Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Debrecen

Helyszín: Debreceni Járásbíróság, Debrecen, Arany János utca 25-31., 32-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. november 11. 8:30

Tárgy: Maradandó fogyatékosságot, tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben maradandó fogyatékosságot, tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2018. június 6-án 17 óra 20 perc körül az 1-es járatszámú villamossal közlekedett Debrecenben, a Kálvin tér felől a Miklós utca irányába. A szerelvény a Piac – Széchenyi – Kossuth utcák kereszteződése előtti megállóhelyen 17 óra 22 perckor megállt. Az utasok le- és felszállását követően a vádlott a villamossal 17 óra 23 perckor úgy indult el és hajtott a kereszteződésbe, hogy ekkor a részére kihelyezett, a villamosközlekedés forgalmát irányító lámpa tiltó jelzést mutatott. A villamos sofőr a szerelvénnyel közel 20 kilométer/óra sebességre gyorsult, és az útkereszteződésbe behaladva a szabálytalan elindulása és a nagyfokú figyelmetlensége folytán nem biztosított elhaladási elsőbbséget a neki jobbról érkező egyik helyi járatú autóbusznak. A villamos emiatt fékezés nélkül, haladási sebességével nekiütközött az autóbusz bal oldali részének. Az ütközést követően a villamos kisiklott, majd 5 métert gurult és megállt, miközben az autóbusz hátsó része sodródni kezdett, áttért az ellentétes irányú autóbusz forgalmi sávba, ahol az intenzív fékezést követően az ütközési ponttól számítva közel 69 méter távolságban állt meg.

A vádirat szerint a vádlott 12 másodperccel korábban indult el a megállóhelyről, mint ahogyan azt részére a fényjelző készülék lehetővé tette volna. A balesettel érintett járműveken több utas tartózkodott, többségük az üléseken foglalt helyet. A villamoson és az autóbuszon utazók közül az ütközéstől 11 személy sérült meg, közülük négyen 8 napon túl gyógyuló, míg további hét utas 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az autóbuszon utazó 67 éves nő 8 napon túl gyógyuló sérülése maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult. A vádiratban az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés és vasúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá a büntetés konkrét mértékére is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Dobó Dénes, sajtószóvivő, 06/30-748-3847, Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 06/30-327-0464, email: sajto@debrecenit.birosag.hu,

2. Budapest

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 27., II. emelet 36-os tárgyalóterem

Időpont: 2019. november 12. 9:00

Tárgy: Emberölés bűntette

Az ügy lényege: A vád szerint a vádlott és a sértett az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozói voltak.

Kapcsolatukat rendszeres üzleti viták, hatalmi harcok és ezekből fakadóan személyes ellentét jellemezte. Mivel a sértett a vádlott gazdasági ellehetetlenítésére törekedett, ezért a vádlott elhatározta, hogy hatalmi harcuk végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet.

A terhelt megbízott egy személyt, aki rávett egy másik személyt a sértett megölésére, ami 1998. február 11-én megtörtént.

Az ügyészség a vádlottat felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06/1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu

3. Pécs

Helyszín: Pécsi Törvényszék, Pécs, Rákóczi út 34., földszint II-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. november 12. 10:00

Tárgy: különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette

Az ügy lényege: Ami a tényállást illeti, a bosznia-hercegovinai és horvát állampolgárságú vádlott férfi a hazájában nemzetközi fuvarozással foglalkozik, számos kamionnal rendelkezik. A vádlott családi vállalkozásban működteti vállalkozását, fuvarjai főként Magyarország érintésével Szlovéniába irányulnak.

A vádlott által irányított vállalkozás egyik pótkocsis tehergépjárművében, annak megvásárlását követően, pontosan nem lehetett megállapítani, hogy mikor, kialakításra került két nagy teherbírású tárolórekesz szerszámok, és téli útszóró homok tárolására. A rekeszek felülről nyitottak, a pótkocsi zárja le azokat, nyitásukra járó motor mellett a vezető fülkéjéből van lehetőség.

