Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

  1. Budapest:

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 27. földszint 51-es tárgyaló

Tárgy: különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények

Időpont: 2018. szeptember 10. 8:30

 Az ügy lényege: A vádirat szerint V. P. és társai egy brókerház működtetése során 2007-től

kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek keretében az ügyfelek befektetéseivel, értékpapírjaival részben sajátjukként rendelkeztek, részben eltulajdonították azokat. A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 27. I. emelet 97-es tárgyaló

Tárgy: befolyással üzérkedés bűntette

Időpont: 2018. szeptember 12. 9:00

Az ügy lényege: A vádirat szerint a vádlott az A. Kft. önálló képviseleti joggal rendelkező képviselője volt, amikor megismerkedett a C. Kft. vezető tanácsadójával, mely cég üzleti kapcsolatba került az Amerikai Egyesült Államokban székhellyel és az egész világra kiterjedő gazdasági érdekeltséggel rendelkező B. Zrt-vel. A C. Kft. képviselője, a rendelkezésre álló információk alapján megkérte a vádlottat, hogy járjon annak utána, hogy a kormány hajlandó-e stratégiai megállapodást kötni a B. Zrt.-vel. Egy fogadáson a vádlott azt állította a C. Kft. képviselőjének, hogy van hajlandóság a stratégiai megállapodás megkötésére, amennyiben többek között a B. Zrt. tervez társadalmilag hasznos munkahelyteremtő beruházást, sőt az étolaj terméket terhelő ÁFA-t is jelentősen csökkenthetik, amennyiben a B. Zrt. hamis számlák ellenében fizet 2 milliárd forintot. A vádlott a fentiek közlésével azt a hamis látszatot keltette, hogy 2 milliárd forintot többek között központi államigazgatási szervekben vezető beosztású hivatalos személyek részére jogtalan anyagi előny nyújtására kell fizetni. A C. Kft. képviselője egy találkozón egyeztetett a vádlott által elmondottakról a B. Zrt. képviselőjével, ahol a B. Zrt. képviselője a korrupciós cselekményekben való részvételt határozottan visszautasította, aminek következtében a két cég között az együttműködés megszakadt. Az ügyészség a vádlottat vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította.

Tanúmeghallgatás várható.

Érdeklődj a tárgyalásokról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, tel: 06-1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu

Helyszín: Budapest Környéki Törvényszék, Budapest, Thököly út 97-101. 5. emelet 521 -es tárgyaló

Tárgy: önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények

Időpont: 2018. szeptember 14. 8:30

Az ügy lényege: Az I., II., III., valamint IV. rendű vádlottak jelen cselekmény elkövetésekor a S. F. J. C. elnevezésű egyesület, a kerékpár közbiztonságáért felelős szakosztály ismertebb nevén a „tolvajkergető csoport” tagjaként működtek, melynek vezetője I. rendű vádlott. A csoport tevékenységi körébe tartozott, hogy GPS jeladóval ellátott „csalikerékpárokat” helyeznek ki a biciklilopásokkal érintett területeken. A csoport célul tűzte ki az elkövetők felkutatását, a rendőrség értesítését, a hatóságok munkájának segítését.

A vádlottak 2015 áprilisában Budapesten egy nagy értékű csalikerékpárt helyeztek ki, melyet egy tolvaj elvitt. A biciklin található jeladóval az I. rendű vádlott riasztotta a rendőrséget és társait, akik egy darabig nyomon tudták követni az eszközt, majd a jel megszűnt. Közben a vádlottak elhatározták, végigjárják azokat a helyeket, ahol a biciklivel megfordult a tolvaj. Így jutottak el a sértetthez. A vádlottak és a sértett között először beszélgetés kezdődött,

melynek során a sértett elmondta, találta a biciklit és már nincs nála. Az I. rendű vádlott szóbeli nyomásgyakorlására a sértett elment a vádlottakkal ahhoz az állítólagos személyhez, akinél lehet a kerékpár, az viszont tagadta a cselekményt. Mikor fény derült arra, hogy a sértett nem mondott igazat, mivelhogy a biciklit eladta egy ismeretlen személynek, az I. r. vádlott a társai támogató jelenlétében kiabálva, a sértettet gyomorszájon vágta, majd tarkón

