Minél szigorúbb szabályozás, annál nyíltabb internet?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Félő, hogy a netsemlegesség eltörlése demotiváló tényező lesz a versenyhelyzet megteremtésében. Nagy valószínűséggel sosem jut a tudomásunkra, milyen ötletek nem tudtak valóra válni, milyen vállalatok nem tudtak piacra jutni a netsemlegesség eltörlése következtében.

Elérkezett a várva várt péntek esti Netflix and chill ideje. Napközben egész munkaidőben azon elmélkedtél, hogy mennyire hihetetlenül vágysz a kikapcsolódásra. Ez tartotta benned a lelket, ahogy kínzó lassúsággal vánszorogtak a percek. Különleges alkalom lesz a mai, egy év után újra folytatódik a kedvenc sorozatod. Néhány barátodat, akik már szintén tűkön ültek az új epizód megjelenése miatt, áthívtad magadhoz, hogy az eseménynek megadjátok a módját. Popcorn bekészítve, mindenki a helyén, indulhat a mozi.

Az este valóban különlegesre sikerült, de a nem éppen jó értelemben. A Netflix and chill helyett találóbb volna a Netflix and breakdown szófordulatot használni a történtek leírására. Az indítógomb megnyitása után ugyanis megszólalt a jól ismert főcímdal, majd pár másodperc után a kép szaggatni kezdett, és percenként megállt, hogy betöltsön. Számodra duplán kínos volt a szituáció, mert az egy dolog, hogy te nem tudtad nézni a részt, de a barátaidat is iderángattad, akik neked köszönhetően nem láthatták premierben az epizódot. Próbáltad frissítgetni az oldalt, kihúztad és visszadugtad az internetet, újraindítottad a gépet, minden hasztalan. Az univerzum eldöntötte, hogy aznap este nem lesz moziest. Vagyis, hogy egész pontos legyek, nem az univerzum áll közvetlenül a dolog hátterében, hanem az internet-szolgáltató. A probléma pedig elvezet bennünket a netsemlegesség kérdéséhez.

Nem mindegy a besorolás

A téma akkor került (újra) heves viták és szélsőséges álláspontok kereszttüzébe, amikor az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság úgy döntött, hogy a tartalom-szolgáltatók egyenlő feltételek melletti bánásmódját deklaráló netsemlegességet feloldja.

Érdemes elidőzni kicsit ezen a szabályozási megközelítésen. A netsemlegesség elve garantálja, hogy az internet-szolgáltató cégek azonos elérhetőséget és sebességet biztosítsanak a tartalom áramlásában, függetlenül a tartalom természetétől. Egyfajta diszkrimináció-tilalom, amely azt hivatott szolgálni, hogy ne lehessen fizetett prioritást élvezni más tartalmak továbbításának rovására, valamint, hogy ne lehessen tiltani vagy korlátozni egyes tartalmakat. A gyakran használt metafora ezzel kapcsolatban az autópálya-modell, ahol a netsemlegesség megvalósulásakor minden sávban azonos tempóban haladnak az autók, hiányában a magasabb összegeket fizetni hajlandó autók egy külön számukra biztosított „szélessávon” száguldhatnak. Más kérdés, hogy maguk a honlapok mit engednek megjeleníteni a tartalmak közül, és mit blokkolnak. Ez azonban egy külön cikk témája lehetne, most csak az internet-szolgáltatók szerepével foglalkozunk.

Az internet-szolgáltatók kapuőrző szerepet töltenek be a világháló ökoszisztémájában. Azáltal, hogy ők biztosítják a hidat a tartalom és a felhasználó között, elméletileg hatalmukban állna ezt a hidat egyes tartalmak áramlása elől elzárni. Hogy ez a hatalom megadatik-e a részükre vagy sem, attól függ, hogy a jogalkotó az 1934-es Communications Act második címének hatálya alá tartozó közös szállító jelleget tulajdonít nekik, vagy az 1996-os Telecommunications Act-ben szabályozott információs szolgáltatásnak titulálja őket:

• amennyiben az internet-szolgáltatást a közművek egy fajtájaként határozzák meg, a közös szállítókra vonatkozó szigorúbb feltételek érvényesülnek, amelyek jelentős ellenőrző és felügyeleti jelleget biztosítanak a Kommunikációs Bizottságnak,
• ha pedig az információs szolgáltatás ernyője alá vonják be, akkor nincsen „bábáskodás” felettük, nincsenek szankciók, egyetlen kötelességük, hogy a működésüket átláthatóvá tegyék

Ajit Pai elnök agitálására a Bizottság a határozatában kiemelte – a saját narratívájában – az állam karmaiból az internet-szolgáltatókat, és a saját hatáskörét megcsonkítva (újra) információs szolgáltatásnak minősítette a tevékenységüket. Azért újra, mert 1996 és 2015 között szinten ezen kategóriába tartozott.

