Tachográf-büntetések az EU-ban – Új megítélésben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bírósága szerint a tachográf-szabályok megsértése bizonyos esetekben és feltételek mellett nem szankcionálható a tagállami határokon átnyúlóan. A testület egy német állampolgárságú járművezető ellen Franciaországban lefolytatott büntetőeljárással kapcsolatban hirdetett ítéletet.

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága (EUB) a tagállami sofőrök – vélhetően ezreit érintő – döntést hozott a közösségi tachográf-szabályok megsértésével kapcsolatban. A taláros testület szerint a vonatkozó EU-s rendeletek összevetése alapján – bizonyos esetekben és feltételek mellett – a menetíró készülék meghatározott használata nem szankcionálható a tagállami határokon átnyúlóan, különösen büntetőjogi eszközökkel. A szerző az alábbiakban az EUB egy német állampolgár ellen Franciaországban lefolytatott büntetőeljárással kapcsolatos ítéletét[1] ismerteti.

I. Bevezetés

Egy németországi székhelyű fuvarozási vállalkozás, az Omnibusunternehmen által üzemeltetett jármű franciaországi közúti ellenőrzése során a hatóságok megállapították, hogy a sofőr, egyben a vállalkozást irányító személy, F. O. Németországban úgy közlekedett, hogy a járművezetői kártyát nem helyezte be a gépkocsi menetíró készülékébe (közismertebb nevén: a tachogrfba – a szerk.). Ezért vele szemben – e mulasztással elkövetett bűncselekmény miatt – Franciaországban büntetőeljárást indítottak; első fokon 10125 euró összegű bírságot szabtak ki rá. E határozatot a másodfokú bíróság helyben hagyta[2].

Az ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a francia Semmítőszék, a Cour de cassation terjesztette elő az Európai Unió Bíróságához.

A luxembourgi taláros testületet e bíróság az 561/2006/EK rendelet[3] és a 3821/85/EGK rendelet[4] értelmezésére kérte fel annak meghatározására, hogy először is: a járművezetőnek a 3821/85 rendeletből eredő kötelezettségei alkalmazandók voltak-e az 50 kilométernél rövidebb, illetve hosszabb útvonalakon egyaránt használt járművek vezetése esetén; másodszor: a szóban forgó jogsértő cselekmények miatt Franciaországban indítható-e büntetőeljárás akkor, ha azokat Németországban követték el.

Az értelmezendő jogszabályokkal kapcsolatban megállapítható, hogy a 3821/85 rendelet az 561/2006 rendelet közvetlen folyományát jelenti. Bár annak közvetlen célja a vezetésre vonatkozó bizonyos adatok járművezetők általi rögzítésének előírása, a végső célja azonban lehetővé tenni az ellenőrzést végző tisztviselőknek – számos bizonyító erejű okirat alapján –, hogy meggyőződhessenek az 561/2006 rendelet II. fejezetében írt szabályok tiszteletben tartásáról.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK rendelettel módosított, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 3821/85/EGK rendelettel összefüggésben értelmezett 3. cikke a) pontjának, valamint a 19. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozott.

E rendelet 3. cikkének a) pontja kimondja: e jogszabály nem alkalmazandó a menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást végző járművekkel végzett közúti szállításra, ha a kérdéses menetrend szerinti szolgáltatás 50 kilométert meg nem haladó útszakaszon történik.

A 19. cikkének (2) bekezdése szerint: „A tagállamok lehetővé teszik az illetékes hatóságok számára, hogy azok szankciókkal sújtsanak egy vállalkozást és/vagy a járművezetőt e rendelet saját területükön észlelt olyan megszegéséért, amely miatt korábban nem szabtak ki szankciót, abban az esetben is, ha a jogsértést egy másik tagállam vagy egy harmadik ország területén követték el.

Kivételes esetben, olyan jogsértés észlelése esetén:

• melyet nem az érintett tagállam területén követtek el, és
• melyet olyan vállalkozás, illetve járművezető követett el, melynek székhelye más országban található,

a tagállamok 2009. január 1-jéig szankció kiszabása helyett jelenthetik a jogsértés tényét az abban a tagállamban vagy harmadik országban működő illetékes hatóságnak, ahol a vállalkozások székhelye, illetve a járművezető szolgálatteljesítésének helye található.

