Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbi cikk a fátyolviselés franciaországi alapjogi aspektusait vizsgálja, különösen, hogy ez a kérdés régóta áll politikai, kulturális és alapjogi szempontú viták kereszttüzében. Jelen írás azonban – a francia szabályozás bemutatásával – mindenekelőtt arra keresi a választ, milyen indokok mentén korlátozható a fátyolviselés, s korlátozható-e egyáltalán az alapjogok sérelme nélkül?
E dolgozat a Siegler Ügyvédi Iroda/Weil, Gotshal & Manges, az Új Jogtár és az Ars Boni által meghirdetett 2016. évi cikkíró-pályázat keretében született és nyolcadik helyezést ért el.
„Az erényes nő engedelmes és alárendelt” – áll a Korán 4,34. versében. Abban a könyvben, amelyet a muszlim fiatalok az iskolában versről versre megtanulnak, és jól tudjuk, hogy számukra a Korán nem pusztán egy vallástörténeti dokumentum. Olyan alapvető rendelkezéseket tartalmaz, amely a hívő életének gyakorlatilag minden részletére kiterjed, s amelynek számos rendelkezése vet fel alapjogi kérdéseket.
Az európai társadalom jelentős része számára a muszlim nők alárendeltségének megkerülhetetlen, külsőségekben is megmutatkozó szimbóluma a fátyolviselés. Nem kell Észak-Afrikába vagy a Közel-Keletre utaznunk ahhoz, hogy tanulmányozhassuk a különféle muszlim női viseletek (burka, nikáb, csador, hidzsáb) sokszínűségét – elég végigsétálni Marseille, Nizza vagy éppen Párizs valamely külvárosi negyedében. És hogyan viszonyulnak a franciák a muszlim viselethez? Egy 2013-as kutatás adatai szerint a lakosság 86%-a ellenzi a fátyol viselését közterületen (Le Nouvel Obs, 2013. július 20.).
Nem meglepő tehát, hogy a fátyol régóta áll politikai, kulturális és alapjogi szempontú viták kereszttüzében. Jelen írás azonban – a francia szabályozás bemutatásával – mindenekelőtt arra keresi a választ, hogy milyen indokok mentén korlátozható a fátyolviselés, s korlátozható-e egyáltalán az alapjogok sérelme nélkül?
A közelmúltban a muszlim nők viseletéhez kötődő, alapjogi szempontból is jelentős vita zajlott Dél-Franciaországban. A Riviéra mintegy harminc településének önkormányzata ugyanis rendeleti úton, egymás után tiltotta be az úgynevezett burkini, azaz egy fejkendőből és az egész testet eltakaró úszódresszből álló öltözet viselését. A rendeletek indokolása szerint a burkini nem felel meg a vallási, világnézeti semlegesség követelményének, ráadásul viselése kockázatos lehet a közrend fenntartása tekintetében is. (Fontos megjegyezni, hogy a rendeletek a nizzai terrortámadás után néhány héttel születtek.) Miután a nizzai közigazgatási bíróság (Tribunal administratif) helyben hagyta a rendelkezéseket, két civilszervezet az Államtanács (Conseil d’État) elé vitte az ügyet. Utóbbi 2016. augusztus 26-i döntésében felfüggesztette az „anti-burkini” rendeleteket. A testület döntésének indokolásában kifejtette: a burkini viselése nem jelent semmiféle veszélyt a közrendre nézve, a rendeletek viszont sértik a szabad mozgáshoz, valamint a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot (az Államtanács 402742- 402777. számú döntése, 6. pont). Hozzátette, hogy azért sem igazolható a tilalom, mert a burkini szabadon hagyja az arcot, így semmiképp sem tekinthető például a törvény által közterületen tiltott viseletnek.
Az ügy tulajdonképpen a különféle muszlim női viseletekkel kapcsolatos, szűnni nem akaró politikai és jogi csatározások egyik újabb epizódjának tekinthető.
Franciaországban ugyanis a ’80-as évek végétől heves viták zajlanak a vallási öltözékek és jelképek megengedhetősége körül, amely – jóllehet a jogszabályok szövege általában nem csak az iszlám jelképeire vonatkozik – elsősorban természetesen a muszlim nők fátylait érinti. Bár eme viták intenzitása a politikai környezet alakulása szerint hol alábbhagy, hol felerősödik, a fenti példa mutatja, hogy a probléma mélyen gyökerezik, s egyre több nehézséget gördít a jogalkotó elé. Ráadásul különösen figyelemre méltó, hogy az évtizedek óta húzódó vita újabb és újabb alapjogi aspektusokkal gazdagodik, amelyeket a következő néhány bekezdésben igyekszem röviden bemutatni.
