Hamis frigy, valódi okmány – az álházasság dilemmái
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014-es cikkíró-pályázat keretében született, és 34. helyezést ért el.
„A világ törvényeit be kell tartani. Akkor is, ha nem tetszenek.” (Youn In-Wan)
A globalizáció korát éljük: felgyorsult a világ, elektronizálódott a mindennapi kommunikáció, a világ „összezsugorodott”, hiszen egy repülőjegy vásárlásával eljuthatunk a Föld szinte bármely pontjára. A nemzetek önállóságát megtestesítő határvonalak, amelyek kiterjesztéséért egykor háborúkat vívtak, mára szimbolikussá váltak, s az államok – különösen az európai országok – a közösség égisze alatt egyesültek. Az ezzel együtt járó szabadságok (a munkaerő, az áru, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása) előrelendítik, katalizálják a társadalmi-gazdasági fejlődést. Ám e jelenség pozitívumai egyúttal jelentős veszélyekkel és kockázattal járnak, amelyek komoly jogi problémákat vetnek fel.
Megemlítendő például a bevándorlás, a menekültügy problémaköre, a nemzetközi ügyletek véghezvitelének bonyolultsága, a joghatóság kérdése az egyes tagállamok bíróságai között, a határokon átnyúló szervezett bűnözés. Ezek a problémák interdiszciplináris jellegüknél fogva több jogágat érintenek, főként az Európa-jogot, nemzetközi jogot, alkotmányjogot, büntetőjogot, polgári jogot. Írásomban a jelenkor egy különös bűncselekményét szeretném bemutatni, amely kialakulásának, elkövetésének nélkülözhetetlen előfeltétele a fent tárgyalt globalizáció.
A pusztán az európai uniós állampolgársággal járó előnyökért, az érzelmi alapot teljesen nélkülöző álházasságok kötése ugyanis napjainkban egyre gyakoribbá válik. A sértetti oldalon pedig sokszor magyar állampolgárságú „menyasszony” áll. A jelenség elemzésekor elsősorban kialakulásának okait célszerű vizsgálni, amelyek társadalmi-gazdasági gyökerűek.
Az álházasság-kötés szoros összefüggésben áll a prostitúcióval. Az elkövetők (a kerítők) ugyanis nem rendelkeznek legális megélhetési forrásokkal, nincs magyarországi munkahelyük, hiányzik a rendszeres jövedelmük. Ám saját maguk és családtagjaik eltartásához nyilvánvalóan szükséges számukra az anyagi javak valamilyen módon történő előteremtése. Ez a mód pedig gyakran a prostituáltak futtatása, a mélyszegénységben élő lányok és nők kiszolgáltatottságának anyagi célból történő kizsákmányolása. Ha pedig a magyar „felvevőpiac” már nem lenne kellően rentábilis, kiterjesztik az üzletet a határon túlra, s magyar nőket közvetítenek külföldre, „angliai munkavégzés” címszó alatt. A gyors pénzhez jutás eme gátlástalan módja sok embert csábított törvényszegő magatartásra, ez által kialakult egy prostitúcióra specializálódott elkövetői réteg.
I. Kik és miért válnak áldozattá?
A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es referenciaévben végzett kutatásának adatai alapján a magyar lakosság 32,4 százaléka szegénységben, 4,9százaléka (megközelítően 480 000 ember) pedig mélyszegénységben él. A jövedelmi szegénység, az alacsony munkaintenzitás és a súlyos anyagi nélkülözés meghatározó szegénységi elemek. E három faktor együttes jelenléte jelenti a mélyszegénységet. Sok esetben az alapvető szükségletek kielégítése is kétséges, a nyomor és a kilátástalanság mindennapjaik meghatározó, szerves részei. Az Ormánság (Baranya megye), az alföldi tanyavilág elszigetelt, a városi lakosságtól izolált területein élő emberek a munkanélküliség és az egzisztenciális körülmények kritikusan alacsony szintje következtében olyan súlyos problémákkal kénytelenek nap mint nap szembesülni, amelyeket a társadalom jobb sorban élő tagjai gyakran tabuként kezelnek. A szegénység, a megélhetési problémák ördögi kört hoznak létre: a nyomorból való menekülésre, a kiutak megtalálására jogszabályba ütköző eszközökhöz folyamodnak, amelyek a legtöbb esetben kisebb értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekményekben (jellemzően lopásban, rongálásban) öltenek testet, míg súlyosabb esetekben személyi szabadság elleni (emberkereskedelem) és akár élet elleni bűncselekményekben (emberölés) is manifesztálódhatnak. A szegénység lélektani velejárója a nincstelenségből, kilátástalanságból fakadó depresszió, a kisebbrendűség érzése, a családi-érzelmi kapcsolatok torzulása.
