Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 43. helyezést ért el.
„Kórházban vagy otthon? Legyen mellettem orvos, vagy bába is elég? Otthon szülnék, de mi lesz, ha komplikáció lép fel? Mi lesz, ha emiatt a baba élete – vagy a sajátom – veszélybe kerül? Adott számomra a választás lehetősége? Meddig terjed az önrendelkezési jog és mivel sértem gyermekem élethez és emberi méltósághoz való jogát? Van a magzatnak egyáltalán joga az élethez és emberi méltósághoz? Dönthetek-e én az ő életéről? Meddig terjed a magánszféra védelme?”
Számtalan kérdés, többek közt ezek is megfordulhatnak egy szülő nő fejében, amikor azon gondolkodik, milyen körülmények között hozza világra gyermekét. A téma évek óta nagy szerephez jut a médiában, hol Geréb Ágnes, hol Ternovszky Anna, vagy a Szent Imre Kórházból távozni kényszerülő Vass Gabriella ügye kapcsán. Írásom célja, hogy az egymásnak sokszor ellentmondó hírek között el tudjon igazodni az olvasó, s tisztán lásson az otthonszülés hazai és nemzetközi szabályozása kapcsán, tisztában legyen a témához szorosan kapcsolódó (alap)jogaival.
A szüléskísérés története
A XIX. században még természetes volt, ha egy anya orvosi segítség nélkül hozta világra a gyermekét. Komplikációk azonban bármikor felléphetnek, melyek következményeként a gyermek akár halva is születhet, vagy maradandó károsodást szenvedhet. Éppen ezért napjainkban már teljesen természetes, hogy a szülő nő mellett van egy orvos, illetve egy egész csapat, aki figyelemmel kíséri a szülés folyamatát, s szükséghelyzetben azonnali, esetleges életmentő beavatkozásra is készen áll. Így a nők többsége – úgy tűnik – helytelenül beletartozónak érzi magát a beteg fogalmába. (De beteg-e a szülő nő?) Évszázadokkal ezelőtt a nők önállóan hozták világra gyermeküket, s maga a szülés nem számított akkora eseménynek, mint manapság. Azonban éppen emiatt magasabb is volt a halálozások száma, mind a gyermekeknél, mind az anyáknál. Napjainkban az orvos jelenléte a szülésnél már túl természetessé vált.
A történelem során megjelentek szülésnél a dúlák és a bábák is. A kettőjük közti különbség abban rejlik, hogy a dúla „szülés körüli asszonytársi segítő, egy olyan nő, aki fizikai és érzelmi támaszt nyújt a várandósság, a szülés és a gyermekágyas időszak alatt”. Ők nem szakemberek. Kiegészítik a védőnő, a szülésznő és az orvos munkáját, de nem helyettesítik azt. Dúlának minősül például a szülő nő édesanyja, vagy egy tapasztalattal rendelkező rokon, barátnő. Ezzel szemben a bába sokszor az orvos helyett volt jelen a szülésnél, s bábák ma is léteznek. Ők szemléletükben különböznek az orvostól: elfogadják, hogy a szülés egy természetes folyamat, s míg az orvos levezeti, ők kísérik a szülést, „időt és törődést adnak a családnak, s a kórházi viszonyokkal ellentétben ők nem befolyásolják a szülés megindulását és lefolyását különböző beavatkozásokkal”. Ma már inkább az otthon segédkező szülésznőt nevezzük bábának (legfőképp hagyományőrzés céljából). A szakorvosok pedig a műszeres, műtéti hátteret igénylő beavatkozásokat végzik el, s elhárítják a fellépő komplikációkat.
Nemzetközi kitekintés
Világszerte sok, különféle szabályozás létezik a szülést illetően. Sok állam elismeri az otthonszülés előnyét, s megadja a szülő nő számára a választás lehetőségét bizonyos keretek között, a szülés módját, helyét illetően, azonban vannak olyan államok is, melyek egyenesen elutasítják ezt a lehetőséget. Szembetűnő a különbség az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia szülészeti és nőgyógyászati szakkollégiumának álláspontja között, ugyanis míg a britek szemlélete szerint az otthonszüléssel nő annak az esélye, hogy az anya elégedetten és biztonságban hozza világra gyermekét, az amerikai szülészeti és nőgyógyászati szakkollégium maximálisan elutasítja az otthonszülést. Véleményüket arra alapozzák, hogy az otthonszülés veszélyezteti mind az anyát, mind a magzatot. Angliában továbbá a bábák működéséről törvény rendelkezik, melynek értelmében a bába is felelősséget vállalhat a komplikációmentes terhességért és szülésért.