Az első, vallási szimbólumokra vonatkozó francia törvény – a közoktatási törvény módosításaként – 2004-ben lépett hatályba. A meglepően rövid jogszabály-módosítás megtiltotta a feltűnő vallási jelképek – így nem csak a fátyol, hanem a kipa, illetve a nagyméretű kereszt – viselését az állami általános iskolákban és gimnáziumokban (A közoktatási törvény 141-5-1. cikke). A törvény elfogadását megelőző parlamenti vitán az indítványozók a világnézeti semlegesség követelményével érveltek, amely szerintük a megfelelő körülmények között zajló oktatás elengedhetetlen feltétele. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikke azonban a következőképpen fogalmaz: „Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja… a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.” Az állami semlegesség kötelezettsége ráadásul a strasbourgi bíróság gyakorlatában éppen a magánszemélyek lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését hivatott biztosítani, így erősen kérdéses, mennyire várható el egy általános vagy középiskolai tanulótól a vallási semlegesség (Hassan és Tchaouch kontra Bulgária 30985/96). Ezzel érveltek a törvény ellenzői is, amely szerint a kormány ráadásul összekeveri a semlegesség, valamint az állam és egyház szétválasztásának fogalmait. Érdemes vetni egy pillantást az Államtanács 1989-ben kiadott véleményére is, amely szerint a fátyol nyilvános helyen, magánszemélyek által történő viselése nem jelenti az állam és egyház elválasztása követelményének megsértését (346893. számú vélemény a fátyol viseléséről az állami iskolákban).
Úgy tűnik, az egyre radikalizálódó iszlám és a növekvő terrorveszély következtében a demokratikus értékek védelme Franciaországban csak az alapjogok egyre erőteljesebb korlátozása útján valósulhat meg
A törvény hatálybalépése után 4 évvel egy szikh vallású fiatalember, akit azért bocsátottak el a középiskolából, mert nem volt hajlandó levenni a turbánját, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordult. A bizottság megállapította, hogy Franciaország megsértette a panaszos oktatáshoz való jogát, hiszen az elbocsátás következtében nem tudta tanulmányait olyan körülmények között folytatni, mint más, vele egykorú állampolgár, ráadásul a bizottság nem látta bizonyítottnak, hogy a turbán viselése sértené a többi diák alapvető jogait, vagy akadályozná az intézmény megfelelő működését (Human Rights Committee Communication No. 1852/2008).
Láthatjuk tehát, hogy míg a törvény szövege tekintetében a vallásszabadság és az állami semlegesség követelményének összeütközése váltott ki heves vitát, addig az alkalmazás során egy másik alapjog, nevezetesen a művelődéshez való jog is veszélybe került.
Ennek ellenére a jogszabály a mai napig hatályban van, ráadásul a közelmúltban kormánypárti politikusok felvetették a rendelkezés kiterjesztését az egyetemekre is. Ebben azonban kizárólag politikai fronton folyik a vita, azt ugyanis még a javaslatot támogatók is elismerik, hogy súlyosan alapjogsértő lenne a fátyolviselés tilalmának bevezetése a felsőoktatásba. Azt viszont jelen cikk írója a jogszabályszövegek és a hozzá kapcsolódó magyarázatok hosszas tanulmányozása után sem érti, miért kevésbé jogsértő a vallás szabad kinyilvánításának korlátozása az alap- és középfokú oktatásban, mint az egyetemeken.
Annyi azonban biztos, hogy az Államtanács a felsőoktatással kapcsolatban 1996-ban külön is megállapította a következőket: „a hallgatóknak joga van szabadon kifejezni vallási meggyőződésüket, amennyiben ezzel nem gyakorolnak nyomást más hallgatókra, nem tanúsítanak kirívó, provokatív magatartást, és nem zavarják az oktatás és a kutatás rendjét, valamint az intézmény megfelelő működését” (Université de Lille- ügy 170106).
A tilalom kiterjesztése az egyetemekre azért is következetlen lenne, mert a 2004-es, középfokú oktatásra vonatkozó rendelkezés nem vonja hatálya alá a felnőttképzésben résztvevő, nagykorú diákokat, így tehát azok korlátozás nélkül viselhetnek hidzsábot, kipát, vagy akár keresztet. Amennyiben tehát a korlátozást bevezetnék a felsőoktatásba is, az újabb alapjogsérelmet vetne fel, mégpedig a megkülönböztetés tilalmának sérelmét.
