Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkírópályázat keretében született, és 35. helyezést ért el.
A profilalkotás a bűnügyi tudományok egyik fiatal, üde színfoltja, a jogtudományban még nem definiált fogalom, ám a tapasztalt nyomozók tudásának, nem nevén nevezve ugyan, de már régóta része. „A gyakorlattal rendelkező nyomozó emléktárában van egy rekesz, ami talán nem profilalkotásként van nevesítve, de tartalmában individuálisan azt a célt szolgálja.” A nyomozók tehát tapasztalataikra és emlékezetükre hagyatkozva eddig is el tudták készíteni a lehetséges elkövető személyiségrajzát, csak nem nevezték profilalkotásnak. A szó az angol profiling kifejezés magyar megfelelője. Lényegét egyetlen definícióban nehezen lehetne megragadni. „A profilalkotás egy olyan bűnügyi elemző-értékelő tevékenység, amely szűkítheti a számításba vehető elkövetők körét, ezzel elősegítve a nyomozás további folyamatát és megadva annak lehetséges irányait.” „A profilalkotás az elkövető személyiségprofiljának, személyiségképének megalkotására irányul, […] amelynek ismeretében a nyomozóhatóság újabb verziókat tud felállítani, amelyek leellenőrzése az elkövető felderítéséhez vezethet.”
A profilalkotás mindig egy olyan bűncselekmény felkutatásához kapcsolódik, ahol az elkövető ismeretlen. Célja, hogy a nyomozás során már megismert információk felhasználásával behatároljon egy lehetséges elkövetői kört, vagy szűkítse azt, tehát nem újabb bizonyítékok felderítését szolgálja, hanem a már meglévőkből való következtetéssel segíti a nyomozóhatóság munkáját; általában élet elleni, erőszakos, szexuális jellegű bűncselekmények és sorozat-bűncselekmények esetén alkalmazzák, ahol a személyiségjegyeknek, az elkövetés módjának, az elkövető és az áldozat közötti kapcsolatnak kiemelt jelentősége lehet. Ismert olyan meghatározás is, amelyben a profilalkotás folyamatát a bűnügyi grafikus munkájához hasonlítják, hiszen sem a grafikus, sem a profilalkotó nem látja „modelljét”, és míg előbbi a szemtanúk beszámolói alapján, addig utóbbi az elkövetés körülményeinek figyelembevételével készíti el a portrét. A profilalkotó az elkövetés módjából, a modus operandiból következtet az elkövető személyiségjegyeire, nemére, korára, etnikai hovatartozására, anyagi helyzetére, iskolázottságára, lakóhelyére, az áldozattal való esetleges kapcsolatára és ez alapján az indítékra, motívumra. Tehát a bűncselekmény tárgyi elemeiből következtet az alanyi oldalra. Portréját személyiségprofilnak, személyiségrajznak nevezzük. Munkája során ő is elsődlegesen szakmai ismereteire, tapasztalataira hagyatkozik, emlékezőképességét segíti azonban egy adatbázis, amelyben több ezer, hasonló bűncselekmény adatai szerepelnek. A profilalkotás első csírái az antropológiai iskola kapcsán merültek fel, amelynek atyja, Cesare Lombroso olasz börtönorvos volt az először, aki a tett helyett a tettest állította a büntetőjogi vizsgálódás középpontjába. Bűnöző ember című művében fejtette ki elméletét, megalkotta az il nato deliquente, azaz a született bűnöző kategóriáját. Börtönorvos lévén sokat foglalkozott elítéltekkel, vizsgálatainak eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a bűnözőket számos fizikai vonás különbözteti meg a nem bűnözőktől. Úgy vélte, hogy léteznek degenerációs stigmák, például lapos homlok, a szokásostól eltérő méretű és elálló fülek, nagy szemüreg, aszimmetrikus koponya, összenőtt szemöldök, hosszú végtagok, amelyekről a bűnözésre hajlamos személyek felismerhetők. A bűnelkövetőket három csoportra osztotta: született bűntettesekre, elmebetegekre és alkalmi bűnelkövetőkre. Jelentősége abban keresendő, hogy a különböző fizikai jelenségek megítélését a bűnfelderítés szolgálatába állítja. Ez a büntetőeljárásban éppen a poligráfos vizsgálat (pulzus, vérnyomás) és a profilalkotás (személyiségelemzés) kapcsán jelenik meg.