Hová menekül egy olyan nő, aki tanulatlan, lakóhelye infrastrukturális adottságai fejletlenek és otthonában a családon belüli erőszak mint a problémák rendezésének bevett módja, általánossá vált? Vajon mit tesz egy ilyen körülmények közt élő nő, ha utcájukban egy luxusautóból kiszálló férfi kvázi „megmentőként” felajánlja segítségét a nő és családja számára, valamint azt, hogy munkát szerez neki külföldön. A lány és családja persze elfogadják a „jóságos segítő” ajánlatát és naivan hisznek abban a reményben, hogy a nyugat-európai fizetés majd segít nekik kilábalni elkeseredett helyzetükből. A nők részére repülőjegyet biztosítanak, majd a célországban – amely az esetek többségében az Egyesült Királyság – az úgynevezett szálláshelyre viszik őket. Néhány órával később azonban fény derül arra, hogy az ígért – például kertészeti – munka helyett saját testüket kell áruba bocsátaniuk. Irataikat, okmányaikat és mobiltelefonjaikat elveszik, s bezárják őket a „szálláshely” egyik szobájába. Így a személyi szabadságuktól megfosztott nők esélye a menekülésre minimálisra csökken. Ha egy esetleges kudarcba fulladt szökési kísérletről fogva tartóik tudomást szereznek, részükről brutális megtorlásra számíthatnak. Akinek mégis sikerül megszöknie, rendkívül nagy kockázatot vállal. Ha vele anyagi ellenszolgáltatásért szexuális aktust létesítő személy mobiltelefonján segítséget tud hívni, vagy az utcán oda tud szaladni egy rendőrhöz, talán sikerrel jár. Azonban a helyzetet számottevően megnehezíti, hogy ezek a nők nem beszélik az angol nyelvet, így ha a hatósághoz menekülnek, tolmács közreműködése nélkül nem tudják előadni a tényállást, nem tudják elmondani, hogy mi történt velük.
II. Az újabb „trend”: prostituáltból álfeleség
Az álházasságot nem a szerelem tartja össze, ezért a jog is lesújt rá
A modernkori rabszolgaságnak kialakult egy újabb válfaja. Az elkövetési mód alapjában véve itt is megegyezik a fent írtakkal, ám az emberkereskedelem célja ez esetben eltérő: azért veszik meg harmadik országbeli – többnyire indiai és pakisztáni – állampolgárok a magyar prostituáltakat, hogy házasságot (helyesebben álházasságot) kössenek velük. Mindezt pedig abból a célból teszik, hogy őket mint illegális bevándorlókat ne lehessen az Egyesült Királyság területéről kiutasítani. Másként megfogalmazva: álházasság megkötésével remélik meghosszabbítani nagy-britanniai tartózkodási engedélyeiket.
