Kétmilliárdos adócsalással vádolják egy bűnszervezet 74 tagját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség 74 ember ellen, akik egy 69 gazdasági társaságból álló céghálózattal több mint kétmilliárd vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A vádhatóság szerda közleményében azt írta: a bűnszervezetet vezető kistarcsai vádlott és 14 társa cégvezetőkből, könyvelőkből, bérszámfejtőkből, ügyintézőkből és futárokból álló bűnszervezetet hozott létre azért, hogy a takarítási és vagyonőri szolgáltatást nyújtó társaságok adóterhét illegális eszközökkel minimalizálja.

A 69 gazdasági társaságot magában foglaló céghálózatban a „megrendelő” gazdasági társaságoknál foglalkoztatott munkavállalókat ténylegesen nem működő cégekbe jelentették be azért, hogy eltitkolhassák az alkalmazottak után fizetendő foglalkoztatást terhelő adókat és járulékokat. A cégháló további két szintjére a vádlottak „közvetítő” és „pénzkezelő/vagyonkezelő” cégeket szerveztek, amelyek a cégpiramis csúcsán lévő megrendelői cégeknek a munkavállalóik által végzett munkákról fiktív számlákat bocsátottak ki.

A bűnszervezet összesen 2,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, egyebek mellett az áfa jogosulatlan visszaigénylésével.

A vádhatóság az eljárás során négy vádlottal kötött egyezséget, ők a megállapodás értelmében beismerő vallomást tettek és az okozott kárból mintegy 150 millió forintot megtérítettek.

Az adóhivatal pénzügyi nyomozói ezen kívül 1,5 milliárd forint összértékben foglaltak le, illetve vettek zár alá ingatlanokat, gépjárműveket és egyéb, vagyoni értékű jogokat.

A főügyészség a Budapesthez és Tolna megyéhez kötődő bűnszervezet tagjai ellen a Fővárosi Törvényszéken nyújtott be vádiratot. A bűnszervezetet irányító férfi 2021 nyarától letartóztatásban van – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

A feketedoboz jelensége és következményei a mesterséges intelligencia alapú technológiákban

Vajon mennyire átlátható a mesterséges intelligencia működése? A „black box” kifejezés azt sugallja, hogy egy rendszer működése gyakran rejtély az emberek számára. De mi történik, ha például az OpenAI által fejlesztett ChatGPT algoritmus működését vizsgáljuk? És vajon ez a „fekete doboz” jelenség milyen kérdéseket vet fel a jogi és szabályozási követelmények teljesítésének képességéről, valamint a hibás döntésekért való felelősségről?

2024. május 3.

Nem mindennapi jogesetet kellett megoldaniuk a joghallgatóknak a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

Második alkalommal szervezte meg a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A versenyre bármelyik magyarországi egyetem jogász szakos hallgatója jelentkezhetett, aki legalább négy lezárt félévet maga mögött tudott. A szakmai megmérettetésen, amelynek fővédnöke Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, idén hét budapesti és vidéki egyetem 20 negyedéves hallgatója vett részt.