem ismeri ki magát származási országa meleg szubkultúrájában és nincs tisztában a homoszexuális cselekmények pontos jogi szabályozásával.   

[htmlbox eu_kozjog_es_pol]

Coming out a befogadó országban

Nem ritka, hogy a meleg menekültek az első hatósági beszélgetés során nem fedik fel szexuális orientációjukat. Ennek több oka is lehet: (1) a származási országban büntetőjogilag és morálisan is elítélik az ilyen életformát, ezért egy idegen személy előtt nehezen nyílnak meg, különösen, ha a hatóság képviselőjéről van szó; (2) gyakran a menekülteket befogadó állomásokon is diszkriminációnak vannak kitéve társaik részéről, és a verbális, valamint a fizikai erőszak sem elszigetelt jelenség, ezért titkolják homoszexualitásukat. Minderre figyelemmel mondta ki az EUB, hogy nem befolyásolja negatívan a szavahihetőségek, és nem lehet a kérelem elutasításának oka, ha valaki nem tájékoztatja az első adandó alkalommal a menekültügyi hatóságot szexuális orientációjáról, illetve arról, hogy erre tekintettel igényelne menekültstátuszt.

Más a helyzet, ha a menedékkérő hazájában nem élte ki, nem vállalta fel szexuális másságát, így nem is szenvedett el üldözést, és csak Európába érkezése után dönt a coming out mellett. A menekültek jogállásra szóló uniós irányelv és a magyar jogszabály is lehetővé teszi a kérelmek elutasítását, ha „az üldöztetés veszélye olyan körülményeken alapul, amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő” – utólagos coming out esetén erről lehet szó. Ez a rendelkezés azonban nem alkalmazható, ha a kérelem elutasítása a Genfi Egyezménybe ütközne, tehát az érintettet a hazájában például halálbüntetés fenyegeti.

---