Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ELTE perbeszédcsapata az idén áprilisban Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen több mint 120 egyetem indulói közül megnyerte az összevont felperesi és alperesi beadványokért járó abszolút első helyet. A fantasztikus eredményről a versenyzőkkel, Balázs Gergővel, Bazánth Barbarával, Buda Zoltával, Németh Olíviával és Orosz Dzseniferrel, valamit felkészítő tanáraikkal, Kajtár Gáborral és Csernus Mátéval beszélgettünk.
Tudom, hogy már rengetegen kérdezték tőletek ezt, de tudnátok mondani pár dolgot magáról a versenyről? Hogyan is kell elképzelni, hogyan lesznek egyenlőek a feltételek minden indulónak, hányan indulnak egy ilyen versenyen?
Kajtár Gábor: A feltételek leginkább sehogy nem lesznek egyenlőek. Úgy kell elképzelni a versenyt, hogy valaki egy nagy malomkövet sík terepen görget maga előtt időre, míg más ugyanezt a lejtőn felfelé. Mi azon csapatok közé tartozunk, amelyik ezt a malomkövet egy enyhe vagy néha meredek lejtőn görgeti fölfelé. A körülmények és az esélyek nem lesznek azonosak, ezt el kell fogadni. Nem magyarul zajlik a verseny, a jogi gondolkodás is eltér a kontinentális gondolkodástól, és az oktatásban is vannak lényeges különbségek. A magyar és általában a kontinentális jogi oktatás egy frontális, a tételes tudást átadó oktatás. Sok hátrányunk van, ezeket folyamatosan le kell küzdenünk, ami nem egyszerű, de azért nem lehetetlen, mint ahogy azt az eredményeink is bizonyítják. Olyan diákokra van ehhez szükség, akik a felsőfok fölötti szinten beszélnek angolul, akik mernek vitatkozni, gondolkodni, kreatívak, nyitottak az újra és bátrak. Ha sikerül a felvételi során megtalálnunk ezt a 4-5 diákot, akkor nekiindulunk ennek az izgalmas utazásnak. Az idei versenyen 645 csapat indult, ebből 121 jutott ki Washington DC-be, és ebből a nagy számból lett a mi felperesi és alperesi memónk együtt az első helyezett. A felperesi második lett, az alperesi ötödik és ez a kettő együtt adta ki a legjobb eredményt.
Bazánth Barbara: A versenyt két részre lehet osztani, az egyik az írásbeli, a másik a szóbeli rész. Az írásbelit szeptembertől január közepéig készítjük el, ami során napi 5-6 órát kutatunk, hetente összeülünk és kidolgozzuk a stratégiánkat, összegyűjtjük az érveket és kiválasztjuk a legerősebbeket, amik bekerülnek a 70-70 oldalas felperesi és alperesi írásbeli beadványokba. Igazán sosem egyenlőek a feltételek, vagyis inkább az előképzettsége az induló csapatoknak, mivel az angolszász versenyzőknél a tanterv szerves része a jogi írás tanulása, mégpedig anyanyelvi szinten. Azonban mivel anonim az írásbeli értékelése és 4-4 bíró pontjainak az átlagából jön ki az eredmény, ez a rész a legobjektívebb. Részben ezért is jelentett nekünk sokat ez az eredmény. A szóbelire januártól áprilisig készültünk. A szóbeli fordulóban értelemszerűen jobban kijönnek a nyelvi különbségek, de a szervezők az anonimitással itt is igyekeznek kiegyenlíteni a csapatokat. Szerintem évről évre kevésbé látszanak a nyelvterületek és jogi kultúrák közötti egyenlőtlenségek, de ezt csak a know-how folyamatos fejlesztésével lehet kiküszöbölni.
Magyarországot elég hosszú ideje az ELTE képviseli ezen a versenyen.
K. G.: Igen, egy kivételről tudok az elmúlt 30 évből, amikor nem az ELTE képviselte Magyarországot a versenyen.
Nemcsak a diákoknak, hanem az egyetemnek is elismerés ez az eredmény. Ez azt jelenti, hogy az ELTE nemzetközi jogi oktatása a világ legjobbjai közé került?
