Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt
Kábítószert adtak a lánynak és megerőszakolták. Az elkövetők között egy 16 éves fiú is volt.
Kábítószert adtak a lánynak és megerőszakolták. Az elkövetők között egy 16 éves fiú is volt.
A spanyol legfelsőbb bíróság öt év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki Inaki Urdangarinra, a spanyol király sógorára közpénz elsikkasztása, csalás, hűtlen kezelés és befolyással üzérkedés miatt keddi jogerős ítéletében.
A magyar ügyészség a jogállam szilárd bázisa és az is marad – hangoztatta Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség napja alkalmából tartott ünnepségen, Budapesten kedden. Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke a rendezvényen példamutatónak minősítette a magyar ügyészség hozzáállását és személyesen Polt Péternek is köszönetet mondott az európai igazságügyi együttműködés érdekében végzett tevékenységéért.
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen a jelenlegi formában megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás. A kormánypárt arra hivatkozik, hogy minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely és a munkalehetőség.
Hét év börtönre ítélte az Egri Törvényszék hétfőn, első fokon a bántalmazás miatt meghalt recski csecsemő apját.
Több jogszabály, köztük a társasházi törvény módosítását is indokoltnak tartja a birtokperek országos vizsgálata nyomán a Kúria – mondta Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a vizsgálat eredményeit összegző háttérbeszélgetésen.
A Facebook rajongói oldalainak adminisztrátorai a Facebookkal együtt felelősek az oldalt látogató személyek adatainak kezeléséért. Vitás esetekben az ország adatvédelmi hatósága felléphet a rajongói oldal kezelője és a Facebook helyi leányvállalata ellen is – ismerteti az Európai Bíróság döntését a KPMG hétfői közleménye.
A 2018/78–81. számú Magyar Közlönyök legfrissebb újdonságai, valamint a Kúria sajtóközleményei közül válogattunk.
Súlyos kételyeit fogalmazta meg Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója pénteken az Észak-Írországra vonatkozó új brit javaslatokkal kapcsolatban.
Az Európa Tanács a tényleges életfogytig tartó büntetés szabályozásának felülvizsgálatát sürgeti.