A vállalati AI mint innováció és megfelelés


A technológia különböző hullámait a vállalatok sok esetben egy rájuk kényszerített tényezőként élhetik meg. Azonban, ha minden vállalat úgy gondolna a saját AI stratégiájára, mint az üzleti stratégiájának természetes meghosszabbítására és olyan tényezőket is figyelembe vesz, illetve organikusan beépít, amelyeket akár a fogyasztó, akár a szabályozó kényszerít ki, az látványos eredményhez vezethet. A Portfolio és a Wolters Kluwer Hungary szervezésében idén először megrendezett Digital Compliance by Design&Legaltech Konferencián a vállalatok feladatairól, az előttük álló kihívásokról és a technológia alkalmazásából fakadó versenyelőnyről is szó volt – a portfolio.hu összefoglalója.

Megyeri Andrea, a Wolters Kluwer Hungary innovációs és tartalomfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a mai világban már minden vállalat digitálisnak számít, amelyek működésében egyszerre kétféle hatás is érvényesül: egyrészt óriási lehetőséget jelent az innováció, a technológia bevezetése, használata, másrészt azonban mindez kényszer is, hiszen mára az ilyen típusú fejlesztések jelentik a versenyképesség zálogát. A technológia használatához kapcsolódó jogi megfelelés szintén egyfajta kényszerként értelmezhető.

Tilesch György, a PHI INSTITUTE for Augmented Intelligence elnöke szerint a generatív AI előtti korszakban világossá vált, hogy azok a cégek, akik korábban kezdték az AI bevezetését, sokkal előbbre tartanak, mint mások, hiszen a technológia használata révén ők versenyelőnyhöz jutottak.

digitális compliance,AI,legaltech

(fotó: Wolters Kluwer Hungary)

A NAGY TECH CÉGEKNEK BE KELLETT LÁTNIUK, HOGY A TÁRSADALOM, A FOGYASZTÓK ESETÉBEN A BIZALOM KIÉPÍTÉSÉRE VAN SZÜKSÉG AHHOZ, HOGY EZEKNEK A MEGOLDÁSOKNAK A TERMÉKEKBEN, SZOLGÁLTATÁSOKBAN VALÓ HASZNÁLATA TERJEDNI TUDJON A GAZDASÁGBAN.

A felelősségteljes AI azoknak a praktikáknak az összessége, amelyeket alapvetően nagyvállalati közegben fejlesztettek ki az első hullámban annak érdekében, hogy azok a termékek, amiket a nagy technológiai cégek előállítanak, valóban a fogyasztóhoz szóljanak és a fogyasztók meg tudjanak azokban bízni. A nagyvállalati AI gyakorlatok lettek jelentős mértékben kodifikálva az AI Act-ben.

„Ha egy vállalat képes megragadni ezt a bizalmi faktort, és a fogyasztói és a munkavállalói tudtára hozni, hogy felelősségteljesen használja az AI-t, mert megvannak a praktikái, a belső előírások és az eszköztára, azt a fogyasztók megjutalmazzák” – emelte ki Tilesch György.

Már a termékfejlesztési folyamatba is organikusan be kell építeni az interdiszciplináris rálátást. A termékfejlesztés egy technológiai vállalatnál jelenleg a fejlesztők, jogászok, az üzleti oldal képviselője és a szakterületi szakértők csapatmunkájának köszönhetően valósul meg, ebben a következő szint, hogy a folyamatba a fogyasztókat is integrálják.

Az innováció és a compliance mindenki ügye a szervezeten belül, amihez szemléletváltásra van szükség, az lenne a lényeg, hogy ezt belső érdekként élje meg mindenki. “Minden stratégiai terület vezetőjének meg kell látnia, hogy miért lesz jó számára a technológia használata és onnantól, hogy ezt egyénileg meglátta, sokkal könnyebb lesz a közös nevező megtalálása. A szervezeti kihívás onnan jön szerintem, hogy fel kell állítani az új struktúrákat.”

