Kiemelkedően szerepelt az ELTE csapata a Lyonban rendezett perbeszédversenyen


Harmadik alkalommal került megrendezésre a Moot Court Competition on the European Social Charter elnevezésű perbeszédverseny, ahol – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is képviseltette magát az ELTE, csapata a legjobb három alperes között végzett. A március végén Lyonban rendezett verseny középpontjában a platform munkások jogi helyzetének kérdésköre állt. Az ELTE csapatát a Wolters Kluwer Hungary támogatta.

Az Academic Network on the European Social Charter (ANESC/RACSE) célja, hogy minél szélesebb körben tegye ismertté az Európai Szociális Kartát, ennek keretében már három éve szervez olyan angol-francia kétnyelvű perbeszédmondó versenyt, amely egy kollektív panaszeljárást modellez.

A kétnyelvű (angol-francia) versenyt egy írásbeli és egy szóbeli szakaszra lehet osztani, melyek az Európai Szociális Kartán alapulnak. Az írásbeli szakasz egy kollektív panasz (a „kérelmező” csapatok esetében) vagy egy memorandum (a „válaszadó kormány” csapatok esetében) elkészítéséből áll. A szóbeli szakasz a Szociális Jogok Európai Bizottsága előtti „meghallgatásból” állt.

Az idei verseny középpontjában a platform munkások jogi helyzetének kérdésköre állt, amelyet az ELTE-s csapat a fiktív állam (Vichtery) szemszögéből dolgozott fel.


Hirdetés

A XXI. Magyar Munkajogi Konferenciát 2024. október 15-17. között rendezik Visegrádon, ahol szakértőink a platform alapú és más, a munkajogviszonyhoz hasonló jogviszonyok minősítéséről is fognak vitázni. Biztosítsa helyét már most, május 15-ig még kedvezményes áron!


Az írásbeli szakaszra – a fentiek alapján – a válaszadó kormány pozíciójából kellett egy beadványt készíteni. A helyzetet megnehezítette az, hogy úgy kellett a ,,reflektáló” memorandumot megírni, hogy a Vichertyt képviselő csapat nem ismerte a másik fél érveit, amikre reagálnia kellett.

Magyar Munkajogi Konferencia,platform munkás

A magyar csapat tagjai (forrás: ELTE)

A 2024. március 26-án Lyonban megrendezett szóbeli fordulón 13 csapat vett részt. A ,,Bizottság” előtt zajló fordulón először a kérelmezőket képviselő csapat, majd a fiktív államot képviselő csapat adta elő érveit 20-20 percben angol és francia nyelven. Majd 3-3 percben lehetőség volt a másik csapat érveire reflektálni és a zsűri – anyagi joggal kapcsolatos – kérdéseire válaszolni.

A 2024-es Moot Court on the European Social Charter versenyen az ELTE csapata a legjobb három alperes között végzett – két francia egyetemi csapat mellett. A magyar csapat tagjai: Illés Maja, Kardos Bence és Varga Kira. A felkészítő oktatók idén is Dr. Hoffman István és Dr. Hungler Sára voltak.




Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

A feketedoboz jelensége és következményei a mesterséges intelligencia alapú technológiákban

Vajon mennyire átlátható a mesterséges intelligencia működése? A „black box” kifejezés azt sugallja, hogy egy rendszer működése gyakran rejtély az emberek számára. De mi történik, ha például az OpenAI által fejlesztett ChatGPT algoritmus működését vizsgáljuk? És vajon ez a „fekete doboz” jelenség milyen kérdéseket vet fel a jogi és szabályozási követelmények teljesítésének képességéről, valamint a hibás döntésekért való felelősségről?

2024. május 3.

Nem mindennapi jogesetet kellett megoldaniuk a joghallgatóknak a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

Második alkalommal szervezte meg a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A versenyre bármelyik magyarországi egyetem jogász szakos hallgatója jelentkezhetett, aki legalább négy lezárt félévet maga mögött tudott. A szakmai megmérettetésen, amelynek fővédnöke Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, idén hét budapesti és vidéki egyetem 20 negyedéves hallgatója vett részt.

2024. május 2.

Kincsen vagy bombán ülünk, ha hasznosítani kívánjuk az adatvagyont?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. A Data Act is azon szabályok közé tartozik, amelyek végképp megkerülhetetlenné teszik a vállalati adatvagyon hasznosításának újragondolását, és ezzel összefüggésben az adatalapú technológiák, így különösen a mesterséges intelligenciára vonatkozó innovációs stratégia alapjainak kiépítését.