Hogyan készíti fel a generatív mesterséges intelligencia a joghallgatókat a való világra?


Az Egyesült Államokban számos jogi egyetem ingyenes hozzáférést biztosít a hallgatóknak a GenAI eszközökhöz, továbbá a legtöbb ügyvédi iroda kínál vonatkozó képzéseket. Ezáltal a joghallgatóknak több lehetősége nyílik fejleszteni tudásukat, készségeiket a mesterséges intelligencia területén.

Az ügyvédi irodák nyári gyakornoki programjai meghatározók azon joghallgatók számára, akik hosszútávú álláslehetőségeket keresnek. Sajnos mivel viszonylag kevés ilyen programot hirdetnek, a stabil helyek pedig még ritkábban, így a teljes munkaidős állás esélye attól függ, vajon képesek-e a jelentkezők boldogulni nyomás alatt, megfelelőek-e jogi ismereteik, kutatási képességeik, íráskészségük és még sok más ilyen tényező szerepet játszik. Szerencsére az AI-technológia terjedése minden eddiginél jobban megerősíti a diákok felkészültségét a való világra, lehetővé téve számukra, hogy esélyt kapjanak egy áhított pozíciók elérésére.

Míg a mesterséges intelligenciát használó jogi technológiai eszközök – szerződésszövegező, ügykezelési rendszer, e-kutatás, dokumentumautomatizálás és jogi analitika – már évek óta léteznek, a joghallgatóknak most egy másik eszköz – a generatív mesterséges intelligencia – is rendelkezésére áll. Ezáltal a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy még felkészültebbek legyenek, mint társaik. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a Z generáció 70%-a – köztük a jelenlegi joghallgatók is – alkalmaz rendszeresen mesterséges intelligencián alapuló eszközöket.

Ez különösen reprezentatív az Egyesült Államokban, ugyanis számos jogi egyetem ingyenes hozzáférést biztosít a hallgatóknak a GenAI (generatív mesterséges intelligencia – a ford.) eszközökhöz, továbbá a legtöbb ügyvédi iroda kínál vonatkozó képzéseket. Ezáltal a joghallgatóknak több lehetősége nyílik fejleszteni tudásukat, készségeiket a mesterséges intelligencia területén.

A joghallgatók arról számoltak be, hogy a területspecifikus GenAI eszközök lehetővé teszik, hogy felelősebben láthassák el feladataikat, megkönnyítik a kutatómunkát és az esetjog elemzését, dokumentumok feldolgozását, összeállítását. Emellett természetesen sok más individuális készség fejlesztésében szerepet játszik, mellyel növelhető a hatékonyság és az elvégzett munka minősége.

Íme néhány általuk említett AI hasznosítási módszer:

„A GenAI eszközök segítenek abban, hogy könnyebben megértsem az összetett témaköröket, jogeseteket.” – Sofia Delgado Medina, Daytoni Egyetem Jogi Kara.

„Kiemelten hatékonnyá teszi a jogi kutatási folyamatot. Kigyűjti a kutatási témával összefüggő jogeseteket, sőt össze is tudja foglalni azokat a vonatkozó bírói esetjoggal együtt.” –Juan Quezada, San Francisco-i Egyetem Jogi Kara.

„Fel lehet tenni különböző kérdéseket a generatív mesterséges intelligencián alapuló chat programoknak, melyek a válaszadáson kívül a kérdező elé tárja a releváns jogeseteket, természetesen összefoglalva azokat. Ezáltal a GenAI segít megérteni a kérdések valódi komplexitását.” – Daniel Gonzalez, Szent Tamás Katolikus Egyetem, Miami.

„A mesterséges intelligencia segítségével egyes tantárgyak alapjai is könnyebben elsajátíthatók, ami elsőéves egyetemistaként megalapozhatja a későbbi tanulmányokat.” – Audrey Moore, Texasi Mezőgazdasági és Mechanikai Főiskola.

„Az jogesetek összefoglalása kiindulópontot ad az ügy kulcsfontosságú pontjainak megértéséhez, valamint hasznos a további kutatásokhoz és esetelemzésekhez.” – Audrey Burton, Dél-Karolinai Egyetem Jogi Kara.

6 módja annak, hogy a jogi AI eszközök forradalmasítsák a joghallgatók felkészültségét

Tanulás és készségfejlesztés: A joghallgatók nagy része tapasztalatszerzés céljából részt vesz különböző nyári egyetemi képzéseken, szakkollégiumi programokon, ami a szemeszter lezártával kicsit fárasztó lehet. A GenAI eszközök azonban még hatékonyabban képesek fejleszteni a joghallgatók felkészültségét azáltal, hogy segítséget nyújtanak munka világában felmerülő témák, problémakörök megismerésében és megértésében, a szakzsargon elsajátításában vagy bármilyen feladatuk elvégzésében.

Jogi kutatás: A GenAI nagyszerű eszköz arra, hogy kiindulási pontot biztosítson az egyetemisták számára a kutatásaik megkezdésekor. Azon hallgatók számára, akik még csak most kezdik pályafutásukat, és nem mindig tudják, mit is kutatnak pontosan vagy azt, hogy hol kezdjék el, a mesterséges intelligencia segít kizárni az időveszteségi faktort, valamint megkönnyítheti a folyamatos kontrolltevékenységek végzését. A GenAI segít szűkíteni a kutatási területet, kiegészíti a hiányos információkat további esetek felkutatásával és összefoglalt közlésével, valamint a vonatkozó szakszavak, fogalmak megértésében is segít a diákoknak.