K. G.: Igen, de azért ennek több összetevője van, a nemzetközi versenyeredmény csak az egyik tényező. A Nemzetközi Jogi Tanszék sok mindentől jó, például hogy hol szereztek LLM diplomát az oktatói, és hogy hol és mennyit adnak elő és publikálnak külföldön. Ez az elismerés az egész ELTE, nem csupán az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének az eredménye. Általában harmadik, negyedik és ötödik évfolyamos diákokkal dolgozunk, a tudásukban minden tanszék, az egész kar és a szakkollégiumok munkája is benne van. Balázs Gergő Bibó szakkollégiumos, többen pedig az MCC-ből vannak a csapatban.
Buda Zolta: Erőforrások tekintetében nem rúghatunk labdába a világ legjobb egyetemei mellett, de a kemény munka mindenfajta hátrányt képes relativizálni. Azt mondanám, hogy a megfelelő munkamorállal párosulva, a lehetőségek mindenki előtt nyitva állnak – nem véletlen, hogy a tanszék oktatói közül többen olyan nívós helyeken szereztek diplomát, mint a Cambridge vagy a Harvard.
Hatalmas munka áll mögöttetek, talán nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt 9 hónapban a versennyel keltetek és feküdtetek. Mekkora munka volt ez valójában?
Németh Olívia: Ahogy Barbara is utalt rá, alapvetően két szakaszra lehet osztani a felkészülést. Szeptembertől januárig zajlott az írásbeli beadványok elkészítése. Ez komoly kutatási tevékenységet igényelt azokban a témákban, amikre a jogeset épült. A heti találkozók során átbeszéltük azokat a dolgokat, amiket az elmúlt hétben találtunk, vagy amire jutottunk, esetleg további kutatási irányt beszéltünk meg. A szóbeli felkészülés talán még intenzívebb volt. Szűk egy hónap alatt készültünk fel az európai barátságos fordulóra, amit idén Cipruson tartottak, majd ezt követően a washingtoni fordulóra. Ebben az időszakban már szinte napi szinten találkoztunk a csapattal.
Hogyan jött, hogy indultok ezen a versenyen?
N. O.: Mindannyian tudtuk, hogy perbeszédversenyek szempontjából talán a Jessup a legnagyobb kihívás. Én harmadévben ismerkedtem meg a versennyel és negyedévesen segítőként vettem részt a nyilvános meghallgatáson, amit mindig a washingtoni forduló előtt tartanak. Ekkor terveztem el, hogy jövőre mindenképpen szeretném kipróbálni magam.
Orosz Dzsenifer: Én először másodéves koromban jelentkeztem erre a versenyre. Nem kerültem be, de úgy gondoltam, hogy ezeket az írásbeli és szóbeli készségeket, képességeket lehet fejleszteni, ezért részt vettem más tanszék által szervezett nemzetközi perbeszédversenyen is. Az egyetem utolsó évében döntöttem el, hogy ismét jelentkezem, és bizalmat kaptam a tanár úrtól.
Balázs Gergő: A verseny egyrészt komoly szakmai kihívás, hogy meg tudjuk-e csinálni, ugyanakkor nagyon sokban tudjuk magunkat fejleszteni, különösen az írás- és a szóbeli készségek terén. Ez volt az egyik fő célom, amikor jelentkeztem. Én másodéves vagyok, nem ezen a versenyen terveztem volna kezdeni, tapasztalatot akartam szerezni először az ugyancsak a Nemzetközi Jogi Tanszék által gondozott Telders nemzetközi perbeszédversenyen, de a meghallgatás után a tanár úr felajánlotta a lehetőséget, hogy csatlakozhatok a csapatba, ez pedig olyan páratlan lehetőség volt, amit kár lett volna elszalasztani. Magyar perbeszédversenyen nincs még tapasztalatom, de itt ez az elnevezés kicsit megtévesztő lehet, mert az angol rendszerben ez lényegében párbeszédet takar a bírókkal, akik percenként több kérdést is feltehetnek, és folyamatosan figyelik a háttértudásunkat is, vagy vázolnak egy feltételes esetet, hogy ha megváltoztatnánk a tényállás valamelyik elemét, az hogyan változtatná meg az összefüggéseket.
Milyen volt az idei jogeset?