Ez abból a szempontból érdekes, hogy a döntés ellenzői közül sokan érvelnek azzal, hogy a a netsemlegességnek köszönhetően utasította maga mögé a Facebook a vetélytársait (MySpace, Friendster, vagy akár gondolhatunk a magyar iWIW-re is). Ugyanígy harcolta ki a Youtube, a Netflix, a Spotify, az Instagram is a pozícióját. Nem igényel különösebb kutatómunkát, hogy észrevegyük: az itt felsoroltak mindegyike 2015 előtt kezdte meg a működését, vagyis akkor, amikor nem érvényesült a netsemlegesség. Bár az érvelés sántít, némi igazságtartalma mégis van. Az internet-alapú gazdaság exponenciálisan fejlődött a 2000-es évektől kezdődően, mind tartalom, mind hozzáférés terén. Értelmetlen lett volna az útkereső és a lábukat megvetni próbáló vállalatokat pénzügyileg megnyirbálni. Aztán a fejlődés elért egy pontot, amikor az egyes tartalom-készítők olyan nagyra nőttek (tőke és adat-forgalom szempontjából egyaránt), hogy az internet-szolgáltatók elérkezettnek látták az időt a díjak megdrágítására. 2010-től kezdődően egyre több példát láthattunk az ilyen jellegű magatartásra, amely megteremtette az igényt a netsemlegességre.

Azonos cél, ellenkező eszközök

Figyelemre méltó, ahogy mind az Obama-éra 2015-ös szabályozása, mind pedig a Trump-adminisztráció 2017-es javaslata azzal kezdi a mondandóját, hogy az internet nyíltsága egyben annak legnagyobb erőssége is. Míg azonban az előbbi mögött az a gondolat húzódik meg, hogy a nyílt és szabad internet a kormányzati ellenőrzésen keresztül tud megvalósulni, utóbbi ezt az elképzelést elveti, és a szabad piacra bízná ezen feltételek biztosítását.

Mivel magyarázható ez a két antagonisztikus megközelítés? Leginkább azzal, hogy mást értenek a látszólag azonos célkitűzés alatt. A netsemlegesség szinte kizárólag a tartalomra koncentrál, vagyis arra, amit a weben szörföző meg tud nyitni, meg tud nézni, amire rá tud kattintani. Ez tehát a tartalom-szolgáltatók javát szolgálja (Amazon, Google, Youtube, Yahoo!, Netflix, Facebook, stb). Ezzel szemben a piac-alapú szemlélet arra fókuszál, hogy az internet-hozzáférés minél több ember számára elérhető legyen, minél kedvezőbb feltételek mellett. Így ez elméletben a felhasználók pénztárját kímélné, és kellemesebb élményt nyújtana a minőségjavulás jegyében.

Kettőt választhatsz!

A jogalkotó a következő paradoxonnal szembesül a szabályozás megalapozása során. A kitűzött államcél, hogy minél több felhasználó jusson, minél jobb minőségű és minél szélesebb spektrumú tartalomhoz. A gond az, hogy a három egyszerre nem megy. Ennek oka bizonyos szempontból igen egyszerű. A kifogástalan minőség és a széles lefedettség hatalmas befektetést igényel, lévén az adat-továbbításra alkalmas infrastruktúra kiépítése nem olcsó mulatság. A meglévő piaci szereplők ezért úgy gondolkodnak, hogyha nem kompenzálhatják magukat a nagyobb adatforgalmat igénylő tartalom-szolgáltatók „megadóztatásával”, akkor nem invesztálnak pénzt rizikós infrastruktúra-fejlesztésekbe. A potenciális internet-szolgáltatóknak pedig – szintén tartva ettől a megkötöttségtől – könnyen elillanhat a vállalkozói kedvük. A mérleg másik serpenyőjében lévő tartalom sokszínűségét viszont éppen az garantálná, hogy a szárnyait bontogató startupok ugyanolyan feltételek mellett rúghatnak labdába, mint a tech-óriások.

Biztos jó az új irány?

Úgy gondolom, hogy az új besorolás és a mögötte álló megfontolás több, egész konkrétan négy sebből vérzik.