II. A tényállás

Versailles-ban 2013. április 2-án, a közúti bűncselekmények megelőzéséért és visszaszorításáért felelős osztály tisztviselői közúti ellenőrzés alá vonták a németországi Segenthal székhelyű Omnibusunternehmen, illetve az F. O vállalkozó által üzemeltetett autóbuszt.

Ennek során a tisztviselők felhívták a járművezetőt az adott napi, valamint az azt megelőző 28 napi tevékenységének igazolására. Ekkor megállapították, hogy március 5. és 9. között, majd március 14. és 16. között, azaz kilenc napon keresztül a jármű anélkül vett részt a forgalomban, hogy a – tényállás időpontjában hatályos, 2006. március 10-ei 2006-303. számú rendelet 1. cikkében előírt – járművezetői kártyát a tachográfba helyezték volna.

E tényállás alapján az említett céget irányító F. O. ellen a közlekedési törvénykönyv L. 3315-5.cikkének (1) bekezdése alapján eljárás indult, mivel a felsorolt napokon kilenc alkalommal követett el jogsértést Versailles-ban azáltal, hogy elmulasztotta a járművezetői kártya menetíró készülékbe való behelyezését.

A francia közlekedési törvénykönyv, a Code des transports értelmében hat hónap szabadságvesztéssel és 3750 euró összegű pénzbüntetéssel büntetendő a nem megfelelő járművezetői kártyával, nem a járművezetőhöz tartozó kártyával vagy az a nélkül történő közúti szállítás.

A versailles-i büntetőbíróság – a Tribunal correctionnel de Versailles – a tényállást bizonyítottnak nyilvánította, és a vádlottal szemben 10125 euró összegű pénzbírságot szabott ki. A vádlott fellebbezése, valamint az ügyészség csatlakozó fellebbezése nyomán a versailles-i fellebbviteli bíróság – a Cour d’appel de Versailles – helyben hagyta ezt, a bűnösséget és a büntetést megállapító határozatot.

A fellebbviteli bíróság előtt F. O. a francia büntetőbíróságok joghatóságának hiányára hivatkozott, egyrészt arra tekintettel, hogy jóllehet a neki felrótt bűncselekmények megállapítására Franciaországban került sor, azokat Németországban követték el, mivel a jármű ott tartózkodott azokon a napokon, amelyeken a vád szerint nem ügyelt arra, hogy a járművezetői kártyát a menetíró készülékbe helyezze, másrészt pedig arra tekintettel, hogy a büntetőjog területiségének elve alapján sem a francia, sem az uniós jog nem teszi lehetővé a bűncselekményeket megállapító francia hatóság számára, hogy büntetőeljárás alá vonja azok elkövetőjét, mivel e jogsértéseket az unió másik tagállamának területén követték el.

A bíróság ezt azérvelést elutasította, mondván, az ellenőrzés során megállapítást nyert tények a közlekedési törvénykönyv hatálya alá tartoznak, amelynek alapján hat hónapig terjedő szabadságvesztés és 3750 euró összegű pénzbüntetés szabható ki, ha a közúti szállítást szabálytalan járművezetői kártyával végzik, vagy az nem az azt használó járművezetőé, illetve a jármű menetíró készülékébe nem helyeztek be ilyen kártyát.

A bíróság megállapította, e törvényszöveget a 3821/85 rendelet alkalmazásának biztosítása érdekében fogadták el.

A fellebbviteli bíróság hozzáfűzte, hogy az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése kifejezett eltérést enged a büntetőeljárások területiségének elvétől, feljogosítva a tagállamokat arra, hogy az e rendeletet megsértőket abban az esetben is szankcionálják, ha azokat másik tagállam területén követték el. És miután rámutatott arra, hogy e kivétel kifejezetten a „jelen rendelet” tekintetében értelmezendő, azt a következtetést vonta le, hogy ezalatt a 19. cikk (1) bekezdését is érteni kell, amely a 3821/85 rendeletre hivatkozik.

A fellebbviteli bíróság szerint az 561/2006 számú rendelet a nemzeti jogszabályokkal szemben elsőbbséget élvez, eltérést enged a büntetőeljárások területiségének elve alól, és eme eltérés nem csupán az e rendeletben foglalt, hanem az azok által megjelölt egyéb, így a 3821/85 rendelet előírásaira is kiterjed.