K. G.: Minden évben nehézsége a jogeseteknek, hogy általában négy nagyon különböző téma jelenik meg, ami azt is jelenti, hogy a Jessup nagyon mély szakértői tudást kíván meg az oktatóktól is és a diákoktól is. Mindenkinek szakértővé kell válnia legalább két területen, mivel a munka során mindenkire két terület kutatása hárul. Az idei jogeset egy tengerjogi vitával indult, van két parti állam, egy kisebb és egy nagyobb. A kisebb parti állam egy Észak-Korea, Kuba, volt kelet-európai szocialista autoriter diktatúraszerű állam, ennek valamilyen felismerhetetlen hibridje, az egész úgy van megkomponálva, hogy bár a való életből vesz példákat, de azt úgy összegyúrja, hogy végül nem lehet azonosítani egyik állammal sem. A másik parti állam, az alperes, egy katonailag és gazdaságilag is erős állam, valahol Németország, Japán és az Egyesült Államok keveréke. Az alperes állam dominálja a nyílt tengeri kereskedelmet, felügyeli a biztonságot, ellenőrzi a fegyverkorlátozást, tehát tulajdonképpen a békét és a biztonságot tartja fenn a térségben. Ehhez kapcsolódóan nagyon komoly katonai befolyással bír. Az alperes egy víz alatti drónnal behatol a felperes parti tengerébe és ott adatok gyűjt, a felperes állam pedig elfogja ezt a drónt és nem akarja visszaadni. A második kérdés a visszaadásra vonatkozott, és arra, hogy a drón jogszerűen volt-e benn vagy sem.
N. O.: A felek között létezett már a 40-es évek vége óta egy barátsági szerződés, ami különböző jogokat biztosított az államoknak, és erre hivatkozva kezdeményez választottbírósági eljárást a fejlettebb állam. Az eljárás során születik is egy ítélet, amit a felperes állam, aki kezdetek óta nem vett részt az eljárásban, nem fogad el, mivel nem ismerte el, hogy az adott szerződés hatálya alá tartozna ez a jogvita. Ő az egészet egyfajta kémkedési tevékenységnek állítja be. Az első kérdés az volt, hogy milyen feltételek mentén lehet érvényteleníteni egy választottbírósági ítéletet, és a kérdés egyik központi problematikája az egyik bíró elfogultsága és korruptsága volt az alperes állam felé. Érdekesség, hogy a való életben hasonló történt a Horvátország és Szlovénia közötti határvita választottbírósági eljárásában.
O. Dzs.: A hármas kérdés pedig arról szólt, hogy a felperes állam épített egy nukleáris tengeralattjárót. A Biztonsági Tanács hozott egy nem egyértelműen megfogalmazott határozatot, de kérdéses volt, hogy a határozat kötelezi-e a felperes államot a nukleáris tengeralattjáró lefegyverzésére. Ha a Biztonsági Tanács határozata nem is kötelezné erre, akkor létezik-e olyan általános érvényű szokásjogi norma, amely megtiltaná a felperesnek, hogy lehessen nukleáris tengeralattjárója.
B. G.: A negyedik erőszak-alkalmazási kérdés volt. A fejlett állam úgy értékelte a Biztonsági Tanács határozatát, az feljogosítja, hogy elfogja és semlegesítse a nukleáris tengeralattjárót. A támadás során azonban először egy olyan, a másik állam haditengerészetével szerződésben álló, de civil hajót támadott meg, amely utánpótlást szállított a tengeralattjárónak. A támadásban megsemmisült ez a hajó és a fedélzetén is nagyjából tucatnyi civil vesztette az életét. Az volt a központi kérdés, hogy volt-e joga ehhez az alperesnek, arányos volt-e a támadás annak érdekében, hogy elfoghassa az atom tengeralattjárót, és hogy milyen szabályok között kell mindezt értékelni.
Csernus Máté: A szűk értelemben vett „témákon” túl, amik megjelennek a jogesetben, én azt is szeretném kiemelni, külön élményt jelentett nekünk a felkészülés során, hogy a jogeset mennyire szofisztikáltan volt megírva, gondolok itt akár a rengeteg szójátékra, beszélő névre, de akár arra is, hogy még az utolsó héten is tűntek fel olyan kis részletek, amik addig elkerülték a figyelmünket. A közös munka során végig azt éreztük, hogy nem csak mi dolgozunk rengeteget az idei jogesettel, hanem a szerző is, így nagyon nagy élmény és meglepetés volt, amikor Washingtonban találkoztunk vele, és kiderült, hogy az úriember még harminc sincs. Peter Tzeng nevét még fogjuk hallani…
Hogyan sikerült a rengeteg felkészülés mellett még az egyetemi kötelezettségeknek is megfelelni?