Abba a szakaszba lépünk át, amikor egy közvetítő nyelvre van szükség, valamint minden vállalatnak el kell jutnia addig, hogy belső kockázatelemzést készítsen annak érdekében, hogy világos legyen, hogy az adott cég tevékenysége a szabályozás hatálya alá tartozik-e, el kell végeznie ezt a besorolást. Ezt követően a második kihívás az operacionalizálás kérdése lesz.

“Az én értelmezésemben a felelősségteljes AI használata sokkal nagyobb odafigyelést jelent, horizontális praktikák halmaza. Nagyon sok kis változtatást kell végrehajtani, a vállalatoknak ki kell találniuk és megépíteni a saját útjukat, nincsenek egy az egyben adaptálható megoldások. A folyamat komplex lesz, ami több odafigyeléshez és átgondoláshoz fog vezetni.”

Ma már a digitális megjelenés alapvető a cégeknek, a Covid hatására szinte varázsütésre minden szervezetből digitális vállalkozás lett, át kellett állítani a gazdaságot online működésre, a digital compliance pedig elkerülhetetlen lett a jogszabályi megfelelés miatt, a hazai szabályozáson túl ide tartoznak az uniós és nemzetközi szabályozások, amelyek folyamatosan változnak az innovációs környezeteben, gondoljunk csak a MI-megoldásokra, és el kell tudni navigálni ezen a térképen. Erről beszélgettek a szakértők a netPORT for Digital Economy: Navigáljunk együtt! elnevezésű panelbeszélgetésben.

A Wolters Kluwer Hungary olyan megoldásokat szeretne szállítani a cégeknek, „amelyek a versenynyomást, időnyomást tudják enyhíteni, de itt is, mint mindenben törekednünk kell, hogy egyszerű és kézreálló legyen, mert különben nem fogják használni: ebben segíthet az AI, ennek látjuk a helyét és szerepét, akár a szabályozási környezet betartásában, akár a belső vállalati szabályozás betartásában” – mondta Cseh Balázs, a cég Technology Product Management, Legal&Regulatory területének igazgatóhelyettese.

digitális compliance,AI,legaltech

(fotó: Stiller Ákos/Portfolio)

A jogi szektor hagyományosan nem a leginnovatívabb terület, de ennek már vége, ezt a szabályozási környezetet nem lehet átlátni digitális eszközök nélkül, kellenek a legal tech megoldások, amelyek lehetővé teszik a szabályozások követését – ezt már Megyeri Andrea, a cég innovációs és tartalomfejlesztési igazgatója tette hozzá.

A beszélgetés moderátora, dr. Firniksz Judita Wolters Kluwer Hungary által felkért tudományos tanácsadó, PPKE Versenyjogi Kutatóközpont kutatója úgy fogalmazott, hogy a legal tech minden olyan, a jogi szabályozási területet segítő eszköz, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a laptopot vagy okostelefont ne csak írógép formájában használjuk.

A netPORTtal azt a fórumot igyekeznek megteremteni, amely segít megtalálni az eligazodási pontokat, lehetőséget ad a best practice-ek megosztására és a diskurzusra. De ma már meetupokon is lehetőség van tájékozódni, illetve két egyetemen, a Pázmányon és az ELTE-én is lehetőségük van a diákoknak megismerni, hogy hogyan tudják a legal tech-et alkalmazni a jogi munkában.

(forrás: portfolio.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

A feketedoboz jelensége és következményei a mesterséges intelligencia alapú technológiákban

Vajon mennyire átlátható a mesterséges intelligencia működése? A „black box” kifejezés azt sugallja, hogy egy rendszer működése gyakran rejtély az emberek számára. De mi történik, ha például az OpenAI által fejlesztett ChatGPT algoritmus működését vizsgáljuk? És vajon ez a „fekete doboz” jelenség milyen kérdéseket vet fel a jogi és szabályozási követelmények teljesítésének képességéről, valamint a hibás döntésekért való felelősségről?