Bántalmazta, megalázta volt élettársát

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. február 19.
Címkék:
Rovat:
Ájulásig fojtogatta, bántalmazta és megalázta volt élettársát egy férfi, akit a rendőrség emiatt aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít, az ügyészség pedig indítványozta letartóztatását – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a gyanúsított nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta. Vasárnap korábbi közös albérletükhöz hívta őt azzal az ürüggyel, hogy segítsen neki takarítani. Miután a házban összeszólalkoztak, a nő menni akart, de a férfi ezt nem engedte. Bezárta az ajtót és fojtogatni kezdte volt élettársát, majd az elernyedt és földre került nőt levizelte. Ezután arra kényszerítette, hogy folytassa a takarítást, majd még háromszor-négyszer elszorította a torkát és többször arcon ütötte, miközben azt mondta: “ma itt meghalsz!”.

A nő akkor tudott csak elmenekülni, amikor a férfi figyelme másra terelődött.

A Pest Megyei Főügyészség a letartóztatás kezdeményezését azzal indokolta, hogy a férfi szökésétől lehet tartani, és fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén “megkísérelné befejezni a bűncselekményt” – áll a közleményben.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Korlátozások az amerikai börtönökben
2020. április 3.

Korlátozások az amerikai börtönökben

A koronavírus terjedésének korlátozása érdekében, a raboknak napig a celláikban kell maradniuk, látogatási tilalmat vezettek be és a rabszállításokat is leállították.