2018. július 22-én az éjszakai órákban a vádlott az általa vezetett fenti kialakítású, pótkocsis járműszerelvénnyel Drávaszabolcs határátkelőhelyen jelentkezett belépésre. A határátlépéskor, a gépkocsi átvizsgálása során a jármű tárolórekeszeiben 37 darab, egymáshoz illeszkedően, sorokba rendezett műanyag tasakokban, keresztben szigetelőszalaggal átragasztott csomagban 7100 gramm kannabisz növényt találtak, ezért a rendőrök a gépjárművet feltartóztatták.

A megtalált kábítószer a jelentős mennyiség alsó határának 5917 %-a, a különösen jelentős mennyiség alsó határának 591,7 %-a. A vádlott letartóztatásban van.

A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila, sajtószóvivő, 06/ 30-990-4247, barkaszia@pecsit.birosag.hu

4. Győr

Helyszín: Győri Járásbíróság, Szent István út 3., 117-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. november 12. 13:15

Tárgy: Fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények

Az ügy lényege: A vádirati tényállás szerint a szerb állampolgár vádlott 2018. novemberében a reggeli órákban Győrben megállásra kényszerített egy személygépkocsit, oly módon, hogy gyalogosan az út közepén haladt és kezeivel hadonászott, ezért a vele szemben haladó gépjármű vezetője először lassított, majd autójával a vádlott előtt megállt.

Ekkor a vádlott a jobb kezében tartott maroklőfegyverrel két alkalommal a levegőbe lőtt, majd a gépkocsi mellett tovább haladva gyalogosan a közeli MOL töltőállomás irányába tovább ment. A cselekményt észlelő gépjárművezető félelmében a gépjárművébe zárkózott és telefonon értesítette a rendőrséget.

A vádlott azzal, hogy a forgalmat leállította és a nála lévő lőfegyverrel többször lövést adott le a levegőbe, olyan kihívóan közösségellenes erőszakos magatartást tanúsított, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A vádlott ezután bement a benzinkúton működő shopba, ahol zavartan viselkedve azt mondogatta az ott dolgozóknak, hogy „taxi, taxi”, és „civil police”, azonban mivel a vádlott magyarul nem beszél, így a kútkezelők nem tudtak vele szót érteni.

A vádlott magához vett egy energiaitalt és egy doboz rágógumit, amit a táskájába tett és elindult kifelé a shopból. Ekkor a helyszínen lévő kútkezelők fizetésre szólították, mire a vádlott visszament az eladótérbe és ismételten „civil police” kijelentések közepette táskájából elővette és az eltulajdonított értékek megtartása érdekében megmutatta a nála lévő fegyvert. A két sértett a továbbiakban nem kérte az energia ital és a rágó kifizetését, hanem értesítették a rendőrséget, akik röviddel ezután a helyszínre érkeztek és elfogták a vádlottat.

A vádlott által a bűncselekmények elkövetésekor használt, illetve magánál tartott maroklőfegyver lőfegyvernek minősül, melynek megszerzésére és tartására a vádlott Magyarországon engedéllyel nem rendelkezik.

A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart, amelyen határozathozatal is várható.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra, sajtószóvivő, 06/30-291-8725, KulcsarP@gyorit.birosag.hu

5. Miskolc

Helyszín: Miskolci Járásbíróság, Miskolc, Dózsa György út 4. I/124-es tárgyalóterem

Időpont: 2019. november 13. 8:00

Tárgy: bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőügyében, aki 1.500,- forintért fenyegetett, majd vert meg egy idős házaspárt.

A vádirat szerint a férfi 2019. június 16-án, az esti órákban a kerítésen átmászva jutott be az idős házaspár otthonába, hogy tőlük pénzt szerezzen. Miután a sértettek megpróbáltak ellenállni az erőszakos kérésnek, a vádlott egy rongydarabbal és öngyújtóval a kezében fenyegette meg őket, hogy rájuk gyújtja a házat, ha nem adnak neki valamennyi pénzt.

A házaspár hiába próbált segítséget kérni, egyiküket a földre lökte, míg a másikat megütötte.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Balogh Adrienn, sajtószóvivő, 06/30-696-3810, baloghadri@miskolcit.birosag.hu

6. Budapest

Helyszín: Budapest Környéki Törvényszék, Budapest, Thököly út 97-101., 5 . emelet 524 . tárgyalóterem

Időpont: 2019. november 13. 8:30

Tárgy: A kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette

Az ügy lényege: A vádlott 2019. március 7-én egy Pest megyei büntetés-végrehajtási intézetben töltötte szabadságvesztés büntetését.

