Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
2024. január 1-től kezdődően amennyiben a korlátolt felelősségű társaság szerződésmintát alkalmaz, a létesítő okiratot kizárólag elektronikus nyomtatvány (űrlap) kitöltésével lehet elkészíteni.
A cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 11/2023. (VII. 20.) IM rendelet amely többek között a Cvhr. és az eCvhr., rendelkezéseit módosította, a 2019. június 20-i (EU) 2019/1151 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (Digitális Irányelv) való megfelelést szolgálja.
A cégeljárásban használható mintaszerződések (mintaokiratok) kizárólag elektronikus űrlapként lesznek elérhetőek. A rendeletben szereplő sémadefiníció alapján a nyomtatványfejlesztő (űrlapfejlesztő) cégek alakítják ki az űrlaposított szerződésmintákat. A számítógépes alkalmazás segítségével történő kitöltés azonban nem jelenti azt, hogy a kitöltött, így egyedi létesítő okiratként alkalmazott szerződésminta csak elektronikus formában létezhet. A kitöltött minta továbbra is kinyomtatható és a felek által kézzel aláírható, amennyiben az elektronikus aláírás feltételei nem biztosítottak. Ebben az esetben továbbra is az aláírt papíralapú szerződésmintát kell a jogi képviselőnek elektronikus okirattá alakítania és csatolnia mellékletként a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez.
Hogyan tudja egy jól kiválasztott informatikai szoftver támogatni a nyomtatványok kitöltését, továbbá ezen kitöltött nyomtatványoknak az előírt formátumban történő benyújtását? Ismerje meg a Cégeditor szoftvert!
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!