Csapatkép – Kimagasló eredményt értek el felkészítő tanáraik segítségével az ELTE joghallgatói a washingtoni perbeszédversenyen
B. B.: Mindenképpen nagy kihívás volt és meg kellett tanulnia az embernek nagyon szigorúan betartani az eltervezett menetrendjét. Ez főként a vizsgaidőszakban fontos, aminek a közepén volt az írásbeli leadás, így január elején két hét kiesett a vizsgaidőszakból. Azonban a vizsgákkal érintett egyetemi oktatóktól szorgalmi- és vizsgaidőszakban is minden segítséget megkaptunk.
O. Dzs.: Én annyiban voltam szerencsésebb helyzetben, hogy csak két vizsgám maradt a decemberi és januári időszakra, így akkor valamivel könnyebb volt, viszont a szóbeli felkészülés ideje alatt már a záróvizsgákra is készültem. Ahhoz hogy sikerrel vegyem az akadályokat, nagyon fontos az időmenedzsment. Vannak napok, amikor sikerül az időmet jól beosztani, vannak, amikor kevésbé, de ez inspirál, hogy a következő napokban még jobban és még inkább tudjam tartani a ritmust.
B. G.: Szerintem elég nehéz volt összehangolni. Az első félévben az jelentette a nehézséget, hogy január 13-áig kellett a beadványokat elkészíteni, és a határidő előtti két hétben tulajdonképpen elképzelhetetlen volt, hogy mással foglalkozzunk. A vizsgaidőszakunk kellős közepéből ki kellett venni két hetet és ehhez viszonyítva kellett felvenni a vizsgákat és beosztani a felkészülési időt. A szorgalmi időszakkal kapcsolatban szerencsés voltam, mert másodévesként talán nekem kell a legtöbb szemináriumra bejárnom, de kivételes tanulmányi rendet tudtam kérni az egyetemtől, így a második félévben csak a Jessupra készülhettem.
N. O.: A decemberi időszakban előfordult, hogy kénytelenek voltunk két nehezebb vizsgát egymást követő napra felvenni, ez a rész elég nehéz volt. Amint pedig vége lett a vizsgaidőszaknak, egyből el kellett kezdeni készülni a szóbeli fordulóra, mivel elég szűkösek voltak a határidők. Egy hónap volt a ciprusi, első versenyünkig, ez pedig nem adott lehetőséget vizsgák utáni klasszikus leeresztésre.
K. G.: Ki síelni megy a vizsgaidőszak után, ki meg rögtön a Jessup fekete pályán csúszik le…
B. B.: A szóbelire hetente háromszor gyakoroltunk a tanár úrral és Mátéval, akik meghívtak volt Jessuposokat is, hogy kérdezzenek minket bíróként. A többi napon pedig magunk között gyakoroltunk az egyetemen. A szóbeli felkészülés jelentős állomása volt a ciprusi Friendly verseny, ahol 16 másik olyan csapattal találkozhattunk, akiknél szintén nincsen hazai válogató. Ezáltal nem maradt el nekünk sem a más csapatokkal való gyakorlás, ami minden évben kiemelten fontos az éles verseny előtt.
Ismert volt a szóbeli rész előtt, hogy milyen eredményt értetek el az írásbelin?
B. B.: Nem volt ismert, ez teszi igazán izgalmassá a versenyzést, tekintve, hogy nagyon jelentős részét adja a pontszámnak és jó írásbeli nélkül szinte lehetetlen továbbjutni a legjobb 32-be. Az írásbeli pontszámot akkor kaptuk meg, amikor továbbjutottunk és megkaptuk a 4 elődöntős körről az eredményeket. Ekkor láttuk, hogy az előző évekhez viszonyítva magas a pontunk, de nem tudtuk, hogy az idei mezőnyben hogyan fogunk szerepelni.
