Új fejezet egy végtelen történetben – Körvonalazódik a Közös Agrárpolitikai 2020-as reformja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogy a mezőgazdaság nem áll a közérdeklődés homlokterében, úgy az agrárjog is csak kevés jogász fantáziáját mozgatja meg. Pedig az EU 1962 óta létező Közös Agrárpolitikája az uniós költségvetés 40 százalékát, 50 milliárd eurót emészt fel. Nem csoda, hogy folyamatosan napirenden van, de nehezen megvalósítható a reformja. Nemrégiben indult meg az egyeztetés a tagállami agrárminiszterek között a 2020 utáni KAP-ról. Jelentős változások várhatók.

Ami az előzményeket illeti, az Európai Unió (EU) Közös Agrárpolitikájának (KAP) alapításakor lefektetett célok ma már távolinak tűnnek: a világháborús pusztítás következményeit nyögő európai polgárok ellátása kielégítő mennyiségű és megfizethető árú élelmiszerrel. A célt a piacgazdaságot építő nyugat-európaiak paradox módon csak tervgazdasági eszközökkel látták elérhetőnek. Így az Európai Közösség 30 éven keresztül központilag határozta a meg a hús, a tej, a takarmány és egyéb mezőgazdasági termékek árát.

A gondok a ’70-es években kezdődtek: az európai gazdák évről-évre többet termeltek a polgárok szükségleteinél. Megtehették, mert Brüsszel nem csak hatósági árakat alkalmazott, de garantálta a termékeket felvásárlását is. Ami nem kelt el a szabad piacon, az ment Brüsszelbe. Az agrárüzemek rendületlenül termeltek, sokszor tekintet nélkül a minőségre, hisz a felvásárlás garantált volt. Ráadásul a politika a vidék lakosságmegtartó képességének biztosítása érdekében jó megélhetést akartak biztosítani a gazdáknak, ezért minden évben, nem ritkán két számjegyű százalékösszeggel emelkedtek a garantált felvásárlási árak. Ez odáig fajult, hogy a ’80-as évekre a közösségi költségvetés 70 százaléka (!) agrárszubvencióra ment el. Mindennek tetejébe – tárolási kapacitás híján – a mezőgazdasági termékek egyre nagyobb részét megsemmisítették.

A helyzet tarthatatlanná vált. Egy átfogó reform keretében a ’90-es évek elejétől fokozatosan csökkentették, majd megszüntették a garantált felvásárlási árakat, és ezzel párhuzamosan bevezették a közvetlen, területalapú támogatást. Így a gazdálkodok már nem voltak érdekeltek eladhatatlan mennyiségű, illetve minőségű termék előállításában. A területalapú szubvenciót a parlagon hagyott föld után is megkapták.

A jelenlegi rendszer

A mai rendszer a ’90-es évek elején kezdődött reformmal 2003-ra öltött formát. A KAP két pilléren nyugszik:

– Közvetlen, területalapú támogatás, amely a jogszabályi feltételek teljesítése esetén a hasznosítás módjától függetlenül, minden hektár termelőterület után jár. Ennek összege jelenleg 300 euró(€)/hektár/év. Ez teszi ki a KAP 80 százalékát (40 milliárd €).

– Vidékfejlesztési intézkedések, amelyek a fenntartható, ökológiai termelés után biztosítanak plusz támogatásokat. Ezek a KAP 20 százalékát adják (10 milliárd €).

Reformnyomás

A KAP újabb reformja több okból is égetően szükséges.

– A Brexit 2020 után évi 13 milliárd eurós lyukat üt az EU költségvetésen, ami a KAP számára évi 5 milliárdos hiányt jelent. Csökkenteni kell a kiadásokat.

– A mezőgazdasági termelés egyre inkább iparosodik. Európa-szerte egyre kevesebb, de mind nagyobb méretű agrárüzem működik. Például Németországban az ’50-es évekbeli 3 millióval szemben ma már csak 300 ezer agrárvállalkozás van. Viszont a produktivitás jelentős javulásával a megtermelt mennyiség megduplázódott. Például egy tehén néhány évtizede évi 3000 liter tejet adott; ma 9000 liter az átlag; az ipari termelésre nemesített fajták 20 ezer literre is képesek. Világos, hogy ez túltermeléshez, ami pedig árcsökkenéshez vezet. A kieső bevételeket ellensúlyozását szolgálja a területalapú támogatás, és az EU által külön szubvencionált export. Utóbbi kárvallottjai a legszegényebb országok parasztjai. Az agyonszubvencionált európai árukkal még az éhbérért termelő afrikai sem tudja felvenni a versenyt. A megoldás kézenfekvő, növelni kell az árakat. A nyugat-európai fogyasztók viszont megszokták az alacsony élelmiszerárakat, nem akarnak, sok kelet-közép-európai pedig nem tud többet fizetni. A magasabb, garantált árú felvásárlás szintén nem megoldást, azt már a korábbi, nagyobb agrárbüdzséből sem lehetett finanszírozni.