Több környező országban is „bábabarát” szabályozás van érvényben: Csehországban szükséges a bába jelenléte a szülésnél, s az otthonszülés is engedélyezett, Ausztriában pedig az 1994-es Hebammengesetz (HebG) értelmében „Minden szülő nő köteles a szüléshez szülésznőt hívni, aki a szülés alatti ellátásáról gondoskodik és ellátja az újszülöttet”.
A szomszéd országban a bábáknak több lehetőség is rendelkezésükre áll működésüket illetően: dolgozhatnak kórházakban, magánpraxisban, de akár szülőotthonokban, születésházakban és bábaházakban is. Ahogy távolodunk észak-nyugat felé, egyre liberálisabb az otthonszülés szabályozása, és egyre inkább elismerik a saját, megszokott környezet jótékony hatását. A németországi szabályozás szerint bábának minden szülésnél jelen kell lenni, az orvosoknak kötelességük minden szüléshez bábát hívni. Itt a szülő nő dönti el, hogy orvost vagy bábát választ, és döntésüket a legtöbb egészségbiztosító támogatja. Franciaországban a bábák 15 százaléka független bába, tehát kórházon kívül is praktizálnak. A francia nők is szülhetnek intézeten kívül, van választási lehetőségük, és az egészségbiztosító itt is támogatja ezt a lehetőséget.
Finnországban magyarországi viszonylatban elképzelhetetlen mértékben értékelik a szülésznőket, kutatási eredményeiket is rendszeresen publikálják. Ők maguk az elsődleges szülészeti ellátók, a szülők ugyanis motiváltak arra, hogy tőlük vegyék igénybe az ellátást. A svájci szabályozás lehet azonban Európa „etalonja”, ott ugyanis a bábadiploma önálló szüléslevezetésre jogosít, s a szülés levezetésére minden orvos, tehát nemcsak a szülész-nőgyógyász szakorvos jogosult, ezzel pedig meg is oldották az orvoshiány problémáját. Fontos különbség még Svájc és Magyarország között – s akadályozó tényező a hasonló hazai szabályozás kialakításánál – a kórházak egyszerű elérhetősége, az infrastruktúra fejlettsége, továbbá a kórházi dolgozók kedvessége, jóindulata, rendkívüli segítőkészsége, miközben Magyarországon, ha egy otthonszülő nő komplikáció miatt kórházba kerül, adott esetben diszkriminatív bánásmódnak lehet kitéve. Sokszor ezért nem mernek a magyar nők az otthonszülés mellett dönteni. Svájcban azonban a szülő nőnek három lehetősége is van: szülhet otthon, kórházban és szülőotthonban is.
A magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium álláspontja majdnem tökéletesen egyezik az amerikaiéval, amelyik maximálisan elutasítja az otthonszülést
A magyar álláspont
A magyarországi Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium (SzNSzK) álláspontja majdnem tökéletesen egyezik az amerikaival, holott láthatjuk, hogy az otthonszülésnek van létjogosultsága: több nyugati országban is működőképes. Okkal feltételezhetjük, hogy a szülész-nőgyógyász szakorvosok a terület kizárólagos szakértői, azonban a magyar szülész-nőgyógyászok többsége nem vezetett le intézeten kívül szülést – ellentétben a bábákkal, így otthoni körülmények között nem rendelkeznek tapasztalattal. Ez legfőképp a képzés kialakításán múlik: ha az orvosképzésben is lehetőséget adnának ennek elsajátítására, az új generáció orvosai már nem feltétlen utasítanák el az otthonszülést, s ők is aktív résztvevői lennének a folyamatnak. Itthon az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011. (III. 21.) számú kormányrendelet az SzNSzK állásfoglalása alapján készült el, s több helyen olyan feltételek megteremtését írja elő, melynek következtében akár 200-300 ezer forintot is kell fizetniük azoknak, akik igénybe vennék ezt a „lehetőséget”, s figyelembe véve a magyar átlagkereseteket, a lakosság nagy része számára az otthonszülés továbbra sem elérhető.