K. G.: A selejtező kör három napos, kétszer vagyunk felperesek, kétszer alperesek, hétfőtől szerdáig. Szerda este tudjuk még az írásbelink eredményét, ha továbbjutunk. Az egyedüli dolog, amit tudunk, hogy vasárnap este megkapjuk a sorsolást, kapunk négy ellenfelet, két alperesi és két felperesi memót. Ismerve nagyjából ezeket az országokat és egyetemeket, lehet tudni, hogy nagyjából hogyan sikerült a mienk. Van egy ilyen indikáció vasárnap este és szerda este is, amikor továbbjutunk az elit klubba, a legjobb 32 csapat közé, de még itt sem tudjuk, hogy mindez hova lesz elég.
Pár nappal a hivatalos megnyitó előtt érkeztetek a helyszínre. Mennyire tudtatok pihenni a verseny előtt? És mennyire maradt időtök kicsit körülnézni a városban?
B. Z.: Európai résztvevőként nagyon fontos volt, hogy időben megérkezzünk Washingtonba, és alkalmazkodjunk a helyi időzónához. Pihenésre mégsem volt sok időnk, hiszen ezen a ponton kaptuk meg az ellenfeleink írásbeli beadványait, amikből fel kellett készülnünk az egyes szóbeli fordulókra.
B. G.: Hatórás időeltolódáshoz kell alkalmazkodni. Amikor odaérünk, legszívesebben mindenki ment volna aludni, de ébren kellett maradni, hogy nagyjából az ottani éjszakákhoz tudjunk igazodni. Már az első nap sétálgattunk a városban, de inkább csak azért, hogy ébren tartsuk magunkat. Később, amikor véget ért számunkra a szóbeli forduló, volt még egy kis időnk a városnézésre.
Milyen volt a verseny hangulata?
B. Z.: Az egyik legizgalmasabb tulajdonsága ennek a versenynek a képviselt nemzetek, kultúrák sokasága. Ha meg akarjuk ragadni a verseny hangulatát, talán ez a legmeghatározóbb. A világ minden tájáról jött diákokkal ismerkedtünk meg – mexikóiakkal, japánokkal, pakisztániakkal, csak, hogy említsünk egy párat. Ez olyan egyedi élmény és lehetőség, amely csak nagyon ritkán adatik meg az embernek.
N. O.: A versenyt mindenki nagyon komolyan veszi, ezért egyrészt van egy nagyon formális hangulata, de ez természetes: ha valamibe az ember 8 hónapnyi munkát tesz, akkor kellően komolyan is veszi azt. Ugyanakkor közösségi élmény is ez a verseny, hiszen ott vannak velünk egyidős emberekből álló csapatok a világ minden részéről, akiket összeköt, hogy ugyanazon a jogeseten dolgoztunk mindannyian az elmúlt időszakban.
O. Dzs.: A véghajrában sem áll le a kutatás és a közös gondolkodás, mert ahogy megkapjuk a többi csapat beadványát, akkor azt elolvassuk, kielemezzük, elgondolkodunk a kérdéseken, hogy mire számíthatunk, mik a gyenge pontok, amikre érdemes előre választ keresni.
K. G.: Szét kell ezeket az anyagokat szedni pár óra alatt. Meg kell nézni, hol gyengébb, esetleg erősebb, mint a mi érvelésünk. Ha gyengébb, akkor is vizsgálni kell, van-e benne legalább egy olyan pont, ami új, kreatív, amit nem vettünk észre, még akkor is, ha nem igaz, hiszen meg kell tudni cáfolni. A szóbelin a felperes is reagál már az alperesre, hiszen olvasta az alperes írásbeli anyagát. Az alperes pedig egyszerre reagál a felperes írásbeli anyagára, de különösen arra, ami 5 perccel korábban szóban elhangzott. Úgy kell a bírókkal vitatkozni, hogy közben reflektálni kell a felperes eredményeire is. Közben pedig folyamatosan figyelni, pásztázni a bírókat, hogy a stílus, a beszédmód, a válaszok jók-e, tetszett-e neki. Három bíró van, három különböző stílussal.
N. O.: Amikor megkaptuk az ellenfelek anyagát, úgy kezdtünk el készülni, hogy azok, akik ugyanazokat a témákat kutatták leültek segíteni a többieknek. Amikor alperesként megkaptuk a másik ország felperesi beadványát, akkor a mi saját felperesünkkel készültünk fel rá. Amikor elolvassa valaki a saját oldalát egy másik országtól, rögtön látja, mi az, ami gyenge és hol lehet megfogni. Ugyanazt a témát 8 hónapon át két oldalról kutatjuk, és talán ez az a pont, amikor igazán egésszé áll össze a csapat. Mindig van valaki, aki azt a témát a másik oldalról is ismeri és hozzá tud tenni a másik munkájához.
