Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. A következőkben a szerződésekre vonatkozó jogválasztás egy igen érdekes kérdésére vonatkozóan olvashatnak el egy részletet a nagykommentárból.
A következő kérdés, ami a gyakorlatban időről időre előfordul, az az adott állam meghatározott törvényének a választásával kapcsolatos. Gyakori, hogy a szerződés nem általában valamely állam jogának, hanem csak egy meghatározott jogforrás alkalmazását köti ki, vagy hivatkozik a rendelkezései között valamely állam konkrét jogforrására: például a szerződésben bizonyos kérdésekre adott ország polgári törvénykönyvét rendeli alkalmazni. Az ilyen rendelkezések a Róma I. rendelet céljából eredően önmagukban érvényesek, azonban értelmezésre szorulnak. Az értelmezésnek alapvetően kétféle eredménye lehet: elképzelhető, hogy a konkrét jogszabályra utalás az eset egyéb körülményeivel együtt az adott ország jogára mutató jogválasztásként értelmezendő. Ekkor az adott ország jogszabályára utalás egyben a Róma I. rendelet 3. cikk (1) bekezdése szerinti jogválasztásnak is minősül. A Római Egyezményhez készült Giuliano–Lagarde Jelentés ehhez az esetkörhöz több vonatkozó példát is citált. Ezek alapján például ha a szerződésben rendszerint visszatérően a német BGB egyes szakaszait kötik ki a felek, akkor valószínűsíthető, hogy a felek a német jogot tekintik alkalmazandónak a szerződésükre. Hallgatólagos a jogválasztás akkor is, ha a szerződés csak valamely jogban ismert jogintézményről szól, mint például a trust, és a szerződés hivatkozik az ezt szabályozó külföldi jogszabályra. Hallgatólagos lehet a jogválasztás továbbá akkor is, ha a szerződés valamely állam belső jogában alkotott jogszabály mellékletében szereplő formanyomtatvány kitöltésével, az ott feltüntetett jogszabályi hivatkozás mellett jön létre, és a hivatkozott források ténylegesen szabályozzák a szerződéses jogviszony lényeges kérdéseit.
A másik lehetőség, hogy a külföldi normára mutató konkrét hivatkozás nem minősül a Róma I. rendelet 3. cikke szerinti jogválasztásnak, így a jogválasztás joghatásai nem, illetve csak korlátozottan állnak be. Ha ugyanis a konkrét külföldi jogszabályra utaló szerződéses rendelkezés nem minősül jogválasztásnak, akkor egyrészt a szerződésre a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kapcsolóelvei alapján kell meghatározni az alkalmazandó jogot (például Róma I. rendelet 4. cikk), ami könnyen lehet más állam joga, mint amelynek jogszabályára a szerződés utal. Másrészt, ebben az esetben a külföldi jogszabályra hivatkozás nem nemzetközi magánjogi szabálynak, hanem anyagi polgári jogi rendelkezésnek minősül, aminek pusztán annyi a joghatása, hogy a megnevezett jogszabályt beemelik a szerződésbe mint ügyleti tartalmat (incorporation of terms). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerződést úgy kell értelmezni, mintha annak szövegébe – feltételei közé – utalással bekerülnének a hivatkozott külföldi jogszabály rendelkezései is; olyan módon, mintha például valamelyik fél általános szerződési feltételeire utalna a szerződés. Ekkor az ügyleti tartalommá tett külföldi jogszabály alkalmazását a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog határozza meg: a külföldi jogszabály azon szabályait, amelyek a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kógens normáiba ütköznek, figyelmen kívül kell hagyni, és a külföldi jogszabály csak a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog diszpozitív szabályai helyébe léphet, a szerződés általános jogi hátterét pedig nem a választott jogszabály joga, hanem a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog biztosítja. Ez jelenti egyben a különbséget az ún anyagi jogi jogválasztás vagy röviden anyagi jogválasztás és kollíziós jogi jogválasztás között – előbbi az anyagi polgári jog diszpozitivitásán, utóbbi a nemzetközi magánjog kapcsolóelvén alapul.
A kérdést, hogy mi alapján dől el az, hogy a külföldi jogszabályra hivatkozás a külföldi jog választásának vagy csak ügyleti tartalom szerződésbe történő emelésének minősül-e. A kérdést a Róma I. rendelet 3. cikk (1) bekezdés második mondata dönti el: annak „[…] a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből kellő bizonyossággal megállapíthatónak kell lennie”. A hangsúly a kellő bizonyossággal megállapíthatónak kell lennie fordulaton van: ez jelenti azt a mércét, amit a körülmények vizsgálata során el kell érni ahhoz, hogy a kollíziós jogválasztás tényleges létrejötte megállapítható legyen. Ha pedig ez nem állapítható meg, akkor a konkrét külföldi normára hivatkozás csak incorporation of terms, azaz anyagi jogválasztás marad. (A kérdést részletesebben a jogválasztás módjáról szóló 6. pontban tárgyaljuk.) A joggyakorlatot elemezve megállapítható, hogy ha a konkrét külföldi jogszabályra hivatkozás csak a szerződés valamely rendelkezésével vagy a szerződés egészétől elválasztható valamely részével kapcsolatos, illetve ha a hivatkozott jogszabály a szerződés jogi hátterének csak valamely részét képes lefedni (például csak az árképzésre alkalmazandó szabályokat tartalmazza), akkor a jogszabályi hivatkozás nem minősül jogválasztásnak a Róma I. rendelet 3. cikke értelmében. Ugyanígy, ha a hivatkozás csak a külföldi jogszabály valamely cikkére vagy bizonyos részére vonatkozik, akkor abból önmagában nem vezethető le a külföldi jog választása. Amint látjuk, a jogválasztás megállapítása a külföldi jogszabályra hivatkozásból gyakran egyéb tényezők – például a szerződés nyelve, a hivatkozott jogszabály országának tényállásbeli kapcsolata a szerződéses kötelemmel stb. – értékelésével együtt történik, ezeknek a tényezőknek az értékelését a jogválasztás módjával kapcsolatos 6. pontban fejtjük ki. Amennyiben a meghatározott jogszabályra utalás olyan törvényt (vagy törvényeket) jelöl, amely (amelyek) anyagi jogi értelemben teljes mértékben biztosítani tudja (tudják) az adott szerződés magánjogi szabályozási hátterét, és a hivatkozás a szerződés egészére vonatkozik, akkor a bíróságok a jogszabályra utalást – általában igen logikusan – megfeleltetik az adott jogra vonatkozó hallgatólagos jogválasztásnak.
