Végtermék-e a villamos energia? – avagy a kártérítési jog uniós összevetése


Az EU Bírósága egy francia jogvita kapcsán úgy ítélte meg, a villamosenergia-elosztórendszer üzemeltetőjét a vonatkozó uniós irányelv alapján „gyártónak” kell tekinteni, ha módosítja a termelő által szolgáltatott áram feszültségét a végső fogyasztói felhasználás érdekében.

Az alábbi írás a végfogyasztó részére történő elosztás kérdéseit veszi górcső alá az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) ítélete kapcsán[1], mely a Cafpi SA, Aviva assurances SA és az Enedis SA-ügyben született. A jogvita tárgya a villamosenergia-túlfeszültség által okozott károk megtérítése volt. Ismét felmerült ugyanis az a kérdés, hogy a villamosenergia-elosztórendszer üzemeltetőjét a vonatkozó európai uniós irányelv alapján „gyártónak” lehet-e tekinteni abban az esetben, ha módosítja a termelő által szolgáltatott villamos energia feszültségét a végső fogyasztóhoz történő eljuttatás során.

I. Bevezetés

Az európai uniós jogalkotó szerint a jogharmonizáció keretében közelíteni kell a tagállamok ama jogszabályait, amelyek a hibás és ebből kifolyólag kárt okozó termékek gyártóinak felelősségét szabályozzák. Ennek oka, hogy ezek eltérése a verseny torzulását eredményezheti, hatással lehet az áruknak a közös piacon belüli szabad mozgására, és a fogyasztók eltérő szintű védelmét eredményezheti a hibás termékek által a fogyasztó egészségében vagy tulajdonában okozott kárral szemben, hiszen egyedül a gyártó objektív felelőssége jelenti – tekintettel a technika korunkban egyre növekvő fontosságára – a modern műszaki termelésből eredő kockázatok méltányos megosztása problémájának megfelelő megoldását.

A tagállamok jogrendszerében a károsult kártérítési igénnyel élhet a vonatkozó irányelvben megállapított felelősségen vagy szerződésen kívüli felelősség alapján. A hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 83/474/EGK irányelvvel[2] ugyan nem valósult meg a teljes harmonizáció, azonban utat nyitott a szélesebb körű közelítés előtt.

Jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a francia semmítőszék (Cour de cassation) terjesztette a luxembourgi taláros testület elé a Cafpi SA és biztosítója, az Aviva assurances SA, valamint a villamosenergia-elosztó hálózatot üzemeltető Enedis SA között indított eljárás keretében. A jogvita tárgya a villamosenergia-túlfeszültség által okozott károk megtérítése volt.

Az ügyben ismét felmerült az a kérdés, miszerint a villamosenergia-elosztórendszer üzemeltetőjét a 85/374/EK irányelv 3. cikkének értelmében vett „gyártónak” lehet-e tekinteni, amennyiben módosítja a termelő által szolgáltatott villamos energia feszültségét a végső fogyasztóhoz történő eljuttatás céljából. E kérdés meghatározza, hogy az eme irányelv 3. cikkének értelmében vett „villamosenergia-gyártó” fogalmát függetlennek kell-e tekinteni a villamos energia belső piacára vonatkozó irányelvek értelmében vett villamosenergia-termelő és -ellátó fogalmától.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 85/374/EGK tanácsi irányelv 2. cikkében rögzített „termék” és a és 3. cikke (1) bekezdésében szereplő „gyártó” irányelvi meghatározásainak értelmezésére irányult.

II. A tényállás

Ami a jogvita alapját illeti, 2010. július 28-án a Cafpi egyik ügynökségének berendezéseit képező elektromos készülékekben működési zavarok léptek fel. Egy peren kívüli szakértői vélemény szerint ezeket az Enedis által működtetett villamosenergia-elosztó hálózat semleges áramkörének megszakadása miatt keletkezett túlfeszültség okozta.

A Cafpi kárait a biztosítója, az Aviva assurances részben megtérítette. E két társaság ugyanakkor keresetet indított az Enedis ellen az elszenvedett kár megtérítése iránt, a szerződéses felelősségre vonatkozó általános rendelkezés, azaz a polgári törvénykönyv korábbi, 1147. cikke alapján[3].