Ennélfogva elutasították a vádlott által a joghatóság hiányára vonatkozóan felhozott kifogást, ezután F. O. felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő e határozattal szemben. Miután az elsőként eljáró bíróság előttivel lényegében azonos érvelését előterjesztette, azt kérte a Cour de cassationtól (semmítőszék), hogy a kérdés tisztázása érdekében forduljon előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Európai Unió Bíróságához.

A fellebbező egyúttal azt is kérte a semmítőszéktől, hogy a versailles-i fellebbviteli bíróság ítéletének egy másik pontját is helyezze hatályon kívül. Ez utóbbi bíróságnak felrótta ugyanis, hogy válasz nélkül hagyta azt az érvelését, mely szerint nem követhette el a kifogásolt cselekményeket, mivel a vezetési időre és a pihenőidőre vonatkozó szabályok nem alkalmazandók az 50 kilométert meg nem haladó útszakaszon végzett menetrend szerinti szolgáltatásra, és ez esetben a járművezetőknek nem kell járművezetői kártyájukat a menetíró készülékbe helyezniük.

Emellett F. O. azt is jelezte, a menetíró készülék „out of scope” állásban volt[5], és pontosította, hogy a vezetési és a pihenőidőre vonatkozó szabályozás hatályán kívül eső bármely közúti szállítás esetén a járművezetői kártyát nem kell a készülékbe helyezni.

Érvelése szerint a közúti szállítással foglalkozó vállalkozásoknak lehetőségük nyílik arra, hogy járműveiket vegyesen használják, ezek vezetői tehát – az 561/2006 rendelet 3. cikkének a) pontja hatálya alá tartozó szállítás végzése esetén – üzemen kívül helyezhetik a menetíró készüléket, majd visszakapcsolhatják azt a nem e kivétel körébe tartozó szállítások során.

Márpedig eme előfeltételezés, amely részben a közösségi jog értelmezésén alapul, szélesebb körű vizsgálat hiányában nem fogadható el.

A semmítőszék az EUB-tól először is az 561/2006 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének értelmezését kérte. Előadta, hogy bár F. O. úgy véli, e rendelkezés csak azt teszi lehetővé egy tagállam számára, hogy az 561/2006 rendeletnek a területén megállapított és egy másik tagállam területén elkövetett megsértését szankcionálja, az említett rendelkezés úgy is értelmezhető, hogy az a 3821/85 rendelet valamely másik tagállam területén elkövetett megsértésének szankcionálására is felhatalmazást ad, mivel az ilyen jogsértések szankcionálása szükségesnek az 561/2006 rendelettel szembeni jogsértések visszaszorításához. Ezen felül, mivel egy rendelkezést nemcsak a szövegére, hanem a szövegkörnyezetére, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseire is figyelemmel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi, az 561/2006 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének tág értelmezése megfelel az e rendelet által követett, a közúti ágazat alkalmazottai munkakörülményeinek és általánosságban a közúti közlekedés biztonságának javítására irányuló célkitűzésnek.

Arra is rámutatott, hogy ama kötelezettség megsértését – miszerint a járművezetőnek az ellenőrzést végző személy kérésére be kell mutatnia az adott napra és az azt megelőző 28 napra vonatkozó adatrögzítő lapokat és bármely más feljegyzést – szükségszerűen annak a tagállamnak a területén állapítják meg, ahol az ellenőrzést végzik, és amely a büntetőeljárást indítja. Ily módon nem vetődhet fel az a kérdés, hogy a jogsértést – részben – más tagállam területén követték-e el.

Továbbá arra kereste a választ, hogy a 3821/85 rendelet 15. cikkében előírt kötelezettségek fennállnak-e a jármű „vegyes” használata esetén, vagyis amikor a járművet egy 28 napos időszak során egyszerre használják az 561/2006 rendelet 3. cikkének a) pontjában előírt kivétel értelmében vett, menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra 50 kilométert meg nem haladó útszakaszokon, és az e rendelet hatálya alá nem tartozó szállításokra.

E körülmények között francia semmítőszék az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából a kérdéseket terjesztett az EUB elé.

