Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Emberek soha nem éltek még ekkora szabadságban, mint amekkorában mi élünk. Vagy inkább soha nem fenyegette nagyobb veszély a szabadságunkat. Mindkét mondat állítása igaz, ha a digitális világ térhódításának szemszögéből vizsgáljuk. A lehetőségek növekedése egyre végletesebb helyzeteket és megoldásokat hozhat. E cikk Jamie Susskind idén, 2022-ben magyar kiadásban is megjelent Politika a jövőben című könyvének ajánlója.
Jamie Susskind az egyik legismertebb jövőkutató jogász, Prof. Richard Susskind fia, szintén jogász végzettséggel rendelkezik, ügyvédként praktizál. Munkássága a technológia, a politika és a jog területeinek metszéspontjában áll. A könyv elnyerte az Estoril Global Issues díjat.
A mi szabad akaratunk – vagy az MI akarata
Képzeljük el, hogy hétfő reggel van. Éppen most nyomtuk le az ébresztőnket, és ezzel egy időben érezzük a lefőtt kávé illatát. Ezért már hajlandóak vagyunk kiszállni az ágyból. Amíg átsétálunk a konyhába, halkan megszólal az egyik kedvenc dalunk, és miközben a kávénkat kortyoljuk, okoseszközünk nemcsak arról tájékoztat bennünket, hogy milyen idő lesz ma – ragyogó napsütés –, hanem a szekrényünk aktuális tartalmából válogat és komplett öltözéket ajánl nekünk.
Emellett az este fellépő együttesről érdekes és szórakoztató híreket generál, természetesen személyre szabottan. Nem feledkezik meg a korábbi koncerten készült képeinkről sem, amelyekről beazonosítja barátainkat és velük is megosztja a közös emlékeket. Épp most pillantjuk meg felugró jelzésként, hogy akciósan vásárolhatunk együttesünk logójával ellátott termékeket expressz kiszállítással. Még ki se ürült a csészénk, és máris felejtőben van a hétfő reggeli ingerültség.
Most képzeljük el, hogy kedd reggel van. Otthonunk mesterséges intelligenciája (MI) gondoskodott arról, hogy a frissen főtt kávé illata kicsaljon bennünket a konyhába. A tegnapi koncert egyik dala szól és ez így már két erős érv arra, hogy jól induljon a napunk. Kávézás közben az okoseszközünket böngésszük.
A koffein felturbózza a gondolatainkat, és eszünkbe jut, hogy a város egyik műemlékének bontása ellen mára szerveztek tiltakozást. Már nem is emlékszünk, hogy kitől is hallottuk a hírt, de tetszik nekünk az épület, így feltett szándékunk elmenni az eseményre. A böngészőben hiába keressük, nyomát se találjuk a megmozdulásnak. Ráírunk az egyik barátunkra, aki megerősíti, hogy jól emlékszünk.
Munka után elindulunk a tiltakozás helyszíne felé. Az okoseszközünk forgalmi dugókat, terelést ír, sőt, hiába a verőfényes napsütés, vihart is jósol, viszont ez sem tántorít el bennünket. Hátrahagyva a tömegközlekedést, gyalog haladunk tovább. Okoseszközünk előbb alternatív programokat ajánl – egyre többet –, majd névre szóló felszólítást kapunk, hogy kerüljük el a tiltakozás helyszínét, mert tiltott mindenféle esemény azon az utcaszakaszon.
Az utolsó száz méteren már egy videót nézhetünk eszközünk kijelzőjén, ami megmutatja mi vár ránk, ha továbbhaladunk: rendőrségi fogda, kihallgatás. Éppen csak felnézünk, amikor látótávolságba kerül a helyszín. A kordonnal elkerített részen tucatnyi embert igazoltat a rendőrség, és semmi nyoma újonnan érkezőknek. Ez az utolsó pillanat, amikor eldönthetjük, hogy belépünk a kordonok közé vagy visszafordulunk. Vajon hogy döntünk, és a döntést mi alapján hozzuk meg?
A Susskind által felvetett lehetőségek bármelyike megtörténhet a közeljövőben. Úgy tűnik rajtunk áll, hogy egy tökéletes napot vagy egy rémálmot valósítunk meg. Nem is tűnik nehéznek a választás, ha ekkora a különbség a kettő között. Mi okozza a különbséget? Miért jár az egyik viselkedésért jutalmazás, a másikért büntetés? Ki dönt erről? Lehetséges a saját döntésünk befolyásolása? Pontosabban fogalmazva: lehetséges, hogy adott keretek és hatások között még legyen szabad akaratunk és tudjunk dönteni?
A szerző kötetében a digitalizációval egyre erősebben áthatott világunk dilemmáit járja körül. Kérdései húsba vágóak, és a válaszok érdemben meghatározzák a jövőnk minőségét. A fenti példákban jól látható, hogy nincsen egyetlen nagy döntés, egyetlen, mindent eldöntő tényező. Egy sokkal kifinomultabb és életünket ezernyi ponton behálózó digitális környezet jelenik meg előttünk. Az efelé haladást tényként kezeli Susskind, érdemes nekünk is kiindulási alapnak tekinteni. Elegendő tíz, húsz évre visszatekintünk a múltba, hogy világosan látszódjon, mennyire érvényes e tendencia.