E jelenségre a jogalkotó is reagált: a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (új Btk.) 355. paragrafusa a családi kapcsolatok létesítésével visszaélés tényállását tárgyalja, amely szerint az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki anyagi haszonszerzés céljából, kizárólag tartózkodási jogosultságot igazoló okmány kiadása érdekében létesít családi kapcsolatot, vagy az apaságot megállapító teljes hatályú elismerő nyilatkozathoz hozzájárul, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő. A házasság-biznisznek létrejött egy másik alakzata is, amikor is a „leendő menyasszony” tudatosan, haszonszerzés céljából köt házasságot egy harmadik országbeli állampolgárral. Az álházasság megkötésének e verziójához a világháló szolgáltat alapot: az uniós tagállam állampolgárságával rendelkező nő az interneten hirdeti magát a „férjjelölteknek”, majd megegyeznek az esküvő díjáról, vagyis arról, hogy mekkora összeget kér a nő az álházasságért. Az álházasság e fajtája különösen a nyugat-európai országokban bontakozott ki: a Statistik Austria 2009-ben végzett felmérése szerint évente mintegy 180 álházasság-kötésre kerül sor Ausztriában.
III. A házasság mint védendő társadalmi érték
A házasság olyan meghatározó jogviszony, amelyet Magyarország Alaptörvénye és számos nemzetközi egyezmény is védelemben részesít. Az Alaptörvény L) cikkének (1) bekezdése rögzíti a házasság fogalmát. Eszerint a házasság intézménye férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség. A jogalkotó a házasságot tekinti a család egyik alappillérének: a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. (Alaptörvény L) cikk (1) bekezdés). A család mint a nemzet fennmaradásának alapja, az Alaptörvény preambulumában, a Nemzeti Hitvallásban kap hangsúlyt: „valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”. Az álházasságok kötése nyilvánvalóan ellentmond a házasság alapvető elveinek és nélkülözi a házasság elengedhetetlen fogalmi elemeit. A két házasulandó fél különneműségének követelménye természetesen teljesül, azonban az elhatározás önkéntessége nem: a nők többségét az emberkereskedők és kerítők kényszerítik az álesküvő megtartására.
Az álházasságokkal életközösség sem jön létre: e házasságok ugyanis csak papíron léteznek, s kizárólag azt a célt szolgálják, hogy a családi kapcsolatok védelmére hivatkozva uniós tartózkodásukat legalizálják. A jogintézmény emocionális és erkölcsi háttere, így a hűség, hit és szeretet pedig teljesen hiányzik, hiszen a házasulandók nem ismerik egymást, gyakran csak a házasságkötő teremben találkoznak először, közös nyelvet sem beszélnek.
IV. Egy konkrét eset az álházasság köréből
2013 áprilisában személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás egy dél-magyarországi nyomozóhatóságon. A nyomozási cselekmények alapján az alábbi tényállás volt megállapítható: három nő (a sértettek) egy férfi (a gyanúsított) kíséretében angliai munkavégzésre tekintettel Londonba utaztak. A sértettek egy londoni lakásban kaptak szállást, ezt követően pedig a gyanúsított az egyik sértettet 1000 fontért eladta egy londoni tartózkodású magyar állampolgár személynek. A másik két sértettet pedig fenyegetéssel és veréssel prostitúcióra próbálta kényszeríteni, amely az egyik sértett vonatkozásában végbe is ment. A jogellenes szexuális szolgáltatásért kapott ellenértéket a gyanúsított elvette a nőtől. Ezután a férfi a sértetteket arra próbálta rávenni, hogy egy-egy indiai illetve pakisztáni honosságú személlyel kössenek házasságot. Az egyik sértettet rövid időn belül eladta egy pakisztáni férfinak, a másik magyar nőt pedig néhány hónappal később adta el egy indiai származású férfinak. A magyar nő és az indiai férfi esküvőjére 2013 tavaszán került volna sor, azonban ez elmaradt, mivel a férfit a házasságkötő teremben a brit rendőrség letartóztatta. A „menyasszony” az intézkedést követően néhány nap elteltével tért vissza Magyarországra.
|
Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon
Díjmentes értesítő rendszerünk
segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat
az Önt érdeklő friss cikkekről
|
 |
A terhelt ellen 3 rendbeli, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 175/B. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és 2 rendbeli, a Btk. 207. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő, erőszakkal elkövetett kerítés bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A tényállás tisztázása érdekében a magyar vádhatóság által előterjesztett eljárási jogsegélykérelem Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság Belügyminisztériuma Központi Jogsegélyhatóságához az Europol közreműködése folytán részben eredményre vezetett, sőt, felmerült annak a lehetősége, hogy az ügyben koordinációs értekezlet tartása válhat szükségessé. A magyar vádhatóság gyanúsítotti kihallgatást foganatosított, amely során a gyanúsítottak vallomásukban következetesen tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. Azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bűncselekmények megalapozott gyanúja velük szemben továbbra is fennállt.