1. Ajit Pai bízik abban, hogy az internet-szolgáltatók nem fognak hátrányos megkülönböztetni egyetlen tartalom-szolgáltatót sem. Eszerint egyfelől tartózkodnak attól, hogy pénzt fogadjanak el vállalatoktól, azért, hogy az ő tartalmukat gördülékenyen és akadálymentesen továbbítsák, míg a többiek adat-forgalmát belassítják. Nem engednek a csábításnak, hogy az adott infrastruktúra kapacitását a pénzkötegek vastagsága alapján osszák el. Ugyanis ez az opció ellehetetlenítené az azonos kategóriában versengő, kisebb tőkével rendelkező cégeket, hogy felvegyék a kesztyűt a gyorsabb adat-forgalmat finanszírozni képes vetélytársaikkal szemben, hiába tudnának jobb szolgáltatást nyújtani.

Más tészta a gyorsabb sávokra való kötelezés esete, amikor a tartalom-szolgáltató számára nem lehetőség, hanem kötelezettség többet fizetni, ha nem akar szembesülni a tartalmának a belassulásával. Erre akkor kerülhet sor, ha az internet-szolgáltató a status quo felrúgásával úgy dönt, hogy többet kér a tartalom-szolgáltatótól, hogy ugyanolyan minőséget biztosítson a számára, mint korábban. Ez történt a Netflix esetén 2014-ben, amikor a Comcast szignifikáns mértékben korlátozta a streaming szolgáltatás elérési sebességét, és új megegyezés megszületéséhez kötötte a korábbi sebesség biztosítását. A tiltás diszkriminatív jellegét nem szükséges külön bizonyítani, különösen akkor nem, ha az internet-szolgáltatónak érdekeltségébe tartozik olyan szolgáltatás is, amely a blokkolt szolgáltatással verseng. Amennyiben Pai reménye beválik, végeredményben semmit nem tennének meg az internet-szolgáltatók, mint amit eddig sem tehettek meg a netsemlegesség védőszárnya alatt. Akkor viszont mi értelme van az új szabályozásnak?

2. Bár valóban nem sok példát szolgáltatott a történelem arra, hogy az internet-szolgáltatók korlátoztak volna egyes tartalmakat, fair play díjat azért mégsem érdemelnek. Az a néhány eset, amikor éltek ezzel az eszközzel, kétségeket támaszthat Ajit Pai jóhiszeműsége iránt.

2011-ben a Verizon internet-szolgáltató tetté elérhetetlenné a Galaxy Nexus típusú telefonokon a Google Wallet alkalmazást. Az applikáció segítségével bárki a telefonjáról fizethet, a bankkártyás és készpénzes fizetés alternatívájaként. A cég a lépését biztonsági indokkal igazolta, ugyanakkor a teljes történetbe beletartozik az is, hogy saját fizetőalkalmazással rendelkeznek, így automatikus felmerül a versenyellenes magatartás gyanúja.

2012-ben az AT&T telekommunikációs vállalat blokkolta a normál előfizetői számára, hogy mobilinterneten keresztül használhassák a FaceTime alkalmazást. Annak, aki nem csak WiFi-n keresztül szeretett volna videóhívást kezdeményezni, plusz díjat kellett fizetnie. Az AT&T azzal indokolta döntését, hogy a nagy forgalmú alkalmazás korlátlan használata a mobilinterneten a rendszer belassulásához vezetne. Ezzel párhuzamosan egyébként más internet-szolgáltatóknál (Sprint, Verizon) nem volt hasonló jellegű korlátozás, és a rendszer működőképes maradt. Több érdekképviseleti szerv nyújtott be panaszt a Kommunikációs Bizottsághoz az AT&T lépése ellen, amelynek eredményeképpen a vállalat feloldotta a korlátozást.

Mindössze arra szeretnék rávilágítani ezzel, hogy ezek a cégek a profitmaximalizálásra törekszenek. Ha lehetőségük van rá, hogy növeljék a bevételeiket – akár azáltal, hogy a saját szolgáltatásaikat hozzák helyzetbe, akár a trendi tartalom-szolgáltatók részére magasabb díjszabással –, esélyes, hogy meg fogják tenni a lépéseket ez irányba.

3. Tegyük fel, hogy valóra válik Pai víziója, és tényleg egyre több helyen építik ki a világháló infrastruktúráját, akár egymás alá licitáló előfizetésekkel. Ugyanakkor mire megyünk az olcsóbb és gyorsabb internettel, ha „odafent” csökken a választék? Hiszen ha igazak a feltevések, hogy a netsemlegesség az innováció szegletköve, akkor bizonyos mértékben számíthatunk a repertoár beszűkülésére, megkövesedésére. Megint csak egy olyan kérdés, aminek az ex cathedra eldöntése érzékeny pont a közvélemény szemében.
4. Utolsóként a felhasználók szempontjából is érdemes megközelíteni a problémát. A felvázolt forgatókönyv szerint az internet-szolgáltatók befektetési vágyával párhuzamosan növekszik majd a választható szolgáltatók száma, ami – a piaci verseny axiómáját követve – olcsóbb előfizetési díjakat fog eredményezni. Ehhez persze az kell, hogy a befektetéshez szükséges tőkét megteremthessék a priorizált árszabásból. A tartalom-szolgáltatók oldalán ez a kiadások növekedéseként fog jelentkezni, amit nehezen képzelhető el, hogy egyszerűen csak tudomásul vennének. Inkább tűnik reálisnak az a szcenárió, hogy az üzleti modell megváltoztatásával (korábban ingyenes tartalmak válnak fizetőssé, freemium modellre állnak át, vagy az eredetileg fizetős tartalmak drágulnak meg) a felhasználók viselik majd a plusz költségeket. Ezzel bezárult a circulus vitiosus, és a felhasználók ugyanott tartanak, ahol eddig is.

