EWLA nemzetközi konferencia a Wolters Kluwer Hungary részvételével


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április 20-21-én Budapesten rendezi meg az EWLA (European Women Lawyers Association) éves nemzetközi konferenciáját, ahol a mesterséges intelligenciára, a technológiára helyeződik a hangsúly. A Wolters Kluwer Hungary is szerepel az előadók sorában: dr. Megyeri Andrea innovációs és tartalomfejlesztési vezető a jövő női jogászai előtt álló kihívásokról fog beszélni.

Áprilisban Budapesten üléseznek az európai jogásznők

„Mesterséges intelligencia, technológia és nők a jogban” címmel Budapesten rendezi nemzetközi konferenciáját az Európai Jogásznők Szövetsége (EWLA), amelyre április 20-21-én a Magyar Ügyvédi Kamara épületében (Szalay utca 7.) kerül sor.

A kétnapos rendezvény – amelyet az EWLA a Magyar Ügyvédnők Egyesületével közösen szervezett – az aktuális témákra, kihívásokra fókuszál. Szó lesz a női jogászok helyzetéről, mint például miként hat rájuk a versenyképes jogi környezet, milyen stresszhelyzetekkel számolhatnak, illetve fiatal pályakezdőként mivel kell szembenézniük. Az előadók olyan témákra is kitérnek majd, mint a mesterséges intelligencia és a diszkriminációmentesség, illetve az IA és etika. A résztvevők emellett megismerhetik a nemek közötti egyenlőség uniós törvényének fejleményeit is.

Az EWLA konferencián a neves hazai és külföldi előadók között a Wolters Kluwer Hungary is jelen lesz: április 20-án, 16:30-kor dr. Megyeri Andrea, innovációs és tartalomfejlesztési vezető a jövő női jogászai előtt álló kihívásokról fog beszélni.

A konferencián való részvétel lehetőséget nyújt a kreditpontok gyűjtésére is: az eseményt a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásba vette, a részvételért 8 kreditpont jár.

Összefogás és együttműködés a magyar jogászi szakma diverzitásáért

A Wolters Kluwer Hungary és a Magyar Ügyvédnők Egyesület közötti együttműködés közel egy éve kezdődött azzal a céllal, hogy erősítsék a magyar jogászi szakma sokszínűségét, támogassák a pályakezdő, az idősebb generációhoz tartozó, vagy gyermekvállalást követően a szakmába visszatérő ügyvédnők szakmai felkészülését, segítsék a jövő versenyképes jogásznői számára szükséges technológiai eszközök megismerését és használatát.

Az együttműködés része közös szakmai programok szervezése is, különös tekintettel az EWLA (European Women Lawyers Association) 2023-ban Budapesten rendezendő nemzetközi konferenciájára. Az EWLA rendezvényről bővebb információt itt talál.

(A Wolters Kuwer Hungary Kft.  a jogaszvilag.hu kiadója – a szerk.)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?