Esetelemzés: A kiemelkedően releváns esetek, tanulmányok megértése elengedhetetlen a jogi oktatásban. Épp ezért a GenAI segít a hallgatóknak ezek megértésében, feldolgozásában. A mesterséges intelligencia által írt összefoglalók érthető áttekintést és kulcsfontosságú részleteket tárnak fel. Ezek az összefoglalók segítik a tanulókat, hogy kiszűrjék az igazán releváns jogeseteket, a tartalmuk teljes elolvasása nélkül, mellyel rengeteg időt spórolhatnak meg.

Dokumentáció: Nem titok, hogy a különböző dokumentumok elkészítése az ügyvédi munka fontos része, és rengeteg időt vesz igénybe. Ahelyett, hogy mindig a kályhától kellene kezdeni mindent, a GenAI-eszközök segítségével létrehozhatók olyan sablonok, amelyek segítenek a gondolati-, illetve érvrendszerek struktúrájának kialakításában, de tartalmazhatnak egy az egyben alkalmazható szövegrészleteket is. Segíthet a jogi dokumentumok követelményeknek megfelelő formázásában is, amelyeket a hallgatók esetleg nem ismernek. Fontos ugyanakkor, hogy a mesterséges intelligencia sem tévedhetetlen, így a működésének javítására tett észrevételek, javaslatok segítik a hallgatókat saját munkamódszereik finomításában. Ne felejtsük el azonban, hogy a GenAI-t segítségnek kell tekinteni, nem emberi tevékenységet helyettesítő terméknek. Épp ezért minden dokumentumnak át kell mennie egy emberi ellenőrzési és szerkesztési folyamaton.

Pontosság és relevancia: Az ügyvédek etikai kötelessége annak biztosítása, hogy minden benyújtott munka szakmailag pontos és releváns legyen. A gyakorlatban nem igazán jártas hallgatók a GenAI segítségével kereshetnek területspecifikus adatbázisokban – valós adatokhoz és esetjoghoz férve hozzá – és ajánlásokat kaphatnak, így biztosítva, hogy ne hagyják figyelmen kívül a kapcsolódó törvényeket, rendeleteket és másodlagos jogforrásokat. Ezenkívül segítséget nyújt a szerkesztésben, lektorálásban és annak ellenőrzésében, hogy nincsenek-e hiányosságok gondolati- és érvrendszerükben. Így végül munkájuk sokkal átfogóbb, valamint szakmailag alátámasztottabb lesz.

Hatékonyság: Valószínűleg ezen tényező az oka annak, hogy egyre több jogász, egyetem és hallgató fordul a GenAI felé. Ahogy fentebb említettük, a tanulás, a kutatás, a dokumentáció, az megfelelő ellenőrzési- és visszajelzési rendszer kialakítása mind-mind rengeteg időt vesz igénybe – de a GenAI-eszközök jelentősen lerövidíthetik ezeket a lépéseket, ezáltal javíthatva az elvégzett munka minőségét.

Bár a GenAI nem helyettesíti a munkahelyi mentorálást és a szakmai tapasztalatot, a területspecifikus mesterségesintelligencia-eszközök tudatos használata segíti a munkáltatókat, oktatókat és hallgatókat egyaránt, hiszen azáltal, hogy a jogi GenAI eszközöket saját készségeik kiegészítésére használják hatékonyabban és kompetensebben végzik el feladataikat.

Az ügyvédi irodák egyre növekvő mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetései végső soron arra ösztönzik a gyakornoki programban résztvevőket (és persze a részt nem vevő joghallgatókat is), hogy szakmaiságuk fejlesztése és a legjobb lehetőségek elérése érdekében képezzék magukat a GenAI használatát illetően. Hiszen meg kell tudniuk birkózni ismeretlen feladatokkal, tudniuk kell átfogó kutatásokat végezni, követelményeknek megfelelő dokumentumokat készíteni, mindezt a lehető legmagasabb hatékonysági szint elérésével. Mindebben segít a GenAI, kialakítva ezáltal a jogászok egy teljesen új és modern generációját.


Fordította: Takács Fanni Bernadett

Eredeti cikk: How Legal Gen AI Is Better Preparing Law Students for the Real World


A cikk a Wolters Kluwer Hungary termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.


Kapcsolódó cikkek

2024. november 28.

A jövő jogásza podcast: exkluzív beszélgetés Dr. Csere Bálinttal, az OKJT elnökével, a MÜK elnökhelyettesével

A Jövő Jogásza Podcast Különkiadásában a jogász társadalom életében meghatározó szerepet betöltő jogászoktól, vezetőktől kapunk betekintést abba, hogyan viszonyulnak a jogi munka digitalizációjához. Dr. Megyeri Andrea és Dr. Ungváry Botond ezúttal Dr. Csere Bálinttal, az Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozat elnökével, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettesével beszélgetett.

2024. november 27.

Új szereplők, új szerepek a jogi szektorban

A jogi szektornak az utóbbi években egyre gyorsuló változással kell szembenéznie: globalizáció, GDPR kötelezettségek, COVID-19 hatásai, whistleblowing eljárás, ESG szempontok, digitalizáció, fintech megoldások, automatizáció, mesterséges intelligencia, ChatGPT… A tradicionális szereplők (ügyvédi irodák, jogi osztályok) egyre nehezebben tudják felvenni a versenyt az újabb és újabb szabályozással, eszközökkel, elvárásokkal, és ennek megfelelően kellő ütemben módosítani a működésükön.