Történeti utazásunk során Olaszország után Angliába érkezünk. London zűrös east end-i negyedében, Whitechapelben 1888 és 1891 között tizenegy prostituáltat öltek meg brutális módon. Az esetek közös vonása az, hogy a nőket megcsonkították: mély vágásokat ejtettek a hason, a nyakon, a belső szerveket, például a méhet eltávolították, a nemi szerveket kivágták. Az elkövető Hasfelmetsző Jack néven lett híres. De kikre gondolt először a rendőrség a nyomozás során? Olyanokra, akik anatómiai ismeretekkel rendelkeznek: hentesekre, mészárosokra, orvosokra. A feltételezésük azonban nem vezetett eredményre. Az ügy kapcsán kérték fel Thomas Bond rendőrségi orvost, hogy mondjon véleményt az elkövetés módja alapján az elkövetőről. Bond rendkívül alaposan írta le az elkövetés körülményeiből levont következtetéseit: azt, hogy egyértelműen a csonkítás volt a célja a tettesnek, aki – meglátása szerint – nem rendelkezett anatómiai ismeretekkel, még egy hentes vagy mészáros tudásával sem. Az erős fizikumú, az észrevétlenség miatt kabátot, vagy köpenyt viselő férfit merész, hidegvérű, mániákus szatírnak írta le. Véleménye az első máig fennmaradt bűnügyi profilnak tekinthető, és ez az egyetlen valódi dolog, amit Hasfelmetsző Jackhez kapcsolhatunk, ugyanis ez a rejtélyes sorozatgyilkos, úgy, ahogyan elképzelték, nem létezett. Ezt egy angol nyomozó hosszú évekig tartó, türelmes nyomozása bizonyította be. A gyilkosságokat egy német tengerész követte el, a Hasfelmetsző-legendát egy korabeli újságíró kreálta, a nevet is ő adta a gyilkosnak.
A leglátványosabb eredményt dr. James A. Brussel New York-i pszichiáter érte el az 1950-es évekbeli robbantássorozat kapcsán. Brussel jól ismerte a bűnelkövetők személyiségét, és a nyomozás rendelkezésre álló adatai, fényképek, levelek alapján elkészítette az ismeretlen elkövető személyiségprofilját. Szerinte a tettes Connecticut államban él, átlagos testalkatú, középkorú, külföldön született, római katolikus, nőtlen férfi, akit anyja gyötrően szeretett, apját gyűlöli, paranoiás, bátyjával vagy lánytestvérével él együtt, és amikor megtalálják, nagy valószínűséggel kétsoros, begombolt zakót fog viselni. A rendőrség később elfogta George Metesky-t, akivel kapcsolatban a pszichiáter csak abban tévedett, hogy két húgával élt együtt. Még a kétsoros zakó is stimmelt. A profilalkotás nemzetközi viszonylatban is csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza, a magyarországi kezdetei pedig csak a ’90-es évek derekára tehetők. Az adatbázison alapuló módszert a 2000-es évek elejétől alkalmazzák körülbelül 80-90 százalékos eredményességgel. Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának Elemző és Koordinációs Igazgatósága központilag foglalkozik azokkal a megkeresésekkel, amelyek a megyei, városi kapitányságokról jutnak el hozzájuk. A módszer nem elterjedt, a helyi hatóságok viszonylag ritkán élnek a megkeresés lehetőségével. Ennek oka az ismertség hiánya: a nyomozóhatóságok, még ha tudnak is a módszer létezéséről, az alkalmazásáról nincs kellő információjuk. A másik releváns ok pedig az, hogy a profilalkotás a mai napig nem nyert jogszabályi elismerést, így a hatóság tagjai jogi fogódzkodók hiányában nem alkalmazzák a módszert. A profilalkotásról a Magyar Köztársaság Rendőrsége Bűnelemzési Szabályzatának kiadásáról szóló 13/2011. számú ORFK-utasítás (továbbiakban: Utasítás) tartalmaz rendelkezéseket, mégpedig az operatív bűnelemzés formái között. A 7. cím (106-110. pont) mondja ki, hogy a Bűnügyi Főosztály folyamatos operatív bűnelemzési tevékenységet nem végez. Az eseti operatív bűnelemzési formák közé tartozó „specifikus profilelemzést” kizárólag a Bűnügyi Főosztály végezhet, az e célra felállított adatbázisból. Eseti operatív bűnelemzési feladat végrehajtására az országos rendőrfőkapitány és az ORFK bűnügyi főigazgatója utasíthatja a Bűnügyi Főosztály vezetőjét.