III. Az eset értékelése

Az EUB az előterjesztett kérdések megválaszolását a második kérdésre adandó válasszal kezdte, mivel a szankciók kérdésének vizsgálata előtt logikusabbnak tartotta meghatározni a 3821/85/EGK rendelet 15. cikkéből eredő járművezetői kötelezettségek jellegét és terjedelmét. Megállapításai az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első – kifejezetten az említett kötelezettségek megsértésének szankcionálására területi joghatósággal rendelkező hatóságokra vonatkozó – kérdésre koncentráltak.

Elsőként arra kereste a választ, az 561/2006 rendelet 3. cikkének a) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó közúti szállítást végző járművezetőnek az ellenőrzést végző személy bármely kérésére be kell mutatnia a járművezetői kártyát, az adatrögzítő lapokat, és az adott napra, valamint az azt megelőző huszonnyolc napot magában foglaló időszakra vonatkozó valamennyi információt még akkor is, ha ez időszak alatt e járművezető ugyanazzal a járművel menetrend szerinti szolgáltatás keretében 50 kilométert meg nem haladó útszakaszokon is végzett személyszállítást.

A kérdést a jelen ügyben olyan jogvitával összefüggésben terjesztették elő, amelynek keretében a szóban forgó fuvarozási vállalkozás vezetőjével szemben amiatt folytattak büntetőeljárást, hogy a sofőr nem helyezte be járművezetői kártyáját a menetíró készülékbe egy olyan időszakban, amelynek során menetrend szerinti szolgáltatásba tartozó olyan személyszállításokat végzett, amelyek útvonala nem haladja meg az 50 kilométert.

Válaszában az EUB emlékeztetett arra, hogy az 561/2006 rendelet a közúti személy- és áruszállítást végző járművezetőkre vonatkozó vezetési időkkel, szünetekkel és pihenőidőkkel kapcsolatos szabályokat állapít meg a szárazföldi szállítási módok közötti verseny feltételeinek harmonizálása érdekében, különös tekintettel a közúti szektorra, valamint a munkakörülmények és a közúti biztonság javítására. E rendelet célja továbbá a hatékonyabb tagállami ellenőrzési és végrehajtási gyakorlat elősegítése, valamint a jobb munkagyakorlat bevezetése a közúti szállítási iparágon belül.

A 3821/85 rendelet különösen a közúti szállítás területén használt menetíró készülékek típusjóváhagyására, telepítésére, ellenőrzésére és használatára alkalmazandó előírásokat határozza meg a szállításra vonatkozó szociális szabályozás bizonyos rendelkezései, többek között az 561/2006 rendeletben előírt rendelkezések tiszteletben tartásának ellenőrzése érdekében.

A 3821/85 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az unió valamely tagállamában nyilvántartott olyan járműveket, amelyeket közúti áru- vagy személyszállításra használnak, az 561/2006 rendelet 3. cikkében említett járművek kivételével, menetíró berendezéssel kell ellátni. Az 561/2006 rendelet 3. cikkének a) pontja értelmében azonban a jogszabály nem alkalmazandó a menetrend szerinti személyszállító járművekkel végzett közúti szállításra, ha a kérdéses menetrend szerinti szolgáltatás 50 kilométert meg nem haladó útszakaszon történik.

Az eljárás során kérdéses volt, hogy a vegyes használatú jármű teljes egészében az 561/2006 rendelet hatálya alá tartozik, vagy vajon vonatkozhat rá az e rendelet 3. cikkének a) pontja szerinti eltérést engedő rendelkezés, amely szerint e rendelet nem alkalmazandó a közúti szállítást, „menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást” 50 kilométert meg nem haladó útszakaszon végző járművekre.

Az EUB-nak ennek kapcsán azt kellett meghatároznia, hogy az 561/2006 rendelet hatálya alóli kizárás milyen mértékben gyakorolhat hatást a 3821/85 rendelet 15. cikkében előírt, a vezetési és ellenőrzési idők nyilvántartására vonatkozó kötelezettségekre az alapügyben szereplőhöz hasonló jármű vegyes használata esetén, amelynek lényege, hogy azzal részben az 561/2006 rendelet előírásainak hatálya alá tartozó közúti szállításokat, részben pedig 50 kilométert meg nem haladó útszakaszokon menetrend szerinti személyszállítást végeznek.