A fátyolviselést korlátozó másik törvény még az előzőnél is nagyobb port kavart, nem csak a potenciális alapjogsérelem, hanem a törvény hatályával kapcsolatos kezdeti bizonytalanság miatt is. Ráadásul, az Európa-szerte fokozódó terrorveszély hatására egy újabb alkotmányos érdek, a „közrend védelme” is felvetődött. 2010-ben fogadta el a francia parlament a 2010-1192. számú törvényt, amelynek első cikke nemes egyszerűséggel megtiltja az arcot eltakaró öltözékek közterületen történő viselését. Az indokolásban foglalt exemplifikatív felsorolásba tartoznak például az egész arcot eltakaró maszkok, valamint a muszlim öltözetek közül az egész testet és arcot befedő, csupán a szemet szabadon hagyó nikáb, és a még ennél is zártabb, a szemeket ráccsal eltakaró burka (A 2010-1192. számú törvény indokolása 1. fejezet a) pont). Annak ellenére, hogy a törvény meghatároz kivételeket (egészségügyi maszkok, karneváli álarcok, bukósisak), értelmezése és végrehajtása már a kezdetektől nehézséget okozott. Mindenekelőtt a „közterület” fogalmának tisztázása vált szükségessé, amelyről a törvény szövege csupán annyit mond, hogy ide tartoznak a közutak, valamint az ügyfelek számára nyitva álló, szolgáltatást nyújtó helyiségek. Ezt egészítette ki a törvényhez csatolt indokolás, amely szerint nem viselhető ilyen fátyol a közparkokban, mozikban, kávézókban, stb. (A 2010-1192. számú törvény indokolása 1. fejezet b) pont). A törvény hatálya kiterjed a külföldiekre, így a turistákra is, megsértése esetén pedig komoly pénzbüntetést kell fizetni. Ennek ellenére a Belügyminisztérium 2013-as adatai szerint alig egy évvel a hatálybalépése után több mint 350 személy ellen indítottak eljárást az arcot elfedő öltözék viselése miatt.
Első ránézésre mindenekelőtt ismét a lelkiismereti és vallásszabadság sérelme merül fel, amellyel szemben a törvény megalkotói a már említett közrend és közbiztonság védelmére, mint alkotmányos értékre hivatkoztak. Álláspontjuk szerint ugyanis nem fogadható el olyan vallási, vagy kulturális okokból viselt öltözék, amely befedi a teljes arcot, lehetetlenné téve ezzel a gyors felismerhetőséget és a személyazonosság megállapítását. Ironikus, hogy a törvény bevezetését követően, 2013-ban ugrásszerűen megemelkedett a viseletük miatt bántalmazott muszlim nők száma (Le Nouvel Obs 2013. július 20.) .
Alapjogokat korlátozónak találta azonban a szabályozást többek között a Nemzeti Alapjogi Konzultatív Bizottság (Commission nationale consultative des droits de l’homme), amely kifejtette, hogy az állam és az egyház szétválasztása nem eredményezhet olyan általános jellegű intézkedéseket, amelyek keretében az állam egyoldalúan dönt arról, hogy mely vallási jelképek milyen keretek között viselhetőek. Álláspontjuk szerint ez az aránytalanul korlátozó intézkedés nem igazolható a közrend védelmével sem (A CNCDH 2010. január 21-i rendelete). Ezzel szemben az Alkotmánytanács az arányossági tesztet alkalmazva megállapította, hogy bár a törvény rendelkezései korlátozzák a lelkiismereti és vallásszabadságot, e korlátozás arányban áll az általuk elérni kívánt alkotmányos céllal.
A végső szót az Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki egy magát S. A. S.-nek nevező, 24 éves francia állampolgár ügyében (S. A. S. kontra Franciaország 43835/11). A nő állítása szerint a törvény korlátozza a magánélethez, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogát, továbbá súlyosan diszkriminatív. A strasbourgi bíróság azonban elfogadta a kormány érvelését, miszerint a közrend védelme indokolja a fenti jogok korlátozását, és megállapította, hogy e korlátozás arányos, ennek megfelelően nem áll fenn sem az Egyezmény 8. cikkének, sem a 9. cikkének sérelme. A szabályozás továbbá nem tekinthető jogellenesen megkülönböztetőnek, ugyanis nem valamennyi, csupán az arcot teljesen elfedő öltözék viselését korlátozza, célja tehát még közvetetten sem valamely vallási kisebbség jogainak korlátozása.