A profilalkotást általában élet elleni, erőszakos, szexuális jellegű bűncselekmények és sorozat-bűncselekmények esetén alkalmazzák, ahol a személyiségjegyeknek, az elkövetés módjának, az elkövető és az áldozat közötti kapcsolatnak kiemelt jelentősége lehet
Maga a szabályozás is a „kivételes” és az „indokolt” szavakat használja, a megkeresés útját pedig meglehetősen magas szintre telepíti. Semmi sem indokolja a központosítást, a megyei rendőrkapitányságok elemző-értékelő osztályai is képesek lennének ellátni a profilalkotás feladatait, hiszen „csak” a központi adatbázishoz kellene csatlakozniuk. A profilalkotásról tehát egyedül az Utasítás keretei között olvashat a jogalkalmazó. Sem a büntetőeljárási (Be.), sem más törvény, rendelet nem tartalmaz eljárási szabályokat. De lege ferenda mindenképpen indokolt a profilalkotás jogi hátterének megteremtése legalább rendeleti szinten, de a Be. bizonyításról, illetve nyomozásról szóló fejezetébe való beillesztés mellett is szólnak érvek. Választ adni arra a kérdésre, hogy a profil miként használható fel a büntetőeljárásban, meglehetősen nehéz. A személyiségprofil nem szerepel a bizonyítási eszközök Be.-beli felsorolásában. A profil megalkotásához multidiszciplináris tudásra van szükség, ezzel a nyomozóhatóság tagjai és az ügyész nem rendelkeznek. Így a szakértő és a szaktanácsadó tevékenységét kell közelebbről megvizsgálni. A 99. § (1) bekezdése szerint, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléshez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni.
Szakértői tevékenység-e a profilozás?
A profilalkotás során a szakember nem tényeket közöl, hanem egy hipotézist állít fel. Ez csak orientál, és nem megállapít, nem tár fel jogilag releváns tényeket, csupán nyomozási eszköznek tekinthető. Párhuzamosan halad a nyomozással, pontosabbá válik, változik. Az elkövető ismertté válását követően pedig a profilt összevetik a valósággal, tehát a profilozó visszacsatolást kap a munkájáról. A szakvélemény ezzel szemben egy statikus bizonyítási eszköz, a szakértő utóbb nem szerez tudomást arról, hogy a véleménye mennyire volt megbízható. Ráadásul a profilalkotás pszichológiai, szociológiai eszköztára nem egzakt, mint a természettudományoké. „Mindebből az következik, hogy a profilalkotó tevékenysége nem egy bizonyítási eszköz létrehozására irányul, és nem is alkalmas annak létrehozására, így nem tekinthető szakértői véleménynek.”
|
Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban |
|---|
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. |
Szaktanácsadói vélemény-e a személyiségprofil?
182. § (1): Az ügyész és a nyomozóhatóság a nyomozási cselekményeknél szaktanácsadót vehet igénybe, ha a bizonyítási eszközök felkutatásához, megszerzéséhez, összegyűjtéséhez vagy rögzítéséhez különleges szakismeret szükséges […]. (5): A szaktanácsadó közreműködéséről jegyzőkönyvet kell készíteni, és azt a nyomozás irataihoz kell csatolni. A különleges szaktudás alapján, amellyel csak a pszichológus rendelkezik, a profilalkotás a szaktanácsadó tevékenységére hasonlít, a profil pedig szaktanácsadói véleménynek tekinthető. A Be. rendelkezései alapján tehát erről jegyzőkönyvet kell felvenni és azt a nyomozás irataihoz kell csatolni. Ezen a ponton azonban jogszabályi kollízióval találkozunk, az Utasítás 86., 89. és 98. pontjai alapján a profilalkotásról értékelő jelentést kell készíteni, amely nem csatolható nyílt nyomozati ügyirathoz. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényben (Jat.) megállapított jogszabályi hierarchia alapján a Be. törvényi mivoltánál fogva lerontja az Utasítást, amely a közjogi szervezetszabályozó eszközök körén belül a normatív utasítás kategóriájába tartozik. Ha ebből indulunk ki, akkor a Be. rendelkezéseit kellene követni. Ha a profil jelentőségét, és a büntetőeljárásban betöltött későbbi lehetséges szerepét elismerné a jogalkotó, akkor célul tűzhetné ki azt is, hogy az ügyész és a bíró is megismerhessék a személyiségprofilt az ügy többi iratával együtt. Az iratokhoz csatolás ebben az esetben elengedhetetlen lenne, hiszen a profil így jutna a bírósági eljárásban a bíró tudomására. De lege ferenda javasolt tehát a profilalkotást a Be. nyomozásról és bizonyításról szóló fejezetébe illeszteni, a szaktanácsadó tevékenysége kapcsán a poligráfos vizsgálat mellett a profilalkotást is megemlíteni, illetve az Utasítás és a törvény szövegét egymással összhangba hozni. Az ismeretlen tettes nem is sejti, hogy bűncselekményének elkövetése folytán mennyi mindent árul el magáról.