A vádlottat telefonálni kísérték, majd a visszakísérés során folyamatosan beszélt a büntetés-végrehajtási őrmesterhez. Továbbá a felügyelő fizetésének mértékére tett becsmérlő kijelentéseket. A zárka ajtajához érve a vádlott először 100.000 Ft-ot, majd 200.000 Ft-ot ajánlott fel az őrmesternek, hogy – a rendelet által tiltott – mobiltelefont juttasson be részére a zárkába.

Az őrmester a vádlott felhívását azonnal visszautasította.

A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben, amelyen távmeghallgatást tartanak.

Érdeklődj a tárgyalásról: Gyimesi Kinga, 06/70-371-1410, gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu, sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu

7. Szeged

Helyszín: Szegedi Ítélőtábla, Szeged, Szeged, Sóhordó utca 5, földszint 11-es tárgyaló

Időpont: 2019. november 14. 9:00

Tárgy: Emberölés

Az ügy lényege: Különös kegyetlenséggel követett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2019. április 11-én M. M. vádlottat, és ezért őt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyészség eltérő minősítés érdekében és hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabását indítványozva, a vádlott és védője eltérő tényállás, eltérő jogi minősítés megállapítását és a büntetés enyhítését kérve nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A vádlott 2017. november 9-én este 6 óra körül azért érkezett Sarkadkeresztúrra a 81 éves sértetthez, aki a nagymamája volt, hogy pénzt kérjen tőle. A két asszony között a korábbi sérelmeik miatt, illetve azért, mert a sértett nem adott kölcsönt a vádlottnak, azon az estén vita alakult ki. A vádlott ennek során kiment dohányozni az udvarra, ahol meglátta a szerszámos helyiségben lévő baltát, és már ekkor gondolt arra, hogy azzal bántani fogja a sértettet.

A veszekedés másnap reggel is folytatódott a két asszony között, majd a vádlott kiment a baltáért azzal a szándékkal, hogy a szerinte őt gyerekkora óta manipuláló és irányító nagyanyját végleg elhallgattassa. A kabátja alá rejtett baltával visszatért a konyhába, majd amikor az ott tartózkodó sértett hátat fordított neki és tovább szidalmazta, kétszer lesújtott a baltával a sértett fejére. A megtámadott összeesett és hörögni kezdett. A vádlott ezt nem akarta hallani, ezért bement a szomszéd szobába, dohányzott, később a mosdóhelyiséget is használta.

Mivel a sértett még mindig hörgött, ami az unokáját zavarta, úgy döntött, hogy véget vet a sértett szenvedéseinek. Visszament a konyhába, és a baltával még legalább ötször fejen ütötte a sértettet, aki meghalt.
A vádlott ezek után levette a sértettről aranyékszereit, majd a holttestet egy hulladékgyűjtő kukába rejtette, és kivitte az ingatlan melléképületéhez.

Később összetakarított, a vérrel szennyezett szőnyeget több darabban elrejtette, míg a szintén véres függönyt elégette. Ezt követően a vádlott a táskáiba csomagolt egy laptopot, egy üveg lekvárt és további aranyékszereket a korábban elvett aranyak mellé, azért, hogy az aranyakat később értékesítse.

Időközben a sértett másik unokája, mivel nem tudta a nagymamáját elérni telefonon, megkérte az egyik szomszédot, hogy nézze meg, mi történhetett az idős asszonnyal. A házból éppen távozni készülő vádlottat a szomszéd, majd később a telefonon értesített, és a helyszínre érkező rokonok kérdőre vonták, de ő nem tudott elfogadható magyarázattal szolgálni arról, hol lehet a nagymama.

A hozzátartozók ekkor értesítették a rendőrséget. A kiérkező rendőrök megtalálták a holttestet és a vádlottat előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Bátyi Zoltán, sajtótitkár, 06/30-337-3653, batyiz@szegeditb.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.