A főtanácsnok megítélése szerint e megfogalmazás azt sugallja, hogy eme eltérést engedő rendelkezés csak azokra a járművekre vonatkozik, amelyeket kizárólagosan arra szántak, hogy az utasokat 50 kilométernél rövidebb útszakaszokon „meghatározott időközönként, meghatározott útvonalon” szállítsanak.

Ez jelentheti a városi közlekedésre használt járműveket, az iskolabuszokat, amelyek az iskolásokat az otthonukból az iskolába vagy az iskolából az otthonukba szállítják, vagy olyan buszokat, amelyek a munkavállalókat szállítják az otthonukból a munkahelyükre vagy onnan az otthonukba[6]. Nem tartoznak az 561/2006 rendelet 3. cikke a) pontjának hatálya alá azok a különjáratok[7], amelyek – különösen, mivel „menetrend szerinti” szolgáltatást nem biztosítanak – a fuvarozó kezdeményezésére rövid útvonalon, utasok szállításra szolgálnak[8].

E pont ettől eltérő, tágabb értelmezése nemcsak a munkakörülmények és a közúti biztonság javítására vonatkozó rendelet céljaival lenne ellentétes, hanem a járművezetők és a szállítási vállalkozások vezetői jogbiztonságának követelményével is[9].

Közúti ellenőrzés esetén – az ügy tényállásából is megállapíthatóan – mutatkozhatnak eltérések a megelőző huszonnyolc napnak a járműre és a járművezetőre vonatkozó adatai között, különösen abban az esetben, ha out of scope állásban használták a készüléket. Mivel az ilyen eltérések néha az 561/2006 rendelet II. fejezetében előírt különböző időtartamok megsértését rejthetik a jármű vegyes használatúként való feltüntetése mögé – amely megengedi a menetíró készülék out of scope állásba helyezését és a vonatkozó adatok rögzítési kötelezettségének mellőzését –, így a járművezetőnek – miként a jelen ügyben – az érdeke a jármű használatára vonatkozó bizonyító erejű dokumentumok bemutatásával az eltérések igazolása.

Az 561/2006 rendelet 3. cikke a) pontjának eme értelmezése alkalmas arra, hogy erősítse a járművezető és a vállalkozás vezetőjének jogbiztonságát.

Az EUB megállapítása szerint az 561/2006 rendelet 3. cikkének a) pontját – mivel az e rendelet hatálya alóli kivételt vezet be – szigorúan kell értelmezni. Az ilyen kivétel különösen nem értelmezhető úgy, hogy hatásai túlnyúlnának azon, ami az általa garantálni kívánt érdekek védelmének biztosításához szükséges; terjedelmét a szóban forgó szabályozás célkitűzéseinek fényében kell meghatározni[10]. Az 561/2006 rendelet által követett célkitűzéseket illetően a luxembourgi testület emlékeztetett arra, hogy e jogszabály célja a szárazföldi szállítási módok közötti verseny feltételeinek harmonizálása, különös tekintettel a közúti szektorra, valamint az ágazat alkalmazottai munkakörülményeinek és a közúti közlekedés biztonságának javítása. E célok többek között abban a kötelezettségben fejeződnek ki, hogy a közúti szállítójárműveket – főszabály szerint – elismert menetíró készülékkel kell felszerelni, amely lehetővé teszi a járművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését[11].

Az uniós bíróság e tekintetben megerősítette a korábbi ítéletében már kimondottakat, miszerint a járművezető ama kötelezettsége, hogy rögzítsen minden, a 3821/85 rendelet 15. cikke (3) bekezdésének b) pontjában szereplő időtartamot, azokra az időszakokra is vonatkozik, amelyeket a járművezető egy olyan szállítási szolgáltatás keretében tölt vezetéssel, amely a 3820/85 rendelet 4. cikkének 3. pontja és a 3821/85 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében nem tartozik a 3821/85 rendelet hatálya alá. Az ilyen időtartam ugyanis a járművezető tényleges tevékenységgel töltött időszakának minősül, amelynek során nem rendelkezik szabadon idejével, és mivel hatással lehet a járművezető fáradtsági állapotára, vezetését is befolyásolhatja[12]. Ez a gépjárművezető viszonylatában mindenképpen negatív hatással jár.