Álláspontjuk szerint az Enedis villamosenergia-elosztó és nem -termelő. Kifejtették, hogy az Enedis villamosenergiaelosztórendszer-üzemeltető, amely rendszert üzemeltet és tart fenn, és kizárólag a különböző termelők, különösen az Électricité de France társaság által termelt villamos energia elosztására köteles. Hivatkozásuk szerint a termelői és elosztói tevékenységek szétválasztását a villamos energia belsőpiacára vonatkozó közös szabályokról szóló 96/92/EK irányelv, majd a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2003. június 26-ai 2003/54/EK irányelv írta elő.

Az Enedis arra hivatkozott, hogy kizárólag a polgári törvénykönyvnek a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni, továbbá, hogy a Cafpi és az Aviva assurances által benyújtott kártérítési kereset elévült. Álláspontja szerint, a hibás termékekért való felelősség rendszerében a gyártó fogalma önálló fogalom, amely független a villamos energia európai piacára vonatkozó jogi aktusok értelmében vett villamosenergia-termelő fogalmától.

A hibás termékekért való felelősség rendszerében gyártó az, aki a nyilvánosság számára használatra vagy fogyasztásra alkalmas állapotban kínál valamely terméket. Az erőművekben termelt nagyfeszültségű villamos energia nem alkalmas a felhasználásra, így az elosztórendszer-üzemeltető általi, közép- vagy kisfeszültségű villamos energiává történő átalakítás teszi lehetővé, hogy a villamos energia a fogyasztók által felhasználható termékké váljon. Ebből következik, hogy az elosztórendszer-üzemeltető által így átalakított villamos energia olyan végterméknek minősül, amelynek ő a gyártója.

Az ügyben eljáró bíróság a 2018. július 6-ai ítéletével kizárta e szabályok alkalmazását, és érdemben elutasította a felperesek kérelmeit. Csakhogy ezt az ítéletet a versailles i fellebbviteli bíróság (Cour d’appel de Versailles) 2020. február 6-ai verdiktjével hatályon kívül helyezte. Megítélése szerint egyrészt az Électricité de France SA által előállított villamos energia nem végtermék, mivel nagyfeszültségű, és ennélfogva fogyasztásra alkalmatlan, másrészt az Enedis végezte a villamos energia átalakítását annak érdekében, hogy az a végfogyasztók részére elosztható legyen, ily módon ő a fogyasztói értékesítésre szánt végtermék gyártója, ennél fogva pedig a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó jogszabályok értelmében vett gyártói minőséggel rendelkezik. Következésképp e bíróság úgy ítélte meg, hogy e jogszabályokat kell alkalmazni, a Cafpi és az Aviva assurances keresete pedig elévülés miatt elfogadhatatlan.

Utóbbi kettő felülvizsgálati kérelmet nyújtott be eme ítélettel szemben a franciaországi semmítőszékhez. E bíróság arra kereste a választ, hogy a villamosenergiaelosztóhálózat-üzemeltetőt, mely a végső fogyasztói elosztás céljából megváltoztatja a villamosenergia intenzitásának és feszültségének szintjét, a 85/374 irányelv értelmében vett villamosenergia-termelőnek –gyártónak – kell-e tekinteni.

Az előterjesztő bíróság rámutatott, az, hogy egy olyan gazdasági szereplőt, mint az Enedis villamosenergia-termelőnek minősítsenek, „ellentmond az ágazat különféle szereplői közötti szerződéses és gazdasági kapcsolatok életszerűségének”, hiszen egyrészt az elosztóhálózat-üzemeltető nem tud villamos energiát előállítani olyan nyersanyagból, amelyet nem vásárolt meg, másrészt pedig eme üzemeltető nem értékesít villamos energiát, a fogyasztó azt a szolgáltatótól vásárolja meg.

E tekintetben arra hivatkozott, hogy egy hasonló esetben a német szövetségi legfelsőbb bíróság (Bundesgerichtshof) egy korábbi ítéletében már megállapította, miszerint a villamosenergiaelosztóhálózat-üzemeltetőt gyártónak kell minősíteni, mivel jelentősen módosítja a villamos energiát, megváltoztatva annak feszültségi szintjét a végfogyasztói használat céljából. Egy ilyen értelmezés mindazonáltal nem kötelező erejű, és nem biztos, hogy az Európai Unió valamennyi bírósága elfogadja.

