Szexuális zaklatás az amerikai egyetemeken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kaliforniai Egyetemnek 243,6 millió dollárt kell fizetnie, hogy rendezze azokat a vádakat, amelyek szerint nők százait bántalmazta szexuálisan egy volt egyetemi nőgyógyász.

Az egyezség körülbelül 50 olyan ügyet érint, amelyben 203 nőt ért bántalmazás, akik azt mondták, hogy Dr. James Heaps tapogatta vagy más módon bántalmazta őket 35 éves tevékenysége során. Minden érintett 1,2 millió dollárt kap ügyvédeik szerint.

A felek elmondása szerint nagy pereskedés után közvetítő segítségével kötöttek egyezséget.

A perek szerint a Los Angeles-i Egyetem figyelmen kívül hagyta a több évtizeden át érkező panaszokat, és szándékosan eltitkolta a visszaéléseket.

„A Heaps által állítólagosan elkövetett magatartás elítélendő, és ellentétes az egyetem értékeivel” – áll a UCLA közleményében. „Köszönetünket fejezzük ki azoknak a bátor személyeknek, akik felléptek ellene, és reméljük, hogy ez az egyezség egy lépést jelent az érintettek gyógyulása és az ügy lezárása felé.”

Két érintett tartott sajtótájékoztatót, akik szerint Heaps bántalmazta őket. „Húsz éve várok erre a napra” – mondta Julie Wallach, aki elmondta, hogy a 90-es évek végén Heaps bántalmazta, de amikor bejelentette ezt a UCLA-nak és az állami egészségügyi bizottságnak, „senki sem hallgatta meg”. „Nem volt senki más, akihez elmenjek. Úgy értem, kivel harcolsz?” tette hozzá. „Az évek során elszenvedett érzelmi teher óriási volt.”

szexuáis zaklatás

Kara Cagle arról shzámolt be, hogy Heps bántalmazta nyolc évvel ezelőtt, amikor a mellrák egy ritka formája miatt fárasztó kezelésen esett át. „Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ezalatt az idő alatt valaki ilyen aljasan kihasznál. Annyira traumatikus volt, hogy sírva távoztam” – fogalmazott Cagle. „A szívem megszakad minden nőért, akit nem kímélt meg.”

Az UCLA 2017-ben kezdett nyomozni Heaps ügyében, aki a következő évben visszavonult, miután az iskola elutasította a szerződése megújítását. Heaps ellen tavaly 21 rendbeli, hét nőt érintő szexuális bűncselekmény miatt emeltek büntetőeljárást. Ártatlannak vallotta magát, és tagadta a jogsértést. John C Manly, a felperesek egyik ügyvédje kifinomult ragadozónak nevezte Heapset, aki bántalmazást követett el a szokásos orvosi eljárások, például a medence- és mellvizsgálatok leple alatt.

Sokan rákos betegek voltak, akik bántalmazást szenvedtek el. „Az elkövetők nem azok a nyáladzó betegek, akiknek a média nyíltan beállítja őket” – tette hozzá. „Kedves emberek, társaságkedvelőek, udvariasak, jó hírük van, és ez az, amivel ezek a nők szembesültek.”

Manly szerint az UCLA vezetői úgy döntöttek, hogy inkább kifizetik a követeléseket, ahelyett, hogy „szükségtelenül további károkat okoznának ezeknek a túlélőknek”, és ennek mintául kell szolgálnia más egyetemek számára, amelyek hasonló ügyekkel néznek szembe.

Manly elmondta, hogy országszerte több ezer gyakorló orvos van, akiket elítéltek betegeik molesztálása miatt, és sürgette a szövetségi törvényhozókat, hogy tegyenek lépéseket a nyilvánosság védelme érdekében. Az UCLA tavaly 73 millió dollárt fizetett egy hasonló perben. Ebben az esetben több mint 100 nő nyilatkozott arról, hogy 1983 és 2018 között Heaps nőket tapogatott, közösülést szimulált ultrahangszondával, vagy nem megfelelő megjegyzéseket tett az UCLA hallgatói egészségügyi központjában, a Ronald Reagan UCLA Medical Centerben vagy az egyetemi irodájában végzett vizsgálatok során.

Az egyezség alapján 6600 volt páciens 2500 és 250 000 dollár közötti összeget kapott, az összegeket a szakértői testület döntése alapján megállapított testi sérülés mértéke és az érzelmi szorongás alapján differenciálták.

Az UCLA nem ismerte el a jogsértést az egyezség megkötésekor, de beleegyezett abba, hogy módosítsa a szexuális visszaélések megelőzésére, azonosítására, kivizsgálására és kezelésére vonatkozó eljárásait. A legutóbbi perbeli egyezség előtt már több egyetem kényszerült hasonló vádak miatt egyezséget kötni és fizetni, köztük olyan tekintélyes iskolák, mint a Johns Hopkins és a Columbia.

(theguardian.com)




Kapcsolódó cikkek