A vezetési képességre gyakorolt e hatás akkor is felléphet, ha azok a napok, amelyeken nem történik rögzítés, nem azonosak azokkal a napokkal, amelyeken a rögzítést szabályosan elvégzik. A vezetési időre, a szünetekre és a pihenőidőkre vonatkozó szabályok megsértése – amelynek a menetíró készülékben nincs nyoma azoknak a napok vonatkozásában, amelyeken a rögzítés nem történt meg – egy későbbi időszak során lehet negatív hatással a járművezető fizikai és pszichológiai állapotára[13].

Ezt az értelmezést az 561/2006 rendelet 6. cikkének (5) bekezdése is megerősíti, amely arra kötelezi a járművezetőt, hogy „egyéb munkaként” jegyezzen minden, az e rendelet hatálya alá nem tartozó kereskedelmi célra használt jármű vezetésével töltött időt.

Ebből következően az 561/2006 rendelet 3. cikke a) pontjának olyan értelmezése, miszerint az e rendelet hatálya alóli, az e rendelkezésben előírt kizárás nem korlátozódik az érintett járműnek az említett rendelkezésben foglalt, különös közúti szállítás céljából történő kizárólagos használatára, ellentétes lenne az e rendelet által követett, a munkakörülmények és a közúti biztonság javítására irányuló célkitűzéssel. Alkalmazhatatlanná tenné ugyanis az 561/2006 rendeletet e jármű bizonyos, olyan használatát illetően, amely hatással lehetne a vezetésre, és kizárná, hogy e használattípusokat figyelembe lehessen venni a 3821/85 rendelet 15. cikke (2), (3) és (7) bekezdése tiszteletben tartásának ellenőrzése során.

Összefoglalva: az 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkének a) pontja csak azokra a kizárólagosan menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást végző járművekre alkalmazandó, amelyeknél a kérdéses menetrend szerinti szolgáltatás 50 km‑t meg nem haladó útszakaszon történik. A járművek vegyes használata esetén, a jelen ügy kapcsán  érintett valamennyi járművezetőre vonatkoznak a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20‑i 3821/85/EGK rendelet 15. cikkéből eredő kötelezettségek.

III.1

További kérdésével az előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésével ellentétes-e az, ha egy tagállam illetékes hatóságai szankciókkal sújtják a járművezetőt vagy a fuvarozási vállalkozást a 3821/85 rendelet egy másik tagállam vagy egy harmadik ország területén történt, de a saját területén megállapított és korábban nem szankcionált megsértéséért.

A tényállás szerint, a jogsértést francia területen követték el és állapították meg. Azzal, hogy erre a nemzeti jog megfelelő jogalapot ír elő, lehetővé teszik eme állam hatóságai számára a jogsértés szankcionálását. A tagállam az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése alapján – az elkövetett jogsértés és e tagállam közötti kapcsolat hiányában – nem szankcionálhatja a 3821/85 rendelet megsértését.

Másként fogalmazva, az ilyen jogsértést szükségszerűen annak a tagállamnak a területén követik el, amelyik azt megállapítja. Mivel e tagállam ehhez megfelelő jogalappal rendelkezik, így e tagállam hatóságai a büntetőjog területiségének elve alapján jogosultak szankció kiszabására az elkövetővel szemben, ideértve azt az esetet is, amikor az elkövető külföldi illetőségű[14].

Az ügy tényállása szerint F. O.-val, az eljárás vádlottjával szemben 10125 euró összegű pénzbüntetést szabtak ki amiatt, hogy Németországban kilenc alkalommal – a közlekedési törvénykönyv L. 3315‑5. cikkének (1) bekezdésébe ütköző, a járművezetői kártya menetíró készülékbe való beillesztésének elmulasztásával elkövetett – bűncselekményt valósított meg.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem azonban e bűncselekmény elkövetési helyeként kifejezetten csak a franciaországi Versailles-t említi.

A francia jogban a közlekedési törvénykönyv L. 3315‑5. cikkében foglalt jogsértés megfelel a 3821/85 rendelet 15. cikke (7) bekezdésében szereplő meghatározásának, amely nem a járművezetői kártya menetíró készülékbe történő behelyezésének hiányával valósul meg, hanem a megelőző huszonnyolc napra vonatkozó információk bemutatásának hiányával.