Eme értékelést illetően kétségeit fejezte ki, mivel lehetséges, hogy az nem egyeztethető össze a villamos energia belső piacára vonatkozó irányelvekkel[4], amelyek előírták, hogy a villamosenergiaátviteli- és a villamosenergiaelosztó-hálózat üzemeltetőinek – a piaci versenyre nyitott villamosenergia-termelés vagy -szolgáltatás tevékenységeihez viszonyítva – függetleneknek kell lenniük.

Mindezek miatt a francia semmítőszék az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette az EUB elé: „A [85/374] irányelv 2. cikkét és 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy valamely [villamosenergiaelosztó-hálózat] üzemeltetőjét »gyártónak« lehet tekinteni, amennyiben módosítja a [szolgáltatótól] érkező villamosenergia-feszültség szintjét a végső fogyasztójához történő eljuttatás céljából?”

III. Az eset értékelése

III. 1 Az előterjesztett kérdés elfogadhatóságról

Az Európai Bizottság az eljárás során arra hivatkozott: lehetséges, miszerint az előterjesztett kérdés elfogadhatatlan amiatt, hogy az alapjogvita elbírálása szempontjából irreleváns, mivel az a kár, amelynek megtérítését a Cafpi kéri, az e társaság üzleti tevékenysége keretében használt elektromos készülékekben okozott kár, míg a 85/374 irányelv 9. cikke értelmében a „kár” jelentése:

a) halál vagy testi sérülés által okozott kár;

b) a hibás terméken kívül más dologban okozott kár, vagy a dolog megsemmisülése 500 ECU értékhatár fölött, feltéve, hogy a dolog

i. általában személyes használatra vagy fogyasztásra szolgál; és

ii. azt a károsult elsősorban személyes használatára vagy fogyasztásra használta.

Ez a cikk nem érinti a tagállamok nem anyagi kárra vonatkozó rendelkezéseit” – kizárólag a piaci szereplőnek a hibás termékeiért a fogyasztóval szemben fennálló felelősségét szabályozza.

Az EUB szerint a 85/374 irányelv 9. cikkének b) pontjából kétségtelenül az következik, hogy az irányelv a valamely dologban okozott kárra vagy valamely dolog megsemmisülésére azzal a feltétellel vonatkozik, ha ezt a dolgot általános jelleggel magáncélú használatra vagy magáncélú fogyasztásra szánták, és azt a károsult főként saját használatra vagy magáncélú fogyasztásra alkalmazta. Luxembourg ítélkezési gyakorlata szerint – mivel a 85/374 irányelv által végzett harmonizáció nem terjedt ki a szakmai használatra szánt és e célból használt dologban bekövetkezett károk megtérítésére – eme irányelv nem akadálya annak, hogy valamely tagállam e vonatkozásban az említett irányelv által létrehozottnak megfelelő felelősségi rendszert állapítson meg[5].

Jelen esetben, a polgári törvénykönyv 1386‑2. cikkének megfogalmazásából (miszerint „Jelen cím rendelkezéseit a valamely személyt ért sérelemből eredő kár megtérítésére kell alkalmazni. E rendelkezéseket a rendelettel meghatározott összeget meghaladó, a hibás terméktől eltérő dolgot ért károsodásból eredő kár megtérítésére is alkalmazni kell”) az következik, hogy a 85/374 irányelvnek a francia jogba történő átültetésekor a nemzeti jogalkotó a hibás termékekért való felelősség rendszerének alkalmazási körét nem szűkítette le a magáncélú használatra vagy magáncélú fogyasztásra szánt és e célból használt dologban okozott károk megtérítésére.

Állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUB hatáskörrel rendelkezik az uniós jogi rendelkezésekre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmekről való ítélkezésre olyan helyzetekben, amelyekben – még ha az eljárásbeli tényállás nem is tartozik közvetlenül az uniós jog hatálya alá – e jog rendelkezéseit a nemzeti jog a tartalmukra való hivatkozással alkalmazandóvá teszi[6]. Rámutatott, ilyen helyzetekben fennáll ahhoz fűződő uniós érdek, hogy a jövőbeli eltérő értelmezések elkerülése érdekében az uniós jogból átvett rendelkezéseket egységesen értelmezzék[7].