Ami a gyakorlatot illeti, német bírósági ítélet szerint (Unalex-szám: Case DE-2163) megfelelt a hallgatólagos jogválasztás feltételének az a szerződés, amely egy meghatározott nemzeti jog bizonyos jogforrásának konkrét rendelkezésére utalással jött létre, és a szerződés tartalma mindenben ennek a jogrendszernek a szabályozásához igazodott. Szintén egy német bíróság állapította meg (Unalex-szám: Case DE-2032), hogy a munkaszerződésben szereplő azon kitételek, amelyek a szerződés tartalmára vonatkozóan sorozatosan a munkavállaló állandó lakóhelyének jogszabályára, jogára utalnak, megfelelnek az adott jog hallgatólagos választása feltételének. Luxemburgi bíróságok egész sor hasonló ügyben foglaltak állást hasonló módon: a kölcsönszerződések egyike sem tartalmazott kifejezett jogválasztást, azonban a szerződések kizárólagos jelleggel csak a belga jog meghatározott rendelkezéseire utaltak, és a szerződések egészén végigvonult a belga jognak való megfelelés. A bíróságok minden ilyen esetben megállapították a belga jogra utaló hallgatólagos jogválasztást (Unalex-számok: Case LU-285, LU-297, LU-305, LU-307, LU-325). A magyar bíróságok gyakorlata beleillik abba a jogértelmezési áramlatba, amely a konkrét jogszabályra hivatkozást a körülmények vizsgálatától függően felelteti meg a hallgatólagos jogválasztásnak a Róma I. rendelet 3. cikk (1) bekezdésének alkalmazásával. A Pécsi Ítélőtáblának a Gf. 40.051/2014/8. számú ítéletében olyan vállalkozási szerződésről kellett döntenie, ahol a szerződés mellékletében a német BGB-re, a szerződés más pontjaiban pedig egyes magyar jogszabályokra történő utalás szerepelt. A különböző országok jogszabályaira való utalások nem tették lehetővé azt, hogy bármelyik utalást az adott jogrendszer választásaként lehessen értelmezni. A Fővárosi Törvényszék G. 42.206/2012/102. számú ítéletében a magyar bíróságra vonatkozó joghatósági alávetést és a magyar Polgári Törvénykönyv szerződésben történt kikötését értelmezte a magyar jogra mutató hallgatólagos jogválasztásként egy kezességvállalásról szóló szerződésben, azzal, hogy a Ptk. szabályai anyagi jogi értelemben ténylegesen is lefedték a jogviszonyt (az ítéletet és az érvelést a Fővárosi Ítélőtábla Gf. 40.063/2017/13. szám alatt jóváhagyta). A Békéscsabai Járásbíróság P. 20.930/2013/37. számú ítéletében a magyar és román állampolgár szerződő fél között kötött szerződésre nézve állapította meg, hogy a: „[…] felek a szerződéseiket Magyarországon kötötték, annak tárgya Magyarországon igénybe vett kölcsön illetőleg annak fedezeteként egy magyarországi ingatlanra vételi jogot alapító szerződés volt. A felek a szerződésük megkötése végett magyar jogi képviselőhöz fordultak, a szerződésüket magyar nyelven írták és mind a kölcsönszerződésükben, mind pedig a vételi jogot alapító szerződésükben külön pontba foglalták azt, hogy a szerződéses rendelkezéseiken túlmenően a magyar »Ptk.« rendelkezéseit tartják alkalmazandónak. A felperes igényének érvényesítése végett a magyar eljárási lehetőséget vette igénybe, amely ellen az alperes sem tiltakozott. Az alperes is ellenkérelmeiben a magyar jog rendelkezéseit hívta fel. Ezért a bíróság a jogvitát a magyar jog szabályai szerint bírálta el.”
A bizonytalanságok elkerülése végett azt célszerű a gyakorlat számára tanácsolni, hogy a felek a szerződésükben a konkrét jogszabályra hivatkozás mellett/helyett inkább éljenek a kifejezett jogválasztás eszközével. Ez ugyanis nagyobb jogbiztonságot teremt a felek jogai és kötelezettségei tekintetében, mintha csak bírósági eljárás során, a bíróság – nem pedig a felek – döntésétől függően derülne ki az, hogy a szerződésben szereplő jogszabályi utalás jogválasztásnak minősül-e vagy sem, és ettől függően melyik ország jogát kell alkalmazni a szerződésre.
A cikk a Wolters Kluwer Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