Hiszen a bűnelkövetés a külvilágban jelenik meg, annak hatásait a kézzelfogható, szemmel (vagy nagyítóval) látható nyomokon érzékeljük, de egyben nagyon mély bepillantást nyerhetünk az elkövető személyiségébe is. A „gyilkos elmék” kifejezés jól leírja azt a talán kissé ijesztő, hátborzongató helyzetet, amelybe a profilalkotó kerül munkája során. Ugyanúgy, ahogyan nem szívesen hallgatjuk a brutális emberölésekről szóló híradásokat, ahogyan a szemünk elé kapjunk kezünket egy véres jelenet láttán, ahogyan elborzasztja érzékszerveinket egy holttest látványa és szaga, éppen olyan borzasztó lehet egy bűnelkövető fejébe belelátni, gondolataival, késztetéseivel közelről szembesülni. Az elkövetés körülményeinek komplex „ismeretanyagából” hiányzó egyetlen láncszem az elkövető kiléte. A profilalkotó – mint a bűnügyi grafikus – kezébe veszi a ceruzát, és lassan felvázolja az elkövető kontúrjait. Ahol a nyomozás eredményei pontosabbak, ott a portré is hangsúlyosabb, felismerhetőbb. Mivel a profil megalkotása és a nyomozás párhuzamosan zajlanak, a munka előrehaladtával a kezdetben még homályos képből akár egy egészen tiszta portré is kirajzolódhat. Ez pedig nagy segítséget nyújt a további nyomozási cselekmények hatékonyságához: kevesebb idő, energia és pénz a verziók leellenőrzése, a minták bevizsgáltatása, a felmerülő tanúk, gyanúsítottak kihallgatása. Ha a nyomozás sikerrel jár, akkor a terhelt valóságos „arcképét” és a profilozó által „rajzolt” fantomképet egymás mellé helyezve egy számot kapunk: 80-90 százalék. Ez a profilalkotás eredményessége. A profilban megállapított személyiségjegyek tudatában a nyomozó, az ügyész és a bíró a terhelt karakterének legmegfelelőbb módon tud eljárni, kérdezni. Ennek köszönhetően a terheltben megfogalmazódhat a kérdés: vajon mindezt honnan tudják rólam?
A tanulmány szerzője: Majoros Tünde
| Források, felhasznált irodalom |
|---|
| Chilkó Ferenc: Adalék a profilalkotásról szóló cikkhez, In: Rendészeti Szemle, 1994/6. Dr. Alföldi Ágnes Dóra: A profilalkotás helye a magyar büntetőeljárásban, In: Magyar Jog, 2012./9. Tatár László: Profilalkotás a bűnüldözésben, In: Emlékkönyv – Irk Albert egyetemi tanár születésének 120. évfordulójára, Pécs, 2004. http://www.bszki.hu/page.php?556 http://www.betegszoba.hu/orvosiszotarhttp://hetivalasz.hu/vilag/megoldodott-a-rejtely-69765 Gampel Andrea – Székely György László: A profilalkotás alkalmazásának lehetőségei a magyar büntetőeljárásban, In: Ügyészek Lapja, 2009. Különszám A Magyar Köztársaság Rendőrsége Bűnelemzési Szabályzatának kiadásáról szóló 13/2011. számú ORFK utasítás (http://www.police.hu/sites/default/files/13_2001.pdf) |