Világos tehát, hogy ismét a vallásszabadság korlátozására kényszerült a jogalkotó, jóllehet egy alkotmányos érdek, a közrend és a közbiztonság védelme érdekében. Számos francia alkotmányjogász számára továbbra is kétséges azonban, hogy a kívánt cél elérése valóban nem lett volna lehetséges kevésbé korlátozó eszközök alkalmazásával.
Végezetül szeretnék kitérni egy fontos fogalomra, amelyre a kormány beadványában hivatkozott, s amely a törvény indítványozóinak nyilatkozatai alapján is a valódi oka lehet a szabályozás bevezetésének. Ez pedig az úgynevezett “demokratikus társadalomban való együttélés” követelménye, amelyről az EJEB nem alkotott véleményt, mérlegelési szabadságot hagyva e tekintetben az államnak.
A kormány szerint zavaró, sőt egyenesen ijesztő lehet más állampolgárok számára az egész arcot elfedő öltözéket viselők látványa közterületen. Érvelésük szerint ez ugyanis ellentmond a francia társadalom alapvető értékeinek, a pluralitás, a tolerancia és a nyitott társadalom elvének. Ezen értékek részének tekintendő továbbá a nemek közötti egyenlőség, amelynek előmozdítását álláspontjuk szerint nagyban akadályozza a burka és nikáb közterületen történő viselése, ezek ugyanis a nők iszlám szerinti alárendeltségét hangsúlyozzák (S. A. S. kontra Franciaország 43835/11 82. pont). Ezt támasztja alá a törvény tervezetének bevezető rendelkezése is, amely szerint a férfi-női egyenlőség és a nőkkel szembeni tisztelet előmozdítása érdekében tett erőfeszítésekkel nem fér össze az arc teljes eltakarása nyilvános helyen (2646. számú törvénytervezet, 2010.június 23.).
Felmerül azonban a kérdés, lehetséges-e egyáltalán ama ellentmondás feloldása, amely a nők jogait erősen korlátozó iszlám, mint védendő vallási meggyőződés és a modern jogállami értékek között feszül? Vajon nem éppen a sokszínűség, a jogállami értékek ellen hat-e az, ha ezen értékek nevében korlátozzuk az állampolgárok alapjogait? S egyáltalán, fenntartható-e az a jogrendszer, amelyben a jogalkotó újabb és újabb alapjog-korlátozásra kényszerül a jogállamiság megőrzése érdekében?
Ezekre a kérdésekre a jövőben kénytelen lesz minél hamarabb választ találni a jogalkotó. A cikkben vázoltak alapján ugyanis úgy tűnik, hogy az egyre radikalizálódó iszlám és a növekvő terrorveszély következtében a demokratikus értékek védelme Franciaországban csak az alapjogok egyre erőteljesebb korlátozása útján valósulhat meg.
Források, felhasznált irodalom:
A Francia Alkotmánytanács 2016. augusztus 26-i rendelete a Burkini viselését tiltó rendeletekről
Törvény a vallási jelképek állami iskolákban történő viseléséről (A közoktatási törvény 141-5-1. cikke)
Hassan és Tchaouch kontra Bulgária 30985/96
Az Államtanács 1989. november 27-i véleménye az oktatásról
Human Rights Committee Communication No. 1852/2008
Az Államtanács 1996. július 26-i döntése az Université de Lille- ügyben
S. A. S. kontra Franciaország 43835/11
A Le Nouvel Obs 2013. július 20-i száma
Julia Pascual, « Loi sur le voile intégral : « On a créé le monstre qu’on voulait éviter » » [archive], sur www.lemonde.fr, Le Monde, 10. octobre 2015.
http://www.francetvinfo.fr/societe/religion/laicite/polemique-sur-le-burkini/arrete-anti-burkini-invalide-quatre-questions-sur-la-decision-du-conseil-d-etat_1796537.html
http://tempsreel.nouvelobs.com/societe/20130325.OBS2897/86-des-francais-contre-le-port-du-voile.html
N° 3056 Proposition de loi visant a lutter contre les atteintes a la diginté de la femme résultant de certaines pratiques réligieuses – Assemblé Nationale, 2006
