Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Pécsi Ítélőtábla Gf.V.40.033/2014/15. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az AB szerint, a Pp.-ben foglalt kizáró ok lényegi eleme, hogy saját döntését ne bírálhassa felül a másodfokon eljárt bíró. Ám ha a tényállás valamely eleme tekintetében az előzményper a res iudicata erejével köti az eljáró bíróságot, akkor azt a másodfokú bíróság eleve nem bírálhatja felül. Így a nincsen jelentősége annak, hogy az előzményperben hozott döntést ki hozta, ezért az Alaptörvényben szabályozott, a pártatlan bírósághoz való jog sérelme sem merül fel.
1. Az alapügy
Az indítványozó 2007-ben bányászati jog átruházásáról szóló megállapodással, az illetékes bányakapitányság átruházást jóváhagyó határozata alapján, egy bányatelken tőzeg kitermelésére megszerezte a bányászati tevékenység gyakorlásának a jogát. 2008-ban a bányatelken az egyik autópálya nyomvonalát fektették le, és ugyanekkor kiépítettek egy, az autópálya fölött átívelő átjárót, valamint az átjáróhoz oda- és elvezető külterületi mellékutat. A külterületi mellékút kiépítése következtében az indítványozó meghatározott helyrajzi számú ingatlanokon kitermelési tevékenységet nem végezhetett, bányászati jogát nem gyakorolhatta, ebből eredően őt kár érte. Az indítványozó a kártérítés megfizetése érdekében pert indított, amelynek során az első fok megállapította az alperes kártérítési felelősségét, azonban a másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla, valamint a felülvizsgálati bíróságként eljárt Kúria a keresetet elutasította. A bíróságok az elutasító döntésüket arra alapították, hogy az indítványozó jogelődje, a bányászati jog akkori jogosultja és az Állami Autópálya Kezelő Rt. 2002. december 4-én kártalanítási szerződést kötött, amelyet 2003-ban két alkalommal módosított. A szerződés alapján az akkori jogosult több százmillió forint átalány-kártalanításban részesült, amelynek fejében tudomásul vette, hogy az érintett ingatlanokon bányászati jogát nem, vagy csak korlátozottan gyakorolhatja, egyúttal minden további kártalanításról, kártérítésről vagy egyéb ellenértékről lemondott. A bíróságok megállapítása szerint az indítványozó kártalanításra nem jogosult, mivel jogelődje a jogáról kártalanítás fejében lemondott, ezért bányászati jogát az indítványozóra sem ruházhatta át.
E pert követően az indítványozó ismételten keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz, amelyben kérte a 2002. december 4-én kötött szerződés és módosításai érvénytelenségének a megállapítását. Az első fokon eljárt bíróság a keresetet elutasította. Ennek ítéletével szemben az indítványozó fellebbezést nyújtott be, majd az illetékes bíróság, a Pécsi Ítélőtábla kizárását kezdeményezte elfogultságra hivatkozva. A Kúria a Pécsi Ítélőtábla kizárását megtagadta, mivel a kérelem „nem tartalmazott olyan objektív tényt, amely alapján megállapítható lett volna, hogy az adott eljárásban az ügy pártatlan, tárgyilagos megítélése nem biztosított a magukat elfogulatlannak valló bírák nyilatkozatával szemben”. Az indítványozó ezt követően arra hivatkozással kérte a per tanácselnökének kizárását, hogy ő a korábbi perben az ítélkező bírói tanács előadó bírója volt. Ezért – az indítványozó nézete szerint – mivel korábban is ő ellenében döntött, várhatóan ebben a perben is a hátrányára fog döntést hozni, így ő „esélyegyenlőtlenséggel indul”. A bíró úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magát elfogultnak, a bíróság pedig a kizárás iránti kérelmet megtagadta. Végül a Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz (AB).
Az AB szerint a Pp. 15. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok lényegi eleme, hogy saját döntését ne bírálhassa felül a másodfokon eljárt bíró. De ha a tényállás valamely eleme tekintetében az előzményper a res iudicata kötőerejével köti az eljáró bíróságot, akkor azt a másodfokú bíróság eleve nem bírálhatja felül
2. Az AB-döntés indokai
Az ügy befogadása körében az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az indítványozó által állított ama körülmény, hogy ügyének elbírálásában törvény által kizárt bíró vett részt, amennyiben igaznak bizonyul, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének olyan súlyos sérelmét jelenti, amely megalapozza az ítélet megsemmisítését. Az, hogy a másodfokú eljárásban valóban olyan bíró vett-e részt, aki az elsőfokú eljárásnak is részese volt, csak érdemi vizsgálat során dönthető el, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt befogadta.
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy már számos döntésében foglalkozott a pártatlan bírósághoz való joggal, amely az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasszal támadott döntéshozatali eljárás során a Pp. kizárásra vonatkozó szabályaira kell figyelemmel lenni. E körben a jelen ügy vonatkozásában a 13. § (1) bekezdés e) pontja tekinthető relevánsnak: „Az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt: (…) e) az, akitől az ügynek tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható (elfogultság)”. Az indítványozó nézete szerint „olyan objektív, megkérdőjelezhetetlen tényt fedezett fel, amely az elfogultsági kérelmet egyértelműen megalapozza”. Mivel a bíró „korábban is a felperes [indítványozó] ellenében döntött, ezért várhatóan a jelen perben is a felperes hátrányára fog döntést hozni. Így a felperessel szemben elfogult, a felperes »esélyegyenlőtlenséggel indul«”. A Pécsi Ítélőtábla a kérelmet e körben bírálta és utasította el.
Az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a konkrét ügyben értelmezhető-e olyan tágan a Pp. 15. § (1) bekezdésében foglalt „részvétel”, hogy abba az is beletartozik, hogy a bíró egy olyan előzménypernek volt a részese, amelynek megállapításaira az elsőfokú ítélet aktívan épít. A konkrét ügyben a korábbi perben megállapított tényállás annyiban foglalható össze, hogy az indítványozó jogelődje és az Állami Autópálya Kezelő Rt. között létrejött szerződés következtében a jogelőd kártalanítása megtörtént, és ezért az indítványozót már nem illet meg kártalanítás. A bíróság szerint ez res iudicata-t jelent abban, az indítványozó által vitatott kérdésben is, hogy a felek adásvételi vagy kártalanítási szerződést kötöttek-e.
[htmlbox BDT]Az AB szerint, a Pp. 15. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok lényegi eleme, hogy saját döntését ne bírálhassa felül a másodfokon eljárt bíró. De ha a tényállás valamely eleme tekintetében az előzményper a res iudicata kötőerejével köti az eljáró bíróságot, akkor azt a másodfokú bíróság eleve nem bírálhatja felül. Emiatt nincsen jelentősége annak, hogy az előzményperben hozott döntést ki hozta, és így az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében szabályozott, a tisztességes eljáráshoz, pártatlan bírósághoz való jognak a sérelme sem merül fel.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Salamon László volt.