ütötte és a falnak lökte. Később az I. rendű vádlott mellett, aki acélbetétes bakancsot viselt, a II., a III., valamint a IV. rendű vádlottak is bekapcsolódtak a verekedésbe, a sértettet lefogták, többször nagy erővel megütötték, aki két alkalommal fejberúgást is elszenvedett. A sértett édesapja az eseményekbe mozgáskorlátozottsága miatt nem tudott belefolyni, végignézte fia a vádlottak által durva módon súlyos sérüléseket okozó bántalmazását. A sérülések gyógytartama 8 napon túli, ténylegesen 6-8 hét.

Ítélet várható.

Érdeklődj a tárgyalásról: Gyimesi Kinga, Wenk Patrícia, tel: 06 (1) 467-6266, sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu

  1. Debrecen

 Helyszín: Debreceni Ítélőtábla, Debrecen, Széchenyi utca 24., 2. számú tárgyaló

Tárgy: becsületsértés vétsége

Időpont: 2018. szeptember 12. 11:00

 Az ügy lényege: A bíróság által megállapított tényállás szerint a magánvádló és a vádlott haragos viszonyban voltak egymással. 2015 májusában a demecseri piacon a magánvádló durva szavakkal szidalmazni kezdte a vádlottat, aki felszólította a magánvádlót, hogy hagyja ezt abba. Szó szót követett, lökdösődés kezdődött majd a vádlott lefújta a magánvádlót paprika spray-vel, majd távozott a helyszínről. Az első fokon eljárt Nyíregyházi Járásbíróság 2017 novemberében H. D. vádlottat becsületsértés vétsége miatt megrovásban részesítette. A másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 májusában a vádlottat felmentette a vád alól. Az ítélet ellen a magánvádló fellebbezett.

Megjegyzés: Első nyilvános ülés.

 Helyszín: Debreceni Ítélőtábla, Debrecen, Széchenyi utca 24., 2. számú tárgyaló

Tárgy: emberölés bűntette

Időpont: 2018. szeptember 13. 10:00

 Az ügy lényege: A vádlottak még 1999-ben Újszentmargitán olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A helyszínről egy antennát vittek el. A vádlottakat 2002-ben előbb elítélték, majd a megismételt eljárás során – 2005-ben – bizonyítottság hiányában felmentették a vád alól. (1999 és 2005 között id. B. F. 2127 napot, ifj. B. F. 2138 napot töltött előzetesben. A korábbi felmentő ítélet után, az előzetes letartóztatás miatt 2007-ben id. B. F. 20 millió, ifj. B. F. 25 millió forint kártalanítást kapott.) A perújításra azért kerülhetett sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, mely során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába. A bíróság által megállapított tényállás szerint a két vádlott az antennát akarta megszerezni az egyébként lakatlan házról. A II. rendű vádlott az ingatlan udvarán arra ügyelt, hogy ne zavarja meg őket senki, miközben az I. rendű vádlott egy nála lévő betonvassal felfeszítette a terasz ajtaját. A zajra ébredt fel a sértett, aki a házra vigyázva egy másik épületrészben aludt. Meglátta az ajtón a betörés nyomait, és összetalálkozott a kint figyelő fiatalabb vádlottal. Vitatkozni kezdtek, amire az idősebb vádlott is kijött a házból. A sértett tetten érte és felismerte a vádlottakat, ők viszont nem akartak a lopásról lemondani. Lelökdösték a férfit a teraszról, az I. rendű vádlott ököllel kétszer fejen ütötte, a II. rendű vádlott pedig a feszítővassal vágta fejbe. A sértett földre került és elvesztette az eszméletét. Ekkor a II. rendű vádlott még háromszor fejen ütötte a betonvassal. A férfi nagy valószínűséggel még élt, amikor otthagyták és az éjszaka folyamán halt bele sérüléseibe. Szemtanú látta, amikor másnap egy szatyorba téve a vádlottak elásták a véres ruhaneműket, és a viselt gumicsizmát, ezeket később elégették, amit szintén észleltek a helybeliek.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júniusában hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005-ben, és a Debreceni Ítélőtábla 2006-ban kihirdetett ítéletét és bűnösnek mondta ki idősebb és ifjabb B. F-et társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. A Debreceni Törvényszék az I. rendű vádlottat 12 év, a II. rendű vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte, illetve mindkettőjüket 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az I. rendű vádlott és védője felmentésért, II. rendű vádlott és védője elsődlegesen hatályon kívül helyezésért, másodlagosan felmentésért fellebbezett.