Ezek az eltérések a nemzeti hatóságok által megállapított jogsértés pontos jellegét nem egyértelműsítik. Kétségtelen, hogy F. O.-val szemben vagy azért indult büntetőeljárás, mert a járművezetői kártyát nem helyezte a menetíró készülékbe, és e cselekményt Franciaországban állapították meg, de azt – ismétlődő jelleggel – Németországban követte el; vagy azért, mert – Franciaországban – a 3821/85 rendelet 15. cikkének (7) bekezdését megsértve nem tudta bemutatni az ellenőrzést megelőző huszonnyolc napra vonatkozóan megkövetelt információkat.

Ennek kapcsán az EUB rögzítette, hogy az 561/2006 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének egyértelmű szövege – miszerint „a tagállamok lehetővé teszik az illetékes hatóságok számára, hogy azok szankciókkal sújtsanak egy vállalkozást és/vagy a járművezetőt e rendelet saját területükön észlelt olyan megszegéséért, amely miatt korábban nem szabtak ki szankciót, abban az esetben is, ha a jogsértést egy másik tagállam vagy egy harmadik ország területén követték el” – nyilvánvalóvá teszi, hogy e rendelkezés kizárólag az 561/2006 rendelettel, és nem a 3821/85 rendelettel kapcsolatos jogsértésekre vonatkozik.

E joghely szó szerinti értelmezését az a szövegkörnyezet is megerősíti, amelybe az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése illeszkedik.

Az 561/2006 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése a tagállamokat kifejezetten arra kötelezi, hogy az e rendelettel „és” a 3821/85 rendelettel kapcsolatos jogsértésekre vonatkozó szankciókat előíró szabályokat fogadjanak el. Negyedik bekezdésében pedig azt írja elő, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy arányos, adott esetben pénzbüntetéseket is tartalmazó szankciórendszert alkalmazzanak az 561/2006 rendelet „vagy” a 3821/85 rendelet megsértése esetén.

Jelen ügyben az a körülmény, hogy az 561/2006 rendelet 19. cikke (1) és (4) bekezdése ugyen eme, valamint a 3821/85 rendelettel kapcsolatos jogsértésekre vonatkozik, míg (2) bekezdése csak az 561/2006 rendelettel kapcsolatos jogsértésekre utal, megerősíti: ez utóbbi bekezdés nem értelmezhető úgy, hogy az a 3821/85 jogszabállyal kapcsolatos jogsértésekre vonatkozik[15]. E bekezdések azonban nagyon általános jellegűek, és érdemben csupán arra kötelezik a tagállamokat, hogy a rendeletek bármelyikének megsértése esetén szankciórendszert vezessenek be.

Ebből következően az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése a tagállami hatóságokat nem jogosítja fel szankcionálásra az e rendelet hatálya alá tartozó vállalkozásért felelős személlyel és/vagy a jármű vezetőjével szemben a 3821/85 rendelettel kapcsolatos olyan jogsértés miatt, amelyet nem a tagállam területén követett el, és amely semmilyen más kapcsolatot nem mutat e tagállammal[16].

Ez az értelmezés felel meg a bűncselekmények és büntetések törvényessége elvének, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdése rögzít. Ez az elv megköveteli, hogy a jogszabály egyértelműen határozza meg a jogsértéseket és az azokat megtorló büntetéseket, mivel e feltétel akkor teljesül, ha a terhelt – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után büntetőjogi felelősségét[17].

Ha a hatályos EU-s szabályozás e szempontja hatással lehet a járművezetők munkakörülményeire és a közúti biztonságra, az uniós jogalkotó feladata, hogy az esetleges módosításról döntsön[18].

Összefoglalva: az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése nem jogosítja fel a tagállami hatóságokat szankció alkalmazására az e rendelet hatálya alá tartozó vállalkozásért felelős személlyel és/vagy a jármű vezetőjével szemben a 3821/85 rendelettel kapcsolatos olyan jogsértés miatt, amelyet nem a tagállam területén követtek el, és amely semmilyen más kapcsolatot nem mutat e tagállammal.