Így igazolt az, hogy az EUB uniós jogi rendelkezéseket értelmezzen olyan helyzetekben, amelyek nem tartoznak e rendelkezések hatálya alá, amennyiben – az ilyen helyzetek és az említett rendelkezések hatálya alá tartozó helyzetek azonos módon történő kezelésének biztosítása érdekében – e rendelkezéseket a nemzeti jog közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazandóvá tette az ilyen helyzetekre[8].

Megállapítása szerint – mivel a francia jogalkotó a 85/374 irányelvnek a francia jogrendbe történő átültetése során úgy döntött, hogy az ezen irányelv által bevezetett, hibás termékekért való felelősségre vonatkozó szabályozást alkalmazza a nem magáncélú használatra vagy fogyasztásra szánt és használt vagyontárgyakban keletkezett károkra is – azt a következtetést kell levonni, hogy fennáll bizonyos ahhoz fűződő uniós érdek, hogy az EUB az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről döntsön, és így azt elfogadhatónak kell tekinteni[9].

III. 2 Az EUB megállapításai szerint

Luxembourg az előterjesztő bíróság kérdésében hivatkozott 85/374 irányelv 2. cikke kapcsán megállapította, hogy e cikk a „termék” fogalmának a meghatározását tartalmazza, és ebben az összefüggésben kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a villamos energiát eme irányelv értelmében terméknek kell tekinteni[10].

Felmerült a kérdés, hogy a villamosenergia-elosztórendszer üzemeltetőjét a 85/374/EK irányelv 3. cikkének értelmében vett „gyártónak” lehet-e tekinteni, ha módosítja a termelő által szolgáltatott villamos energia feszültségét a végső fogyasztóhoz történő eljuttatás céljából. E kérdés meghatározza, hogy az irányelv e cikkének értelmében vett villamos energia „gyártó” fogalmát függetlennek kell-e tekinteni a villamos energia belső piacára vonatkozó irányelvek értelmében vett villamosenergia-termelő és -ellátó fogalmától.

Ama felelősök körét, akikkel szemben a károsult a 85/374 irányelvben előírt felelősségi rendszer alapján keresetet indíthat, az irányelv 1. és 3. cikke határozza meg.

Az irányelv 1 cikke szerint: „A termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért”; 3 cikke értelmében: „(1) A »gyártó« a végtermék, az alapanyag, a résztermék előállítója, valamint az, aki önmagát a termék gyártójaként adja meg nevének, védjegyének vagy egyéb megkülönböztető jelzésének a terméken történő feltüntetésével. (2) A gyártó felelősségének sérelme nélkül, minden személyt, aki üzleti tevékenysége körében eladás, bérlet, lízing vagy az értékesítés bármely formája céljából terméket a Közösségbe importál, ezen irányelv alkalmazása szempontjából gyártónak kell tekinteni, és gyártóként felel. (3) Ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden szállítója gyártónak tekintendő, kivéve, ha észszerű időn belül tájékoztatja a károsultat a gyártónak vagy annak a személyéről, akinek a terméket szállította. Ugyanez vonatkozik az importált termékekre, ha ezek tekintetében a (2) bekezdés szerinti importőr nem állapítható meg, abban az esetben is, ha a gyártó neve fel van tüntetve.”

Tekintettel arra, hogy az irányelv az általa szabályozott kérdésekben teljes harmonizációt irányoz elő, a felelősök körének e cikkekben történő meghatározását kimerítőnek kell tekinteni, és az nem rendelhető alá az e cikkek szövegéből nem következő, további kritériumok felállításának[11].

Az EUB megállapítása szerint az előterjesztett kérdés úgy értendő, mint amely arra irányul, hogy a 85/374 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, miszerint a villamosenergiaelosztó-hálózat üzemeltetőjét az e rendelkezés értelmében vett „gyártónak” kell tekinteni, hiszen a villamos energia feszültségének szintjét a végfogyasztó részére történő elosztás céljából módosítja. Továbbá magának a 85/374 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a szövege szerint a »gyártó« a végtermék, az alapanyag, a résztermék előállítója, valamint az, aki önmagát a termék gyártójaként adja meg nevének, védjegyének vagy egyéb megkülönböztető jelzésének a terméken történő feltüntetésével”.