A könyv egyik súlyos kijelentése, hogy „kormányozni annyi, mint választani”.[1] Egyből hozzá is teszi a szerző, hogy ez fordítva is éppúgy igaz, méghozzá emberre, algoritmusra egyaránt: választani annyi, mint kormányozni.
Eddig technológiai oldalról közelítettük meg a témát, akkor hogy jön ide a politika? A szabad akaratunk, a döntési helyzetek lehetősége, eleve a szabadság eszméje képtelen érvényesülni, ha magunk állunk mindenkivel és mindennel szemben a digitális világban. Közösségi szinten is érvényesülnie kell a jelenünket átható szabadságeszmének, hogy ne idomított szolgálói legyünk a digitális világ névtelen hatalmasságainak, hanem egy, a haladás irányát befolyásolni képes, észszerű korlátokat állítani tudó közösség egyenrangú tagjai. Idealisztikusan hangozhat, de hogy ha nem látjuk meg a változás nagyságában rejlő veszélyt, akkor önként mondunk le a szabadságunkról.
E helyzet megvilágítása érdekében – a terjedelmi keretekre is figyelemmel – egy technológiai alapra építkezve három csomóponton keresztül tekintünk be a szerző gondolataiba:
A három csomópont kibontására e cikk folytatásában kerül sor.
Technológiai alap
Naponta olvashatunk híreket arról, hogy milyen új szintet ért el aktuálisan a technológiai fejlődés. Korábban nem sokan fogadtak volna az ilyen felfutású változásra. Az Intel egyik alapítója, Gordon Moore érdekes jóslatot fogalmazott meg egy 1965-ben született cikkében. Szerinte a számítási kapacitások nagyjából kétévente meg fognak duplázódni, és ez a trend még legalább tíz évig ki fog tartani.[2] Nos, 1975-öt már rég a hátunk mögött hagytuk, talán akkor még meg se született az olvasó, viszont a Moore-törvényként elhíresült tétel azóta is tartja magát.
Ez a szédítő fejlődés rengeteg adatot jelent. Hozzávetőleg mégis mennyit? Leosztva több mint hárommillió könyvnek megfelelő mennyiség jutna minden egyes emberre. Nincs megállás, ez a szám folyamatosan növekszik. Számítások szerint a homo sapiens hajnalától 2003-ig összesen annyi információ létezett, mint amennyit napjainkban néhány óra alatt előállít az emberiség.
Hihetetlen méreteket ölt az egyén, a társadalom és a világ számszerűsítése. Egyre több adatunk van emberekről és gépekről, sőt ezeket egyre több metaadat (információ az információról) egészíti ki. A múltbéli cselekvések, történések rögzítésének egyenes következménye, hogy mintázatokat lehet felállítani, valamint tendenciák és törvényszerűségek körvonalazódnak belőlük. Ami pedig a múltban igaz volt, hasonló környezetben miért ne volna igaz a jövőre?
A cselekvések és viselkedések egyre inkább megjósolhatóvá válnak. E folyamatok részleteiből egyre kevesebbet érzékelünk tekintettel azok nagyságára és összetettségére, azaz a szemünk láttára zajlik – a szerző szavaival élve – a világ „visszavarázsosítása”.
Ahol az információ, ott a tudás és ott a hatalom. A hatalom szinonimájává egyre inkább a kód válik. Hiába pihen a zsebünkben a legújabb mobiltelefon, hiába rendelkezünk okosotthonnal és hiába visz minket haza az önvezető okosautónk egy koncert után, attól még nem tudjuk, hogy e gépek pontosan hogyan is működnek. Tulajdonunkat képezik az eszközök, de hogy teljes ellenőrzést gyakorlunk-e felettük, az inkább csak önáltatás. Azonnal kezdeményezhetünk a munkatársainkkal videókonferenciát, beállíthatjuk távolról a légkondicionálónkat, hogy hazaérkezésünkkor hány fok legyen, és megmondhatjuk az autónak, hova vigyen minket, azaz használhatjuk a technológiát, de magát a kódot nem írhatjuk felül, az afölötti ellenőrzést nem mi gyakoroljuk.
Ez óriási felelősséget helyez a kódot író, algoritmust és mesterséges intelligenciát fejlesztő emberek vállára. A programozás nem nélkülözheti a filozófiát annak érdekében, hogy az erkölcsi normáinknak megfelelő programok vegyenek minket körül.
Ezzel ismét megérkezünk a gondolathoz miszerint, ha valóban jobb – de legalábbis nem rosszabb – világot szeretnénk, akkor elkerülhetetlen, hogy holisztikusan, a maguk teljességében szemléljük az újításokat és a változásokat, azok minden hasznával és veszélyével együtt. A cikk folytatásában részletesebben is meg fogunk világítani egyes, Susskind által megfogalmazott dilemmákat.
A könyv Politika a jövőben – Életünk a technológia uralta világban címmel az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben.
Hivatkozások:
[1] Jamie Susskind: Politika a jövőben (Athenaeum, 2022) 125. o.
[2] Jamie Susskind: Politika a jövőben (Athenaeum, 2022) 39. o.
