Új válaszok egy régi kérdésre a párizsi terrortámadások nyomán

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által meghirdetett 2015. évi cikkíró-pályázat keretében született és 8. helyezést ért el. A szerző az emberi jogok vs. nemzetközi humanitárius jog kapcsolatát vizsgálja – új válaszok egy régi kérdésre a párizsi terrortámadások nyomán.

Miközben a terrorszervezetekkel szembeni küzdelem háborús paradigma alatt zajlik, a nemzetközi humanitárius jog és a nemzetközi emberi jogok viszonya továbbra is bizonytalan a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok esetében.

Emberi jogok vs. nemzetközi humanitárius jog – új válaszok egy régi kérdésre a párizsi terrortámadások nyomán.

A párizsi terrortámadások elkövetése után pár órával Francois Hollande a merényletsorozatot „háborús cselekményeknek” minősítette. A francia államfő retorikája mintegy megidézi a George W. Bush által 9/11 után használt „war on terror” kifejezést. Az elmúlt évek amerikai külpolitikáját előrevetítő háborús retorika alkalmazása sokatmondó lehet a jelen helyzetben is. 9/11 óta a humanitárius jog egyik központi kérdésévé vált a nem-állami fegyveres szervezetekkel szemben folytatott háború nemzetközi jogi szabályozása. Nagyon eltérőek ugyanis a válaszok arra a kérdésre, hogy az állami válaszreakcióknak egy nagyszabású, nemzetközi elemet is magába foglaló terrortámadásra mely nemzetközi jogi normaanyagnak kell megfelelniük.

Bár napjainkban már egyre nehezebben védhető a humanitárius jog és az emberi jogok egymást kölcsönösen kizáró alkalmazása, az tisztázottnak látszik, hogy az államoknak békeidőben a nemzetközi emberi jogoknak, addig háborús konfliktusokban már elsősorban a katonai szükségesség elvét elfogadó humanitárius jognak kell megfelelniük. Ez a humanitárius jog – tekintve a háborús körülmények sajátosságait – lex specialis jellegéből következik. Azaz, ha a jogvita alapjául szolgáló kérdést a humanitárius nemzetközi jog és az emberi jogok egyaránt szabályozzák, akkor az előbbi kerül alkalmazásra. A probléma alapvetően abból következik, hogy a humanitárius joganyag a fegyveres konfliktusok két típusát eltérő mélységben szabályozza: az államok közötti nemzetközi konfliktus mellett a nem nemzetközi fegyveres konfliktusokat is elismeri, ugyanakkor viszonylag korlátozottan szabályozza. Eltekintve az 1977-es II. Kiegészítő Jegyzőkönyvtől, melynek erőszakra vonatkozós küszöbértéke lényegében alkalmazhatatlanná teszi a normaanyagot, mindössze a Genfi Egyezmények közös 3. cikke ír elő nem nemzetközi konfliktus esetére kötelezettségeket.

Az alapvető nehézséget a megváltozott viszonyok, a transznacionális fegyveres csoportok megjelenése okozza. A mai háborús konfliktusok többnyire nem államközi, hanem állami és olyan nem állami aktorok között robbannak ki, mint amilyen az Al-Qaeda és az ISIS. A közismert „global war on terror” kifejezés arra utal, hogy az államok egy olyan nem-állami fegyveres szervezettel állnak konfliktusban, melynek sejtjei nehezen lokalizálhatóak, és akár bármely országban kimutathatóak. A guantanamói fogolytábor ennek ékes bizonyítéka, ahol különböző országokból „begyűjtött” személyeket tartanak fogva a mai napig, a terror elleni harc nevében.

Ezek az új konfliktusok csak nagy nehézségek árán feleltethetőek meg az 1949-ben elfogadott Genfi Egyezmények háború-archetípusainak. A hagyományos dichotómia szerint a nemzetközi fegyveres konfliktusok államok között zajlanak, míg nem nemzetközi az az állami és nem-állami szereplő között zajló, de még mindig az adott államon belüli konfliktus, mely elér egy meghatározott erőszakszintet. Utóbbi kategória lényegében a polgárháborús körülményeket kívánta lefedni. A mai viszonyok között egy konfliktus nem nemzetközi jellegét azonban már nem az határozza meg, hogy hol, hanem az, hogy kik vívják. Tehát a közös 3. cikk nem csak polgárháborús viszonyokban alkalmazható, hanem például az Al-Qaeda vagy az ISIS elleni küzdelem során is, amikor államok egy nem-állami fegyveres csoporttal szemben harcolnak. Ugyanakkor ebből az is következik, hogy az adott konfliktust a humanitárius paradigma alapján kell értékelni, tehát elsősorban a háborús jog alkalmazandó a helyzetre, tekintve annak lex specialis jellegét. Mivel ilyen esetben a harcoló feleknek a humanitárius célokat szolgáló genfi normaanyagból mindössze a közös 3. cikkben előírt „emberséges bánásmód” követelményének kellene megfelelniük, jelentős űr keletkezik a szabályozásban. Így merül fel a kérdés, hogy ezt az űrt a belső jognak az egyéb humanitárius vagy az emberi jogi normáknak megfelelően kell-e kitölteni.