– A bőkezű támogatások ellenére sem a gazdálkodok, hanem egyre inkább a földtulajdonosok a rendszer haszonélvezői. Ezek sokszor tőkeerős társaságok, amelyek nem termelnek, hanem haszonbérbeadás céljából vásárolnak fel egyre több mezőgazdasági területet. Tisztában vannak vele, hogy Brüsszelből minden hektár után automatikusan pénz jár, ezért egyre magasabb bérleti díjakat követelnek; Németországban nem ritka az 1000 €/év/hektár sem. A magas bérleti díjak nagy hatékonyságú, ipari termelésre kényszerítik a földbérlőket.

Ezzel meg is érkeztünk a legsúlyosabb problémához. Az egyre iparosodottabb mezőgazdaság kárára van a környezetnek és az egészségnek. Műtrágya szennyezte talajvíz; antibiotikumok sokaságával kezelt állatok húsának rendszeres fogyasztásával az emberi szervezetben mutálódó baktériumok, amelyek ellenen nem segítenek az antibiotikumok (Németországban 15 ezer haláleset/év); permetszereket magukba szívott zöldségek és gyümölcsök; méhek pusztulása; madarak és rovarok számának és fajgazdagságának drasztikus csökkenése (Németországban 30, illetve 75 százalék 15 év alatt) – hogy csak a legfontosabb problémákat említsük. A helyzet javítható lenne, ha a KAP több támogatást juttatna olyan gazdálkodóknak, akik drágábban, de környezetbarát módon, egészségesebb termékeket állítanak elő.

Egyidejűleg a gazdálkodók bűnbaknak érzik magukat. A felelősség a fogyasztóknál van, akik elsősorban az árat nézik, márpedig olcsón csak ipari módszerekkel lehet termelni – panaszolja sok agrárgazdálkodó. Hozzátéve, hogy a média és a civil szervezetek állításai sokszor túlzóak.

A KAP második pillérét ugyan kifejezetten az ökológiai gazdálkodás támogatására hozták létre, azonban a rendelkezésre álló források szűkösek. A nemzeti agrárkormányzatoknak biztosított, a két pillér közötti forrásátcsoportosítási lehetőséggel pedig több nagy tagállam, így Lengyelország, Spanyolország, Olaszország egyáltalán nem él, ahogy Magyarország sem.

napszám

A tagállamok megosztottak és a civil szervezetek kritikusak

A javaslat

Az Európai Bizottság 2017 novemberében terjesztette elő a 2020 utáni KAP-ra vonatkozó terveit.

– Továbbra is a közvetlen, területalapú támogatás maradna az EU agrárpolitikájának központi eleme. Lenne azonban két jelentős változás. A közvetlen, területalapú támogatás összegét 60 ezer €/vállalkozás/évben maximálnák. A felső határ azonban nem vonatkozna a jelentős számú munkavállalót foglalkoztató üzemekre.

– Egyéb támogatások elosztásnál az EU csak szakpolitikai irányelveket fektetne le. A tagállamok nagy szabadságot kapnának annak megválasztásában, hogy a támogatások elosztása során milyen módon biztosítják az EU által meghatározott célokat elérését. Ezt a tagállamoknak stratégia tervekben kellene lefektetniük, amelyeket a Bizottságnak jóvá kellene hagynia. Az elérendő közösségi célok között szerepelne többek között a környezet- és klímavédelem, a fenntartható fejlődés biztosítása, valamint az ökológiai gazdálkodás támogatása.

Kilátások

Az új KAP-nak alapvető kérdésekre kell választ adnia. Ilyen, hogy nőjön-e tovább az agrártermelés? A nagyüzemek vagy a családi gazdaságok legyenek a preferált termelési egységek? Elsősorban olcsók vagy egészségesek és ökológiaiak legyenek a mezőgazdasági termékek? Mennyire kell és lehet elválasztani az agrárpolitikát a környezetvédelemtől? Az Európai Parlamentből kritikus hangok érkeznek. A koncepció sok támogatható irányelvet tartalmaz, de kevés szó esik a gyakorlati megvalósításról – áll az első strasbourgi kommünikében.

