PJD2017. 12.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A bíróság az alperes szervezeti és működési autonómiájába nem avatkozhat be, nem vizsgálhatja, hogy a keresettel támadott határozat az alperes politikai céljainak, érdekeinek, programjának megfelelt-e.

A bíróság az alperes szervezeti és működési autonómiájába nem avatkozhat be, nem vizsgálhatja, hogy a keresettel támadott határozat az alperes politikai céljainak, érdekeinek, programjának megfelelt-e.

Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 3:35. §, Ptk. 3:36. §, Ptk. 3:37. § (1) bek.

[1] Az alperesi párt Országos Elnöksége az Országos Választmány Elnökségének az alapszabály 4. § (3) bekezdése alapján előterjesztett indítványára a 2014. október 31. napján kelt 7/2014. (X. 31.) OE számú határozatával (a továbbiakban: határozat) az alapszabály 25. § (5) bekezdése alapján a párt egyik helyi szervezetét feloszlatta. A határozat indokolása szerint a helyi „szervezet évek óta a párt politikájával ellentétes politikát folytat. Az ügyvezető elnökség jelölt állítással kapcsolatos döntésével nyíltan szembeszegült. Évek óta a munkát nehezíti, nem hajlandó a szövetségessel együttműködni. Ezzel a magatartásával súlyosan sérti a párt érdekeit és jó hírnevét”.

[2] A felperes keresetében az alperes határozatá...

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!