Egyesek szerint ez a szabályozási hézag a meglévő normaanyag módosítását igényli, mások szerint a jelenlegi nemzetközi szabályozás megfelelő alkalmazása képes megoldást nyújtani a felmerülő problémákra. Előbbire példa a poszt 9/11-es amerikai gyakorlat, amely bár ragaszkodik a háborús paradigmához, vitatja, hogy az amerikai törvényeknek a közös 3. cikken kívül bármilyen nemzetközi jogi normának meg kellene felelnie. Utóbbi elképzelés alapja, hogy az emberi jogi és a humanitárius jogi normák konvergenciája, vagy ha úgy tetszik, a háborús jog humanizálódása, illetve a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok egyre több fajtájának megjelenése mára a nemzetközi és a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok szabályainak közeledését eredményezte. Ennek megfelelően például a III. és IV. Genfi Egyezményekben szabályozott fogva tartásra vonatkozó jogalapok és eljárási garanciák nem nemzetközi konfliktusok esetén is alkalmazandóak, vagy legalábbis azoknak egy az emberi jogokkal vegyített változata képezi a nem nemzetközi fegyveres konfliktus fogva tartási szabályanyagát. Ennek jelentősége abban áll, hogy a gyakorlat lényegében az emberi jogokat háttérszabályként háború esetén is érintetlenül hagyja, tehát az államoknak nemzetközi jogi norma hiányában is meg kell felelniük az emberi jogi kötelezettségeiknek.

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

A Serdar Mohammed v. Ministry of Defense- (Serdar v. MoD-) ügyben az első fokon eljáró angol bíróság 2014 májusában kimondta, hogy egy feltételezett tálib parancsok 110 napos afganisztáni fogva tartása sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében szabályozott szabadsághoz és biztonsághoz való jogot. A döntés többek között olyan nemzetközi jogi kérdéseket érintett, mint, hogy jogosult-e az állam humanitárius jog alapján fogva tartásra egy nem nemzetközi fegyveres konfliktusban; hogy mennyiben alkalmazhatóak a nemzetközi fegyveres konfliktus szabályai egy nem nemzetközi fegyveres konfliktusra; valamint, hogy mi a viszonya a nemzetközi humanitárius jognak az emberi jogokhoz. A döntéssel több nemzetközi jogi fórum bejegyzése és tanulmánya is foglalkozott. Bár az Egyesült Királyság fellebbezett a döntéssel szemben, az angol fellebbviteli bíróság idén júliusban a Serdar v. MoD-ügyben helybenhagyta az elsőfokú döntést, mely szerint Mr. Serdar Mohammed kártérítésre jogosult. Ez persze korántsem jelenti a viták végét. A döntés óta további tanulmányok és bejegyzések foglalkoznak az abban felmerült kérdésekkel, hol méltatva, hol kritizálva a bíróság érvelését.

A közvéleményt sokkoló terrorcselekmények után egyre több állam rendel el szükséghelyzetet és használ háborús retorikát. Igaz lehet, hogy a rendkívüli körülmények rendkívüli válaszokat igényelnek, de a belföldön és a külföldön foganatosított állami intézkedéseknek egyaránt vannak nemzetközi jogi korlátai. Bár a humanitárius jog és az emberi jogok konvergenciája érzékelhető, a két joganyag alkalmazási körülményei alapvetően eltérnek. Ahogy Theodor Meron, a jugoszláviai büntető törvényszék elnöke fogalmaz: „(a)hhoz, hogy a humanitárius jog valódi humanizálásáról beszélhessünk, mindenféle fegyveres konfliktus megszüntetésére lenne szükség. Azonban a háborúk Kain és Ábel óta mindig is az emberi lét részét képezték, és sajnálatos módon ez valószínűleg így is fog maradni”. A kérdés tehát égetőbb, mint valaha: miközben a terrorszervezetekkel szembeni küzdelem háborús paradigma alatt zajlik, a nemzetközi humanitárius jog mekkora mértékben szabályozza a nem állami szereplőkkel szembeni fegyveres konfliktust, és ennek fényében az emberi jogok mennyiben kérhetőek számon a háborút hirdető államokon? Mert bár fegyverek közt hallgathatnak a múzsák, a XXI. század nemzetközi joga ezt már nem teheti meg.

A cikk szerzője: Csaba Orsolya

Források, felhasznált irodalom

Theodor Meron: The Humanization of Humanitarian Law, AJIL, Vol. 94, No. 2 (Apr., 2000) 239-278 https://www.judiciary.gov.uk/wp-content/uploads/2015/07/serdar-mohammed-v-ssd-yunus-rahmatullah-v-mod-and-fco.pdf https://www.judiciary.gov.uk/judgments/serdar-mohammed-v-ministry-of-defence-and-others Jean S. Pictet: Commentary on Geneva Convention Relative to the Protection of Civilian Persons in Time of War Ryan Goodman: The Detention of Civilians in Armed Conflict, 103 AJIL 48, 2009 ICRC: Procedural Principles and Safeguards for Internment/Administrative Detention in Armed Conflict and Other Situations of Violence, Annex 1 to ICRC Report, 2007 Jean-Marie Henckaerts and Louise Doswald-Beck:Customary International Humanitarian Law, Cambridge University Press, 2005 ICRC: Internment in Armed Conflict: Basic Rules and Challenges, Opinion Paper, November 2014 ICJ, Legal Consequences of the Construction of a Wall in the Occupied Palestinian Territory, Advisory Opinion of 9 July 2004 ICJ, Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Advisory Opinion of 8 July 1996 Hamdan v. Rumsfeld, 548 U.S. 557 (2006) (No. 05-184) Sandesh SIVAKUMARAN: The Law of Non-International Armed Conflict, Oxford University Press, 2012

---