A tagállamok megosztottak. Több ország az ökológiaibb, kisüzemi gazdálkodás irányába mozdulna, és a támogatások elosztásánál össztársadalmi szempontokat is figyelembe venne. Ausztria a biotermelést támogatná jobban, hogy az ökológiai termékek minél szélesebb rétegek számára legyenek elérhetők. Dánia több és szigorúbb előírást szeretne az ipari állattartásra vonatkozóan; az ország üzemei a gyakorlatban is bizonyítják, hogy nagyobb istállókkal és rövidebb szállítással az állati megbetegedések és így a tenyésztés során alkalmazott antibiotikumok száma érdemben csökkenthető. Franciaország a nemzeti mozgásteret kihasználva a ’90-es évek eleje óta csökkenti a nagyüzemek támogatását, és azt szeretné, ha az EU is ebbe az irányba menne.

Más országokban az agrárszektor jövedelmezőségének biztosítása a legfontosabb szempont. Ha ökológiáról van szó, inkább az önkéntességre helyeznék a hangsúlyt. Írország nemzeti hatáskörbe utalná az agráriumot érintő környezet- és állatvédelmi előírásokat. Németországban a hagyományosan a nagyüzemi termelést támogató agrárkormányzat elutasítja a területalapú támogatás összegének maximálását. Az ország agrárkamarái egyenesen „teljesíthetetlen” elvárának minősítették a támogatások szigorúbb környezeti előírásokhoz kötését.

Magyarországon a kormányzat a kétpilléres rendszer fenntartását tartja a legfontosabbnak. Csak a közvetlen, területalapú támogatással látják a termelők jövedelembiztonságot garantálhatónak.

A civil szervezetek kritikusak. Az ismert német környezetvédelmi és élelmiszerügyi szervezet, a Germanwatch az ENSZ „Agenda 2030” című agrárpolitikai ajánlásainak figyelembevételét hiányolja. Így az egészséges táplálkozás előmozdítását, az ivóvíz és az egyedgazdagság védelmét, a kisüzemi gazdálkodás jövedelmezőségének segítését. Utóbbi szempontból a területalapú támogatás felső határának bevezetését kicsi, de legalább a jó irányba tett lépésnek tartják. Globális szempontból viszont egyenesen katasztrófának nevezik, hogy az európai gazdálkodók továbbra is olyan olcsón tudnak exportálni, hogy az elmaradott országok termelői versenyképtelenek maradnak. A jó nevű magyar környezetvédelmi portál, a greenfo.hu üdvözli az új rendszer biztosította nagyobb rugalmasságot. Egyúttal a második pillér forrásainak növelését és a területalapú támogatás szigorúbb környezetvédelmi követelményekhez kapcsolását kívánja.

Az Eurobarometer 2017-es felmérése szerint az európaiak 87 százaléka (!) ökológiaibb mezőgazdaságot szeretne. Gyanítható, hogy nincsenek tisztában ennek anyagi vonzataival. Az ismerethiányról tanúskodik, hogy 35 százalék nem is tudott az európai agrárszubvenciók létezéséről és 66 százalék azon az állásponton volt, hogy a KAP-nak fontos szerepe van az EU és a világ más részei közötti kereskedelmi kapcsolatok javításban. Erről Afrikában másként vélekedhetnek…

Borítékolható, hogy mint eddig mindig, a tagállamok most is megállapodásra jutnak, hisz a KAP nélkül összeomlana a kontinens mezőgazdasága.

Amikor a 2013-2020 közötti időszakra vonatkozó szabályokat elfogadták, az ökológia párján álló tagállamok megnyerése érdekében a rendszer része lett az úgynevezett greening. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodóknak termőterületük legalább 5 százalékát biogazdálkodás keretében kell megművelniük. A számos kivétel miatt az előírás a nagyüzemek pártján álló tagállamok, így Németország számára is elfogadható volt. „Azóta legalább kell valamit tenni a támogatásért. Jó lenne, ha a jövőben nem csak ’valamit’ kellene” – kommentálta a terveket Németország legjelentősebb, 40 éves múltra visszatekintő környezetvédelmi szervezete, a BUND.


Kapcsolódó cikkek

2021. december 6.

Bevethető a jogállamisági mechanizmus

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa szerint megfelel az uniós jognak az Európai Bizottság által beterjesztett jogállamisági mechanizmus. Ezzel a rendszerrel felfüggeszthetik az uniós péntek kifizetéseit, ha rendszerszintű visszaéléseket tapasztalnak.