A szövegkörnyezetet illetően megállapította, hogy a 85/374 irányelvnek a negyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 5. cikkéből az következik, hogy több személy is minősülhet ugyanazon termék eme irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „gyártójának”, és ennek alapján ők egyetemleges felelősöknek tekinthetők az e termék által okozott kárért.

A termék gyártási és értékesítési láncában részt vevő különböző gazdasági szereplők szerepét illetően az EUB pontosította, miszerint az a döntés született, hogy főszabály szerint a gyártót terheli a hibás termékek által okozott károkért való felelősség, tekintettel arra, hogy az esetek nagy többségében a szállító csupán tovább értékesíti a terméket, abban az állapotban, amelyben megvette, és kizárólag a gyártónak van lehetősége a termék minőségével kapcsolatban eljárni[12].

Egy termék gyártási és forgalmazási folyamatának elhatárolását illetően arra is emlékeztetett, hogy ítélkezési gyakorlatából következik, hogy valamely terméket akkor lehet a 85/374 irányelv 11. cikke értelmében forgalomba hozottnak tekinteni, ha kikerült a gyártó által végzett gyártási folyamatból, és forgalmazási folyamatba került, amelyben olyan állapotban van, hogy a vásárlóközönség számára felhasználás vagy fogyasztás céljára kínálják[13].

A 85/374 irányelv által kitűzött célt illetően tett megállapítása szerint az irányelv negyedik preambulumbekezdése kimondja, a fogyasztó védelme megköveteli, hogy a gyártási folyamatban részt vevő valamennyi szereplő felelőssége felvethető legyen, ha az általuk szolgáltatott végtermék, alkotórész vagy alapanyag hibás.

Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „gyártó” fogalma – amely az uniós jog önálló fogalma – megfelel a fogyasztó védelmére irányuló célnak, amely megköveteli egyrészt, hogy több személyt is gyártónak lehessen tekinteni, másrészt pedig azt, a fogyasztó a kérelmét bármelyikükkel szemben előterjeszthesse, és ily módon az egyedül felelős – „legmegfelelőbb” – személy felkutatása, akivel szemben a fogyasztó a jogait érvényesíthetné, nem releváns[14] .

Jelen ügyben az előterjesztett kérdés annak a villamosenergiaelosztóhálózat-üzemeltetőnek az esetére vonatkozott, aki a villamos energia feszültségi szintjét a végfogyasztói elosztás céljából módosította, pontosítva, hogy eme üzemeltető bármiféle beavatkozásának hiányában a fogyasztó nem tudná az Électricité de France által megtermelt nagyfeszültségű villamos energiát felhasználni. Vagyis az ily módon eljáró üzemeltető nem csupán egy termék – jelen esetben a villamos energia – leszállítására szorítkozik, hanem részt vesz annak termelési folyamatában, azzal, hogy a jellemzőinek egyikét, nevezetesen a feszültségét, módosítja, annak érdekében, hogy azt olyan állapotba hozza, amelyben az a vásárlóközönség számára használat vagy fogyasztás céljára felkínálható.

A villamos energia feszültségi szintje e termék egyik jellemzője, függetlenül attól, hogy az elektromos túlfeszültség olyan biztonsági hiányosságnak minősül-e, amelyre a nagyközönség jogosan hivatkozhat. E tekintetben meg kell állapítani, hogy valamely termék valamely jellemzője anélkül is módosítható, hogy a termék a szóban forgó módosítást megelőzően vagy azt követően hibás lenne[15].

Ebből következik, hogy azt a villamosenergiaelosztóhálózat-üzemeltetőt, aki a villamos energia feszültségi szintjét módosítja, a 85/374 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett gyártónak kell tekinteni. Az előterjesztő bíróság által megállapítottakkal ellentétben a „gyártó” fogalmának eme értelmezése nem ellentétes az általa hivatkozott irányelvek rendelkezéseivel, különösen azokkal a rendelkezésekkel, amelyek a villamosenergia-termelési és -elosztási feladatok szétválasztását írták elő.