Hogyan zajlott a szóbeli döntő? Kikkel kellett megküzdeni?
N. O.: Felperesként Nepál és a Fülöp-szigetek ellen, alperesként pedig Kenya és Kuvait ellen versenyeztünk. A 32-es körben pedig az egyik indiai egyetem volt a felperes.
Amennyiben publikus, hogy ünnepeltétek meg ezt a történelmi sikert?
B. Z.: Maradjunk annyiban, hogy a szálloda szomszédságában van egy klasszikus amerikai liquor store, így nem kellett messzire menni.
B. G.: Amikor véget ér a háromnapos selejtező rész, van egy cezúra, egy részeredmény-hirdetés, amikor bejelentik, melyik 32 csapat jut tovább. Már az borzasztóan izgalmas volt, mert véletlenszerűen mondják a csapatok neveit, és általában egy csoportból egy ország szokott továbbjutni. Mikor elhangzott a Fülöp-szigetek neve, az borzasztóan megviselt minket, mert nagy valószínűséggel azt vetítette előre, hogy mi már nem jutunk tovább, aztán meglepetésünkre mégis hallottuk a nevünket, és olyan hangos ujjongásban törtünk ki, hogy a tanár úrnak két hétig nem volt hangja.
K. G.: Szoros verseny volt, a mi körünkben két erős csapattal. Általában valóban mindegyik körből egy csapat jut tovább, ezért nem jó jel, ha valamelyiket szólítják, mert csökken az esély. Így viszont volt olyan négyes csoport, ahonnan senkinek nem sikerült a továbbjutás.
Azt már megszokhattuk, hogy egy sportverseny után a sikeres sportolóinkat egészen fantasztikus fogadtatás és ünneplés várja. Jogi versenyt még nem övezett ekkora vibrálás és megérdemelt figyelem. Hogyan éltétek meg az itthoni fogadtatást, médiaérdeklődést?
CS. M.: Egyszerre nagyon jó és zavarba ejtő is. Én eddig is mindig borzasztóan szívesen beszéltem a Jessup-ról gyakorlatilag az összes ismerősömnek, és szuper érzés, hogy most ezt tágabb körben is meg lehetett tenni, és hogy egy alapvetően nagyon kevés ember által ismert, illetve elismert verseny ekkora figyelmet kapott. Egyébként én a kezdetektől leginkább azért örültem ennek az egésznek, mert remélhetőleg azt fogja eredményezni, hogy a következő években az ELTE-re háromszor, négyszer annyi hallgató fog jelentkezni, mint eddig, és egy nagyobb merítésből még több kivételes képességű diákot lehet majd kiválasztani, akiknek a részvételével joggal bízhat az egyetem még jobb eredmények elérésben. Szóval számomra ez volt a jelentős médiafigyelem legnagyobb hozzáadott értéke.
O. Dzs.: Meglepő, ugyanakkor felemelő volt a fogadtatás. Örülök, hogy a világ legnagyobb nemzetközi perbeszédversenyéről, ennek szépségeiről és kihívásairól, a mi sikerünk által sokan értesültek. Megtisztelő, hogy ennek a közösségnek a tagja lehettem, ez egy olyan érték, amiért világéletemben hálás leszek.
K. G.: Sikerült átvinni, hogy milyen nehéz is ez a verseny. Ebben nyilván segített az első hely, pedig ha másodikak vagy harmadikak lettünk volna, nem lett volna teljesítménybeli különbség, de szimbolikus jelentőséggel bír, ha valaki első. Nagyon pozitív, hogy sokan megértették azt, ez egy olyan pálya, ami nekünk nem lejt, de még csak nem is sík, és ezen a pályán sikerült kiemelkedő eredményt elérnünk. A szponzorainktól nagyon nagy bizalmat kaptunk, több nemzetközi ügyvédi iroda segíti a munkánkat már évek óta komoly összegekkel. Itt szeretném megemlíteni a Réczicza Dentons Ügyvédi Irodát, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát és a Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Irodát, akik évek óta a legkiemeltebb támogatást nyújtják nekünk, és akik nélkül ezt nem tudtuk volna elérni. Az ELTE-től és az Igazságügyi Minisztériumtól is jelentős támogatást kaptunk. A hazaérkezést követően a köztársasági elnök úr díszvacsorára hívta meg a csapatot, és fogadott minket az Alkotmánybíróság elnöke és az igazságügyi miniszter is.