A vádlottak az utolsó szó jogán szólnak. Határozat hirdetés várható.

 Érdeklődj a tárgyalásokról: Fórizs Ildikó sajtószóvivő ForizsI@dit.birosag.hu, sajto@dit.birosag.hu, tel: 0630/994-3339

  1. Pécs

 Helyszín: Pécsi Törvényszék, Pécs, Széchenyi tér 14., I. emelet 32-es tárgyaló

Tárgy: több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete

Időpont: 2018. szeptember 13. 9:00

 Az ügy lényege: 2015 júniusában az öt vádlott – akik közül hárman fiatalkorúak – Pécs belvárosában szórakozott, melynek során jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak több vendéglátóhelyen. Éjjel 2 óra után értek az egyik belvárosi szórakozóhelyhez, ahol az I. rendű vádlott a földről felvett egy botot, majd minden előzmény nélkül megütött egy járókelőt. Ezt a bántalmazást észlelte az egyik későbbi sértett, aki számonkérte a vádlott cselekményét. Ekkor mind az öt elkövető nekitámadt a sértettnek, valamennyien több alkalommal, ököllel testszerte ütlegelték, majd miután a földre került, többször megrúgták. Miután a sértett bántalmazását abbahagyták, a téren tartózkodó személyek a sértett segítségére siettek. Rövid idő elteltével azonban a vádlottak közül hárman ismét megjelentek és rugdosni kezdték a korábbi áldozatukat, aki az ütéstől a földre került. Ezután a helyszínt a vádlottak elhagyták, csak az elsőrendű vádlott maradt ott, és a földön fekvő sértettnek korábban segítséget nyújtó személyre támadt. A dulakodás során a felek földre kerültek, ezért az öt vádlott közül kettő ismét visszatért a helyszínre és ők is bekapcsolódtak a bántalmazásba. A bántalmazás során az elsőrendű vádlott elővett egy 9 cm pengehosszúságú kést és azt négy alkalommal, az először bántalmazott férfi hátába szúrta. Mindezt a helyszínen többen észlelték, akik közül egy személy a bántalmazottak segítségére sietett. Ekkor az elsőrendű vádlott ezt a személyt is hasba szúrta, majd az elkövetők a helyszínről elmenekültek. A bántalmazás következtében két sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az egyiknél maradandó fogyatékosság alakult ki. Mindkét sértett életét a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Az elsőrendű vádlott cselekménye több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megállapítására alkalmas, a többi vádlottal szemben az ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.

A bíróság a tárgyalást folytatja.

 Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila, sajtószóvivő, tel: +36- 30-990-4247 barkaszia@pecsit.birosag.hu

 Győr

 Helyszín: Győri Törvényszék, Győr, Szent István út. 6., földszint 26-os tárgyaló

Tárgy: különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette

Időpont: 2018. szeptember 11. 08:30

 Az ügy lényege: A vádirati tényállás szerint a vádlott 2005 óta áll pszichiátriai kezelés alatt. Állapotában 2016. decemberében rosszabbodás következett be, teljesen elszigetelődött, viselkedése agresszív lett a kezelései ellenére is. A vádlott a szüleivel élt soproni otthonukban, amikor 2017. novemberében eddig ismeretlen okból otthon tartózkodó szüleire támadt, kalapáccsal, szúró- és vágóeszközökkel, húsverőkkel ütlegelte őket. A sértettek a helyszínen életüket veszítették, a halál oka mindkettőjük esetében diffúz agyroncsolódás volt. A sértettek sérülései és a bekövetkező halál között közvetlen okozati összefüggés volt, az elszenvedett sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a halál néhány percen belül beállt, a sértettek életének megmentésére ideális körülmények között sem lett volna lehetőség. A cselekmény másnapjának reggelén a rendőrök a helyszínre mentek, mert állampolgári bejelentés érkezett, hogy az egyik lakásból folyik a víz. A rendőrök nem tudtak bemenni a lakásba, ezért a helyszínre érkező tűzoltók betörték az ajtót, akikre a vádlott egy kalapáccsal támadt a belépést követően. A vádlottat végül elfogták és a győri pszichiátriai osztályra szállították.

Első tárgyalás.

 Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra, sajtószóvivő, tel: +36-30/291-8725 KulcsarP@gyorit.birosag.hu

 Szeged

 Helyszín: Szegedi Törvényszék, Szeged, Széchenyi tér 4., 235-ös tárgyaló

Tárgy: Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és más bűncselekmény „Arab sakkozók ügye”

Időpont: 2018. szeptember 12. 09:00

 Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint a rendőr törzsőrmester foglalkozású I. rendű vádlott és a rendőr őrmester II. rendű vádlott 2012. június hó 02. napján, Szegeden valamennyien civil ruházatban, szolgálati gépjárművel járőrszolgálatot láttak el az illegális migráció  visszaszorítása, megakadályozása érdekében. Ennek során az I. rendű vádlott hajnali 3 óra 18 perc körüli időben a Belvárosi hídon észlelte az ott gyalogosan közlekedő arab emírségbeli állampolgárságú sértettet és annak társát, akiket igazoltatni kívánt. A sértett és a vele tartózkodó férfi a rendőri intézkedésnek nem vetette alá magát, hanem mindketten futásnak eredtek a Szent-Györgyi Albert utcán a Forrás Hotel irányába. Ezt követően a II. rendű vádlott a szolgálati gépkocsiból kiszállva, futva, míg az I. rendű vádlott a szolgálati gépkocsiban ülve vette üldözőbe a sértettet. A rendőri intézkedést felismerve a III. rendű vádlott is követni kezdte taxijával a sértettet. Az üldözés során az I. rendű vádlott a Szent-Györgyi Albert utca úttestjéről letérve, hirtelen balra kormányzással a futva menekülő sértett elé vágott az általa vezetett szolgálati gépjárművel, veszélyeztetve ezzel a sértett testi épségét. A sértettnek sikerült az ütközést elkerülnie, majd tovább futott az utcán, mire a III. rendű vádlott ugyancsak egy hirtelen balra kanyarral a sértett elé vágott, és őt elütötte. A sértett a III. rendű vádlott által vezetett taxira ráborult, majd tovább futott a Forrás Hotel főbejárata irányába. Az I. rendű vádlott a sértettet a gépkocsiból kiszállva, immár gyalogosan érte utol. A két férfit a vádlottak a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították.

Érdeklődj a tárgyalásról: Juhászné dr. Prágai Erika sajtószóvivő, tel: +36-30/4756-007 sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Készülnek a magyar jogszabályok az AI Act alkalmazásához

Kormányhatározat rendelkezik arról, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. november 30-ig készítsen előterjesztést az EU AI Act végrehajtásához szükséges jogszabályokról, kapcsolódó intézkedésekről és a központi költségvetési hatásokról.