Eme irányelvek szabályozzák ugyanis az átviteli és elosztórendszer üzemeltetőinek a villamosenergia-termelési vagy -ellátási tevékenységekhez viszonyított függetlenségét, amelyekre a verseny szabályai alkalmazandók. Franciaországban e jogi aktus alapján írta elő a 2004. augusztus 9-ei 2004-803. sz. törvény az Électricité de France csoport szétválását, a nyilvános elosztórendszer üzemeltetési tevékenységének ellátására pedig egy új társaság alapítását: az ERDF (Électricité Réseau Distribution France), jelenleg Enedis társaságot 2008. január 1-jén hozták létre.

Az EUB ítélkezési gyakorlatból következően ama felelősök körét, akikkel szemben a károsult a 85/374 irányelv által előírt felelősségi rendszer alapján keresetet indíthat, kizárólag ezen irányelv 1. és 3. cikke alapján kell meghatározni anélkül, hogy további, az e cikkekben elő nem írt kritériumokat lehetne meghatározni. Az előterjesztő bíróság által hivatkozott irányelvek megítélése szerint eltérő célokat követnek.

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A fenti indokok alapján Luxembourg határozata szerint a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374/EGK tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni: a villamosenergiaelosztó-hálózat üzemeltetőjét az e rendelkezés értelmében vett „gyártónak” kell tekinteni, hiszen a villamos energia feszültségének szintjét a végfogyasztó részére történő elosztás céljából módosítja.

Lábjegyzetek:

[1] 2022. november 24-ei, a Cafpi SA, az Aviva assurances SA és az Enedis SA ít C‑691/21. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2022:926 (Ítélet)

[2] A Tanács irányelve (1985. július 25.) a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről

[3]  A 85/374 irányelvet a francia jogrendbe a hibás termékekért való felelősségről szóló törvény (loi no 98–389 du 19 mai 1998 relative à la responsabilité du fait des produits défectueux) ültette át, amely a francia polgári törvénykönyvbe (Code Civil) az 1386–1–1386–18. cikket beillesztett 1147. cikke szerint a kár okozóját szükség esetén kártérítésre kell ítélni, akár a kötelezettség elmulasztása, akár a végrehajtás késedelme miatt, ha nem igazolja, hogy a nemteljesítés olyan külső okból ered, amely  neki, nem róható fel és  részéről nincs rosszhiszeműség

[4] Az 1996. december 19‑ei 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2003. június 26‑ai 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. július 13‑ai 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

[5] A 2009. június 4‑ei Moteurs Leroy Somer-ítélet, C‑285/08, EU:C:2009:351, 31. pont

[6] A 2018. november 7‑ei K. és B.-ítélet, C‑380/17, EU:C:2018:877, 34. pont

[7]i K. és B.-ítélet, 35. pont

[8] K. és B.-ítélet, 36. pont

[9] Ítélet 33. pont

[10] Az irányelv alkalmazásában a »termék« minden ingó dolog, akkor is, ha az más ingó vagy ingatlan dolog részét alkotja. A »termék« fogalma magában foglalja a villamos energiát is.”

[11] A 2006. január 10‑ei Skov és Bilka-ítélet, C‑402/03, EU:C:2006:6, 32. és 33. pont; 2022. július 7‑ei Keskinäinen Vakuutusyhtiö Fennia-ítélet, C‑264/21, EU:C:2022:536, 29. pont

[12] Skov és Bilka-ítélet, 28. és 29. pont

[13] A 2006. február 9‑ei O’Byrne-ítélet, C‑127/04, EU:C:2006:93, 27. pont

[14] Keskinäinen Vakuutusyhtiö Fennia-ítélet, 35. pont

[15] Ítélet 46. pont


Kapcsolódó cikkek

2024. július 9.

Olaszországban jogvita lett a strandolásból

Az olasz tengerpart elképzelhetetlenek strandfürdők nélkül. Az önkormányzatok évtizedekig átláthatatlanul adták ki az üzemeltetési jogokat, megsértve az uniós versenyjogot. A következőkben a szerző egy bizarr jogi és politikai vitát tár a Jogászvilág olvasói elé.

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.