Ez az eredmény rengeteg nemzetközi lehetőséget nyithat meg számotokra. Mik a jövőbeni terveitek?
B. B.: Az őszi államvizsga után egy nemzetközi irodánál szeretném kipróbálni magam ügyvédjelöltként, valamint a doktori iskolát szeretném elkezdeni a Nemzetközi Jogi Tanszéken. Hosszabb távú terveim között pedig egy külföldi LL.M-képzés szerepel.
N. O.: A csapat nagy része most fog végezni, én is ősszel fogok államvizsgázni. Alapvetően két útban gondolkodom, az egyik egy klasszikusabb ügyvédjelölti út egy nemzetközi ügyvédi irodánál, a másik az Európai Unió. Először ügyvédjelöltként próbálnám ki magam, utána meg kiderül, hogy hogyan tovább.
O. Dzs.: Én most végzek, nyártól ügyvédjelölt leszek az egyik fő szponzorunknál. A következő évben pedig szeretnék jelentkezni Phd-képzésre a Nemzetközi Jogi Tanszékre.
B. G.: Én még nem tudom pontosan, hogy egyetem után mit csinálnék szívesen, hiszen a hatályos jogi tárgyaim nagy része még hátra van. Szeretnék minél több mindenbe belekóstolni, és megtalálni azt a területet, ami igazán érdekel. Szeretnék OTDK-zni és Erasmusra menni. Korábban nem gondolkodtam az ügyvédi pályán, de nagyon megtetszettek mind a beadványírás, mind a szóbeli rész.
Sok éve indul már az ELTE ezen a versenyen, minden év hoz valami új tapasztalatot? Jövőre kell-e még valamiben erősíteni?
CS. M.: Igen, és bár én nem fogom segíteni a csapatot jövőre felkészítőként, szerintem mindenképpen szükséges beszélni azokról a pontokról is, amiket érdemes lenne még tovább csiszolni. A nagy ünneplés közben nem szabad azt sem elfelejteni, hogy idén kilencből két szóbeli körben – ugyan nagyon szorosan, de – kikaptunk. Nekem ezzel kapcsolatban nagyon fontos tanulság volt a döntőben hallani az ausztrál csapat szóbeli előadását, akik egyáltalán nem a kifejezetten mély jogi tudásuk miatt voltak meggyőzőek, hanem a borzasztóan választékosan megírt szövegük miatt. Így szerintem a következő években a magyar csapatoknak is érdemes arra ráerősíteni, hogy a szövegük statikus részeit minél gördülékenyebben, minél szebb angolsággal, ugyanakkor nagyon egyszerűen és meggyőzően tudják előadni. És persze nem szabad elfelejteni az idei legfontosabb tanulságot, hogy egy jól sikerült írásbeli jelentősen megnöveli a továbbjutás esélyeit.
K. G.: Ha valaki egyszer első helyet ér el, az nem azt jelenti természetesen, hogy mindig első lesz, ezt meg kell tudni őrizni. Ha nem is az első helyet, de ezt a pozíciót. Egy jó írásbelit írni minden évben óriási kihívás. Négy új terület, amit fel kell fedezni. Szóban tudunk még jobbak lenni, de itt is vannak kiemelkedő eredményeink eddig is. Idén például Barbara megkapta a legjobb nem anyanyelvű versenyzőnek járó díjat, amivel idén nyáron a Georgetown egyetemen fog tanulni. A csapat akkor fog szóban még kiemelkedőbb eredményt elérni, és akár a döntőbe kerülni, ha minél több olyan diák jelentkezik, aki szóban is kiemelkedő, és aki tud és akar is keményen dolgozni. Ha egy írásbeli angolt meg lehet nyerni, akkor egy szóbelit is meg lehet. Folyamatos a kihívás, hogy hogyan lehet minden évben négy-öt nagyon motivált, nagyon jó diákot találni és őket ezen a bevallottan nehéz, de végtelenül izgalmas úton végigvezetni.