Összegzés

Kevés ember vitatkozna azzal a kijelentéssel, hogy az internet fundamentumaiban változtatta meg a társadalmakat, a gazdaságot, és az emberek életét. A lehetőségek tárházát nyitotta meg emberek milliói előtt, így nem túlzás azt állítani, hogy az internet jövője egyet jelent társadalmi merre tovább? kérdés megválaszolásával. Bárki, aki befolyást gyakorol a világháló működésére, jelentős felelősséget vállal magára. Gyökeres változás ugyan nem lesz egyből észrevehető, az Ajit Pai által kijelölt út jelentős veszélyeket rejthet magában, és félő, hogy a netsemlegesség eltörlése demotiváló tényező lesz a versenyhelyzet megteremtésében. A dolog pikantériája, hogy nem tudjuk meg, miből maradunk ki. Nagy valószínűséggel sosem jut a tudomásunkra, milyen ötletek nem tudtak valóra válni, milyen vállalatok nem tudtak piacra jutni a netsemlegesség eltörlése következtében.

A jogalkalmazó feladata, hogy a törvényt értelmezze az előtte álló élethelyzet fényében. Egy lehetséges módja ennek, hogy a figyelmét a jogalkotó céljára fordítja, arra, hogy mi a szabály rendeltetése. Most ezt a teleologikus jogértelmezést hívom segítségül: mi volt a szándéka az internet megalkotójának, milyen célt szánt neki? Tim Berners-Lee, a világháló megálmodója a netsemlegesség mellett állást foglalva azt mondta: „Amikor feltaláltam a világhálót, senki engedélyét nem kellett kérnem, ahogy Amerika sikeres vállalkozásainak sem, amikor belevágtak az üzleti életbe. A benne lévő potenciál teljes kiaknázásához elengedhetetlen, hogy az internet megmaradjon a kreativitás, az innováció és a szólásszabadság korlátlan terének.”

Források, felhasznált irodalom:

Communications Act of 1934

Telecommunications Act of 1996

Federal Communications Commission – Protecting and Promoting the Open Internet (12 March 2015); Restoring Internet Freedom (23 May 2017)

Robert E. Litan, Hal J. Singer – Unintended Consequences of Net Neutrality Regulation, elérhető: http://ssrn.com/abstract=942043 (letöltés ideje: 2018. 06.20.)

https://goo.gl/6VVxcp (letöltés ideje: 2018.06.28)

https://www.cnet.com/news/net-neutrality-redux-the-battle-for-an-open-net-continues/ (letöltés ideje: 2018.06.28)

https://www.tomsguide.com/us/net-neutrality-faq,news-18687.html (letöltés ideje: 2018.06.28)

http://www.businessinsider.com/verizon-blocking-google-wallet-2011-12 (letöltés ideje: 2018.06.28)

https://goo.gl/73VFgy (letöltés ideje: 2018.06.28)

https://www.engadget.com/2017/12/01/net-neutrality-faq-title-i-title-ii-2017/ (letöltés ideje: 2018.06.29)

https://webfoundation.org/2017/04/sir-tim-berners-lee-responds-to-us-net-neutrality-threat/ (letöltés ideje: 2018.06.29)

https://transition.fcc.gov/cgb/oiac/Mobile-Broadband-FaceTime.pdf (letöltés ideje: 2018.06.28)

https://goo.gl/6vbSkj (letöltés ideje: 2018.06.28)

https://www.wired.com/2014/06/net-neutrality-missing/ (letöltés ideje: 2018.06.29)

https://www.nytimes.com/2014/02/24/business/media/comcast-and-netflix-reach-a-streaming-agreement.html (letöltés ideje: 2018.06.29)

A cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as cikkíró-pályázatára készült, a szakmai zsűri által minősített, első helyezett pályamű szerkesztett változata. Sorozatunkban a díjazott pályaművek közül válogatunk.