Az említett koordinációs értekezletet Hágában – a Eurojust szervezésében – az érintett magyar, brit és uniós hatóságok részvételével tartották meg. Az értekezleten az uniós, illetve a tagállami nyomozóhatóságok ismertették a rendelkezésükre álló adatokat, valamint a bűnügyben eddig megállapított tényállást. Brit részről határozott kijelentést tettek, amely szerint közös nyomozócsoport felállítását tartják szükségesnek a további nyomozás lefolytatására, ugyanis álláspontjuk szerint fennáll annak a lehetősége, hogy a gyanúsított további sértetteket csal az Egyesült Királyságba. A közös nyomozócsoport általi eljárással lehetővé válna a szorosabb együttműködés a két állam között, így az érintett országokban foganatosított nyomozási cselekményekről az eljáró nyomozószervek még aznap értesülnének, amely jelentős taktikai előnyhöz juttatná őket. A nyomozócsoport működésével kapcsolatos költségek finanszírozása egyértelműen a két tagállamot terheli, megállapodásuk arányában. A közös nyomozócsoport felállításához azonban további egyeztetésekre, koordinációra van szükség, amelyeknek előmozdításán a magyar és a brit vádhatóság jelenleg is intenzíven dolgozik.
V. Lehetséges megoldások: a megelőzés, a bűnüldözés és a szankcionálás eszközei
A tagállamok közti bűnügyi együttműködés sikerének egyik záloga lehet a közös nyomozócsoport felállítása, amellyel a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelem hatékonyabbá válhat. A 2000. május 29-én elfogadott, az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló Egyezmény égisze alatt a magyar Országgyűlés megalkotta a 2014. január 1-jétől hatályos, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvényt. A jogszabály részletesen tartalmazza a tagállamokkal folytatott együttműködés során alkalmazandó eljárási rendet. A törvényszöveg rögzíti a tagállamok közti eljárási jogsegély főbb formáit, amelyek között szerepel a közös nyomozócsoport létrehozása [36. § f) pont]. A jogszabály IV. fejezetének 31. pontja pedig részletesen taglalja a közös nyomozócsoportra vonatkozó szabályokat, létrehozásának feltételeit [57. § (1) bekezdés], a tagállamok közti megállapodás tartalmi elemeit [58. § (2) bekezdés] és az eljáró nyomozóhatóságok jogait és kötelezettségeit (60. §). Az együttműködés gyakorlatban történő megvalósításához a jogszabályi háttér tehát adott, a tényleges eredményesség eléréséhez azonban további egyeztetésekre, nemzetközi konferenciák tartására, produktív munkára van szükség. A családi kapcsolatok létesítésével történő visszaéléssel – így az álházasság-kötéssel – szemben és más olyan bűncselekmények elkövetése ellen, amelyeknek okai a szegénységben, a “nyugati jólét” és a szegényebb országok között feszülő ellentétekben rejlenek, a megelőzés lenne az egyik legfontosabb és legcélravezetőbb módszer. A generál- és speciálprevenció megerősítése pedig az állam, a nemzetközi szervezetek és az Európai Unió közös feladata. Olyan gazdaság-, szociál- és oktatáspolitika megteremtése szükséges, amely alkalmas arra, hogy a széteső társadalmi rétegeket közelebb hozza egymáshoz és enyhítse az indulatokat. A híres büntetőjogász, Franz von Liszt szavait idézve: „a legjobb kriminálpolitika a jó szociálpolitika”.
A tanulmány szerzője: Balaskó Angéla
