Ügyfeleit károsította meg az ügyvéd

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a korábban ügyvédként dolgozó pécsi nő ellen, aki 2009 és 2011 között két ügyfelét több mint 20 millió forinttal károsította meg.

A tényállás szerint a vádlott és az egyik sértett korábban munkatársak voltak, közöttük jó ismerősi viszony alakult ki. Erre tekintettel a vádlott ügyvédként közreműködött a sértett számos, ingatlanokkal kapcsolatos jogügyletében. Mivel a sértett gyakran vásárolt, illetve értékesített ingatlanokat, a vádlott azt javasolta neki, hogy az ingatlanvásárlásra szánt, illetve az értékesítésből befolyt összegeket helyezze el nála ügyvédi letétbe, mivel annak magasabb a kamata, mint a piaci kamat, továbbá a letétbe helyezett összegre védelmet nyújt az ügyvédi felelősségbiztosítás.

Az ügyvédnő a letéti szerződésként nevesített, ténylegesen azonban színlelt szerződések alapján 2009 és 2011 között különböző összegeket vett át volt kollégájától, valamint annak lányától. A pénzt azonban a valóságban nem letétként kezelte, nem fektette be a sértettek által engedélyeztett módon, hanem azt saját céljaira fordította.

Az ügyvédnő ezzel több mint 20 millió forint kárt okozott a sértetteknek. Cselekménye jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének minősül, amelynek büntetési tétele a Btk. szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

(ugyeszseg.hu)

Jogászvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!