Nem mindennapi jogesetet kellett megoldaniuk a joghallgatóknak a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen


Második alkalommal szervezte meg a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A versenyre bármelyik magyarországi egyetem jogász szakos hallgatója jelentkezhetett, aki legalább négy lezárt félévet maga mögött tudott. A szakmai megmérettetésen, amelynek fővédnöke Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, idén hét budapesti és vidéki egyetem 20 negyedéves hallgatója vett részt.

A rendezvényt Tóth Zoltán jogalkotásért felelős államtitkár nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte a fiatal joghallgatók képzésének és támogatásának fontosságát, valamint, hogy a verseny fődíjaként elnyerhető MOKK ösztöndíj hozzájárul az elhivatott és motivált, rátermett joghallgatók képzéséhez, tanulmányi és szakmai fejlődésük elősegítéséhez.

Elméleti tudás, gyakorlati környezetben

A Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen a hallgatóknak a tanulmányaik során szerzett elméleti tudást gyakorlati környezetben kellett alkalmazniuk. A jogesetek megoldása során nemcsak a jogszabályokat kellett ismerniük, hanem azokat valós problémákra is tudniuk kellett alkalmazni, hogy jobban megértsék a jogrendszer működését, és felkészültebbek legyenek a későbbi szakmai tevékenységük során. Emellett érvelési, problémamegoldó és kommunikációs készségükről is számot kellett adniuk, hiszen ezek olyan képességek, amelyek elengedhetetlenek a sikeres jogi gyakorlatban.

Kacifántos jogesetek

A verseny két fordulóból állt. A joghallgatóknak először csoportokba rendeződve, majd a legjobb öt versenyzőnek egyenként, egy jogeset szereplőiként kellett érveiket felsorakoztatniuk és bizonyítaniuk rátermettségüket, felkészültségüket a szakmai zsűri előtt. Az idei jogeset során egy hagyatéki tárgyaláson találták magukat a versenyzők, ahol különböző pozícióban lévő felekként kellett érvelniük annak érdekében, hogy minél nagyobb részesedést szerezzenek meg a hagyatékból.

Jogi érvelésük során muszáj volt kitérniük többek között a közös veszélyben elhunytakra vonatkozó szabályokra, a kiesésre, az ági öröklésre, az érdemtelenségre, a szóbeli végrendeletre és a hagyatéki hitelezői igény érvényesítésére. A hallgatóknak egy órájuk volt felkészülni, amelyhez segítségképp a MOKK biztosította a kapcsolódó jogszabályokat is. A megoldásokat szakmai zsűri bírálta el, melynek tagjai Tőzsér Lajos, az Egri Törvényszék tanácselnök, Mátó Géza, a Moldován és Társa Ügyvédi Iroda partnere, valamint Biró Gábor, a MOKK oktatási bizottságának elnöke voltak.

A verseny fődíját, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara ösztöndíját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának negyedéves hallgatója, Parrag Levente Lajos nyerte meg. A rendezvény szervezői az első helyezett mellett minden versenyzőt könyvjutalommal díjaztak.

Verseny nem csak hallgatóknak

A tavalyi jogesetmegoldó verseny nemcsak a joghallgatók, hanem a gyakorló jogászok érdeklődését is felkeltette, ezért a hallgatóknak szervezett versenyt idén egy másik megmérettetés is követte, amelyre közjegyzők, közjegyzőhelyettesek és közjegyzőjelöltek jelentkezhettek. A verseny itt egy írásbeli feladattal kezdődött, ahol a napi gyakorlatban előforduló családjogi, öröklési témájú ügyleti okiratot kellett elkészítenie a résztvevőknek. A feladat második részében egy közjegyzői hatásköre tartozó jogeset megoldását kellett szóban összefoglalnia a versenyzőknek. A verseny nyertese térítésmentesen elvégezhet egy, a MOKK által elfogadott szakjogászi képzést.

(forrás: MOKK)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A jog nem csak a jogászoké…? – Mesterséges intelligencia, legaltech és jogi kommunikáció  

Jog és kommunikáció – A modern kommunikációs technológiák versenyképességi kihívásai” című konferencia – amelyet a Wolters Kluwer Hungary, a Szegedi Tudományegyetem Üzleti Jogi Intézete és az SZTE Európai Értékek Elemző Központja közösen szervezett májusban – arra kereste a választ, hogy felkészültek vagyunk-e mindazokra a kommunikációs jelenségekre, amelyekkel a technológiai fejlődés eredményeként a digitális környezetünkben nap mint nap szembesülünk. Olvassa el a konferencia délutáni szekciójáról készült beszámolóinkat, így betekintést kaphat az előadásokba. 

2024. június 13.

A vállalati kommunikáció megfelelőségi kérdései

A „Jog és kommunikáció – A modern kommunikációs technológiák versenyképességi kihívásai” című konferencia – amelyet a Wolters Kluwer Hungary, a Szegedi Tudományegyetem Üzleti Jogi Intézete és az SZTE Európai Értékek Elemző Központja közösen szervezett májusban – arra kereste a választ, hogy felkészültek vagyunk-e mindazokra a kommunikációs jelenségekre, amelyekkel a technológiai fejlődés eredményeként a digitális környezetünkben nap mint nap szembesülünk. Olvassa el a konferencia délutáni szekciójáról készült beszámolóinkat, így betekintést kaphat az előadásokba.