Alapjogi ütközések
Természetesen az államnak gondoskodnia kell bizonyos feltételek megteremtéséről az életvédelmi kötelezettség keretén belül, s az elképzelés, miszerint szabályozni kell az adott kérdést, alapvetően jó. A kormányrendeleti szabályozási forma azonban álláspontom szerint nem megfelelő, tekintve, hogy alapjog korlátozásáról van szó, s az Alaptörvény I. cikk (3) úgy fogalmaz: „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”. Alapjog törvényi szinten történő szabályozását ezen kívül korábban már az Alkotmánybíróság is megállapította [27/2002. (VI. 28.) ABH].
Alapjogot tehát nem lehet kormányrendeleti szinten korlátozni, annak ellenére sem, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Ternovszky kontra Magyarország-ügy kapcsán úgy rendelkezett: hazánk megsértette ezen alapjogot azáltal, hogy nem szabályozta az otthonszülés kérdését, s kormánya „rendeletben köteles meghatározni az intézeten kívüli szülésre vonatkozó szakmai szabályokat és feltételeket”. (Az ügyet Ternovszky Anna a magánélethez való jog megsértése miatt vitte a bíróság elé, mivel az otthonszülés kérdése szabályozatlan volt, a szülést otthon kísérő szakembereknek pedig szankcióktól kellett tartaniuk, ezért akadályokba ütközött, mikor úgy döntött, gyermekét otthon akarja világra hozni.) Az EJEB által támasztott követelménynek eleget tettek ugyan, de a hazai legmagasabb szintű rendelkezéseket figyelmen kívül hagyták. Ezzel azonban nem érik el a kívánt célt: inkább csak a korlátozás szándéka érződik át a rendelkezésen, ami egy demokráciában nem szerencsés. Ez újabb érv az új, magasabb szintű, kevésbé merev szabályozás elkészítése mellett.
A hatályos szabályozás egyfelől nem veszi figyelembe egy „átlagember” lehetőségeit, másfelől túlságosan „általánosít”. Vajon jogosult ilyen korlátozásra az állam? Vagy az anya önrendelkezési joga élvez elsőbbséget? Valamilyen szinten figyelembe kell venni az állampolgárok egyediségét egy ilyen kényes területen. Nem lehet kizárni például, hogy egy nő otthon szüljön azért, mert betöltötte 40. életévét. Mivel nem minden 40. életévét betöltött nő rendelkezik azonos fizikai (és lelki) állapottal, a megoldás az lehetne, ha az orvos mérné fel esetenként külön, hogy a páciens alkalmas-e az otthonszülésre. Az 1949. évi XX. törvény, egykori Alkotmányunk is védelem alá helyezte az élethez és emberi méltósághoz való jogot, s hatályos Alaptörvényünk II. cikke is ekképpen rendelkezik: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Én magam azt az álláspontot képviselem, mely szerint, amíg a gyermek nem jön világra, arra kell törekedni, hogy az anya élethez és emberi méltósághoz való jogát, s az ebből levezethető alapjogait maximálisan tiszteletben tartsuk.
|
Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek
Egy kattintásra Öntől!
|
 |
Ez nem jelenti azt, hogy ennek értelmében az anya a születendő gyermekét bármilyen veszélynek kiteheti, hiszen az élethez és emberi méltósághoz való jog az alapjogi hierarchia csúcsán áll, úgynevezett anyajog, más jogok forrása az alkotmánybírósági gyakorlat [23/1990. (X. 31.) ABH] fényében. Oszthatatlan, abszolút, korlátozhatatlan alapjog, a belőle származó jogok azonban a 23/1990. (X. 31.) ABH alapján korlátozhatók a szükségesség és arányosság követelményeinek megfelelően. Az önrendelkezéshez való jog is – mint több más alapjog – az élethez és emberi méltósághoz való jogból vezethető le. Úgy vélem, azzal, hogy az anya saját otthonában, számára biztonságot és nyugalmat adó környezetben kíván szülni, gyermeke érdekét is szem előtt tartja, és a szükséges szakmai támogatást is megkapja azáltal, ha bába vagy orvos van mellette, hiszen a bába általi ellátás is egészségügyi ellátásnak minősíthető.
Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy jogosult-e az állam ilyen fokú korlátozásra. A modernebb alkotmányjogi felfogás értelmében az államnak aktívan biztosítania kell az alapvető jogok védelmét. Ennek pedig akkor tud maximálisan eleget tenni, ha a szülés kórházban zajlik. Nem hagyható figyelmen kívül azonban, hogy ez a kötelezettség nem abszolút (szemben az élethez és emberi méltósághoz való joggal), „ezért korlátozhatja az anya önrendelkezési joga vagy egészséghez való joga a magzati élet védelmére irányuló kötelezettséget”. A választási lehetőségek kapcsán itt is jelen kell, hogy legyen a pluralizmus mint a demokrácia alapértéke: a szülész-nőgyógyász szakmának és az államnak is el kell fogadnia, hogy többféle értékrend létezik. Az államnak semlegesnek kell maradnia, s nem foglalhat állást egyik szülési mód mellett sem, hiszen ez ellentétes a demokrácia alapelveivel. Tehát nem minősítheti az otthonszülést kevésbé értékesnek, mivel egyenlő esélyeket kell teremtenie.
A magyar állam a kórházi szülés támogatásával több jogot is megsért: korlátozza az anyák önrendelkezési jogát, sértheti az emberi méltósághoz való jogot és beleszól a magánszférába is. A hatályos szabályozás akkor tudott volna egyenlő esélyeket teremteni, ha az intézeten kívüli szülés is bekerült volna az egészségügyi alapellátás keretei közé. Ez a mozzanat önmagában alighanem legalább azonos jelentőséggel bírt volna az ügy kapcsán, mint az apró részletekig menő szabályok megalkotása. A téma kapcsán elengedhetetlen megemlíteni, hogy a természetes szülés Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend: a szabályozási nehézségek ellenére vannak olyan szakemberek, akik nyitottak az otthonos légkör megteremtésére, s olyan intézmények, melyek a „természetes” szülést is lehetővé teszik, ezzel áthidalva az otthonszülés problémáját.
A hatályos szabályozás diszkriminativitása továbbá abban is rejlik, hogy nemzetközi egyezményeket és az Alaptörvény XV. cikkét is sérti, mely kimondja: „Magyarországon mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.” Sérti továbbá az egészségügyi törvény (Eütv.) 20. paragrafusát is, mely szerint: „Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza (…)” figyelembe véve bizonyos korlátozásokat. A rendelet ezáltal „különbséget tesz ember és ember között, akik ennek következtében nem egyenlők többé”. Az Eütv. értelmében tehát a beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné (ám az otthonszülő nő nem utasítja vissza az ellátást).
Figyelemre méltó, hogy a törvény egészségügyi ellátásként fogalmaz, nem orvosi ellátásként, ebbe pedig a bábák nyújtotta segítség is beletartozik. Ebből következően nem állíthatjuk, hogy az otthonszülést választó nő felelőtlen, s egyértelműen veszélyezteti a gyermek életét. Láthatjuk tehát, hogy Magyarországon is szükséges a választás szabadságának biztosítása, s ennek eszközeként az otthonszülés reális feltételeinek megteremtése, mely azonban nem kis feladat. Az otthonszülésnek és a kórházi szülésnek egyenlő esélyeket kell teremteni legalább a várhatóan komplikációmentes szüléseknél, s az egészségügyi alapellátás részévé kell tenni legalább azonos arányban mindkettőt.
A tanulmány szerzője: Tóth Mónika
| Források, felhasznált irodalom |
|---|
| Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez. Jaffa Kiadó, Budapest, 2009. Tóth Mónika: Az intézeten kívüli szülés alapjogi megközelítése: Javaslatok egy új szabályozás kialakításához. OTDK dolgozat, 2012 (továbbiakban: OTDK). http://www.acog.org/Resources_And_Publications/Committee_Opinions/Committee_on_Obstetric_Practice/Planned_Home_Birth (2014.06.30) http://www.rcog.org.uk/files/rcog-corp/uploaded-files/JointStatmentHomeBirths2007.pdf (2014.06.30.) Hebammengesetz. http://www.jusline.at/Hebammengesetz_(HebG)_Langversion.html (2014.06.30.) http://www.gesetze-im-internet.de/bundesrecht/hebg_1985/gesamt.pdf (2014.06.30.) http://vilaghy.extra.hu/ (2014.06.30.) http://www.nogyogyaszat.eu/friss-hirek/szuleszeti-es-nogyogyaszati-szakmai-kollegium-allasfoglalasa-a-tervezett-otthonszulesrol-17.html (2014.06.30) Halmai Gábor, Tóth Attila: Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 117-123. Ternovszky v. Hungary (Application no. 67545/09) Gárdos-Orosz Fruzsina: Alapjogok korlátozása. Jakab András (szerk.) – Az Alkotmány kommentárja. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 405. |