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A luxembourgi taláros testület határozata szerint:

1) A közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2006. március 15-ei 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó, közúti szállítást végző járművezetőnek az ellenőrzést végző személy bármely kérésére be kell mutatnia a járművezetői kártyát, az adatrögzítő lapokat, és az adott napra, valamint az azt megelőző huszonnyolc napot magában foglaló időszakra vonatkozó valamennyi információt az 561/2006 rendelettel módosított, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-ai 3821/85/EGK rendelet 15. cikke (2), (3) és (7) bekezdésének megfelelően. Még akkor is, ha ez alatt az időszak alatt e járművezető ugyanazzal a járművel menetrend szerinti szolgáltatás keretében 50 kilométert meg nem haladó útszakaszokon is végzett személyszállítást.

2) Az 561/2006 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni: azzal ellentétes, hogy egy tagállam illetékes hatóságai szankciókkal sújthassák a járművezetőt vagy a fuvarozási vállalkozást az 561/2006 rendelettel módosított 3821/85 rendeletnek egy másik tagállam vagy egy harmadik ország területén történt, de a saját területén megállapított és korábban nem szankcionált megsértéséért.

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. szeptember 9-ei, az F. O. ellen folytatott büntetőeljárás C‑906/19. sz. ítélet ECLI:EU:C:2021:715 (Ítélet)

[2] Michal Bobek főtanácsnoknak az F. O. kontra Ministère public C‑906/19. sz. ügyben tett indítványa (Indítvány), 1. pont

[3] A közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-ei 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az 561/2006 rendelettel módosított, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-ai 3821/85/EGK tanácsi rendelet

[4] A közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-ai 3821/85/EGK tanácsi rendelet

[5] Ez a tachográf-üzemmód az Európai Parlament és Tanács 561/2006 sz. és a 165/2014 sz. rendeleteinek, valamint az AETR-egyezmény (a francia „Accord Européen sur les Transports Routiers” alapján) alkalmazásából következik. Olyan helyzetet jelöl, amikor az adott menetet kivonják a közúti áru- vagy személyszállítás hatálya alól. Ilyenkor a jármű (és a járművezető) nem köteles rögzíteni a tevékenységét a tachográfon. Ugyanígy a járművezető nem köteles figyelemmel lenni a menetidőre vonatkozó korlátozásokra és a pihenőidőkre, amelyek közvetlenül az 561/2006 sz. rendeletből következnek

[6] A 2017. március 2-ai Casa Noastră-ítéletében (C‑245/15, EU:C:2017:156) az EUB már megállapította, hogy a dolgozóknak az otthonuk és a munkahelyük között, a munkáltatójuk által szervezett, 50 km-t meg nem haladó útszakaszon történő szállítása az 561/2006 rendelet 3. cikkének a) pontjában szereplő kivétel hatálya alá tartozik

[7] A 684/92 rendelet 2. cikkének 2. pontja szerinti meghatározás

[8] Az 1998. április 30-ai Clarke & Sons és Ferne-ítélet (C‑47/97, EU:C:1998:185), amelyben a bíróság megállapította, hogy az olyan személyszállítási szolgáltatás, amelyet egy utazásszervező által végzett, összesített foglalás keretében több alkalommal, egy repülőtér és egy szálloda közötti egyszerű odautazásra nyújtanak, adott esetben turisztikai látványosság területén történt megállással és előzetesen meghatározott pontos útvonal nélkül, nem minősül az 561/2006 rendeletet megelőző rendeletben foglalt, eltérést engedő rendelkezés értelmében vett menetrend szerinti szolgáltatásnak

[9] Indítvány 32-33. pont

[10] A 2013. október 3-ai Lundberg-ítélet, C‑317/12, EU:C:2013:631, 20. pont

[11] Casa Noastră-ítélet, 28. pont

[12] A 2001. január 18-ai Skills Motor Coaches és társai-ítélet, C‑297/99, EU:C:2001:37, 10., 25. és 36–39. pont

[13] Ítélet 36. pont

[14] A 3821/85 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének első francia bekezdése szerint

[15] Ítélet 44. pont

[16] Indítvány 56. pont

[17] A 2017. december 20-ai Vaditrans-ítélet, C‑102/16, EU:C:2017:1012, 51. pont

[18] Skills Motor-ítélet, 34. pont

---